ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-15 / 46. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. november 15. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI m TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiado-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Zichy Nándor. Esztergom, november 14. »Nem ! — kiált föl, s szava mint dördület, — Igy nem alkuszunk egy független nép felett!« A koszorús költőnek, Sz. László királyunk ajkára adott ezen felkiáltása jut eszembe, valahányszor Zichy Nándort említeni, beszélni vagy cselekedni látom. A magyar nemzeti mult emlékének ihlete fakasztotta a nemes grófot arra, hogy Magyarországon a kereszténység elveit követő párt vezére legyen. Ha Magyarországot valami oldalról veszély, megsemmisítő veszély fenyegette, mindig találkozott az ország nagyjai között egy lángszellem, a ki felrázója lett nemzetének, tolmácsolója a haza minden igaz, hü fia nemes kívánaténak. Most is veszélybe van sodorva a magyar haza, elveszteni készül szabadságát. Hogy nem villog többé kezében a kereszt, a szabadelvű kormányhatalom bilincseket rak a keresztény vallásra és az alkotmányra, hogy megakadályozza a nemzetet jogainak és szabadságának védelmében. Mikor aztán erre az ország hithŰ és alkotmányos jogaihoz ragaszkodó népe izgatott lesz és védelemért kiált, jön Zichy Nándor s a hanyatló szép hazának, a szenvedő hitnek mint egy keresztes vitéz felajánlja szivét, eszét és mindenét. Ó mily csodálatosak, kiszámítottak Isten útjai ! A. souverenitás s népszabadság egyensúlya meg van zavarva, a hatalmat a visszaélésektől nincs ki föl tartóztassa, a tekintély elvét a zsarnok rendszer meggyalázta, az alattvalói hűség és a polgári engedelmesség szolgasággá sülyedt, a szabadelvű uralom eloltással fenyegeti azt a világosságot, mely a keresztény hit sugaraiból oly gazdagon árad szét a hármas halom, négy folyam közt elterülő országrészre. És ha mindezek után az istentelenség méhe megnyílik, és szörnyszülöttjeit, mint valami förgeteget zúdítja Magyarországra, hol van az a hős, az a bajnok, a ki útját állja ezen újkori barbárságnak, kardjára üssön s azt mondja neki: nem hódítod meg a keresztény magyar földet ?! Igen! hol van az a nagy szivű, az a hős lelkű és lovagias szellemű férfi, aki a kereszténység és alkotmány bajnokává avatja magát iszonyú csatákban, rémitö szenvedésekben, az elpusztulás szerencsétlenségei között?! Mig a nemzet és egyház igy vajúdik, hogy mit tegyen a kereszténységet eltipró államhatalommal szemben, Zichy Nándor jelenik meg a sáncokon, leborul Eszterházy nádor emléke előtt és azt mondja az elsápadt magyaroknak; a nagy nádor hivatása az enyém! És elfoglalja azt. E percben, minitta isteni kéz érintette volna lelkét, nagy hivatás szelleme szállja meg öt, az Úr kezébe veszi a hőst, és ostort fon belőle a szabadelvű rosszaság és bűn megfenyitésére. Tisztító viharrá változtatja s végig söpör vele a liberálisok és zsidók sorain. Jós szellem, ki a jövőbe lát, s hogy nemzete sorsát a liberálisoktól elhódítsa, kitűzi a keresztény-nemzeti politika zászlóját és hirdeti a kereszt tövében a nemzeti nagyság tavaszát. Zászlóbontására örömkönyekbe lábad öregje, fiatalja és szerte hangzik a felrázott lélek kiáltása: Uram! szerezd vissza a régi katholikus hiteröt, tedd, hogy az hamvaiból bennünk ajjá szülessen! ... És megmozdul egész Magyarország, ihlettel hallgatja öt a népgyűléseken, a katona és apostol nemzet régi hivatása tudatára tér és Zichy Nándor nevét, — habár egyéniségét a liberális hatalom irigysége eltiporni akarja s a rágalom nyilait lövöldözi rá, — azok között emlegeti, kik Magyarországnak szabadulást hoztak. Zichy Nándor mögött nagy kor áll, fürtjei fehérek lőnek és épen azért bámulatos, hogy mégis oly fiatal tűzzel és lélekerővel vezér tud lenni. Mig valaki fiatal vagy azt a kort éli, a mikor a cselekvésre mindazon erőkkel bir, a melyek nagygyá tehetik, nem csuda, hogy vezérlő és irányitó szerepre vállalkozik. De ha valakin az élet már barázdákat von és mégis agilis, vezérlő munkát végez abban a korban, a mikor a vezérek nyugalomba mennek, ez az isteni akarat lüktetése abban az öreg emberben, mely fiatal erőt, üde szellemet teremt benne és küldi öt az apostoli munkára. Ezért keserű a liberálisoknak Zichy Nándor zászlóbontása, ezért félnek szavától és kritikájától. Érzik, hogy a ki ott állt tiatal korában az uj magyar alkotmány bölcsőjénél, az most ugyancsak ott áll a keresztény revindikáció tűzhelyénél is. . Történeti hivatásunk, nemzeti missziónk tanuja, ki éleszti s erősíti a hitet, fejleszti a keresztény politika és társadalmi élet megnyilatkozását. Birtokába veszi azért öt a történetírás, hogy a késő nemzedékek javára gyümölcsöztesse. Aki Zichy Nándor nagyságát megmérni akarja, annak elsőbben a szintért is ismernie s felfognia kell, hol jelen időnk e providenciáüs embere szerepét betölti. Zaklatja a liberális hatalom, sanyargatja működését, üldözi AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szent Imre és mi. Az eszt. papneveldének Sz. Imréről nevezett magy. egyházirodalmi iskolájában nov. hó 8-án felolvasta: Kászony Alajos. Mit vegyek tárgyalásba? Mi legyen az a zseniális gondolat, mely szűz szent Imre hercegnek névnapján kielégítse az Önök emelkedett lelkét, örömtől áradó szivét? Talán az ő erőiről, lelki nagyságáról, érdemeiről szóljak? Az Isten remek műveit magasztalni, s bennök az 0 dicsőségét a himnuszok hárfájára emelni, nem adatott nekem. A szellemi régiók oly magaslatába emelkedni, honnan be lehet sz. Imre erényeibe, mint egy gyönyörű virágos kertbe tekinteni, — ide a zsenik sasszárnya kell. Nem! Sz. Imre erőinek méltatásába nem kapok: gyarló kezem munkája ne szennyezze a szent magasztos nimbusát! Különben is, hogyne tudnám, hogy az Önök lelkét e név hallatára — sz. Imre — áhítatos kegyelet és öröm ihleti meg? Hogyne tudnám, hogy dicső vezérünk névünnepén az Önök szivébe a szeretet és lelkesülés tüzét a Szentlélek Ür Isten titkos keze gyújtja és hogy megihletett lelkük szivük lángja mellett — az én tollam nélkül is — kihimezi magának a szent ragyogó alakját? Mit csináljak tehát? Elvezessem a helyre, melyet sz. Imre az ő életével megáldott? Nem vezetem ; hisz itt vagyunk, mellettünk a sziklabérc várkápolnája, szentünk égi szüzességének, csodálatos életének tanúja; itt vagyunk, csak halkan, halkan, tán meghalljak az ő epedő fohászait, a cilicium vasfogainak csörejét, a korbács éles suhanásait, tán meghalljuk szentségre irányított biztos lépteit... de hagyjuk e helyet! itt szivünk hangosan dobog, az áhítat, mint az édes álmot hozó szellő a szemet, meglepi, és szólni nem tudunk. Talán jobb lesz, ha' elvezetem Önöket szent vezérünk korába, a magyar pogányság hanyatló világába ? De ezt sem teszem: visszajött a pogányvilág önmaga és mi benne vagyunk,- beleszülettünk, benne működünk, benne élünk-halunk! Nem megyek vissza lelkem szárnyain a te korodba, oh sz. Imre! Jól tudom, az a pogány világ eleven erőt, duzzadó életet; inficiálatlan vért, a századok éltető idegét hordotta tagjaiban, szivében, agyában, csontjaiban és gerinceiben; a te korod egén a jövő s/ázadok üde piros, áldó harmatot szitáló hajnala derengett! a te és sz. Atyád lépteitől, őseid kiomlott vérétől még szent volt e föld, áldott ez ország. És most ? Most rákenve a gyalázat! Egykori hazád a szenvedélyek imbolygó talaja lett, a paraziták Rómája, a panamák és szentségtörő jogtalanságok bujósdis odúja, a korrupció meleg bölcsője, a morális élet koporsója. Leplezetlen képű pikantéria, szemtelen illoyalitás, egykedvűség a legszentebb igazságok iránt, szivet-lelket megölő blazirtság, szürkébe borult tájék, miazmás lég: ebből alakul a mi világunk! Nézd sz. Imre, egy óriási romhalmaz, egy temető a mi világunk s hozzá e romok közt, nemzeti létünk alkonyán, drága unokád — a magyar ifjúság — a népek átkaival, a tisztátalansággal, karonfogva sétálgat s még a bamba képű hold is nevet rajtuk! És nem kél föl sirja öléből egy Petőfi, ki a lant húrjainak viharzó zenéjén még egyszer fülébe zúgja a ledült, sárba gurult szobor gyalázatát?! Nem kel fel, hogy újjáteremtő vérkeresztelőre hivja nemzete ifjait? és nem támad fel a régi világ Berzsenyije, hogy ismét megkérdezze nemzetét: hát »nem látod a boszús egek ostorait nyomorult hazádon ? « De ne is támadjatok Petőfi, Berzsenyi! Nem használ itt se költészet, se szatíra, se iromány, se tudomány. Ti nem adtok tiszta, friss életet, nekünk pedig élet kell! A kornak mérges moszatokat ringató levegője egészen körülfont s nekünk benne lélekzenünk s ha csörgedező ereinket kitépni nem akarjuk, benne élnünk, sőt futó áramával szemben eveznünk kell! Pedig e mérget harmatozó égöv alatt mennyien hullnak el, e légkörben mennyi morális halál történik, azt a mindennapi példa tanítja. Érzem én is a mérgek erejét szivemben, tagjaimban és már reszketek, és már roskadok s csak egy kiáltásom van: mit tegyek ? Kedves testvérek! Hallják az aktuális kér-