ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-29 / 48. szám

Esztergom társadalmi békéje. Esztergom, november 28. A hires német hadvezér azon kérdezésre : hogy mi kell a háború folytatására ? azt felelte : először pénz, másodszor is pénz, de meg harmadszor is pénz. Ha tőlem azt kérdezné valaki: mi kell Esztergomnak mindenekelőtt, hogy a társadalmi béke súlyát ismét visszanyerje ? lelkem egész hevével s megingathatlan meggyőződéssel válaszolnám : egyetértés, ismét egyetértés és megint csak egyetértés. Ami a számvetésben a »kétszer kettő négy«, az szerintem Esztergomra e néhány tagú, de roppant béltartalom szócska. Alapja, biztositéka, föltételezője egész jövendőnknek. Azon ismeretes népjellemzés, mely az angolt túlságos önzőnek, a franciát dicsvágyónak, a spanyolt gőgösnek, az olaszt ábrándozónak, az amerikait pénzvágyónak, a szlávot zárkózottnak, a németet pedánsnak mondja, minket magyarokat egyenetlenkedő s pártos nemzetnek jellemzett. II. Rákóczy Ferenc meg egy izben azt a keserű axiómát mondta ki rólunk, hogy: »jugi inpatiens, libertatis incapax« nemzet vagyunk. Bizonyos, hogy ezekben a jellemző Ítéletekben sok az általános s éppen azért a felületesség, az is tény, hogy alig létezik lélekbúvár, a ki egy nemzet jellemét egy-két szó keretébe tudná foglalni ; de hogy van valami alapjuk, hogy nem üres frázisok, annak igazságát azt hiszem alig ismerjük félre. Esztergom népe egyik gyöngyszemét képezi a magyar nemzetnek, mely mint valami korona, uralja a hármas halom, négy nagy folyó közt elterülő országot. A nemzet hibáit mink is érezzük, dicsősége mirajtunk is visszasugárzik. Együtt érzünk vele a szenvedésben és küzdelemben, de fölemelkedik lelkünk, ha erényeiben megpihenhetünk. Sok az árnyoldala nemzetünknek, s ennek mint tagjai egy nagy testnek, mi is részesei vagyunk, de tagadhatlan oly jó tulajdonságaink is vannak, a melyekért az Isten bűneink között is irgalomra gyulladt, s megengedte, hogy a második évezred sáncaira álljunk. Nemzeti hibáink egyikét, a pártoskodást feléledni láttuk a közelmúltban Esztergom társadalmi életében is. Nem a politikai pártállást értem én a pártoskodás alatt. A politikai pártok programmjának és meggyőződésének megnyilatkozása ; annak becsületes és alkotmányos eszközökkel érvényre való juttatása, alkotmányos szabadságunk egyik posztulátuma, e nélkül képtelenek lennénk a politikai érettségre, a mely egy nemzet hivatást betöltő életének mozgató eleme. Mikor én a pártoskodást Esztergom bomlasztó hibájának tartom, értem alatta azt a szellemet, a mely folyton, sokszor durván is rekriminál, szitja az osztályharcot, személyes kérdést csinál a politikai differenciából, sérteget, mikor véleményez, a közügy leple alatt klikk-kultuszt űz, politkai akciót lát ott, a hol azt meg se lehet pendíteni, harci riadót fúj akkor, mikor a békés megegyezés tárogatóit kellene megszólaltatni, a vallási közöny üszkét dobj polgárság közé, élesíti, kihegyezi az ellentétet, visszaidézi minduntalan a mult árnyait, amelyeket feledni kellene, és elveti a legjobb ideát, mert történetesen nem szimpatikus az a férfiú, a ki azt megpendítette. Ez az a pártoskodás, amely ilyen kis városnak, mint Esztergom józan haladását hátráltatja, közéletének átka és érdekének leigázója. Nálunk kevesebb gyöngeség is okozhat nagy rosszat, vághat begyógyíthat!

an sebeket, kockáztathatja a legkomolyabb érdeket, hát még mikor azt látjuk, hogy késsel szúrnak oda, a hová balzsamot kellene önteni. A képviselő választás sok izgalmat, elhidegülést vetett felszinre, s ha mentegetheti is valaki ezt azzal, hogy ilyen izgatott s nagy horderővel biró választásra még alig volt alkalmunk, azt a választási hangulatot és modort, a választás után nem szabad bevinni a közéletbe, azt mint egy megtörtént eseményt a múltnak kell átadnunk, mely részrehajlatlanul fog fölötte Ítélni. Legyünk magasra törők, mert hiszen ennek az égi szikrának ég felé kell törni, de ne legyünk örökösen érzékenykedők, a mult sebeit fölszaggatók, mert ez a kislelkűek vonása. A személyes érdeken alapuló egyenetlenségi viszketeg, az a kőszirt, a melyen Esztergom közérdekeinek hajója siralmas hajótörést szenvedhet. Ettől a szirttől az eszély és az egyetértés szelleme óvja meg városunkat, mert annak következményei megmérgezik a baráti kört, a személyes érdekeknek föláldoztatik a közügy, a nézetkülönbség kölcsönös hidegséggé, a hidegség gyűlöletté, a gyűlölet ismét üldözési hajlammá fajul. Az oszályok, fajok, különvélemények képviseletének egymásra való hatása, az erők versenye, a társadalmi elemeknek egymás cselekvései felett való jóakarata ellenőrködése, minden józan nézetnek, s képességnek hasznosítása, sőt még az önálló elvek zászlaja alatt alakult s lovagias modorban folytatott formaszerű ellenzéki törekvés is jótékonyan hat a közügyekre, edzi az egyéni erőt, ébren tartja a közszellemet, sok ballépéstől óv meg; midőn azonban fenyegetve van a társadalmi békés együttélés, midőn parázson áll az egyéni lét, akkor a közös érdekek elhanyagolása, pártoskodási hajlam, kiméletlenkedés a társaséletben a legnagyobb veszélybe dönthet egy kis várost, a melynek tulajdonképpeni ereje polgárságának együttes működése. Értsük meg jól egymást. Nem mondom én, hogy a pártoskodás nemzeti jellemvonása a magyarnak, s igy az esztergomiaknak is, csak egyik hibájának nevezem, s ezt sem általánosítom ; csak abban találom a bajt, hogy a pártoskodó egyének száma olykor kelletén túl nagy. Nem kívánom, hogy oly tűlgyengéd hajlandóság legyen ezentúl osztályrészünk, mely eltűr minden emberi mételyt, de azt igen, hogy legyen Esztergom polgársága egymás iránt gyengéd türelemmel, s ne hozza át a képviselő választási gondolkodásmódot, torzsalkodást a mostani időbe, ne gyűlöljön meg senkit pártállása miatt. A megoszlás ellentéte az egyetértés, a széthúzás és különcködésé az összetartás. Legyünk a közügyek szolgálatába egyek és összetartok. A különérdekek és célok ápolásának villámhárítója, a közös érdek és cél felismerése, annak lelkes ápolása. Ha nincs ok egyenetlenségre, ne képzeljük azt, ha nincs áldás az idegenkedésben s egymástóli elszigeteltségben, lássuk át és szüntessük meg azokat. Az egyetértés, mint fogalom is egyike a legfelségesebbeknek, az egységben van a legnagyobb szépség. Törjétek el a tükröt, szaggassátok szét a virágfüzért, vegyétek el a Madonna szobor egyes alkotórészeit, váljon megmarad-e előbbi szépségük ? gyakorolják-e a tökéletes hatást lelki természetünkre ? Legyen azért Esztergom jelszava az ősi jelszó: concordia res parvae crescnnt, discordia maximae dilabunüir! HIREK. —

2 X * Személyi hirek. Gr. Csáky Károly v. püspök, Hetyei Samu apát-kanonok, báró Gudenus Arthur főszentszéki jegyző Budapestről, hol az országgyűlés megnyitásánál fungáltak, Esztergomba visszaérkeztek. — Kubina József, Mócsy Antal, Molnár fizikumánál fogva az erély képviselője, mig a nő, a kit szive vezet, a szelídség és szendeség mérséklő tulajdonaiban birja fegyvereit. A nő legszeretetreméltóbb tulajdonai annak gyöngeségeiből fejlődnek. Ott, a hol a férfi elveszti fölényét, megbomlik a családi egyensúly, s a kormánypálcát a nő veszi át, a mi a férfit ferde társadalmi helyzetbe is hozza, s e fonák situatiónak kizárólag a férfi az oka. Mert a nő természeténél fogva utalva van reá, hogy az erős férjhez mint repkény az izmos törzshöz fonódjék, s bizony nem a nő hibája, ha a férfi repkénynyé lesz, s ő fonódik élettársához. Sádit, a perzsa költőt egy barátja 10 dinárért válta ki a fogságból, s leányát adta hozzá nőül 100 dinárral. Keservesen panaszkodott a költő, szemrehányást téve nejének: Atyád 10 dinárért kiszabadított s 100 dinárral a te rabszolgáddá tett engem. Hány férfi panaszkodhatnék a perzsa költővel, — ha ugyan merne. * Napjainkban, midőn a modern haladás kíméletlenül ront néki hagyományos intézményeinknek, — sokat olvashatunk a nőemancipációróL mely a journalistikai discussió állandó tárgyát képezi. Bármely állam törvényhozását vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy a nő a politikai jogok gyakorlásában nem részesül. Morális okokra vezethető vissza, hogy a nő, — ha a család nyugalmas légköréből kiragadva, a nyilvánosság és közélet szenvedélyei és izgalmaiba vegyül, elvesztené lelkének drága nyugalmát, melyre a családnak j feltétlenül szüksége van. Másrészt az iránta nyilvánuló közbecsülésben is hátrányos csökkenés állana be. A női szelídség és szendeséggel ellentétben áll, hogy az élet izgalmas hullámaiba bele vegyüljön, s ha a politikai harcmezőn megjelenne, csakhamar leesnék azon magas piedestálról, a melyre őt a keresztény vallás helyezé. Mert elévülhetlen igazságot tartalmaz Boileau mondása: »Csak azon nő igazán boldog, a kiről a világ nem beszél.« Ha a nöemancipáció kérdésének mozgató erőit vizsgáljuk, az internationális tőkén akad meg figyelmünk. Az aranyborjúnak természete az: hogy félre lökve a nemest, szépet, jót, sutba dobva vallást, rombolva az erkölcsöket, csak a rebachot, a nagy hasznot tekintse. Addig mig a keresztény család intézménye szent, erős ellenféllel találja magát szemközt, mert a vagyonnak, a tulajdonnak legerősebb védelme a keresztény családi élet. A jó család gondosan védi a tulajdont, s viszont a tulajdon közös védelme a családot szorosan egybeforrasztja. Hogy tehát a tulajdonhoz hozzáférhessen, ennek legerősebb szövetségesét, a családot támadja meg. E célból szükséges a vallástalanság, mert a hitnélküli család szétzüllik, mint az oldott kéve. Be e támadás sem kecsegtet kellő sikerrel, ereje megtörik a nő fenséges patriarchális tulajdonain. Az aranyborjú tehát oldaltámadást alkalmaz olykép, hogy hangzatos szavakkal csábitólag tárgyalja az emancipáció kérdését, s ekkép igyekszik a nőt a családi körből kiemelni s a világ szennyes zajába becsalogatni. Mert ha a családot megfosztja lelkétől, éltető elemétől, napvilágától: a nőtől, — akkor a családi intézményre halálos csapást mért. Ezek romjain a tulajdon kérdésében az aranyborjú győztes marad. Ezért szükséges az emancipáció kérdését folyton előbbre vinni. Nem tudom sikerülni fog-e ezen törekvés ? De tény az, hogy ez uton már megindultunk, sőt előre is haladtunk. Van már leánygymnasiumunk nemcsak, de a nők különös engedélylyel eljárhatnak az egyetemekre is; később talán pályázni fognak a képviselői állásokra S akkor a jövő század családi élete a következő lesz: A nőt már korán reggel Íróasztalánál találjuk elmélyedve könyveibe, mig a szomszéd szobából erős gyermeksirás hallható, mely iránt az anya teljesen érzéketlen. Csenget, mire belép férje, kihez a nő ilykép szól: Miskám lelkem, siess a reggelit elkészíteni, mert tudod 8-kor előadásom van az egyetemen. Miskám a lelkem sietne, de útközben még két apró gyermeket kell ellátnia, mert ezeknek nem szabad a mamát háborgatniuk. Majd kiadja a szakácsnénak a spaizkulcsot, peres kedik a cselédekkel, végre a reggeli az asztalra kerül. Mialatt a tudós ö nagysága reggeliz, Miskám a lelkem az apróknak tiszta fehérneműt akar adni, de sajna ! nem talál, mert hisz ő nagyságának fontosabb dolgai vannak, mint ily jelentéktelenségekkel bíbelődni. Addig mig Ő nagysága reggeliz, a gyermekeket távol tartják tőle, majd a távozó siettében nem ér rá gyermekeit megcsodálni, s csak az ajtóból kiáltja még vissza férjének : »Miskám lelkem,