ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-22 / 47. szám

ítélése Bismarcknak, ki annyira igyekezett főleg Caprivit ügyetlen és rosz politikusnak feltüntetni, hogy igy saját nagyságát annál inkább kiemelje. Amily nagy elégtétel ez a derék Caprivi részére, ki oly nemes buzgalommal és becsületes célokkal töltötte be hivatalát, ép oly büntetés a hiú és másokat kicsinyíteni törekvő Bismarck részére, kinek egykor oly félelmesen nagy alakja napról-napra fogy, mindég ujabb hibákat látnak benne ós a jobbérzésü emberek szemében máris elvesztett minden hódolatot. Az egykor világhírű államférfi dicstelenül száll sírjába s önmaga tépte le saját fejéről a babért. Ami pedig ama leleplezéseket illeti, melyek által Bismarck a világ rendjét fölforgatni remélte, Hohenlohe biztosítása szerint semmi komoly következménynyel sem járnak. Az igaz, hogy eleinte Ausztriában és Itáliában megütközést keltettek, de jelenleg már minden bizalmatlanság eloszlott és Németország helyzete a hármas szövetségben a régi, nyugodt állapotban van, sőt Oroszország sem hagyott fel azon barátságos érzülettel, melyet eddig Németország iránt táplált. A világ egyszerűen napirendre tér Bismarck felett, ki nemcsak politikai halott, de az egyéni rokonszenvet is eljátszotta. A szocialisták a cifra-hidnál. Esztergom, november 20. »Ez a pohár bujdosik, éljen a barátság«, énekelhették a mult vasárnap a szigeti Belányi vendéglőben a pusziszkodó új szövetségesek, Bádi úrral élén. Kádi? Ki az, kérem, vagy mi az? Ha müncheni német nyelven beszélnénk, tudnók, hogy az retek ; de mivel magyar nyelven szól az ének. hát kérem, Rádi, egy budapesti szocialista, a ki eljött városunkba szervezni a szocialista-pártot, s a Belányi cifra-hidi mulatóban nyélbe is ütötte, már t. i. ő gusztusa szerint. Fogadja őszinte részvétünket Bádi úr és pedig két okból. Először azért, mert a magyar munkások oly nehézkesek, s annyira tájékozatlanok, hogy szinte desperálni kell a szervezkedés kilátásairól. Érdekeiket fölfogni és érvényesíteni sehol sem tudják, s mindenütt, itt nálunk is, a liberális pénzgazdaság s az ezt védő politikai pártok csatlósaiul szerepelnek. Verik a mellüket, hogy ők liberálisok, s ezt ki is merik mondani, a mi tudatlanságuknak és tájékozatlanságuknak égbekiáltó, rémes bizonysága. Hiszen a liberális gazdasági rendszer hozta nyakunkra a szociális nyomort és bajokat és a liberalizmusnál nagyobb ellensége a szociális kérdésnek és reformnak nincs és nem is lehet. A ki szocialista akar lenni s a liberalizmussal pacsizik, azt ki kell tömni és elvinni Bebel Augustnak, hogy nézd mester, ilyen is van ! A magyar munkásokat érdekeik védelmére kell szervezni; de nem azon kezdeni, hogy lerontjuk a modern társadalmat; hiszen ez csak félreértésre ad okot és alkalmat; ezt ezek a kezdők nem értik s legfölebb arra gondolnak, hogy melyik »úrnak« fogom én kicsavarni a nyakát; hanem a szervezést a művelődésen, az egyesülésen, a fölvilágositáson kell kezdeni; a munkásokat szivben-lélekben kell képezni, a társadalomnak szolid, tisztességes elemévé kell fejleszteni; hitelszövetkezetek, anyagbeszerző egyletek által lábra segíteni; az állami fölvigyázatot, a statisztikát, a munka-közvetitést a parlamentben sürgetni; a munkás-választókat emancipálni a liberális jelöltekre való szavazás jármától. Oda kell hatni, hogy a munkás-választók ne adják el magukat pénzért, mikor arról van szó, hogy kire szavazzunk; hanem szavazzanak arra, ki ha nem is ad 50 frtot, védi az ipar- és munka-reformot. Legyen meggyőződve Bádi úr, mi, miután nem vagyunk liberálisok s tudjuk, hogy mi fán terem ez a vackor, a legmelegebben érdeklődünk a munka-reform, s a társadalmi kérdés haladó s nem reakciónárius megoldása iránt; teljesen tájékozva vagyunk a német minta-szocializmus theoritikus és praktikus állásfoglalása iránt; olvassuk a berlini •»

Vorwärts« s a stuttgarti »Die Neue Zeit« közlönyöket; éppen úgy ismerjük a német katholikus centrum-párt szociális vívmányait, azt ; a fokról-fokra való haladást, melylyel a német ] ipart és munkát nem frázisok, de gyakorlati ini tézmények által emelik és ellentállási képességét fokozzák. Esztergomban e téren csak a kath. legényegylet tesz nemit, annyit a mennyit a magyar közöny mellett tenni lehet. Ha önöknek sikerül a közönségben a kérdés iránt szolid és tárgyilagos ' érdeklődést ébreszteni, legyenek meggyőződve, a mi jó van a programmban, azt mi két kézzel ragadjuk meg. Mi nem ijedezünk a szociális törekvésektől, mi nem látunk abban mumust, sőt ellenkezőleg melegen üdvözöljük a munka-reformot. De kik félnek ettől a nagy feladattól ? kik reszketnek, mint a nyárfa-levél, mikor a társadalmi rend megváltoztatásáról van szó ? A liberálisok. S ez a második ok, hogy részvétünket fejezzük ki Önöknek. Önök kijelentették, hogy egy esztergomi liberális közlöny, lesz az Önök hivatalos lapjuk ! Ó, ha ezt Bebel-Liebknecht tudná ! no majd megirom nekik, hogy miféle hires szocialisták vannak Esztergomban. Liberális lap lesz a I szociális közlöny ; az épp annyi, mint ha mondanám, hogy a cárt bizzuk meg a tótok magyarositásával. Minden hozzáértő ember méltán rázza e hirre a fejét, s azt mondogatja magában: vagy ezek a szocialisták nem tudják, hogy mi a liberalizmus, vagy azok a liberálisok nem tudják, hogy mi a szocializmus. Alighanem mind ketten nem tudják, hogy mit tesznek. A közönség pedig láthatja, hogy bizony megesik, hogy azok a zűrzavaros fejek, kik azt sem tudják, hogy mi a liberalizmus, s mégis hat hasábos, kenetes cikkelyeket irnak róla, következetesen azt sem tudják, hogy mi a szocializmus. Gratulálunk a fegyverbarátsághoz ; de a munkásoknak csak azt mondjuk : kiátkoz titeket a német szocializmus, ha a liberálisok hámjába álltok. Éljen a liberalizmus jármát összetörő — nem olcsó szabadságot, de erkölcsöt, hitet, kenyeret biztositó — nem frázisokkal, de célszerű intézményekkel kinálkozó munka-reform, melyet a magyar néppárt irt a zászlajára ! Fővárosi levél. Budapest, november 20. A napnak sugarai, melyek a képviselő-választások s a kiállítás utolsó napjainak hidegségét valamelyest kellemessé tették, most már jóformán elvesztették intenziv melegségüket s bármily jóakarattal iparkodik is a nap sütni szegény fővárosunkra, fogvacogva járnak-kelnek az emberek s dideregve emlegetik a legújabb és legszenzációsabb hireket. Mert ezekből ugyancsak kijut mostanában a fővárosi embernek. Egyesek a mesterutcai négy gyilkosnak kötél-halálra való elitéltetését tárgyalják, sőt jogi, avagy pusztán humanitási szempontból birálgatni merészkednek; mások a szerencsétlen Korotnay dr. esetét teszik szóbeszéddé és szidják a mai korrumpált társadalmat. Sok helyütt pláne még a képviselő-választásoknál előfordult s enyhe szóval gyalázatosnak nevezett visszaélésekről beszélnek szent haraggal s közben megemlékeznek azokról a szegény ujságirókról is, akik vallásuk védelme miatt elitéltettek vagy még tárgyalás előtt állnak, mely hivatva lesz őket szabaddá, avagy az eddig elitélteknek bajtársává tenni. Mind olyan thémák, melyek a füstös, egészségtelen levegőjű kávéházaknak is képesek bizonyos érdekességet kölcsönözni, eltekintve persze attól, hogy a levegővel együtt sokszor a felfogás maga is egészségtelen. A Korotnay esetének tágyalásánál pl. majdnem kivétel nélkül ugy vélekednek, hogy az ipse gyáva és sokkal okosabban tenné, ha főbe lőné magát. Azt persze nem gondolják meg, hogy nagyobb erő kell az ilyen szerencsétlen tett szomorú következményeinek, avagy a kíméletlen társadalom megvetésének elviseléséhez, min

+

. ahhoz, hogy nyomorult életének néhány perc alatt ! végét szegje. Ha valaki képes volt ennyire meg! feledkezni önmagáról, legyen képes következményeit. I is elviselni; több férfiasság nyilatkozik meg ebben, I mint az öngyilkosságban ... A Korotnayénál nagyobb csapás érte az ; egyes kisiparosokat a kiállítás következtében. Egykettő már mostanáig is tönkre ment s mennyi válik majd még később fizetésképtelenné. A siker reményében sokan a kiállításba fektették kicsiny vagyonukat s most, hogy lezajlottak az ünnepségek, reményük is szerte foszlott s hiúnak bizonyult. Vájjon ők is ujabb kiállításra várnak, melyen a most el nem adott tárgyaikat ismételten kiállíthatják, mint 1885. évben tették egyesek ? Mert az idén pl. sok oly tárgygyal találkoztunk az egyes pavillonokban, melyek már 1885-ben is ki voltak állítva. Tiz évig hevert a munkába fektetett j tőke kamatozás nélkül s még a helyet is elfoglalta j s most talán hasonló sorsra jutott. Az anyagi kárhoz egyeseknél erkölcsi veszteség is járult, a mennyiben semmiféle kitüntetésben nem részesültek s az efölötti szomorúságukba boszankodás is vegyül, mert sok nem is közvetlen, csupán közvetett kiállító kapott érmet, persze bizonyos klikk-uralom következtében . . . Annál jobb gseftet csináltak egyes vendéglősök és kávésok, főleg a szolidabbak, kiknek olyan áldomás-féle összejövetelük érdekes látványt nyújtott, a kiállítás bezárását követő napon. Ilövid elmefnttatást csináltak az egész kiállítási szezonról és azt konstatálták, hogy jóllehet többen tönkre silányultak — a Karikás csárdája, meg a Bessenyei borkóstolója elég jól superált Mindkettő csaknem 30—30 ezer forintot hozott, ami a mostani szomorú időkben nem megvetendő összeg. A »Karikás« heti lapjának tudja be a sikert, mely sületlen és sült vicceivel mindenesetre hatást — ha különfélét is — gyakorolt az éhes és fáradt látogatókra; Bessenyei pedig bécsi kiszolgáló leányainak tulajdonítja az érdemet, (borainak nem meri) akik piros kis sapkájukkal hódítottak. Némelyek épenséggel »Jammoval«, meg »Zigi-zigi-zag«-al mentek valamire s a sikertől felbátorítva, a városban levő vendéglőjükben is meghonosították azt. Arra persze nem gondoltak, hogy az emberek sok bolondságot csupán a kiállítás kedvéérc hallgattak és néztek végig ... Szentpétery. A millennium megünneplése Dunainocson. Nem az első eset. midőn a dunamocsi r. kath. hivek vallásos hitélete és hazafias lelkületének nyilvánításával találkozunk. Esztergom m. nyugoti határszélén, ott hol a maroknyi szegény kath. nép a reformátusok túláradó sokasága közt majdnem elenyészik ; hol csak az eszélyesség és buzgó hithűség mentheti meg hitéletünk nyilvános gyakorlatának zavartalanságát, a legközelebb oly igen mélyre sülyedt jogtiprő törvénytelenségek és a kath egyházat bárki által szabadon sérthető inzultusai között: méltán figyelmet érdemel azon buzgó lelkesedés, melyet áz ottani római katholikus hivek a reformátusokkal karöltve annak idején a polgári házasság : elleni tiltakozásukkal tanúsítottak; úgy, hogy a lapok is nagy fontosságot tulajdonítva e mozgalomnak : »A protestánsok a polgári házasság eilen« cimű közleményükben tüntették fel azon áramlatot, mely ha másutt is ily mérvben nyilvánul, e szerencsétlen békebontó, a kereszténységet leigázó istentelen törvény és annak járulékai soha sem láttak volna napvilágot. Most már az új rend fojtogató rendszere mellett felismerik a kath. hivek, hogy a brutális erőszak ellenében legnemesebb harc a vallásos hitélet tényekbeni nyilvánítása; mely tiltakozó szavát oly jelvények felállításával hangoztatja, melyet a késő utókor is meghallhat, a jelenben j pedig buzditó például szolgál. Mig a kereszténységből ki vedlett zsidó-szabadkőműves kormány ukázokkal rendezte a milléniumi ünneplések sorrendjét, állított drága kőemlékeket államköltségen és a díszkivonulásoknál a kegyelét fénysugaraiban oly bőven sütké! rezhettek a kormány tagjai és e megrendelt ünnepélyek szinte dolog számba mentek: az elnyomatás terhe alatt görnyedező hazafiak százezrei közt nem egy találkozott, ki szánalommal és balsejtelemmel tekintett fel a kő-obeliszkekre, melyeket egy század, néhány évtized múlva, vagy előbb is, egyszerű határszéli köveknek vagy mérnöki jelekként fog tekinteni az utónemzedék, ha az aranybetűs cimiratok vésett betűit elmossa az idő és belepi az enyészet moha!