ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-04-12 / 15. szám

eltipor. Azért aki Magyarországon üdvös reformokat akar kezdeményezni, annak először el kell söpörnie a liberalizmust. Addig, mig a liberalizmus uralkodik Magyarországon, semmi üdvös reform sem fog létesülni. — Kié legyen az első szó ? Méltó felháborodással fogadja Magyarország katholikus közvéleménye azon hirt, hogy a millenáris ünnepségek élén, a törvényhozás szónoka a király előtt nem a hercegprímás, hanem Szilágyi Dezső házelnök lesz. Ily nemtelen mellőzést nem várt senki a liberális janicsár-hadtól, mert tudvalevőleg a hercegprímás, nádor nem levén, ma első közjogi méltósága Magyarországnak s mindenkor, még az alkotmányos korszak gyakorlata óta is ő volt tolmácsolója az ország közérzületének a fejedelem előtt. Persze, mikor a nemzetet fel kellett az abszolutismus karjaiból emelni, akkor jó volt az ország prímása, most azonban, mikor diadalmámorban úszik a liberalizmus, a tisztességet és jogosságot is sutba veti, s oda állitja szónoknak a liberalizmus táncoló fődervisét. hogy keresztül gázoljon a megsértett keresztény-nemzeti öntudaton és alkotmányos jogon. A kormány ezen jogfosztó tettére és gálád eljárására még lesz alkalmunk visszatérni. — Uj állami hivatalok. A községi önkormányzatot komoly veszély fenyegeti a kormány ama javaslata által, a mely 4800 állami körszolgabirói állás (a jegyző helyett) szervezése által az állami mindenhatóságot a legutolsó községbe is be akarja hozni. Az utóbbi hetekben ugyanis a belügyminisztériumban tárgyalások folytak a községekről szóló törvényjavaslatról. Az uj miniszteri javaslat az úgynevezett állami körszolgabirői állások létesítését javasolja, továbbá ugyancsak köradótisztek, körorvosok és körállatorvosok állami kinevezését. A körszolgabirákra nézve megállapitja ezek nyilvántartói és dispozitiv hatáskörét a községekkel szemben, továbbá hatáskörüket a közrendészet

; az erdészet, adóügy, ipar stb. rendészet terén. A körszolgabirákat illeti meg az anyakönyvvezetés és a házasságkötése körüli funkció. Miután a körszolgabirói területek egyes nagy községekre, illetőleg több községre terjednek ki, tehát a főszolgabiróságokat megillető több fankció a körszolgabiróságokra ruháztatik át, ennélfogva több főszolgabíró mellett működő szolgabírói állás megszűnnék. A körszolgabirói kvalifikáció: főgimnázium vagy főreáltanoda végzése, közigazgatási tanfolyam végzése, közigazgatási államvizsga letétele. A jelenleg alkalmazásban lévő jegyzőkre átmeneti idő van megszabva. 4800 körszolgabirói állás van kontemplálva 800, illetve 700, 600, 500 forint fizetéssel és 175 illetőleg 160 forint lakpénzzel; az irnok fizetése 400 frt lenne. Körorvosi állomás 1483 van kilátásba véve. — Pártgyülések. Folyó 19-én, vasárnap Érsekujvárott a templom-téren néppárti gyűlés lesz következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. Tartja Esterházy Miklós Móric gróf. 2. A néppártról. Dr. Prohászka Ottokár, tanár. 3. A hitvallásos iskolákról. Tomor Ferenc ny. főgymn. tanár. 4. A kisgazdák és kisiparosok érdekeiről. Dr. Hay din Károly, fővárosi ügyvéd. 5. Elnöki zárószó. — A tótajkú közönség részére — az elnöki megnyitóés záróbeszéden kivül — ugyanazon tárgyakról szónokolnak: Zmeskál Zoltán nagybirtokos, Havlicsek Vince plébános és dr. Zelenyák János orsz. képviselő. — Ugyanezen napon Nagy-Kanizsán is pártgyülés lesz, melyen Zichy Nándor gróf tartja az elnöki megnyitót. Kérjük a pártgyülések intéző bizottságát, hogy minél kevesebb egyházi férfiút szerepeltessenek a gyűlések szónokai között, mert pl. a kanizsai gyűlésen, kivéve Zichy Nándor grófot és Major Ferencet, mind egyházi férfiak a szónokok. Szerepeltessék világi pártfeleinket mindig többségben, vagy legalább feles arányban az egyháziakkal. Az érsekújvári gyűlés — mint értesülünk — impozánsnak Ígérkezik s az esztergomi főmegye katholikus körei is elküldik képviselőiket. Esztergomból tekintélyes számú résztvevők fognak megjelenni. — A vidéki városoknak nyújtandó építési adókedvezményekről szóló törvényjavaslat tárgyában tudvalevőleg feliratot intéztek a képviselőházhoz vidéki városaink abban az értelemben, hogy az építkezési kedv előmozdítására nagyobb kedvezményeket engedélyezzen a törvényhozás. A törvényjavaslat, mint halljuk, még e hó folyamán tárgyalásra kerül a Ház pénzügyi bizottságában s képviselői körökben úgy vélekednek, hogy e tárgyalás során nyújtandó kedvezmények kérdése az eredeti javaslat rendelkezéseinél kedvezőbb megoldást fog nyerni. — Adófizető polgárok figyelmébe. A jövő 1897. évben, sőt nagyon valószínű, hogy még folyó év novemberében uj országgyűlési képviselő-választások lesznek. Az 1892.*"február 18-ra összehívott országgyűlési képviselők megbízatása a jövő év elején lejár. Ez általános országgyűlési képviselő-választásnál politikai jogaikat csak azok gyakorolhatják, akik a mult év végéig kirovott adótartozásaikat ez év ápril 15-ig kifizették. Figyelmeztetjük tehát ismételten polgártársainkat, hogy adóügyeiket igyekezzenek szerdáig rendezni, mert különben kiesnek a választók lajstromából. — Értesités. Mivel a már eddig bejelentett népgyűlések ápril és május hónak majd mindegyik vasárnapját elfoglalják, tisztelettel kérjük mindazokat, a kik helységükben akár most, akár később néppárti gyűlést óhajtanak, kegyeskednének szándékukat az aluljegyzet irodának minél előbb bejelenteni, hogy a gyűlések napjait összeegyeztetni és a szónokokat felkérni lehessen. Mert legyen szabad ismételnünk, az iroda minden szükségesről (szónokokról, plakátokról, bejelentésről stb.) készségesen gondoskodik, agy, hogy a népgyűlést óhajtó feleknek csupán ezen kívánságukról kell az irodát értesíteniük, s az azt azonnal teljesiti, foganatosítja. Kiváló tisztelettel Budapesten, 1896. április 8. A Néppárt országos központi irodája, Budapest, VIII, József-körut 31/B. Börtönbe velük! Ez hangoztatták elkapatott szolgalelkek a fölvidéken a közelmúlt megyebizottsági tagok választásán s azóta a kulturkampf gyémántkiadásában megjelent a trencséni és liptói politikai piacokon. A BánfTy-kormány derűre-borúra itéli, csukatja, birságoltatja a papokat s igy bámulatos gyorsasággal tekeri majd ki állambölcsességének hattyűnyakát. Mert mi lehetne nyaktörőbb kísérlet egy Bánfiy-kormány szervezetére nézve, mint egy kis kulturkampf. Már ország-világ tudja, hogy mit értsen s mit gondoljon azon közvéleményről, mely az egyházpolitikai törvényeket állítólag kívánta és tárt karokkal fogadta; még az ilyen mondva csinált semmiségeket is ugyancsak megvilágítaná az az országos hecc. mely a papok becsukatása és bírságolása alkalmából városokon és falukon lejátszódni szokott. Ha Bánffy ur Kopenhága felé utaztában egyszer Németországban megfordult volna, tudná, hogy soha nép és papság ugy egybe nem forrt, mint mikor a papokat a börtönökbe cipelték. A püspökök egyházatyákká magasztosultak, a papok a régi egyház presbyterjeinek tekintélyére tettek szert a népnek szemében. Börtöneikből kitört a lelkesítő szózat: hivek, tartsatok ki szent meggyőződéstekben ; mert látjátok, hogy az apostolok sorsát szivesen viseljük üdvötökért. De mivel Bánífy ur Kopenhágát magas figyelmére még nem méltatta s mások kárán még nem tanult politikai bölcsességet, alighanem saját kárán kényszerül majd okulni. Az okulás gyors tempóban közeleg. Bózsahegyen és Trencsénben a törvényszékek elitéltek már • egy csomó papot; kit azért, hogy a zsidók ellen izgat, kit azért, hogy a polgáni házassági jelentkezés előtt adott össze feleket ; s hallom, hogy van még több a rováson, s alighanem azokra is rákerül a sor. Már most aki tudja, hogy mi a zsidó a a csizmát, hogy szép fényes legyen. Azután este megpróbáltam a »díszmagyar ruhát.« Odaálltam a tükör elé •— nagyon tetszettem magamnak, igaz, hogy olyan bizonyos elfojtott nevetést hallottam hátam mögött, de gondoltam is én akkor ilyen elfojtott históriákra. Nekem tetszett, s ez elég volt. Egész éjjel nem tudtam aludni, izgatott valék. Heggel már négy órakor talpon voltam. Kezdődött a ruhák fölvonulása illetve fölvonása. Mikor kész volt minden, odaálltam a tükör elé; azt vettem észre, hogy én még sem vagyok olyan sovány, mint a milyenek kinéztem. (Persze két nadrág, két kabát volt rajtam !) Az utolsó hiányzott még, a kard, ennek legjobban örültem. Kiléptem az utcára, a kardot, mely kissé hosszú volt, kevélyen csörtettem. A kis gyermekek futottak utánam, irigykedve néztek rám. Hát még a társaim! Hogy ne lettem volna én nagyon boldog! oda altunk hárman a zászlóhoz; egyformák voltunk kérem mind ! Indul a körmenet, kevélyen lépdelünk a diákság élén. De csakhamar iszonyúan kezd a lábam fájni. A rövid csizma. Izzadni kezdek kegyetlenül. A két nadrág és kabát. Sohasem volt valami olyan hosszú mint ez a körmenet. Sok fájdalom és szenvedés után vége volt az ünnepélynek. Egyik szerencsétlen pajtásomnak az az eszméje támadt, menjünk a »fényirdába.« Én valahogy csak ráálltam, de a harmadik » bajtárs « azt mondja elhaló hangon: »Baratom ne kivánj tőlem már semmit, végem van!« s ezzel haza vánszorgott s egy hétig betegen feküdt. Elvánszorogtunk valahogy, de még mindig kevélyen, a fényirdához, hol ép katonatisztek voltak. Egy kapitány nagy tisztelettel s majdnem félve oda jön hozzánk s igy szól; »Ugyebár kegyelmességtek Pestről valók s mágnások ?« Bánéztünk mindketten, vájjon komolyan beszél-e vagy csak gúnyolni akar-e ? De láttuk aztán azt a bizonyos német komolyságot. »Nem uram, mi diákok vagyunk s az urnapi zászlónkat vittük!« odalett a »renomo« — ránk sem néztek többé. Ilyen volt a mi első és utolsó »díszmagyar* j ruhában való szereplésünk. —a. A mit a világ nem ismer. Langrois Elvira derék egy leány volt. Szegény beteg anyját oly meglepő odaadással tudta ápolni, hogy akárki épülhetett rajta. Csakhogy szegénykének már korán meg kellett ismerkednie a nélkülözéssel, mert bizony elég silány ebéd után vacsorájuk nem állott olykor más egyébből, mint száraz kenyérből. De mit törődött ő avval, csak drága, jó anyját lássa boJdognak, megelégedettnek, ez pótolt nála minden hiányt. Erre irányította kis életkörének minden mozzanatát, kis szivének minden dobbanását. Pedig tulajdonképen nem ez volt az ő rendeltetése eredetileg. Persze, ha édes atyja itt lehetne oldaluk mellett, máskép volna minden. Tehát árva gyermek Elvira? kérdi bizonyára az olvasó. Hogy árva-e, arról nehéz volna számot adni. Ezt csakis az tudná megmondani, kinek szemei a végtelen óceánt is betekintik, a ki az ausztráliai szigettenger legrejtettebb helyét is láthatja. Langrois, Elvira atyja ugyanis hajós-kapitány volt, s mint ilyen, egy alkalommal hajójával együtt a kalózok kezeibe került. Ezek pedig, mi okból nem tudom, elég az hozzá, hogy sebesülten kitették az egyik szigetre. Már most mi történt vele, senki sem tudja, valószínűleg a kellő ápolás hiánya folytán belehalt sebeibe. Szegény hátra hagyott családja ily módon a kenyér-keresőtől megfosztva, saját keze munkájával kényszerült életét fentartani — Jó anyám még alszik, nem háborgatom, monda Elvira magában egyik februári nap délutánján, — midőn a szobába nyitva ott semmi neszt sem hallott, hamarjában készítek neki kevés levest, hadd szerezzen magának erőt. Ezzel sietve munkához fogott. Alig mult egy negyed óra s a rögtönzött vacsora már is betölté a konyhát kellemes illatával. Ez alatt Langroisné is felébredt. Néhány elfojtott köhögés tudata ezt Elvirával. — Kezeit csókolom jó anyácskám. Ügy látszik elég soká aludtál. No de el is kell. — Ideje is gyermekem, hogy egyszer már erőhöz jussak. Mennyi elkészítendő kézimunkám van még. — No csak lassan-lassan kedves anyám. Ezentúl nem engedlek annyit dolgozni, majd elvégzem én helyetted. — Édesem, válaszola Langroisné gyermekét átölelve, sokra mennénk igy ... De hagyjuk ezt. Mond inkább, hogyan jártál N . . . grófnőnél. — Ah! jó anyám, valóban a jóistennek különös hálával tartozunk. — Mi történt?