ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-10-04 / 40. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. október 4. 40. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 80 krajcár. A barbárok hátrálása. Esztergom, 1896. október 3. Ilánffy Dezsőnek tetszett a főrendiház kormánypártját leparancsolni a szavazástól, s ez eredményezte, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatnak úgynevezett: kanzelparagrafja a főrendeknél elbukott. Mi sugalmazta ezt BániVynak, mikor a képviselőházban körömszakadtáig védte? Talán a lelkiismeret? Az megfagyott nála. Talán a politikai becsülettudás? Azt hirböl is alig ismeri. Talán a jog, az igazság? Arról kiskorában hallott valamit. Talán a választás iszonyaitól való megrázkódás? Ugy megszokta, mint a hóhér az akasztást. Vagy talán az ellenfél meggyőződésének tisztelete gyulladt ki szivében? Jobban gyűlöli politikai ellenfeleit, mint a horvát a magyart. Miért nem élt hatalmával, melylyel eddig oly szerfölött kérkedett? Azért, mert fölüt röl kapott intést. Magyarország apostoli királya lelke jobb sugallatának engedve belátta, hogy a kanzelparagraf leggyalázatosabb arculcsapása az alkotmánynak, melynek pedig ö az első őrzője és betartója. Belátta, ha a kúriai bíráskodást ezekkel a paragrafusokkal szentesíti, az alkotmány diktatnra lesz, mely béklyóba szorítja azt a vallást, amely a főkegyúri jog révén szoros összefüggésben van Magyarország alkotmányával. A király ezen alkotmányos gondolkozása előtt tisztelettel hajlunk meg, és hálát adunk Istennek, hogy felemelte hozzá királyi szivét. A korona symboluma a katholicizmus védelmének, méltó tehát, és a királyi fönséghez illő, hogy mikor a liberális kormány telhetetlen hatalmi vágyában és a néppárt iránt való heródesi dühében irtó-háborut indít a katholikus vallás ellen, a király megállítsa a kormányt és megrázza üstökét, mint az apa teszi a vásott gyerekkel. Ezen magas befolyás intézte a főrendiház szerdai szavazását, a minisztereknek, ezeknek az újkori barbároknak hátrálását. Hogy a kormány ennek látszatát kikerülje, az egész javaslat elejtésével felel, bebizonyítva, hogy neki tiszta választás nem kell, a javaslat csakis azért kell neki, hogy a papság politikai hatalmát, befolyását megsemmisítse, s a papokat összefogdoshassa. Ha ezt liberális eljárásnak tartja a kormánypárt, Horváth Gyula, Eötvös, Justh, Kossuth és a többi testorhad; ha a nemzet valódi akaratának szabad és meghamisithatlan megnyilatkozását csak a papság politikai jogainak lenyaktilózásával hiszik érvényre juthatni, — ám legyen ez az ö hitük és politikájuk. Tőlük mást, mint törvénykijátszást, zaklatást, és üldözést nem is várnak Magyarországon. Jönni kell azonban és jönni fog nemsokára az idő, midőn mások jelennek a politikai hatalom küzdterén, akik törvényerőre emelik a kúriai bíráskodást és megmutatják a liberális hóhéroknak, hogy mi a tiszta kezű politika, rni a népképviselet megbecsülése és mennyire nem szabad a vad eröszakot az alkotmányos jog és szabadság fölé helyezni. Nem is akart Báníl'y-Perczel kanzelparagrafusa mást, mint a papság és a katholikusok hithű néppárti megnyilatkozása ellen a visszatorlás t, az erőszak fegyverét használni, hogy azt elfojtsa. És volt ezekben a vigéckedöállamférfiakban annyi botorság, hogy Magyarország azon tényezői ellen emeltek kést, akik ott állottak a magyar állam bölcsőjénél, gyermekeiket tanították, és a nemzeti erőt föntartották. Ilyet csak olyan politika tud végbe vinni, mely a léhaságé, a korrupcióé, az ostobáké, amely megteremtette a strébereket, a csűrés-csavarás szószátyárjait, a politika rövidáru kereskedőit, akik a meggyőződéssel és a törvényekkel kufárkodnak. Ez a Bánlty. Perczel és a miniszterek hosszú sorú Don Quisottjai azt hiszik, hogy ha gúzsba kötik a magyar papok politikai jogait és megvasalják őket, hát elnémulnak, a katholicizmus tönkre megy, a liberalismus pedig Bosinantéra kap. A katholicizmus, hozzanak ellene bármilyen vérbe mártott törvényt, nem megy tönkre, hanem csak szenved és tevékenységének azon kereteit fogja feltüntetni, amely a vallás heroikus megizmosodására vezet. Nem is a katholicizmust, nem is a papságot féltjük mi a kanzelparagrafustól, de tiltakozunk az alkotmányos jog konfiskálása ellen, mely a papot mint adófizető honpolgárt, mint intelligens faktort sújtja, megrabolva öt attól, melyhez természetes joga van. Gyalázatos és gonosz BántTyék meg Perczelék ököljog-uralma, de bárgyú azért is, mert a nemzetet a testvérharcba sodorja s a magyar fajt sorvasztja. Az a pap csakúgy magyar, mint bármelyik polgára a hazának, sőt emelkedettebb és hivebb mint más, mert ö egyúttal Isten fiaivá neveli polgártársait, mert »a vallás — mint Várad biborospüspöke minap mondotta — a magyar nép életével össze van forrva.« Már most nevezhetö-e tisztességes s hazafias politikusnak az, aki merő Visszatorlás bőt, gyűlöletből a maAZ „E

SZTERG

OM" TÁRCÁJA. Koldus világ Esztergomban. 6. Szemesnek áll a világ . . . Kézi és Léni egymás tőszomszédságában árulják egész nyáron át a szőlő, szilva, alma, körte, füge stb. édességeket. Eddig még össze nem pöröltek. Történt azonban, hogy egyik heti vásár előtt kora reggel Rézi egy falusi asszonynak két puttony gyönyörű szilvájára alkudott: de vele megegyezni semmikép sem tudott. Zsémbesen dömhögve ment odább, keresni engedékenyebb eladót. Léni véletlenül akkor ért oda, mikor Rézi eltávozott. A falusi asszony a városnak tartott már. Léni azonban megállitja. A szép gyümölcs láttára fölcsillant szeme: »Mit kér érte asszonynéném?« — így szólítja. Az megmondja az árát. Léni sokalja a pénzt ugyan látszólagosan, »ne legyen olyan drágáskodó, kis galambom«, így toldja beszédét, de amint az most sem enged, megveszi. Ezalatt Rézi hiába járt, olyan szép gyümölcsöt sehol sem talált. Meg is bánta, hogy előbb meg nem vette. Visszafordul, s megpillantja, hogy az asszony Lenivel beszélget. Meggyorsítja lépteit s éppen akkor ért melléjük, mikor Léni fizetett. Hogy Réziben fölforrott a pulykaméreg, s kitört szörnyen, annak tanúja volta fél dunapart. »Enyém az elsőség«, — így kiabált, — mit tolod közénk a pofád.« Léni se enged, ő megvette — úgymond — s kifizette. »Pusztulj ki hát cudar! s koporsószegre se jusson !« Ez volt Rézi utolsó szava. Mily szívfacsaró lehet a szegény emberre nézve, mikor olyan Ínségre jut, hogy a szó szoros értelmében csakugyan nincs még koporsó szegre valója sem. Ki az, ki tőle telhetőleg nem iparkodnék' filléreivel enyhíteni a nyomor ily nagy fokán ? És mégis, ki hinné, ezzel is becsaptak. Rimánkodva, könnyezve állit meg utamban egy fonnyadt alak. Elmondja, holtan fekszik gyermeke s egy fillérje sincs temetésre. Vigasztaltam, segítettem ; s megmondtam, hová forduljon, ajánlottam. Beszéd közben megkérdeztem, honnét lesz a temetés? — Utána jártam s rájöttem, hogy a város egyetlen plébániáján sem volt azon a héten temetés. Azért mindenki úgy tegyen, mint én azóta, ha ilyen fordul hozzája, azt kérdezze, hol a halottkémi jelentés? s csak azt segélyezze, ki ezt fölmutatja, külömben megjárja. Mert itt bizony sokan azt tartják: Szemérmes koldusnak üres a tarisznyája. Akkor inkább alszom. Nyelves Kata legfölebb 30—35 éves, középtermetű, piros-pozsgás, jól táplált alak; szóval olyan, akiről azt szokták mondani, hogy az egészségtől majd kicsattan orcája; hanem azért a keddi osztásoknál rendesen ott van. A mankós, betegség és kor által megviselt alakok közül úgy kiválik, mint birkanyájból a szamár, hanem ő ezt föl sem veszi. Azt tartja, hogy édes a kolduskenyér. Hozzá szokott, mint rossz sövény a lyukhoz. Tavasz felé — amint tudjuk — válogatni és csirájától megtisztitani szokás a krumplit. Katáéknál persze még mutatónak sem maradt abból régen már, de annál több volt szomszédjuknak. Sietős volt a munka nagyon és így a szomszéd azon hiszemben, hogy egy kis aprópénz meg egy kevés krumpli is elkelne Katáéknak és gyerekeinek, átmegy hozzájuk s dolgozni hivja. »Negyven krajcárt és egy kosár krumplit adok — így szólott — ha válogatni segitsz.« A gyerekek ujjongtak: »Mama ugy-e sütsz nekünk is krumplit ?« így beszélt a legnagyobb. De Katának a dolgozás gondolatban sem tetszett, egyenesen nem mondta ugyan, hogy dolgozni nem akar, hanem így felelt: »Legyen hatvan krajcár és egy jó lisztes zsákkal való krumpli, ha ennyit nem ád, inkább aluszom, de