ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-15 / 46. szám

megtették a lépéseket. Irodájuk van a Király-utcában 110. szám alatt, mozgalmuk élén Kondor József dr. volt megyei főrabbi áll. Ideglenes elnökük Witz Mór, ideiglenes alelnökük Kramer Samu, aláirtak még a felhivást, melynek cime »Szózat izraelita hitrokonainkhoz« : Smölka Salamon, Fischer Jakab és Schreiber Mór. Szervezeti szabályzatukban, melyet a kormányhoz jóváhagyás végett fölterjesztettek, benne foglaltatik, hogy a Szentírásnak hivei, de nem a Talmudnak, hogy istentiszteletök, imájuk, énekök, hitszónoklatuk magyar, és hogy a vegyes párokat egyházi szertartásban, tudniillik esketésben részesitik. A felhivás a mostani zsidó vallásról igy nyilatkozik: »Vájjon bölcseknek nevezhetők-e azok, kik érthetetlen nyelven imádkoznak és Palesztinába való visszatérésükért esengnek, a hová nem is kívánkoznak, a hová bottal sem lehetne őket kergetni? Bölcseknek nevezhők-e azok, kik néhány jóhiszemű rabbi gyártotta vallási törvényeket magukra erőszakoltatnak: étkezési (nem bibliai) törvényeket, melyek bennünket az egész emberi társadalomtól elkülönítenek ; szombati törvényeket, melyen gyertyát gyújtani vagy eloltani, kendőt a zsebben hordozni, esernyőt fölnyitni stb. tilosnak nyilvánítanak; házassági törvényeket, melyek a magára maradt özvegyasszonyt kifosztani engedik, vagy örök özvegységre kárhoztatják, mert —• risum teneatis — mennie kellene és nem mehet nőül sógorához, kit ők maguk töle eltiltanak ? (Leviráth-házapság. Chálica.) Vájjon bölcsnek nevezhető felekezet, melynek rabbijai a vegyespároktól a vallási szankciót megtagadják — holott vallásunk alapitója, Mózes maga is vegyes házasságban élt; holott az egész zsidóság évszázadok óta Eszter és Áhásver egybekelésének következményeit minden évben mint ünnepet üli meg?« Bánffy és a függetlenségi párt. Bánffynak sikereire és azoknak bécsi méltatására nézve, Bécsből előkelő helyről kapjuk a következő érdekes levelet: *A magyarországi politikai alakulások és pártok közül egyet sem néztek oly rossz szemmel Bécsben, mint a szélsőbalnak rohamos emelkedését a Tisza-kormány alatt. Valóságos félelmet okozott az, midőn e párt már több mint száz mandátummal rendelkezett. A szélsőbal föntartotta erős pozícióját Szapáry gróf és Wekerle miniszterelnöksége alatt s igy vette át Bánffy is, midőn elfoglalta a miniszterelnöki széket. Akkor azt gondolta az ország közvéleménye, hogy Bánffy miniszterelnöksége még a pünkösdi királyságnál is rövidebb lesz s ime ö epigonjaival együtt erősebben ül a bársonyszékben mint akármelyik elődje, mindannak dacára, hogy tehetségre egyik elődjével sem hasonlítható össze. A legutóbb lezajlott országgyűlési választások még inkább megerősítették pozícióját. Nem azért, mert óriási többséget hozott össze ; ez a tény egymaga az itteni irányadó körökben nem kölcsönöz, báró Bánffynak nagyobb tekintélyt annál, a melylyel eddig birt, hanem az, hogy tönkretette a szélsőbalt, amint itt Kossuth- és Ugrón pártjait egy néven nevezik. A mi a katholikus Szapáry grófnak nem sikerült az öt év előtti választásoknál, az könnyű szerrel ment a kálvinista Bánffynak. Kossuth Ferencről itt azt tartják, hogy nagyon rövidlátó politikusnak bizonyult, midőn át nem látott Bánffy szitáján és belement a Bánffy által esetről-esetre azaz egyes kerületekre fölajánlott paktumba. Mert meg kell jegyezni, a mit itten jól tudnak, hogy Bánffy báró és Kossuth Ferenc között nem volt általános paktum, hanem a mint a szükség hozta magával egyes kerületekre alkudtak meg. Innét van az, hogy voltak mégis kerületek, a melyekben a Kossuth-párt szemben állott a kormánypárttal. Bánffy sokkal ravaszabb volt mintsem oly általános érvényű paktumba belement volna. Ennek az esetről-esetre való szövetkezésnek célja volt a magyar nép előtt lejáratni a Kossuth nevet, a melyhez Magyarországban a függetlenségi eszmék fűződnek. Ez annyival könnyebben ment, mert sikerült a véghetetlen ambicióju Kossuth Ferencet beleugrasztani abba, hogy késhegyre menő harcot indítson Ugrón Gábor és társai ellen. Kossuth Ferencet csakhamar kiismerték ; meggyőződtek róla, hogy féktelen nagyravágyása mellett, ellenmondást nem tűrő, majdnem zsarnoki természettel bir. Igy hát gondolták, jó lesz neki uszítani Ugi ronnak és az ő pártjának. Kossuth Ferenc belement a neki ügyesen készített csapdába. Egyházpolitikai nézeteltérések ürügye alatt dolgozott benne a személyes boszu s inkább engedte, hogy kormánypárti váíasztassék meg, mint valamelyik Ugronista. Ily módon sikerült Bánffy cselszövéseinek a szélsőbalt kerületeinek felétől megfosztani. És ez itt egyelőre mindegy és egyforma érdemszámba megy, hogy a szélsőbalnak melyik árnyalata került ki megsemmisülve a harcból, a fő az. hogy az egykor félelmetes szélsőbal mandátumainak felét elvesztette s nem fog többé domináló szerepet játszani a magyar országgyűlésen. Ez itt Bánffy érdemeinek legnagyobbika, mely számára a hatalmat biztosítja. A szélsőbal ezen számszerinti veszteségén kivül azonban érdemszámba megy még az is, hogy Kossuth Ferencet sikerült Bánffynak lejáratni. Itt azt tartják, hogy most már vége van ama nymbusnak, a mely a Kossuth nevet körülvette I Magyarországon és hogy azt többé semmi sem egy férfi, mint egy hadtest és lelkünk teljes odaadásával esküdjünk szeretetet isteni vezérünknek, sz. Imrének, hogy az az Isten, kinek ő kebelében van, adja meg a lemondás szellemét, adja meg a magyar ifjúságnak a tisztaság szivét, az élet erejét; adjon tüzes, lelkes szeretetet, adjon biztató reményt ingadozó lépteinkre. Kedves testvérek, e remegő bizalomban támogassuk, öleljük meg egymást; — úgy illik azon a földön, a melyen sz. Imre szentül élt! Én teljes szivembői kívánom, hogy éljen közöttünk a tűz, sz. Imre tüze ! éljen közöttünk az erő, sz. bnre ereje! Koldus honvéd. — Életkép. — (Vége.) III. — Dicsértessék a Jézus Krisztus! köszönti épp e perczben a vándort, egy előtte, és a kereszt előtt majdnem észrevétlenül elhaladó, tiz évesnek látszó, igen szegényesen öltözött kis fiu, kiről, vállain lóggó ócska szakadozott, kopott, rongyos öltönyét majdhogy le nem horzsolja a csipős ősziszél. — Mind örökké Amen! fogadja el a gondolataiból fölucsudó vándor a köszöntést, kinek a szép halavány fiu szelid arca, egyszerre lekötötte figyelmét. — Hová ? hová kis fiam ily egyedül ? ily késő délután? ily nyirkos időben? — Szólítja meg a vándor a kis fiút szeretetteljes hangon. — Árva vagyok, szegény vagyok, koldulni megyek a szomszéd faluba, feleié a fiu lesütött "* szemekkel, egész gyermeki őszinteséggel. Földobog a sziv a vándor keblében, a szánalom köny-gyöngyei tolulnak szemeibe. — Szegény ! szegény! — sóhajt ugy magában, egyik is elég volna belőle ... de hamar kitaszított az élet a szenvedés útjára . . . — Tehát árva vagy ? — Igen . . . árva vagyok! Azt mondják atyám elveszett a csatában, anyám meghalt utánna bánatában, de szeretnék én is . . . A vándornak ajkai remegnek, minden egyes szó ugy tapad fájó lelkére, mint az égi harmat a hervadó virágra. — S ki viselte eddig gondodat kis árva? — Isten nevében jártam házról-házra abban a faluban, egy a messze távolban látszó falura mutat, de tegnap kiadtak rajtam. Azt mondták, tovább nem tartanak dologtalan bitangot, menjek más faluba koldulni, megvertek . . . elkergettek . . . A kis fiu el kezd hangosan sírni. — Irgalmas Isten! sóhajt a vándor: Még ez is lehetséges ? — No ne sírj gyermekem, ne sírj ! Jöjj hozzám közelebb, majd leszek én atyád, az öregebb koldus. Egy ideig eltáplállak én e mankó mellett, azután meg majd . . . Szólt a jó szivű vándor, s szeme fénysugara vigasztalólag veszi körül az árva gyermeket. képes föltámasztani. Már az is tetszett annak idején, hogy Kossuth Ferenc, alighogy hazajött Magyarországba, odaadta nevét mindenféle bankoknak és kétes értékű vállalatoknak cégérül, most pedig még nagyobb megelégedéssel fogadták, hogy a Kossuth nevet maguk az egykori Kossuth-hivek hurcolták meg. Egy előkelő bécsi államférfiú minap ugy nyilatkozott, hogy a kiegyezés óta a monarchia belpolitikája körül még egy magyar államférfiú sem szerzett annyi érdemet mint báró Bánffy, a kinek könnyű szerrel, majdnem észrevétlenül sikerült a kiegyezésnek legnagyobb ellenségét, a szélsőbalt tönkretenni. A minő aggodalommal fogadták Kossuthnak hazatérését Olaszországból, ép oly megelégedéssel látják most politikai szereplését s megvannak győződve, hogy az ő vezetése alatt az egykor hatalmas párt egészen szét fog zülleni. Ebből a szempontból' ítélik meg a magyar választások kimenetelét és Bánffy bárót oly államférfiunak tartják, a ki az eddigi magyar miniszterelnökök között a legnagyobb szolgálatokat tette Ausztriának. < Külföld. — cs.— A nép ismét megszólalt Bécsben és itélt. ítélete pedig az, hogy neki a liberalizmus nem kell. A napokban volt a tartománygyülési követek választása, mely a liberális párt megsemmisülésével végződött. Három párt küzdött egymással : a keresztényszocialisták, kiket 37,000 szavazó támogatott; ezekkel szemben a liberálisokat 14,000 és a kétszínű (pártonkívüli) Schönerer-követöket 1854 szavazat segítette. Ez utóbbiak a községtanáesosok választásánál még meglehetősen erősek voltak, mert keresztény elveket hangoztatva a népet elámították. Igy aztán sikerült 11 mandatumfíoz jutniok. De csakhamar kitűnt, hogy a jelenlegi válságos időkben határozott jellemekre van szükség és aki nyiltan nem mer a keresztény elvek védelmére kelni, az ellenség. A Schönerer-párt is a köz&égtanácsban a liberálisokhoz szegődött, ezért aztán a jelenlegi választásnál a nép könyörtelenül elbuktatta. E párt keresztény meg liberális is akart lenni egyszerre, mi oly megbotránkozást idézett elő, hogy választói teljesen elhagyták és az eddig némileg ingadozók is határozottan a keresztény-szocialistákhoz szegődtek. Igy lett tehát Bécs fokozatosan antiszemitából keresztényszocialista és végre teljesen keresztény. Ez a dolgok természetes fejlődése. Sok katholikus a legutóbbi években is még bizalmatlansággal nézte a bécsi mozgalmat és nagy bölcsen mindenféle aggodalmakat táplált annak helyes irányát illetőleg, most azonban minden habozás megszűnt és A kis fiu esdőleg tekint az ismeretlen vándor jóságos arcára, s megvigasztalódva telepszik melléje. Ugy tesz, mint a vihar tépett bokor, mely a villámsujtott fa alatt akar menedéket keresni. — Talán éhes is vagy kis fiam ? kérdi kis szünet után a vándor az árva fiút, megsimogatván ennek arczát. — Bizony az vagyok, feleié, — ma még semmit sem ettem. A vándor fölnyitja ölében nyugvó tarisznyáját, s néhány fekete, alamizsna kenyérdarabot vesz elő, megkínálván a kis fiút, ki mohó étvágygyal kezdi azokat falatozni, közbe-közbe erősen hullanak könnyei a száraz kenyérszeletekre. A vándor nem szól, csak szemeit törülgeti, a metsző fájdalom a látottak fölött, majdnem szétrepeszti szivét, mig egyszer csak ő is versenyt könnyezik árvájával. Hogy is ne, e jelenet alatt, midőn az inség lesz az árva édes atyja, s a koldusnak kell a koldust örökbe fogadnia. —• De most már induljunk édes gyermekem mondja a vándor árvájának, mert kezd a láthatáron nyugvóra szállani a nap. Indulnak is mindketten, odahagyva a keresztet, hogy tovább hurcolják az élet keresztjét a szenvedés utján. Már messze elballagtak a nyirkos uton egymás közelében, mint a tél és tavasz, éhezve és . . . nagyokat sóhajtva. Elől döcög a vándor mankójával, utánna az árva viszi alamizsnát váró üres tarisznyáját.