ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-12-13 / 50. szám

vagy Bánffy Dezső mellett foglal állást, ebhez nincs szavuk, azoknak szabad pártállást foglalni. 2. Hock János a templomban prédikált, miután a közönséget nagyon meghatotta, azáltal a maga részére korteskedett. — Hát már ez is, baj. ha Hock pap létére a templomban prédikált? Hol prédikáljon, ha nem a templomban? Tán a korcsmában, vagy a farmatringos hivatalban ? Hogy prédikált, ez magában csak nem baj, hogy ha pedig magáról beszélt és maga részére korteskedett, ez lehetne valami ok, de a peticióban nincs erről sző sehol. 3. Hock litániát is olvasott, utána pedig a Nagy-téren szólt a banda. — Itt már igazán lehetetlenség nem mosolyogni. Micsoda ok ez arranézve, hogy ez bizonyítéknak vétessék a megsemmisítésre ? Ezentúl minden pap, ha litániát olvas, korteskedik a maga részére. De hozzá van téve, hogy »utána pedig a Nagy-téren szólt a banda«, no ez jó, hogy utána szólt, legalább nem zavarta őt a litánia olvasásában. Itt úgy látszik az a baj, hogy szólt a banda, de bezzeg, hogyha a liberálisoknak szólt volna, akár a litánia alatt is jó lett volna. 4. Timon Ákos ellenjelölt beszéde alatt a templomban harangoztak. — Tehát már a harangok is kortesútra indultak. Ezentúl a betegeknek arra is kell íigyelniök, nehogy valamikép megtaláljanak halni azon időben, mikor egy kormánypárti tartja programmbeszédjét, mert akkor a nekik szóló harangozás korteskedés lesz. 5. Két tanú bizonyitja, hogy mikor Timon beszélt, a nép nem hallgatta meg, hanem a templomba ment. — Ezért csak nem lehet Hockot okozni? Miért nem beszélt úgy Timon, hogy lekötötte volna a maga számára a hallgatóságot ? Vagy tán a polgárok nem tehetnek szabad akaratjuk szerint, vagy kötelesek azt hallgatni, a ki elveikkel homlokegyenest ellenkezik? A többi sérelem hasonló ezekhez, azért elég legyen mutatványul ennyi. Ilyen nevetségesnél nevetségesebb sérelmeket csak a lipótmezei tébolydába lehetne szó nélkül hagyni. A kivándorlók. Alig hogy befejeződtek a választások, már is Mármaros, Bereg, Ung, Sárosmegye tót és ruthén nyelvű községeinek lelkészeihez a vármegyék fő- és alispánjaitól fájdalmas hangú levelek érkeztek, melyben kérik őket, hogy erkölcsi befolyásuk egész súlyával hassanak oda, hogy a gondjaikra bizott népet tartsák vissza a kivándorlástól. Egész falvak fölkerekednek, ott hagyják ősi fészküket, neki indulnak a nagy világnak. Nemcsak a köztük járó ágensek munkája ez, kik e népet különféle csábító ígéretekkel elcsalják; hantost látva, hogy ő kelme a komoly munkálkodást nem kedveli, elfordultak tőle, pártfogója meg elhalt. Ekkor Tóni boszút forralt agyában s mérgében a munkára fanyalodott, melytől nem rég megszökött. Csakhogy a szerencse hátat fordított neki, vagy mint ő mondja néha : szegény embert még az ág is huzza. Mert amint egy alkalommal néhány pillanatra távozott gazdája kocsijától, valaki leemelt arról egy jókora nyersbőrt. A gyanú ráháramlott, hogy beitta vagy eladta. Bár igazolta magát s ártatlannak bizonyult, gazdája mint gondatlant elbocsátja. De azért nem csügged, új hely után nézett s kapott is. Itt meg egy hordó esett lábaira s azóta nyomorék azokra. Persze kórházba került, hanem haragszik is azóta a orvosokra. Azt állítja ugyanis, hogy azok csak a gazdagot gyógyítják igazán, a szegény ember baján meg tanulnak. Az ö ágyát — úgymond — fiatal praktikancsok állták körül, s azoknak egy szakállas úr magyarázgatta az ő lábatörésének mivoltját, azért nem forrott az össze tökéletesen s igy lett ő mankós. Hanem azért örvendve mondja, hogy egy kicsit mégis javul; semmit sem vár epedöbben, minthogy elvethesse a két mankót. Akkor e remény villan meg elméjében, fölsóhajtva igy szól: »Csak még egyszer mehessek vissza Pestre, fogadom, hogy nem lát akkor senki itt a sarkon !« nem főkép a nyomor az, mely minden esztendőben ezer meg ezer családnak kezébe nyomja a vándorbotot. A házak elhagyatva állanak, s a lelkészek pedig vagy fölszedik sátorfájukat s odébb állanak, mig püspökük más helyet ad nekik, vagy pedig maguk is kivándorolnak híveikkel együtt, vagy pedig, ha a javadalom némi földbirtokkal bir, visszamaradnak, hogy az ott levő néhány családból álló zsidó urasági cselédségnek lelkivezetését vigyék. Liberális lapjaink jajgatnak emiatt és szidják az ügynököket nyakra-főre, szigorú óvintézkedéseket követelnek, mintha ezzel a bajon segíteni lehetne. Persze fáj elvtársaiknak, hogy az a nép, melyet utolsó harminc esztendő alatt kifosztottak az uzsorás kezek mindenéből, nem akar tovább rabszolga igát viselni, nem akar a nyomorral küzdeni. A liberális újságokat békében elvasó és bodros szivar füstöt eregető közönség, még legkisebb sejtelemmel sem bir arról, miféle viszonyok uralkodnak hazánk felsővidéki megyéiben. ' Vannak egész községek, melyekben egyetlen egy gazda sincs. Jószágukat egy kis pénzen, s néhány hordó pálinkán megvette a falu jótevője, a mindenhol tipikus Mózsi zsidó, ük napszámba művelik földjeit, s fizetés fejében kapnak értéktelen pléhdarabokat, melyeket újra az új földbirtokos egy kis pálinka, burgonya és liszt fejében becserél. Ez azon vidék, ahol a nép visszakívánja a régi jobbágyi állapotot. De egy joga van neki és ez a szabad költözködés joga. Ne csodálkozzanak tehát liberális uraink azon, ha a nép él ezen jogával. Nem kellenek ehhez semmiféle kivándorlási ügynökök sem, megy az a nép magától is, mert nyomorogni és éhen veszni akár otthon, akár másutt, a gyomornak mindegy, megmarad neki legi alább a reménye, hogy talán másutt jobbra fordul a sorsa, a mire otthon nincs kilátás. Hisz hány jó ismerőse egy esztendő alatt Amerikából több pénzt küldött haza, mint a mennyit ő idehaza tiz esztendő alatt keresett. Mi is kötné őt a hazához, — gondolják ők — ahol egy talpalattnyi föld sem az övé ? talán a felsővidéki, közigazgatási basibozukok brutalitása, I kiktől csúfneveken és verésen kivül egyebet nem kapott? Aligha. Pedig ilyen egyénekkel van telve az egész felső vidék, kik a magyar állameszmének ily módon szereznek híveket. Elhagyatva mindenkitől, sőt még a papjaitól is, kik, hogy az állam és a megye liberális tisztviselőivel jó viszonyban maradhassanak, elhanyagolják a nép érdekeit s összetett karokkal nézik, hogy pusztul népük, nem csoda, hogy nyakukba veszik a világot, s elsietnek onnan, ahol a páriák sorsa jutott nekik osztályrészül. Hiába firkálnak a liberalizmus oszlopai a papsághoz leveleket, hiába őriztetik csendőrséggel, a népet, ez mind nem használ semmit. A liberális rendszernek természetes következménye ez. A liberalizmus teszi tönkre a magyar gazdát, s ez kergeti ki őt az országból. Olyan helyekre, a hol a nép még jobb módű, I hiába teszi be lábát az ügynökök egész serege, nem hallgat rájuk senki. Hazánknak törvényhozó testülete, melynek többségét az erőszak és a vesztegetés hozta létre, a legigazságtalanabb törvényekkel sújtja a magyar gazdát. A földadó nyomasztó teher és terményeit a gazda közvetítő kereskedők nélkül nem is adhatja el, kik terményeinek \ árait nevetséges kis árban állapítják meg, s igy 1 a magyar gazda kénytelen-kelletlen kölcsönhöz fordul. Amint pedig egyszer hazánk területén lévő nagyszámú piócák hálójába került, akkor nincs számára többé menekvés. A kölcsön-adó mindig szűkebbre szorítja hálóját, mig az megfullad, s lesz belőle rabszolga, aki majdnem potyába kénytelen művelni pénzkölcsönzőinek földjeit. Ha pedig ezen szegény nép menekül rabságából, akkor a helyett, hogy a liberális rendszeren változtatnának, a liberális megifjodott többség hadat üzen, a nép mentését célzó keresztény szövetkezeteknek, s a kormány félhivatalosa a „Nemzet"' durva és otromba hangon neki indul a néppártnak, statáriumot hirdet ellene és alkotásai ellen, azért, hogy a népet a rabszolgaságból kimenteni akarja. Mindazon lelkészkedő papoknak pedig, a kikhez a kormány hivatalos közegei ilyen könyörgő leveleket küldenek, ajánljuk, hogy csomagolják be borítékba a liberális kormány félhivatalos közlönyét és válasz gyanánt küldjék meg a jó uraknak, a kik azt hiszik, hogy a nyomorba juttatott nép az ö szép szemeikért fogja tűrni tovább is a nyomort és a keserűséget. Külföld. —cs.— Sokan foglalkoznak most annak kutatásával, hogy a szociáldemokrácia honnét származik ? Mindenesetre érdekes tudni, hogy ezen * mozgalom, mely elméletben és gyakorlatban oly hatalmas erővel lép fel, miben birja kiindulási 1 pontját. Nem lehet ez tisztán »gyomor kérdés«, •mert tanaiban, melyből táplálkozik, a szellemvilág legnagyobb kérdéseit érinti. Németország mondható leginkább a szociáldemokrácia hazájának, hol tudományos és gyakorlati irányban egyaránt ki van fejlődve a legújabb kor e főtényezője. És azért itt lehetséges legkönnyebben felkutatni forrásait. És ezt meg is teszik. Ha megfigyeljük az ott irányadó államférfiak nyilatkozatait és azokat öszszegezzük, világosan fog állani előttünk azon elmélet, melyből a szociáldemokrácia származott. A legutóbbi napokban a képviselőház a párbaj-ügyet tárgyalta és ez alkalommal a többi közt főleg a következő kijelentések érdemelnek figyelmet : Bernstorff gróf kultuszminiszteri tanácsos, a ki erős lutheránus jellem, azt hangoztatta, hogy j a párbaj ellenkezvén az isteni törvénynyel, melegen I kell üdvözölni az államkancellárt, ki azt lehetőleg í szűk körre szorítani és végre teljesen megszüntetni szándékozik. Azonban — a gróf felfogása szerint — a protestáns katonatiszteknek tetszésére kell bizni, hogy önmaguk Ítéljék meg, váljon a párbaj ellenkezik-e a protestáns vallással; és aszerint cselekedjenek, a mint lelkiismeretükben elfogadják az isteni tilalmat, avagy nem. Tehát a protestáns vallás úgy alakitj a a lelkiismeretet, bogy az egyén tetszésére bízza az isteni törvények megtartását vagy elvetését. > Szabad vizsgálódás« van tehát még az isteni törvényekkel szemben is. Pedig az már csak képtelenség, hogy ember jogosan Ítélhessen az Isten akarata fölött! És mégis Bernstorff gróf ama nyilatkozata általános helyesléssel találkozottt a protestánsok részéről. Még tovább ment Mirbach gróf, a német protestáns egyház egyik legkimagaslóbb alakja, ki mindig súlyt fektet arra, hogy buzgó protestáns érzelműnek ismerjék. Ez már azt is kimondta, hogy vannak az életben körülmények, midőn az Isten parancsait megtartani teljesen lehetetlen. Tehát szerinte az Isten adott egyes parancsokat, melyeket az ember megtartani nem köteles, mert a lehetetlenségre senki sem kötelezhető. Hogy melyek ama parancsok, azt Mirbach gróf névleg nem sorolja fel, hanem a protestáns vallás szelleméből kifolyólag szintén az egyes embere bízza annak megítélését, hogy az adott körülmények közt ezen vagy ama parancsolat teljesítése lehetetlen, tehát nem kötelező. Már most ha meggondoljuk, hogy e két államférfi nyilatkozata nem tisztán egyéni véleménye az illetőknek, hanem kifejezése ama protestáns erkölcsi világnézetnek, mely milliók lelkiismeretét uralja, tisztán áll előttünk minden tévedés forrása. A szociáldemokraták sem tesznek mást, minthogy éppen e protestáns »szabadvizsgálódás« alapján elvetik az Isten ama parancsait, melyek a jelen társadalom alapját képezik. Szerintük ugyanis lehetetlen elfogadni a tekintély elvét és igy őket lelkiismeretben nem kötelezi a polgári felsőbbség ; sőt ez akadálya terveiknek, tehát mint lehetetlen, mint képtelen parancs eltörlendő. Hasonlóan a tulajdonjog is képtelenség, le kell tehát rombolni e tűrhetetlen parancsot és vele együtt a családot, mint annak föntartóját. Nem más tehát a szociáldemokrácia, mint a társadalmi és közgazdasági térre alkalmazott protestantizmus. Nem állnak meg a fél úton, hanem