ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-10-11 / 41. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. október 11. 41. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-út, Lencz-ház. hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy három hasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Leng a zászló. Esztergom, október 10. Kibontotta országszerte a tisztes ellenzék zászlaját, hogy csoportosítsa e köré a nemzet fiáit, kikből nem veszett ki a józan érzés, a nemzet és a haza szeretete. Leng a zászló, a szabadság, az alkotmányosság, a politikai tisztesség zászlaja, melyet a liberális Bánfíy-kormány itthon sárba rántott, a külföldön pedig megoltalmazni nem tudott. E zászló körül csoportosul és sorakozik az ország földműves népe, homlokáról törülgetvén a véres verejtéket, s kétségbe ejtő helyzetében s fokozódó nyomorában ettől vár segítséget. E zászló, az egyesült ellenzék zászlaja köré összegyűlnek a tisztes iparosok ezrei, könnyes szemekkel hirdetvén a kis ipar hanyatlását, saját pusztulásukat és romlásukat, egyedül ettől várván jogos érdekeik védelmét és bajaik orvoslását. E zászló köré gyülemlenek hazánk keresztény polgárai, ajkaikon e szóval »szabadság. « Lelkiismeretükben megsértve, szabadságért esdekelnek, kérvén hitök részére azon szabadságot, melyet az ország törvényei még a legutolsó istentagadónak is megadnak. Nem privilégiumot kérnek ők, csupán lelkiismereti szabadságot, hogy ők, kik katholikusoknak vallják és tartják magukat, ne kényszeríttessenek vallásukkal ellenkező cselekedetekre. Ezt a jogot, ezt a szabadságot joguk van nemcsak kérni, hanem követelni is, s a mely nemzet tiszteletben tartja a szabadságot, meg is adja azt. E zászló köré összejön az ország összes független polgársága, hogy megmutassa, menynyire undorodik azon kormánytól, mely nemcsak a nép anyagi javával mit sem törődött, hanem a legszentebb jogaiban is megtámadta, megfosztotta alkotmányos s törvény által biztosított jogaitól és úgy bánt vele, mint a hogy még a páriával sem szokás. A Bánffy elnöklete és Perczel vezetése mellett lefolyt választások meggyőzték hazánk hivatott vezérférfiait, hogy a két évtizeden keresztül az önérdekek szolgálatában dolgozó uralkodó párt képes a legtörvénytelenebb eszközökhöz is nyúlni, hogy uralmát í'öntarthassa. Nyitra, Stomfa, Girált egymás mellé állítva, egy élő tilalomfát képeznek, mely azt hirdeti, hogy az erőszakkal és a törvénytiprással küzdő érdekszövetkezet ellen, egyesült erővel kell fellépni. Magyarország választó polgárságának nyomora mellett csupán egy végső fegyvere maradt, a választás. Most van alkalma megmutatni, vájjon fogja-e tűrni még tovább is jogainak csorbítását vagy sem ? Akarja-e áldozatul dobni legszentebb jogait, saját jólétét, anyagi érdekeit köz-prédának vagy sem ? A veszély, a támadás közös, egyforma erővel irányul az országban levő összes ellenzéki pártok ellen, az egy Eötvös-Justh-féle titkos kormánypárti függetlenséget kivéve. A józan ész, a bölcsesség, a tapasztalás azt mondja, a közös ellenség ellen egyesült erővel kell fellépni. Ezen igazság vezérelte Hont. Nógrád sőt Esztergom megye ellenzéki vezérférfiait, midőn a közös ellenzék leküzdésére kezet nyújtottak egymásnak, hogy az alkotmányosság és a politikai erkölcsi tisztaság zászlaját győzelemre segítsék. E szent cél vezérli az ország összes igazán ellenzéki pártjait, és e cél szolgálatában küzdeni fognak a választó polgárok vallás és nemzetiségi különbség nélkül, hogy a létjogát vesztett önkényuralom alól felszabadítsák magukat. ^^feics ez országban oly független im> dolkozásu polgár, ki ismerve az uralkodó párt eddig viselt dolgait és botrány krónikáit, a nemzeti jólét és szabadság sírásóinak szolgálatába szegődnék. E zászló leng szabadon, nem férkőzik hozzá az ellenfél rágalma és erőszakoskodása s e zászló győzelme, a nemzet jobbjainak győzelme is. —s. AZ „ESZTE

RGOM" TÁRCÁJA. Az anyai kéz átka. i. Egy szép májusi nap csendes délutánján kisétáltam lelkem legkedvesebb szórakoztató helyére a temetőbe. Ez falunk déli részén, a falutól mintegy negyedórai távolságra, szép dombtetőn terül el, körülültetve lombos akácfákkal. Területét szemet, lelket gyönyörködtető tájképek veszik körül. Nyugotról van mellette a Torna vize sásas rétjéből kiemelkedő pálosok zárdájának s elpusztított templomának romjai. Délről szép fiatal erdőség fedi, kelet felől ide látszik a Bakony, s a szép síkságon egyszerre kiemelkedő Somlyóhegye, északról a csinosan épült falu és temető között folyik a Torna vize, melynek partjait jobbról, balról vadvirágos rétek szegélyezik beláthatlan távolságban. A temető közepén felállított sugár, magas kereszt messze látszik a vidéken, rajta a fényesen megaranyozott jézusi alak lesugárzik a temető aljába; figyelmezteti a hely körül járó-kelő élőket, hogy minden embernek itt leend határfája, hogy ide utazunk mindnyájan, a koldus mankójával, a gazdag pénzes tarisznyájával. Lepihenek egy dús kakukfüves sírdomb mellé, egy szomorúfűz árnyába, és a sírdomb fejénél egy dűlőfélben levő sírkőre támasztám karomat. E percben megszólalnak a falu harangjai, halottra harangoznak a faluban, hangjuk kísértetiesen futja végig a Torna völgyét, s a meghaltak hónát: látom a temető egyik barázdáján készíti is már a meghalt számára az öreg sirásó az örök álom nyugalmas bölcsőjét, a sirgödröt. A látottak és hallottak rokonok valának kedélyhangulatommal, s igy csendes magányomat nem hogy megzavarták volna, sőt inkább őszhangzásba hozták lelkem érzelmeivel. Az öreg sírásó nem sokára elvégezte dolgát, nyájasan köszöntve mellém telepedett. Máskor is elszoktam vele beszélgetni e helyen, azért most is egész bizalommal szólit meg. — Nem is gyanítja T. űr — mondja, micsoda nevezetes sir mellett pihenik. — Nos ? Én csakugyan nem tudom — felelém. — Tessék csak elolvasni, mi van rá vésve azon sírkőre, melyre kezét támasztja. Én csak most vettem észre e sorokat. »Atyádat és anyádat tiszteljed, hogy boszszú életű lehess a földön« olvasom a kidűlt sírkőről. — Talán ennek valami története van ? — Igen — válaszolá az öreg sirásó, s ha nem untatom kedves T. urat — mondja — készséggel elmondom. — Igen kérem — válaszolám, — szivesen meghallgatom. Az öreg sirásó azonnal hozzá fogott elbeszéléséhez. II. — Mintegy negyven évvel ezelőtt — kezdé, — mint kiszolgált katona, legényember kerültem falunkba. Falunk akkor érdemes elöljárósága megkedvelt jó viseletemért, s mint ilyent kisbiróvá választott. Megválasztásom után néhány hétre pünkösd ünnepei következtek. Pünkösd másod-napjának délutánjára, a falu végén levő kurta korcsmában, akkor élő valami Salamon zsidó mulatságot rendezett a helybeli fiatalság számára. Meg is jöttek azok jobban, mint a templomba, a legények a leányokkal vegyesen, kiknek számát még szaporították a falunkban már egy év óta elszállásolt huszárság altisztjei és közlegényei. Nehogy valami rendetlenség, vagy verekedés adja elő magát a falubeli fiatalság és a katonaság között, az elöljáróság engem bízott meg a felügyelettel. Kötelességemhez hiven el is mentem, s a korcsmaház külső pitvarába, egy kis asztalka mellé telepedtem, s számomra egy meszely bort hozatva, nézegettem a táncosokat, kik dacára a nagy tömegnek, ugyancsak kirakták a csárdást az udvar kellő közepén. Egész nap szokatlan meleg volt, különösen a délutáni órákban. Az utóbbi napok fojtó, szinte holt levegője a délutáni órákba korom fekete felhőkké gomolyodott össze. Ugy este felé vad szél kerekedett.