ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-29 / 13. szám

Nem mondom, hogy Nánára vagy a Csavar­gőzös állomásra szeretnék kirendelni ily nemes­lelkű sáamaritánákat ; de szó ami szó. azon a sok panaszon, mely a cselédügyet úton-útfélen körülzsongja, máskép át nem esünk, mint az által, hogy a társadalom felsőbb körei nagyobb gon­dozásban részesítsék a cselédleányokat. Ez az ügy mindenütt a háziasszonyok kör­mére ég. S ha kérdezzük, mit teszünk ez érdek fölkarolásában, azt kapjuk feleletül : semmit. Azt mondják, nem lehet itt semmit sem tenni. * Ember ne boszankodjal«, azt olvastam a hamutartómon , engedelmet kérek ; lehet, nagyon sokat lehet e részben tenni; s nem is mi leszünk az úttörők : megtették a kísérleteik et már má­sok, mi csak példájukat követjük. Ez a példa mindenekelőtt azt köti a lel­künkre, hogy ne hagyjuk elzülleni, ne engedjük spekuláns vén banyák vagy cselédszerzők kezeibe jutni ezeket a tapasztalatlan, árva. lényeket. Van-e a cselédnél elhagyottabb és földönfutóbb lény, ha még oly nyakas, s ha úgy pörög is a nyelve mint a kelepelőé nagypénteken V Kivivé a szabad üzérkedés nagy piacára, kezében a szabadság és függetlenség maszkírozott koldusbotjával, megy világgá vakon, tanács és a nélkül, hogy jó indu­lattal és jóakarattal találkoznék. Ha az ily hígvelejű, és pihe könnyűségű lény . nem botlik s nem veszti el a fejét, s azt a csepp jó nevelést, melyet talán szüleitői nyert, akkor azt bátran mondom, csodaszámba megy. S mi kerül ki ebből a földönfutásból, mely a cselédeket üldözi V Fényes profittok a cselédszerzöknek, — nem irok most speciális esztergomi viszonyainkról, hanem általában irok statisztikus adatok alapján, —- és szerencsétlen, fiatal áldozatok, traviáták. Ezek a hajó? óriási mérvekben szaporodnak a fővárosokban, s azért látjuk, hogy ott indulnak meg a kezdeményezések e bajok orvoslására; de kijut a cselédbajból minden kis városkának is. s azért itt sem kell vele szemben szemet hunynunk. Esztergomi hölgyeink könnyen segíthetnének legalább részben e bajon. Vallásos buzgalmuk ez idén is lelkigyakor­latokra gyűjti össze a hölgy közönséget; ahol ennyi a buzgalom s a nemes sziv indulata, ott úgy vélem, nem lesz nehéz szerét ejteni egy cseléd-m enli áznak. Ne ijedjünk meg, nem kell sem ház, sem pénz; csak jóakaratot, s érdeklődést kérünk s nemeslelkű iniciativát. Mert van ház és lesz pénz ! A primási kórház második emelete s tág földszintje nagyon alkalmas e célra; a »kedves testvérek« szinte oda vannak teremtve és szíve­sen vállalkoznak a felügyeletre. A cselédek maguk, kiknek szálló mindig kell és ingyen sehol sem jut. szivesen fizetik azt a keveset s inkább ide fizetik, mint máshová, ahol idegenkedve s bor­zongva húzzák meg magukat s ahol tompa han­gulatban várják, hogy mi lesz. Németország, Belgium, Holland biztató pél­dákkal szolgálnak. A münsteri sz. Ludger mun­kás-szállóban négyszáz ágy van. Jelenleg beérem avval, hogy ezt az eszmét megpendítettem ; legközelebb statisztikai adatok­kal is megvilágíthatom ajánlatomat. HIREK. * Frigyes főherceg Esztergomban. Pozsony­ból értesülünk, hogy április hó folyamán házi­erzedünk szemléjére Frigyes főherceg, táborszer­nagy és hadtestparancsnok rövid tartózkodásra városunkba fog érkezni. * A pannonhalmi ezredéves emlék lelep­lezése. A pannonhalmi ezredéves műemlék lelep­lezési ünnepélyét augusztus hó 26-ára tűzték ki. A fényes ünnepélyen valószínűleg 0 Eminenciája a Hercegprímás is jelen lesz, míg a magyar kormány nevében Wlassics Gyula dr. vallás- és közoktatás­ügyi miniszter fogja az ünnepséget vezetni. * Személyi hirek. Czibulka Nándor pázmá­neumi rektor a hét végén városunkban időzött. — Dr. Kováts Kálmán képezdei igazgatót Ő Emi­nenciája a Szent-István társulati tankönyv-biráló bizottság tagjává kinevezte * Simor-szobor. A fökáptalan és b e. Simor János primás alatt kinevezett kanonokok költségén emelendő Simor-szobor elkészült, s napokban hoz­ták meg a fővárosból. Hatlovas társzekéren szál­lították Budapestről Esztergomba, nagy faládába beburkolva. Méreteire s nagyságára egyező a Páz­mány-szoborral, mellnek átellenében lesz felállítva. Alkalomadtán a szoborról képző-művészeti ismer­tetést fogunk adni. * Tanácsülés. Esztergom város tanácsa s pénzügyi bizottsága tegnap délután ülést tartott. A tanácsülés tárgya a holnapi közgyűlés soro­zata volt. * A megérkezett szervezési szabályok. Kedden érkezett le a belügyminisztériumtól Esz­tergom város várva várt uj szervezési szabály­rendelete. A belügyminiszter az elaborátumon számos változást tetr, s felhívja a várost, hogy a módosításokat mihamarabb eszközölje s a tiszt­újítást haladéktalanul ejtse meg A belügyminisz­ter lényegesebb és fontosabb módosításai s változ­tatásai a következők : Leszállította a polgármester 3000 frtra előirányzott fizetését 600 forinttal, úgy hogy javadalmazása 2400 forintot tegyen ki. A főügyész, főkapitány, főorvos címeket, amennyiben Esztergom nem önálló törvényhatóság, törölte. Ugyancsak erre való tekintettel a »tisztikar« címét »elöljárőságra« változtatta. A pénzügyi ta­nácsos nem gyakorolhat hatósági jogot a kebel­béli vagy külső hivatalokkal való érintkezésében. Az alkapitáuyok a segéd- és kezelő-személyzetbe soroztattak. A tanácsra ruházza a dijnokok vá­lasztását, a polgármester hatáskörét pedig több közegészségügyi teendővel bőviti ki. A kerületi orvosok számát kettőre szállította, s a mostani or­vosok kerületei időnkint lesznek egybeolvasz­tandók. A plébános választás ellen beadott fel­lebbezést figyelmen kivül hagyta. Az uj szervezet április 15-én lép hatályba s a tisztújítás április 16-án Andrássy alispán elnöklete alatt fog meg­történni. * Városi közgyűlés. Holnap, azaz f. hó 30-án, Esztergom sz. kir. városa rendes közgyű­lést tart, következő főbb tárgysorozattal: 1. A pozsonyi cs. és kir^katonai parancsnokság meg­keresése a lcpenderföldi laktanyára .-kötött szerző­désnek 5 jé vre megJitSs^abbitása tárgyában és az arra vonatkozó tanppr- javaslat. 2. Pénzügyi bi­zottsági javaslat a Jeláüitandó viz reservoir tár­gyában. 3. A tanács jelentése és javaslata a kis tói szántóföldek haszonbérbe adása tárgyában. 4. Ugyanaz a szentjánosi szántóföldek haszonbérlete tárgyában. 5. A vöröskereszt egylet megkeresése háború esetére 50 ágy elhelyezése tárgyában és az arra vonatkozó tanácsi javaslat. 6. Tanácsi jelentés az 1896. február 1-én és február 27-én tartott pénztári vizsgálat eredményéről. 7. A vallás és közoktatásügyi m. kir. minister leirata a gymna­sium építése tárgyában. 8. Alispáni értesítés arról, a) hogy a mélt. fökáptalan képviselői jogát gróf Csáky Károly, b) hogy Stern Márkus képviselői jogát Burián Lajos által fogja gyakorolni. 9. Ta­nácsi és pénzügyi bizottsági javaslat a városi iskolák céljaira megvásárolni célzott telkek tárgyá­ban és a kötött szerződések felett névszerinti sza­vazással határozat hozatala. 10. A nm. m. kir. belügyminisztérium határozata a szervezési sza­bályok tárgyában és az arra vonatkozó tanácsi és pénzügyi bizottsági javaslat. * Kanonoki beigtatás. Szombaton, f. hó 28-án reggel 9 órakor történt az előléptetett ka­nonokok és az újonnan kinevezett Jezsó Mihály kanonok beigtatás a. A beigtatást Palásthy Pál püspök ünnepi beszéddel nyitotta meg, majd az okiratok fölolvasása után beigtatta Boltizár püspö­köt az éneklő kanonoki stallumba. A többiek be­igtatását Boltizár püspök végezte. Gróf Csáky Károly helyettesitette Szilányi Ferenc nagyszombati érseki helynököt, dr. Komlóssy Ferenc pedig Jezsó kanonokot, ki gyöngélkedése miatt nem jelenhetett meg. Az előléptetett és az újonnan ki­nevezett kanonok uraknak mi is szívből kiáltjuk a vivátot. * Hymen. Dr. Ilollósy Ede budapesti orvos folyó hó 14-én vezeti oltárhoz Rogrün Gizella kisasszonyt. * A királyleány vallásossága. Mária Valéria főhercegnő, Ó Felségének leánya, szép tanújelét adta vallásosságának, egyháza és szent hite iránti ragaszkodásának. Ő Fensége ugyanis fővédnöke volt a bécsi tanítónők és nevelőnők otthonának. Az egylet egy könyvsorsjátékot rendezett a napok­ban, a melyről magas védnökét előzetesen nem értesítette, a kisorsolandó könyvekre nézve jóvá­hagyását ki nem kérte. A lemondó levélben arról értesítette az egyletet, hogy a könyveknek összeállí­tása sérti az 6 vallási érzelmeit. A kisorsolt köny­vek között ugyanis voltak Darvin, Brehm, Schop­penhauer, Luther és Büchner munkái is. Minden­esetre szép és utánzandó példa, mert furcsa blau­strumptok lehetnek azok a bécsi tanítónők, a kik ily munkákban gyönyörködnek. Ugyan hogyan ne­velhetik az ilyenek az ifjúságot. * Az esztergomi hölgyek lelki-gyakorlata következő sorrendben lesz megtartva: Virágvasár­nap : D. u. fél 6 órakor bevezető beszéd. Hétfőn és kedden : D. e. fél 9 órakor sz mise és 9 órakor el­mélkedés. D.u. 5 órakor elmélkedés. Szerdán•: Fél 8 órakor sz. mise. D. u. 5 órakor bezáró elmélkedés. * Nagygyűlés. A Szent-István-társulat igaz­gató választmánya a folyó évi nagygyűlés napjául április 16-át tűzte ki. * A főmegye köréből. A vallás és közokta­tásügyi miniszter Bajthay Pétert a budapesti III. kerületi állami főreáliskolához rendes hittanárrá nevezte ki. * Megtagadott fizetés emelés. Esztergom vármegye azon határozatának, melylyel tisztviselői fizetés emelésére pótadó engedélyezését kérelmezte, a belügyminiszter a megyéhez kedden érkezett leiratában nem adott helyt. * Fatermclés. Esztergom város erdejében az idei vágásban termeltetett 2422 méter öl első­rendű, 2441 másod és 700 harmadrendű faanyag. Szerszámfa 642 darab különféle méretekben. * Helyettesítés. Maiina Lajos polgármester ajánlatára Andrássy János alispán dr. Vándor Ödönt nevezte ki helyettes kórházi főorvosnak. E helyettesítéssel dr. Vándor mégis a pályázók közé lép. * Ünnepi szónok. Sz. Adalbert napján, a bazilikában tartandó ünnepi szent beszédet az idén dr. Kováts Kálmán képezdei igazgató fogja mondani. * Papi nyugdíj. Az esztergomi főmegye papi nyugdíj ügye szépen halad s reméljük, nemsokára sikeres megoldást nyer. A bizottság a terjedelmes munkálatot legközelebb a primási konzisztorium határozata szerint a káptalannak terjeszti, föl. A káptalan Szent-Adalberti ülé­sén átvizsgálja majd, s átteszi az ordinariátus­hoz. Körülbelül ápril vége felé nyomtatásban szét­küldik az espereseknek úgy, hogy a tavaszi koro­nákon a papság meghányhatja-vetheti; megteheti észrevételeteit; szabadon nyilatkozhatik, hogy mi tetszik neki a tervezeten s mi kifogásolni valót talál rajta. Ajánljuk a t papságnak, hogy speciá­lis viszonyainkat szem előtt tartva, reflektáljanak az ausztriai papi nyugdíj intézményre. Ott az már több év óta fungál, s mi rajtuk is okulhatunk. A szomszédos határszéli esperességek ezt könnyű szerrel tehetik. * Jegyzői vizsgálatok. Esztergom vármegye jegyző-vizsgáló bizottsága előtt évenkint megtar­tatni szokott jegyzői vizsgálatokat április hó 22-én és 23-án fogják Andrássy János alispán elnöklete alatt megtartani. A vizsgázóknak április 15-ig kell kérvényeiket az alispánhoz benyújtani. * A Esztergom-vidéki hitel és fogyasztási szövetkezet f. hó 25-én d. e. 10 órakor tartotta VI. évi rendes közgyűlését saját hivatalos helyisé­gében. A közgyűlés elé terjesztett zárszámadás a szövetkezet évi forgalmát 186.162 frt 96 krral tünteti föl, a mérleg szerint az intézet vagyona 111,924 frt 77 krt tesz ki. Az évi nyert bevétel 9161 frt 05 kr., mely összegből az évi kiadásokat levonva, tiszta nyereményül mutatkozik 1253 frt

Next

/
Thumbnails
Contents