ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-01 / 44. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. november 1. 44. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Az üldözött kisded. Budapest, 18%. október 31. Bánffy választott. Hatalma erejét a mér­legbe vetette ; nem volt eszköz, még a leg­becstelenebb se, melyet a hatalom érdekében megvetett volna. Elv, becsületes küzdelem nélkül, hidegvérű erőszakkal hajtotta a vá­lasztókat az urna elé, s valóságos Istenkár­romlást vitt végbe a szabadelvüség nevében. Ismétlődött a bibliai nagy természeti tü­nemény. Az elvek, a szabadság és a jog ke­resztre feszittettek, kinszenvedtek, megrepedt az alkotmány és kereszténység kárpitja, nagy sötétség támadt, az emberek megfélem lettek, sirtak és kezeiket tördelték. Egy kilencszáz éves alkotmány morzso­lódik porrá Bánffy silány kezei között, és egy kilencszáz éves vallás szorittatik le pol­cáról egy politikai martalóc akaratára. A hír­hedt hirnévtöl, a melyet reája técscsent az emlékezet, Bánffy nem törődik, csak azt kiáltotta oda a polgároknak: tiz, husz, har­minc, és eladták magukat a rabszolga keres­kedőnek. Minden sovány ökörrel egyenrangúk a választók, s a kiéhezettekkel van ezeknek egy áruk. A ki öszvér, az már természete­sen többet ért. Hatszázezer választóra ráuszította hiva­talnokait, ezeket a héjjákat, ezeket a vércséket, és a magyar politikai élet ezen ragadozói, a kik fölesküdtek, hogy törvénytartók lesznek, úgy bántak Bánffy parancsára a törvénynyel, mint a hóhér az elitélttel. Valóságos szónoki figura lett az alkotmányosság szent nevében a legégbekiáltóbb s szemmel látható barbár­ságot is keresztül vinni. Igy aztán nem csoda, ha a szabadelvű kormány többsége óriási s az ellenzék felényire olvadt le. Parancsot adott Bánffy az ellenzék reá nézve veszélyes oszlopainak kiirtására, és hajszál tartotta ma­gát Apponyit a bukástól. De egy párt iránt se volt dühe oly heródesi, mint az újszülött csecsemő, a néppárt iránt. A politikai hienizmus legbor­zalmasabb eszközeit mozgósította, csakhogy mandátumhoz ne juttassa. Hogy a néppárt ne érvényesülhessen, ellenében még a Kossuth­párttal is fegyverbarátságra lépett, és mig fölfelé szolgaságig lojális, lefelé Kossuth előtt csóválja a farkát, ámítva a koronát, akárcsak a revolucionárius Crisrji, ki a Garibaldis­tákkal ölelkezett, hogy a savojai házat sarokba szorítsa, s magát pótolhatlanná tegye. De azért a néppárt Bánffy pribékjei da­cára feltámadott. Lángnyelvek hullottak le az égből és vakitó fényök letörte a sötétség­verte béklyókat. Kicsiny a csapat, de elégsé­ges arra ; hogy zászlót bontson a törvény­hozásban és egészséges magvát képezze egy majdan terebélyes parlamenti pártnak. Hiába az eszmét egyideig elnyomni lehet, de meg­semmisíteni nem, mert az kitör és életet kö­vetel magának. És éppen a mgyarság szivé­ben, a Dunántúl oly helyek nyitották meg kapuikat a néppártnak, a melyeket a sza­badelvüség bevehetetlen váraknak tartott. Azzal . a kannibáli üldözéssel szemben, a melyet a kormány a néppárttal szemben kifejtett, az a 20—22 néppárti képviselő való­ságos eredmény számba megy és hogy nép­szerűbb programmja, mint a függetlenségi párté, azt e számarány fényesen bizonyitja. Mig a függetlenségi párt 7 emberrel kezdte meg az alkotmányos harcot, addig a néppárt 20-al, pedig a függetlenségi párt ellen annak idején, annak csirájában, közel se fejtett ki a kormány annyi jogbitorlást, mint most a néppárttal szemben. Ürülünk, hogy oly erőket látunk a párt­ban, a kik mint parlamenti szónokok, fényesen megállják helyöket. Egy Bakovszky István, Asbóth János, Zmeskál Zoltán, gróf Zichy János, Molnár apát és mások garanciát nyújta­nak arra, hogy a párt élénk részt vehet a debbattirozásban. Ha meghallja az ország, hogy az a maroknyi párt mily pozíciót viy ki magának, az intelligencia megtévesztett zöme is kifog ábrándulni a csalfa félreveze­tések illúzióiból és be fog következni a ha­gyományos keresztény nemzeti szellem dia­dala a meghamisított közvélemény fölött. Oly ellenzéket fog az ország látni a nép­AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Ünnepi óda. Vaszary Kolos hercegprímás nevenapjára. Királyi szent jogar fölkent kezedben, Dicső neved, s hatalmad hire nagy, Magas trónod ragyog, mikép a hajnal: Magyar Sión áldott hegyén ki vagy ? Te bízva lépsz a szentek szentélyébe, Hogy égre tárd imás kezed, s szavad; Te annyi sziv és lélek drága étkét, A Krisztus testét hordozod — ki vagy ? Ki hirdeted az alkotó igét, mit Nekünk adott az élet Mestere; Kihez most ezrek jönnek hódolatra, Ki vagy, mi vagy, Te népek embere ? Tán visszajött az ó-világ, s Te benne Caesar vagy, a kit áldva rettegünk ? Vagy tán az Istenek boldog kegyence, Vagy félisten, kit félve tisztelünk ? Igen! Caesar vagy, a béke-császár! Császárrá tett a béke Istene, Hogy biztató vezérünk és atyánk légy, Mikor megszáll a kétely szelleme; Hogy majd, ha bujdosik a sziv, a lélek, Ha szakgató nyomor csatáz velünk, Ha sírva küzködünk a földi léten, A béke áldását kiozd nekünk. Ki szent minden szentek fölött, s hatalmas, Ki csak „legyen u szavával alkotott Világot, népet és királyt a trónra: Hatalmat Néked e nagy Ur adott. Hatalmat, mely kiterjed ígre-földre, Hogy mit leköt birói szent szavad, Nem oldja fel, meg nem bocsát az Isten, Egen s földön mindig kötött marad! Főpappá tett az Ur, hogy féltve őrizd A kincset, mit számunkra átadott . . . S irri a világot formáló erő él, Él Krisztus szelleme, mely áthatott; Hull még a szent malaszt, az égi harmat, A martyrok szive még földobog, Az ősi gyújtó tűz, hitünk s reményünk Fáklyája trónusod körül lobog! Egykor Klió dús csarnokába • hívtad Édes hazánknak ifjú nemzetét, S mint ihletett lobogtatád előtte A szép, s a jó tudás szövétnekét; Es most — szavadra szárnyat ölt a lelkünk, S buzgón emelve ég fel', magát, Mikép királyi sas — ha légbe röppen — Elhagyja régi, szük, hideg lakát. Beszélj tehát, forrón beszélj mihozzánk, Hisz úgy ég, úgy sajog törött sebünk! Mikor hazánknak romjain kesergünk, A biztató szó jól esik nekünk. Oh szólj hozzánk magas vezér, óh biztass, Hogy törjük szét a siró lantokat: A hősi szentek kardjait kezünkbe : Kezdjünk leónidási harcokat! Már tombol a vihar, a vész a házban! De biztatnak reményünk hangjai, Hogy sikra szállsz velünk, hogy még lehullnak A Coriolánok büszke karjai, És templom épül majd a bús romokból, Hol áldó „ Te Deum"-ra gyúlhatunk . . . Es vissza, vissza jő még az örömnap, Lesz még derült ég, s rajta csillagunk! Kászony Lajos. Választási röppentyűk. A liberális szavazók sorát dr. Feiehtinger főorvos nyitotta meg, a mi azonnal feltűnt, s nem maradt észrevétel nélkül. Miért sietett ő elsőnek szavazni ? — Mert tüntetőleg mutatni kí­vánta, hogy az ő pártügye beteg, nagyon beteg, doktor jár elül, — talán a krízist ki sem állja. Mondják, hogy a két ellenzéki választón el­követett közismeretü tettleges kapacitáció a kor­mánypártot 40 szavazattal tette szegényebbé. Ez nyilván olyan nyereség, amit az ellenzéknek saját hibáján kivül kellett elszenvednie. A hatóság a falragaszokon hirdette, hogy a letartóztatás személyválogatás nélkül fog történni.

Next

/
Thumbnails
Contents