ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-12-06 / 49. szám

nősen eddig mindig győzött az ellenzéki jelölt, ott az ismét megválasztatás »magától jő vetik.« Pedig nem úgy van! — Tovább is kell dol/ gozni, tovább is munkálkodni, össze kell tartani a í pártot a választás után is s készíteni folyton előre a következő választásra. — Melyik párt tette meg ezt eddig ? Sem a kormánypárt, sem az ellenzék. Igaz, a kormánypártnak sem most, sem a. jövőben erre szüksége nincs, mert a pénz, az etetés-itatás, az erőszak, no meg a helyi érdekek mindenütt hánytorgatott, de sehol be nem váltott felkarolása, elég előkészület és szervezkedés volt és lesz a választásokra. Az ellenzék pedig elmulasztotta s csak az utolsó percekben látott hozzá, akkor, a mikor már késő volt. — És ezzel szemben állt-e annyi ellenkezés, gyűlölet, a mennyi a mi pártunkkal szemben van ? — Vonjuk le hát idejekorán a következtetési s kövessük, jobban mondva fogadjuk el s tegyük magunkévá Ugrón szándékát, a ki e napokban jelentette ki, hogy a bukások nem vették el kedvét, hanem csak élesztették s épen ezért a házon kivül veszi fel a harcot s ha kell, megyéről-megyére, kerületről-kerületre fogja pártját szervezni, de nyugodni nem fog! Tennünk kell nekünk is! Ragadják meg az alkalmat a. néppárt oszloposai akár a falukon akár a városokban, hogy vita tárgyává tegyék a közös teendők módozatait. Határozzák el, hogy minden nagyobb községben kath. kört, vagy olvasókört, vagy népkört szerveznek. Hisz' ki ne látná be. hogy e körök a világi katholikusok öntudatának legjobb és leghatásosabb ébresztői? — Ez az alap, a melyre épiteni kell, mivel ez a kör kapcsolatot, még pedig elszakithatlan, megtörhetetlen kapcsolatot hoz létre a lelkipásztorok és a hivek között. Fogjunk hozzá bátran s ha talán akadályok vannak, ne csüggedjünk, hanem Istenbe vetett bizalommal gyürkőzzünk neki s tapasztalni fogjuk, hogy csak a kezdet nehéz. A hol ez már meg van, a hol a talaj ez által meg van törve, ott arról kell gondoskodni, hogy alkalmas időben és helyen, kisebbszerü népgyűlések legyenek, a melyek fejlesztik és táplálják a választók ismereteit és elvhűségét. Ha ezt elmulasztjuk, s ha igy nem világosítjuk fel őket, ha nem nyújtunk ez által támasztékot és erősítést politikai meggyőződésüknek, akkor aztán ne is várjuk, hogy kitartsanak a zászló mellett becsülettel minden vesztegetés dacára s ne csodálkozzunk, ha cserben hagyják az előbb fölkarolt zászlót. S hogy mindez ne okozzon a párt oszlopos tagjainak nehézséget, bizza ezt a munkát a kerület agilisebb tagjaira, ruházza fel azokat bizalmával, csak ne feledkezzenek meg erről! Akcióba hát! Minden perc drága ! Ne ringassuk magunkat abban a reményben, hogy a választásokra csak öt év múlva kerül a sor, mert ez a parlament soká együtt nem maradhat. — Igen is nem maradhat, mert a többségnek teremtő ereje nincs, hanem csak az előbbitől meghagyott csontokat akarja megrágni. S ha ennek vége lesz, fel fog hangzani a ma sokszor hallott mondás: »A mór megtette kötelességét, a mór mehet!« S akkor ? ismét csata lesz, még pedig nehéz csata, nehezebb, véresebb, mint a mostani volt, mert a kormány csak ellenünk fog küzdeni. Ismételjük hát a jelszót: tettre feli Lelkes, lankadást nem ismerő tettre ! — s akkor bátran mehetünk az élet-halál harcba, mert diadallal fogunk kikerülni ! Külföld. —cs.— Németországban a mult hét folyamán két nevezetes gyűlés volt, melyek azonban oly tanulságokat állítanak szem elé, hogy mindenütt figyelemre számithatnak. A konzervatív delegátusok Berlinben azon célból jöttek össze, hogy a párt hanyatló fényét föllenditsék és tanácskozzanak oly programm fölött, mely által a nép rokonszenvét maguknak újból meghódíthatnák. A konzervatív párt ugyanis Németországban szemlátomást enyészik. A protestáns elvek védelmére és a katholicizmus leigázására alakulva a kultúrharc idejében virágzó tetőpontján állott. De Bismark megbukott és — a mi fődolog — a protestáns vallás ereje a lelkekben elenyészett és igy e párt is elvesztette lába alól a talajt. Elfordultak tőle a kedélyek és eszméi lomtárba kerültek. Most tehát, hogy a kialvó mécsbe olajat öntsenek, kezdik ők is hangoztatni azon eszmét, mely egyedül bir jelenleg érdeket kelteni: szocialisták óhajtanak lenni. Kimondták, hogy ezentűl a párt legelső feladatának tekinti az államfelforgató szociáldemokrácia ellen küzdeni és egyszersmind azon törvényhozási intézkedéseket sürgetni, melyek a földművelés és kisipar fölvirágozását lehetővé teszik. De, hogy mily irányban, mily elvek alapján tegyék ezt: erre nézve megállapodni nem voltak képesek, azért csak általános szavakkal szövegezték programmjukat, vagyis — nem állapítottak meg semmit. Ugyancsak a mult héten Erfurtban a nemzeti-szocialisták tanácskoztak. Ezek szintén protestánsok és azon célt tűzték ki, hogy a katholikus centrum szociális programmjával szemben protestáns alapon igyekezzenek az égető társadalmi kérdéseket megoldani. A nagygyűlés egész lefolyása csakugyan szembetűnővé tette a protestáns jelleget. — Werner luth. lelkész lett volna az elnök, de az egyházi tanács felsőbb utasításra visszaparancsolta őt. — Különben a hangulat igen élénk volt, lelkes beszédet többen mondtak és a főcélnak itt is szociáldemokrácia leküzdését hangoztatták mindnyájan. De mily eszközökkel? E kérdésnél aztán megszűnt az egyetértés és a vélemények a legnagyobb tarkasággal jelentkeztek. Ahányan felszólaltak, mindenki egy eredeti, sajátos tervvel lépett fel, mely azonban semmikép sem volt összeegyeztethető az előtte szólónak szintén hevesen védett indítványával. A Stöcker-féle párt erősen hangoztatta, hogy csak keresztény alapon kell szervezkedni, de a többség ezt elvetette és végre is azt határozták, hogy mindenféle elemet szivesen fogadnak körükben. Hivő keresztényeket, liberálisokat, sőt még zsidókat is. — Ezzel aztán csináltak olyan keveréket, mely* minden komoly em[ ber előtt nevetségessé tette őket. Hogy pedig következetesek legyenek, kénytelenek voltak a „vallás" kérdését teljesen kizárni és azt pusztán magán ügynek jelentették ki. És igy szerencsésen odajutottak, a hol a szociáldemokraták vannak, kik ! ellen szervezkedni akarnak. Mivel pedig az ily különböző elemeket egyséI ges szervezetbe hozni lehetetlen, azért nem tud; tak megegyezni azon kérdést illetőleg sem, hogy mily külső alakban lépjenek fel ? A »párt« elnevezést nem vették fel a konzervatívok iránti tekintetből, kiknek tagjai más »párt«-ba nem léphetnek. Elhatározták tehát, hogy »egyesület* név alatt fognak szerepelni és közéjük léphet mindenki, bármely párthoz tartozzék is, bármily elveket hangoztatva. De egyben mindnyájan csodálatos módon megegyeztek. A katholicismus gyűlölete volt az egyetlen érzelem, mely mindnyájukkal közös volt és egyhangúlag kijelentették, hogy semmi közösségben sem óhajtanak lenni a katholikus elvekkel. De ez elhatározásuknak végzetes következménye lett. Midőn ugyanis az »egyesület* tulajdonképeni céljáról: a szociáldemokrácia legyőzőzéséről van szó, , akkor teljes sötétségben találják magukat. Mert a : társadalmi kérdések megoldása csak egy módon lehetséges : a centrum katholikus programmja alapI ján. Mert a szociális bajok forrása nem más, mint hogy elenyészett a munka méltatásánál is az igazság és a szeretet eleme. Ezért támadtak azon irtóztató ellentétek, melyek forrongásba hozzák a ! világot. A szociáldemokrácia bóditó izgatással az igazságtalan és ennélfogva gyűlölt állam összetiprására készíti munkás-csapatait és megvalósithatlan ábrándképekkel csalja őket a jövőt illetőleg. Helyzetükön azonban legkevésbé sem segit. A keresztény-szocializmus ellenben komoly megfontolással, becsületes lélekkel az igazságtalanságok eloszlatására, a szeretet terjesztésére törekszik és ez által lassan ugyan, de annál biztosabban fölemeli a munkást, helyzetét méltányossá teszi. Erre eszközökkel a katholicizmus bir, mert ő képes a munkaadók lelkére hatni, hogy az igazságosság í és szeretet erényeit gyakorolják. Minden más eszI köz eredménytelennek bizonyul e célra, mint azt I Németország különböző pártjainak hiábavaló ver' gődései mutatják. A közkórház. Esztergom, december 4. Azon feltételek, alkotások, melyeknek megvalósítását mint városunk felvirágoztatása és haladásának tényezőit tekinti polgárságunk közfelfogása, anyagi erőink elégtelensége folytán, részben még jó ideig csak hő óhajtások fognak maradni. Amit létrehozni akarunk, azt nem más —- talán sokkal^ kedvezőbb viszonyok között élő — városok példáinak szoros követése, hanem az adott helyi körülmények gondos figyelembe vételével létesíthetjük. A megoldásra váró kérdések egyike a közkórház ügye. Esztergomnak, mely számos gyárral biró vidéknek közpotja volt eddig is, s még inkább azzá lett az összpontosuló vasutvonalak s állandó vashid által, egy a kor kívánalmainak megfelelő nagyobb kórházra van szüksége. A városi kórház még ha átalakíttatnék is, ott a hol most áll, bent a városban, megfelelő nem lenne. A városi kórház gyakran zsúfolva van betegekkel, a város ellenkező oldalán álló primási kórháznak pedig tágas kórtermei üresek. E két ház viszás körülményei egymástól várják a kiegyenlítést. A rendelkezésre álló összegből föl lehetne épiteni, a primási kórház mellett egy ehez teljesen hasonló pavillont olyformán, hogy e két épületet az ápolónők mostani lakosztálya kötné össze. Oly épület lenne ez, mely már kívülről tekintve is impozáns; berendezése pedig minden kívánalmat kielégíthetne. Mindkét ház egy igazgatóság, egy kezelés által vezetve, kevesebbe kerülne s az állítólagos egymássali versenyzés lehetősége is kizárva lenne. Mindenekelőtt 0 Eminenciája a hercegprímás és a fökáptalan beleegyezését kellene megnyerni, a mit, tekintve a célt s a sokszor tapasztalt jóindulatot, most is bátran remélhetünk. Az alapító szándékainak teljes sértetlen tiszteletben tartása mellett az alapítványt ezután is kezelő fökáptalan felügyelne ; s hogy e mellett a kórház sokkal J nagyobb mérvben éreztesse áldását a szenvedő emberiséggel, mint azt az alapító nemes gondolkozása tervezte, hogy a jótékonyságnak általa ültetett fája bővebb gyümölcsöket teremjen, mint ő reméllette, ez alkotásának érdemét, emlékének tiszteletét csak nevelheti. A primási kórház azon célból épült, hogy háború esetén a vörös-kereszt-egyesületnek 50 beteg harcos gyógyítására átadassék; béke idején pedig 7 szegény beteg nyerjen abban, ápolást és orvosi segélyt. Bizonyos betegségek a kórházból ki vannak zárva. Közkórházzá levén az épület, az alapítvány terhére ezután is fölvehetők lesznek egyes szegények és az uradalmi cselédek. Az alapító levélben kizárt betegségek pedig az uj épületben nyer' nének ápolást. Mindkét épületben legalább száz beteg lenne elhelyezhető, a költségek pedig a győgydijakból fedeztetnének. A kórháznak mindennemű gondjait ép ugy viselnék s a teendőket ugy teljesítenék az irgalmas nővérek, mint teljesitik közelismerést érdemlő buzgósággal a főváros kórházaiban. Nagyobb hadjárat idején, — a mi hála Istennek 30—40 évben fordul elő — a vörös-kereszt céljaira átadható lenne, mert ilyenkor szünetel minden. Üresek az iskolák s a könnyebb betegek két három hónapon át más épületben is elhelyezhetők lennének. Egy negyed századon át nyújtott előnyért néhány hónapi nehézségeket el lehet viselni. A hely távolságáról beszélni nem lehet, hisz az egész város nem nagy terjedelmű ; s a főváros is a városon kivül épiti a kórházakat. A primási kórház fekvése egészséges, tiszta, szabad levegőjű, félre esik a városi forgalom nyugtalanító zajától, el van látva vízvezetékkel, mellette egy tágas kert; mindezek oly előnyök, a melyek sehol másutt városunkban föl nem találhatók. Nagyon valószínű, hogy a belügyminiszter éppen ezen előnyöknél fogva a közkórházzal kapcsolatban egy pavillont