ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-02-09 / 6. szám

met a házassághoz.« Azután a pápa komoly szavakkal tudtára adta a fejedelemnek, hogy hitével és a pápával szemben szószegő leend, ha Boris fiát a bolgár szakadárságba adja. Végül megjegyezte a pápa, hogy politikai tekintetben is a fejedelem e lépése minden hatalomtól mint helytelen és oktalan tény fog tekintetni. Keleten általában nem állnak jól az ügyek, mint a beállott csendből következtethető volna. A nagykövetek és miniszterek természetesen megnyugtató hangon beszélnek — a nyilvánosságnak, azonban a tények ellenkezőt mondanak. Örményországban a legvégső elkeseredés uralkodik a törökök kegyetlensége miatt. Csak egyetlen városból például oly dolgokat jelentenek, melyek jól nem végződhetnek. Marasch-ban patakként folyik a keresztény vér. A legutolsó időben több mint 900 lett meggyilkolva, 150 ház, 3 temlom, 2 nevelőintézet tűz által elpusztítva. 1600 házat teljesen kiraboltak a törökök, úgy hogy most 8000 kereszténynek a rajta levő ruhán kivül egyebe nincs. Már két hónap óta száraz kenyéren kivül egyebet nem ettek, és az éhhalál veszedelme folyton fenyeget. Okozzák pedig e kegyetlen állapotot a törökök a kereszténység iránti gyűlöletből. Valóban szégyen az európai viszonyokra, hogy ilyenek lehetségesek! Levelezés. Cleveland, 1896: jan. 21. Mélyen Tisztelt Szerkesztő Űr! Mea culpa . . . maxima . . . culpa. Ennyi időre elhalasztani a levélírást! Hanem hát ugy látszik, hogy talán az Ur Isten is igy akarja. Igaz, hogy néha a restség is játszik velem, de másrészt az is tény, hogy ritkán kerülök éjfél előtt az ágyba, mert csak az éjszaka az az idő, a hol a magam ügyeit végezhetem. Persze ha önnek volnék, lefeküdném 10-kor, s fölkelnék 4-kor; igy meg hát csak 7 körül. Soha nem zártam le az esztendőt oly nagy restanciákkal, mint épen most. Az a csöpség, a »Hírnök« sok dolgot ad; mert hát a tollnok borzasztó langszam páter; levelet rengeteg sokat kapok tőle s irnom kell ugyanannyit, meg a pakkolás, expediálás stb. Pedig e nélkül is kerülne elég dolog. Számtalanok az ügyek, melyek miatt a városba kell járkálnom s ez elrabolja az ember nappali óráit. Különben az utolsó két hónap valóságos hecchónap volt. Most is igen nagy munkában vagyok. Vettem egy 41 láb hosszú 26 láb széles két emeletes faházat (de azért a falak 8" vastagok). Ez ugy 5 percznyi járásra van a templomunktól; ezt most amerikai műnyelven mondva: muvvoljuk, azaz ä mi telkünkre hurczoljuk az egészet tetőstül, téglakéményestül. A háznak, mely eddig városi iskola volt, ára 500 doll., az átszállitás 100 doll. Vastag gerendákat húztak alája, s hengereken guritják. A baj az, hogy a legrosszabb időjárás szakadt ránk. Előbb végtelen esőzések, ugy hogy nem mozdulhattak ; most meg oly hideg és hózivatarok, hogy, habár már a telkünkön van, nem birják a helyére állitani. Szomszédjaink voltak oly szívesek, hogy a kertkeritéseiket engedték kiszedetni s utat csináltak neki. Persze sok utánjárásomba került. S mit kezdek evvel a 24 éves épülettel ? Alul, az az a padló alatt lesz egy terem, alkalmas gyűlések tartására, vagy olvasó teremnek, ha ugyan a talaj vizes volta meg nem hiusítja terveimet. Az első emelet (illetve földszint) lesz egy tanterem; a második emeletet pedig parochiának csináltatom, mert eddig bérházban lakom. Bele fog kerülni vagy 1600 dollárba, mig elkészül; de hát hiszen már eddig is 400 dollárt adtunk ki a lakásomért. S mi hozott erre? A 65 iskolás gyermekeimnek a gonoszsága. A diszciplína teljesen felbomlott, a tanitóné kisasszony a 65 (10—13-éves gyermekekkel) tovább nem birt; bele is betegedett, helyettesül jött egy lánynővére, annak meg hát a fején tánczoltak; nekem kellett az iskolában ülnöm, mig ő tanított. Hát az Isten irgalmasságára mentem könyörögni apácáktól apácákhoz, adjanak tanítónőt, de egy apáca nem lehet magában, kell legalább is kettő. Az Ursuliták adtak, megígértem hogy épitek rögtön egy másik tantermet. Az Isten speciális kegyelme szükséges, hogy most havonta 50 dollárt birjak tanítónőkre fizetni, mikor a 25 dollárnak is a felét énnekem kellett pótolnom. Most egy uj iskolába tanit mindakettő, mig elkészülünk ; villanyos vasúton járnak a zárdájukból reggelenkint, hozván magukkal délre enni valót. Úgyszintén e napokban festettem ki a templomunkat; gyönyörű, mondhatom. Az egész advent alatt evvel foglalkoztunk. A Hírnökben többet is tetszik róla olvasni. Az alatt és azelőtt raktuk be a templom pincéjébe a fütő kazánt. Evvel is sok baj volt; éjszakák munkája. Most meg talajvíz ki akarja a kazánt önteni, s nem tudunk rajta segíteni. Azelőtt volt a búcsúnap, megelőző 40 órai Szentségimádással s megelőzőleg sok templomi munkával. Azelőtt ismét bejártam esténként az egész , hitközséget, pénzt gyűjtve, s majd 500 dollárt gyűjtve a templomra. Ezidén majdnem 6000 dollárt = 30.000 koronát hoztunk össze. Az információkat ezerszeresen köszönöm, felhasználtam. Csak volna több magyar papunk: Igaz, hogy az én parochiám alig képes egy papot eltartani, de ha már szükséges még egy, hát olyan az apostolica paupertas-hoz szokott, kell hogy mellém kerüljön. A vidéken a magyarok a nyelv nem értése miatt templomba járni egyáltalában nem szoktak. Közelünkben van egy zárda, Notre Dame apácákkal; azoknak fog egyikünk naponta misézni, csak már mielőbb jönne valaki, hogy ezt az alkalmat el ne szalaszszuk Most olvasom, hogy Magyarországon nem fogják elismerni a magyaroknak itten csak egyházilag kötött házasságait. Borzasztó ! Egészen eddig terjesztik ki infernális karjaikat?! A nyitrai lapokat egészbe véve vagy négy izben kaptam. Kár tehát a hüteten postára költeni. Arany tollal irok, a mit egy magyar uri családtól karácsoni ajándéknak kaptam ; de bizony a legcsunyábban írok, mert sietek. Épen éjfél van. Esztergomban meg már 7 óra reggel. Isten velünk! Boelim. Fővárosi levél. Budapest, 1896. február 7. A nemzeti kaszinó a napokban tartotta meg a Széchényi lakomát, mely alkalommal báró Vay Béla főrendiházi másodelnök volt az ünnepi szó! nok. Beszédét a loyalitás erős megnyilatkozása és meglehetős általánosságban mozgó lelkesedés jellemzi, jóllehet a bevezető részből azt lehetett ! következtetni, hogy a szónok is elismeri, hogy mai politikai és társadalnw ^etünkben minden tünet megvan arra, hogy a mostani ellankadást. lazulást igazán kövesse a fellobbanás. A beszéd folyamán, melyet a díszes társaság természetesen osztatlan tetszéssel fogadott, a szónok többek között ezeket is mondotta: ha kezünket szivünkre téve, annak lüktetését érzelmeink s honfiúi kötelességeink szerint vizsgáljuk: talán csak egy dobbanását fogjuk találni annak, amely mindnyájunkkal közös, s ez cs. és kir. ő Felsége, apostoli királyunk iránt érzett hódoló tiszteletünk, szeretetünk és csak ez az a törhetetlen kapocs, amely minket s a haza összes népeit összetartja, »oly sok viszály után«, mint oldott kéve szét ne hulljon nemzetünk. Majd igy szól: különböző felfogással vagyunk afelől, miképen tegyük a hazát nagygyá, hatalmassá, boldoggá, — s hogy annak minden egyes polgára, miként érezze magát egyénileg is szabadnak, megelégedettnek ! Mindez azonban uraim, nem ok arra, hogy ne vállvetve dolgozzunk mindnyájan tehetségünk szerint a haza boldogságánIly szavak kíséretében ürítette ki szónok a Széchenyi-billikomot ; azt a serleget, melyet Széchenyi István a nemzeti kaszinónak ajándékozott, meghagyván, hogy azt minden évben ürítsék ki az ő emlékezetére. Csak az a kár, hogy a diszes és különböző politikai felfogással biró társaság csupán kiüríti a billikomot a nagy Széchenyi István emlékezetére, anélkül, hogy egyúttal megfontolná az ily alkalmakkor elhangzó szónoklatot és — miként báró Vay mondotta, szivére tenné kezét . . . Pedig ha az arra illetékes egyének megfogadnák e tanácsot, bizonyára nem követnék egymást oly gyakran azok a bizonyos konkrét adatok, melyek mostanában igen alkalmasak arra, hogy a mai idők történelmének s a mai társadalmi viszonyoknak éles világításba helyezett jel; lemzését szolgáltassák. A legújabb »őrült« tragédiájából is az tűnik ; ki, hogy rossz idők kezdenek járni a mai rendszerre, melyek kreatúrái a közéletben nagy szerepet játszanak, mig végre vagy elbuknak, vagy élcsapatnak, vagy őrültnek nyilváníttatnak . . . A nyerészkedési vágy veszi be magát egyesek szivébe, mindenfelé s épen nem csudálkoztunk, mikor több fővárosi kereskedőnek a kereskedelmi miniszterhez intézett azon kérelmét olvastuk, hogy a vasárnapi munkaszünetet a milléniumi kiállítás idejére függeszszék fel a budapesti kereskedőkre nézve. A kereskedelmi alkalmazottak ilyenformán egyetlen szabadnapjuktól a vasárnaptól is meg lennének fosztva s kedves emlékeik közé sorozhatnák majd egykoron ezt az 1896. esztendőt, melyben az ezredéves kiállítás magasztos ünnepe folyt le . . . A kereskedelmi alkalmazottak — ugy látszik — nem kérnek a kedves emlékből s máris megalakult száztagú bizottságuk, mely feladatának tekinti a fővárosi kereskedők épen nem szerény kérésének teljesedését tőle telhetőleg meghiúsítani. Egyébiránt vigasztalódjék a száztagú bizottság az alkalmazott urakkal egyetemben, s ahelyett, hogy busulásnak adja magát, vegyen inkább egy huszad teljes sorsjegyet (ennyi is elég a jóból), hogy mint a II. magyar osztálysorsjáték első dijának, egy millió koronával elnyerő jelöltje-, édes reményekben ringathassa magát. Van is izgatottság mindenfelé s akár-merre megyünk, mindenütt nagy ujsághasábokba temetkező arcokat látunk, amint sóvár szemekkel futják végig az osztály-sorsjátéknak már kihúzott számait. Minap is, hogy ilyen újságolvasó úr az utcán belém ütközött, az illető, a szokásos pardon helyett lázas sietségében ezeket mondta: 73,394. Persze elértettem a jó szándékot s tekintettel a bekövetkező pirulásra, mosolyogva biztosítottam: kérem, kérem . . . Fortuna Ő Nagysága különben az épületében is állandó beszédtárgya a nagyreményű ifjaknak, kik most nagy csoportokban, lepik el az egyetem folyosóit, hogy a második félévre beiratkozzanak. Az idei tanév e második felére már több nő is jelentkezett a közoktatásügyi miniszternél, ki a jelentkezők közül eddig kettőnek kérvényét kedvezően intézte el. A legújabb egyetemi hallgatónő Szentpétery Szeréna, ki a gyógyszerészeti pályára készül . . . A hölgyeknek ilyeténképen való szereplése mindig nagyobb mérvet ölt s lassanként egészen hozzá szokunk, hogy természetesnek találjuk egyes mozgalmaikat. Ujabban is igen érdekes egyesület van alakulóban székesfővárosunkban. A budapesti kávéházak női zenekarainak tagjai ugyanis egyesületet akarnak alakitani oly célból, hogy maguknak otthont biztosítsanak, mely egyúttal a tagokat segélyben is részesítené. Szervező bizottságuk már nagyban működik s a cimük: »Zenésznők otthona« bizonyára sokakat meg fog téveszteni . . . Idei farsangunk is vége felé közeledik s bohókás hangulatával az idő is lépést igyekszik tartani. Napdapjaink egész komolyan írták, hogy amilyen kemény volt a tél, olyan hamar vé! get is ért. Egyszerre megpattant az acélos hideg és hosszában-széltében megindult az olvadás. Azután referáltak az olvadás kellemetlen voltáról; elpanaszolták, hogy minden tisztességes cilindert háromszor kell vasaltatni napjában, meg hogy a térden alul érő téli kabát fuldoklik a spricerektől. Még a »kipi-kopi« áriát is felhasználták a cilindereken megkoppanó vizcsepek jelzésére s reményüket fejezték ki, hogy napok múlnak addig, a mig ezen állapot meg fog változni. S ime egy éjjelen át megváltozott s mi a metsző hidegtől dideregve kérdezzük: Vájjon mi következik még? Ujabb tél, vagy az igazi tavasz, olvadásos, vizes, sáros bevezetésével ? . . . Szentpétery.