ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-04-19 / 16. szám

Tisza, a kálvinismusnak eme korifeusai, a katholicizmusnak ezen három Geszler Hermannja ne tudná, hogy — a rég mult számos példáit mellőzve, — a közel mult történeti momentumaiban a prímást, mint az ország első közjogi funkcionáriusát és a nemzeti közérzület tolmácsolója! láttuk megjelenni. Scitovszky az ötvenes években a felség pesti látogatásán az ország nevében üdvözli a királyt; Sinior a koronázáskor maga vezeti az országgyűlést s tolmácsolja a nemzet hódolatát; mikor Rudolf trónörökös menynyegzöje után nejével Budapestre jön, Simor nemcsak vezeti a törvényhozást, hanem beszédét az országgyűlési naplóban föl is vették. (") felségeik ezüst-mennyegzöje alkalmából pedig az ünnepségeket Budapesten végző primás helyett, az ország második főpapja, Hajnald kalocsai érsek tolmácsolja az országgyűlés üdvkivánatait. Azt mondja a kormány, hogy nincs praecedens, hogy ily alkalommal a primás üdvözölné a királyt. Hát hány milleniumot élt már át a magyar? Milléniumi praecedens természetes, hogy nincsen, mert milléniumi jubileumot nem minden tizedik évben, hanem hála Isten, csak ezredikben érhetünk meg. Hogy más praecedens nem lenne, ezt elmondhatja Bánífy báró apanagyfalusi híveinek, meg Boncidán, de nem Magyarország történetet és közjogot ismerő értelmiségének. Vagy felnek, hogy ha a primás beszélne, megragadná az alkalmat, Magyarország elkeseredett közhangulatának kifejezést adni ? ! Félnek ugy-e az igazság hatalmától ? Legyenek BáníTyék meggyőződve, hogy az az ünnepi pillanat sem nem alkalmas, sem nem elégséges arra, hogy ott a nemzet vérző szivét a primás föltárja. A millenium megünneplése hálaadás, nem pedig panaszkodás. Panaszainkat magunk igyekezünk meggyógyitani, s arra segélyt máshonnan, mint Istentől úgy se várunk, sem nem kérünk. Vagy nem elég nagy szónok Bánffyéknak a primás? Hisz annak a Mátyás templomi beszédnek hangja, ereje, hatása, most is könybe boritja a magyart, valahányszor rá gondol vagy olvassa. Ha valaki a nemzet szive szerint tud megnyilatkozni, úgy az Magyarország jelenlegi hercegprímása, kiben nemcsak a hit apostola, hanem a történet mestere is megszólal, valahányszor beszédre nyílnak ajkai. Tudjuk mi nagyon jól, miért nem kell most a primás beszéde. Nem kell a kormánynak hálaadás, hanem dicséret. Dicsérni kell a liberalizmust a király előtt, magasztalni -az új alkotmányos aranykorszakot (!) hogy legyen további melegágya a párturalomnak. S ki dicsérhetné ki más a liberalismust, mint Szilágyi Dezső a liberalismus sátánja, a kereszténység uj-pogány Nérója?! Vakulj magyar! — Millenium és Egyház. A millenium ügyében megjelent 0 Eminenciájának második körlevele, mely az egyházi ünnepségek módjáról intézkedik. Költői lendület, mély áhítat s gyermeki bizalom a szent Szűzhöz jellemzik ezt a körlevelet is. Az egyházias érzés azonnal föltalálja magát s tapintatosan kiérzi, hogy mily akkorddal kell az ünnepségek egyházi részét kikezdeni. A május hónap a kikezdésük s 0 Eminenciája a május hónap királynéjához fűzi azokat kegyeletes emlékezettel. Úgy akarja s azt hangoztatja, hogy a mi a nemzet fönnállását biztosította, az hordozza ez évi örömünket is. S mi az ? a keresztény katholikus egyház; a kereszténység szellemében szövődjék hát bele a millenium öröm hangulata. »Mert méltán örülhet az Egyház, — irja a Primás, — azon alapoknak, melyeket ő vetett meg, méltán örülhet annak a magasba emelkedő épületnek, melyet Ő épített, mikor látja, hogy az épület is s az alap is ezer év csatáival győzelmesen dacolt. Sőt mi több, méltán követelheti magának ez ünnepben az oroszlánrészt; mert ez az ünnep voltakép az egyház alkotó szellemének diadalünnepe. Ezen örülünk mi. s ugyanebben bízunk is !« Ez az önérzetes keresztény hangulat azután a legvalóbb s legünnepélyesebb hazafiasság érzelmeibe csap át, mikor 0 Eminenciája azt köti híveinek szivére, hogy a millenium alkalmából a vallásos buzgalom vállvetve tüntessen a hazaszeretettel s e tüntetésünk igazítsa el az utódokat a nemzet fönnállását egyedül biztosító irányba! Végül a körlevél elrendeli, hogy május 10-én hajnalban valamennyi harang szólaljon meg Nagyasszonyunk tiszteletére : a nagy mise előtt énekeljék el a Te Deumot s mise alatt mondják el ünnepélyesen a hit — remény — szeretet; mise után áldás adatik a legméltóságosabb oltáriszentséggel; délután pedig a litániában elmondják az olvasót. — A szájkosár ellen. A vezér megyédnek, Pest vármegyének minapi férfias nyilatkozata kezdi teremni üdvös gyümölcseit. Azok a törvényhatóságok, melyek nem aljasodtak még le egy-egy főispánka uszályhordozóinak, egymásután emelik föl tiltakozó szavukat a soproni famózus körirat ellen s felháborodással utasítják vissza a szólásszabadság ellen intézett vakmerő támadással a szolidaritást. Aradmegye után Baranya, majd legutóbb Szathmár, Pozsony szab. kir. város törvényhatósági közgyűlése tagadta meg hozzájárulását a szolgalelkű s kegy vadászó körirattól. Bármint erőlködtek is mindenütt a kormány csatlósai, a főispánok, hogy a szabad és nyilvános kritikát korlátozni célzó felhívást sikerre segítsék, Sopron cirkuláréja itt is, ott is irattárba került s legfeljebb annyi hasznot hajtott, hogy az önérzetes s a liberális pártpolitika szolgálatában még nem álló törvényhatóságok (vannak még, bál'istennek, minden korrumpálás dacára!) a soproni körirat alkalmából hatalmas, támadásokat intéztek a liberalizmus gyászmagyarkái ellen. — A felekezetnélküli tanár tanítványai. Egyidejűleg a fővárosi lapokkal vettük szolnoki levelezőnk tudósítását, hogy a főgymnázium VI-ik osztályának néhány tanulója — amelynek az istentelen Posch tanár a főnöke — a legdurvább istenkáromlásra vetemedtek. A beteghez a szentséggel siető pap előtt istentelen gúnyolódásokat hallattak : »ez az Isten nekem bemutatva nincsen, tehát neki köszönni nem tartozom.« Egyikük pedig áldozás után a szent ostyát az utca sarába dobta. Az elvetemült ifjak tette óriási felháborodást keltett Szolnokon. Egy atheista a katedrán, már maga ez a tény alkalmas arra, hogy feldúlja az ifjúság vallás-erkölcsi érzését. Az eset magát a képviselőházat is frappirozta, és Hock .lános képviselő az ülésen kivül megtámadta a kultuszminisztert, hogy hogyan tud ilyen tanárt megfúrni. Hock a felháborító botrányt interpelláció alakjában a ház elé akarta vinni, s ez ideig csakis azért állt el ettől, mert Wlassics miniszter szigorú intézkedést igért. A kinos esetnek a képviselőház előtt való tárgya. lása egy ideig tehát függőben marad. De ha Wlassics miniszter méltó elégtételt nem ad, ha az atheista tanárt a tanítástól egyszer s mindenkorra el nem tiltja, az ügy minndenesetre a Ház elé kerül. Elég kíméletlenség és durvaság Wlassics minisztertől, hogy már előbb, mikor Posch tanár kitérése nagy port vert, nem tette őt az ifjúság nevelésére ártalmatlanná. Az »Alkotmány« ezen esetből kifolyólag kikérte Apponyi Albert, Szapáry Gyula és Ugrón Gábor nézetét, s az országgyűlési gárm

ester kell nekünk, aki csak lépcsőnek nézze a polgármesterséget, hanem aki munkálkodik s ambícióját találja abban, hogy egy kis város szénáját rendbe hozza. Minden szónál szebben szól a tett, és meg is választották lelkesedéssel, csaknem száz voks-többséggel. A városi főkapitány ugyan nem választott, hanem kinevezett tisztviselő nálunk is, de hát hézagos lenne a mi szemlénk, ha a polgármester után mindjárt nem a mellette ülő kapitányra esne tekintetünk. A mesebeli mostoha nem szidta annyiszor Hamupipőkéjét, mint az emberek a gondviselés ama tényezőjét, melynek rendőrség a neve. Nálunk is sokat emlegetik a rendőrséget, s nem is mindig ugy, hogy jó egészséget kivannak neki. De azért Esztergomban a rend (!) éber őrei még nem fürödnek az elkeseredés dunájában, mint pl. a fővárosban. Nem is csoda! Mikor a rendőri gárdának olyan feje van, mint a jelenlegi kapitány. Képzeljenek kérem, egy javakorbeli, sovány uri embert, akinek olyan szelid szemei vannak, mint a Kovácsi-patak menti kék nefelejtsnek, s előttünk áll az esztergomi téns kapitány. Hogy is tudja az ilyen szelid szemekből, annak az obligált erélynek villámait szórni ? Azután a modora is oly csöndes, szelid. És mégis ! Ez az ember most szervezi a rendőrséget, egymásután adja ki a szabályrendeleteket, szenzációs elfogatás történik alatta, a rendőrök iparluvagokat fognak el, s ő maga egyre azon munkálkodik, a város érdekében miféle rendőri reformot hozzon be. Szóval : a tettek embere. A kapitány mellett a városi ügyész merül gondolataiba. E hatalmas termetű ember hatalmas agyveleje át meg át tanulmányozza a paragrafusokat, a méltóságos kúria minden decizióját, s mióta a város főfiskusa, a nemes szabad királyi város, mint mondják, egy pört se vesztett el. Nagy Sándorról azt jegyezték fel a régi subvencionált lapok, hogy azt szokta volt mondani: kicsi nekem Macedonia. Hát bizony a mi ügyészünknek is kicsi már Esztergom. Mint költőt szárnyra vette az ország, s egy szép költeményét a milleniumon ezer meg ezer iskolában fogják elszavalni. A poetai hév most már az igaz lelohadt benne, de annál jobban veszi ki részét a közéletből, a politikai szereplésből, s mint a fáma beszéli, egyszer csakugyan itt hagy bennünket, el megy törvényt csinálni a Sándorutcai, akkorra már a Dunaparti palotába, s csak vendéglátóba jő haza. Itthon a politika szereplőire, a kormányra, főispánra máris mondja a szebbnél szebb toasztokat. Esztergom legifjabb tanácsnoka a gazdasági tanácsnok. A lányos házak haragusznak rá, mert még mindig agglegény, a házas' emberek meg irigylik gyöngyéletét. Most már, hogy a város sáfárja lesz, illő dolognak tartják, hogy feleséget vigyen a portájára, ki meg ő fölötte sáfárkodjék. A rosz nyelvek kardos feleséget, papucs kormányt kivannak neki, ki ráncba szedi s otthon tartja. Csábítják is most a lányos házakhoz erősen, mert hát tanácsosnénak lenni keresett parthie Esztergomban is. A város jegyzői gárdájáról azt beszélik, hogy a helyi lapok nevük előtt évek hosszú során állandóan kiszedve fogják tartani az ifjú jelzőt, annyi sok ambíció, gavallérság lakik bennök. Azt is mondják róluk, hogy ők és a városi közérdek egy anyától születtek. Van az esztergomi városi közgyűlésnek egy specialis alakja, kit csak »országháboritó« néven ismernek. Lelke az ellenzéknek, született kortesvezér. A jelentések olvasása alatt már mozog, alig várja, hogy véget érjen, integet eleve a polgármesternek, hogy interpellálni akar. Nem törődik azzal, hogy a tanácsbeliek szeme majd odaszegezi székéhez. Ha nem engednek neki, legalább is a szenátorokról akarja a keresztvizet levenni. Bámulatos a buzgalma, városatyai kötelességének nemes fölfogása. A jóakarat vezérli cselekedeteiben, s tény, hogy szüksége van a törvényhatóságnak ily agilis férfiúra, ki oppoziciójával sokszor hajtott hasznot a városnak. Egyre-másra puskázza a vitákba mindig célba találó közbeszólásait. Olyan cifrán