ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-27 / 39. szám

alig győzi az utalványozást nyugtatni és értékesítése ügyében az utasításokat kiadni. Hiába, Tisza óta szeretik a főispánok a választásokat, mert dől akkor a pénz, mint a köles, sok váltót el lehet számolni választási költségek cimén. A Bánffyféle választások még emlékezetesebbek lesznek a tisztelt főispánok előtt, mert most akár úszni lehet a pénzben, s a tetejébe még kitüntetés is gurul a »közügy terén szerzett* érdemek elismeréséül. Ezért a főispán urak most mind lázasak, érzik, hogy rájuk nézve a választások a lét és nem lét kérdését vetik föl. Írnak is a főszolgabiráknak meg jegyzőknek annyi receptet, hogy azoknak csak ugy gőzölög a fejük, a pecsét persze nem viola-szín, hanem ha kell, bankó. Elfogadó termükben a mandátum-vadászok mindennaposak, zárt ajtók mögött sugnak-bugnak. Fölmondják, a programmbeszédjüket, reflekszióznak a pénzügyvitelből, meghallgatják a főispán előadását a »magasabb közéleti erkölcstan«-ból, levizsgáznak belőle cum applausu és a sok látogatás végre is oda lyukad ki, hogy : rendbehozzák portájukat, kimázolják kúriájukat, mert hát a t. választókat, no meg a fáklyásmenetet illően kell ám fogadni s a falak is jobban festenek, ha olajosak, legalább a füstjét, választők belső érzelmeinek külső lángját, a fáklyák könnyen lemossa a záporeső. Kisebb megyékben nem igen fő a fejük a főispánoknak. Azt az egy-két vadászt csak lesbe állithatják. Nem is kell értök messzi menniök, kikerülnek biz azok a famíliából is, végtére pedig a komaságból. A fia, sógor, vő Herberteket Tisza betelepítette, s ezt a generális-tempot, ezt a stréber szokást a magyarországi kajmakánok is jó létrának tartják. Nagy megyékben már nagy a munka, sok a partner. A mint a török csapatok mögött kullogtak régente a tatárok, ugy nyomulnak előtérbe ilyenkor a közéletben azok, akiket máskor foltozásra vagy utóhadnak használtak. Mikor kérdezik az emberek : ki ez a t. jelölt ? más feleletet nem kap, mint: X. miniszter unokája, Z. pártvezér fia, Y. főispán veje, X-Y. államtitkár komája vagy iskolatársa. A liberalismus tárt karokkal kínálja az egyéni cél kielégítését, s a fitogtatott demokráciát csak cégérnek használja az egyéni célok érvényesítésére. Bele is kapaszkodnak az »akarnokok.« A félkegyelmű ábrándozás, a lebzselő renyheség, a karriere-őrület csupa kész talaj. Akik a lét küzdelmeiben, és a szereplésben alul maradtak, vagy az élet sorsjátékában rosz számot húztak, lázadó dühökben és céltalan vágyódásaikban árúcikknek tekintik a képviselői mandátumot, örökébe lépnek azoknak, kiket régente a közbizalom, elismert érdemekért vagy megszentelt hagyományokért küldött föl a diétára. Ma az érdem, a tehetség, az alkotmányos meggyőződés, az elvszabadság és népjog-szabadság bajnokai csekély kivétellel kiszorulnak Magyarország törvényhozásából, s helyöket nagyobbrészt zsebrákok foglaljak el. Ha valakinek nagy összeköttetései vannak a miniszterekkel, főispánokkal, pártvezérekkel, az már okvetlen ambicionálja a képviselőséget, kevesebbet nem. A főispánnak, miniszternek, sőt akárhányszor az alispánnak, pl. Baranyában, Zemplénben, legyen jogász fia, ki valahogy átúszta a szigorlatokat, azt beteszik a megyébe aljegyzőnek vagy szolgabírónak, hogy a következő választáson a mandátumot kigubózhassa, s »fényes tehetségeiével emelje a megye hírnevét. Ha nincs arra való fia, elég nagy a rokonság, a vő, unokaöcs mindig kéznél van. Ha egy fiatal miniszteri tisztviselőnek nincs kellő tehetsége, nem tud előre rukkolni, van azonban széleskörű nagyúri rokonsága, a gyereket kormánypárti programmal beviszik a házba, hogy a ciklus végén magasabb ranglétrára lépjen, A szorgalom és tehetségnél sokkal varázslóbb karriere-eszköz a mandátum. Akárhány ügyvéd, ha nem tud zöld ágra vergődni, felajánlja szolgalelkűségét. kiszigorit egy kerületet, hogy praxisa szertelen mérveket öltsön. Egy vicinális megszerzése, vagy egy miniszteriális hivatali állás kipotyázása több előtte, mint kerülete érdekei, polgártársai politikai meggyőződése. Üzletemberek, vállalkozók, ágensek azért akarnak képviselők lenni, hogy az »üzlet«, a »gesefU jövedelmezőbb legyen. Ezt pedig az »igen« vagy »nem« könnyen megszerzi. Pénzintézetek azért igyekeznek igazgatósági tagjaikat beválasztatni, hogy a törvényhozásban befolyást szerezzenek s a börze »nebantsvirág« maradjon. Ilyen zűrzavaros, miazmás elemből tessék kiválasztani a jót, a becseset, a becsületest. A becsvágy tiszteletreméltó, ha kiváló egyéni tulajdonok olvadnak be a közérdekért való küzdelembe. A megindult választási mozgalom azonban, különösen a szabadelvű kormánypárt részéről oly férfiakat hoz felszinre, akiknek becsvágya nem szövődik be a közérdekért való nemes küzdelembe. Ezeknek üzlet a mandátum és hágcsó. Mosolyogva ülnek be a törvényhozás, bankházak s páholyok fülkéibe s markukba nevetnek, hogy fölforgatták kerületükben a társadalmi békét, a becsületes meggyőződést és ők maguk a zavarosban kényelmesen halászhatnak. Ha hazamennek kerületeikbe, észreveszik ugyan, hogy »vállalatuk« ellentétben van választóik érzelmeivel, de ő előttük becsesebb lesz a zsidó bankárok ormánya alatti kegyes mosoly, mint a nemzet szent érzülete. A közélet becsületességének lefokozását látjuk mi az uj reménydús »honatyák« bevonulásában. El kell fordulnia a politikai élet összes komoly tényezőinek attól a kompániától, melyben a bukottak, hajótöröttek és elzüllöttek áldatlan szövetségben teszik tönkre a népnek legszebb alkotmányos jogát: a népképviseletet. A választások küszöbén utalunk erre! A választásokról szólva, a mandátum-vadászok e kórállapotát nem szabad figyelmen kivül hagyni. Hannibal elefántjai egykor a legvitézebb római légiókat tiporták le, mert Afrika ezen otromba kolosszusait nem ismerték Scipio katonái. Vigyázzunk és nézzük meg jól a jelöltek múltját, képességét, jellemét, mert örök gyalázata lesz a magyar alkotmányos életnek, ha elefántok előtt hajolna meg a jognak és szabadságnak szentelt lobogója. ' -AI

I A Gazdáink és a kongresszusok. Érdekes képet nyújtottak a lefolyt napok közgazdasági és ipari kongresszusai. Egyszerre három is, nemzetközi, országos gazdasági és ipari kongresszus, egymásután következő hét nap alatt valóban sok. Mi nem akarjuk a kongresszusok lefolyását vázolni, csupán általános politikai szempontból a végső eredményt megítélni. Eljöttek ezen kongresszusokra sokan, távol külföldről, eltelve a legszebb eszmékkel és elvekkel, melyeknek ékes, és az értelmet magával ragadó és meggyőző szavakban adtak kifejezést, általános tetszést arattak beszédjeikkel, de ha valaki ismeri jelenlegi közállapotainkat, az bizonyosan azt fogja rájuk, hogy falra borsót hánytak. Nem egészen. Az elvek, melyeket egy dr. Meyer, Ruhland, Smith Károly W. stb. hangoztattak, már átjárták a külföld gazdáinak szivét, tömöritették őket ugy, hogy a föld népe fölvette a küzdelmet az őt elnyomó nagy tőkével és harcol, küzd nem minden eredmény nélkül. Nálunk ugyan e téren nem igen sok történt. Nem volt semmiféle politikai pártunk, mely politikai programmon kivül gazdaságit is nyújtott volna és ez mind azért volt, mert nem volt bátorságuk az embereknek az uralkodó liberális áramlattal szembe szállani. A mely párt kibontja az agrarizmus, vagyis a föld népe érdekeinek zászlóját, a mely párt a mezőgazdát akarja megmenteni az elzülléstől és tönkrejutástól, az nem lehet liberális. A liberalizmus egybeforrt az merkantilizmussal és a nagy tőkével, és minden egyes mozgalom akármelyik ellen irányul, gyöngíti mind a kettőt. S azért a magyar gazda, ha saját érdekeinek védelmét szolgáló és eszközlö pártot alakitani akar. akkor a külföld gazdáinak mintájára vagy »agrár« vagy keresztény-szociális vagy ezekkel teljesen azonos néppártot alakítja meg. A néppárt programmjának nincs csupán egy , kizárólagos főcélja, mely a revízióban áll, s j melynek elértével szétzüllik, a néppárt programmjának fősulyát az agrár és szociális kérdések megoldására helyezi oly annyira, hogy ha nem is került volna az egyházpolitika szőnyegre, akkor is kellett volna egy pártot alakitani, mely a gazdasági válság megoldásának feladatát és a magyar gazdaközönség megmentését irja zászlajára. Hogy a lefolyt gazdasági kongresszusokon hangoztatott elvek aligha tetszettek a nagy gabona-kereskedőknek, a börziánereknek és a közvetítő kereskedést kezükben tartó ügynököknek, azt elhiszszük. Oly hangok hallatszottak, melyek a börze Kohnjait veszélylyel fenyegetik. Az utóbbiak, hogy zsarolási és fosztogatási rendszerüknek ; indokolt külső képet adjanak, hivatkoztak az óriI ási túltermelésre, mely miatt leszálltak a gabona árak. Most a magyar gazda a külföld legnagyobb gazdászaitól is hallhatta, hogy ez mese, egyszerű hazugság, melyet a börziánerek kigondoltak, hogy operációiknak jogos látszatot adjanak. A gazdasági kongresszusaink azt hangoztatják mezőgazdáink fülébe: ne hadd magad tovább is szipolyoztatni, ébredj, tömörülj, alakíts pártot, csatlakozzál olyan párthoz, mely megvédi érdekeidet, széttöri a bilincseket, melyekkel a rebachos vitézek lekötve tartottak. Ha ezen kongresszusoknak nem is lesz kézzelfogható eredménye, ha nem is szüntetik be a különbözeti és határidőszámitást azonnal, mint ezt Berlinben az izraelita héberek legnagyobb szomorúságára tették, ha a kormánypárt egyik jóindulatú minisztere Darányi, legjobb szándékai mellett is, kénytelen lesz kivetni fejéből egyik másik hasznos agrár-javitást és javaslatot s az aranyborjú előtt merkantilista társainak parancsára térdet hajtani, mindazonáltal a fölvetett elvek és eszmék, bármennyire perhorreskálják is ezeket a hivatalos liberális közlönyök, gyökeret fognak verni és terjedni mint egy áradat, melyet még a tőzsérek aranytöltései sem fognak feltartóztatni, mert hisz gazdáink saját kárukon már eleget okulhattak. Hogyha nem ásta meg a magyar liberalizmusnak sírját a radikális és zsidószellemü politika, ugy megássa majd az induló félben levő agrár mozgalom, eltemetvén a börzét lovagjaival együtt. Fővárosi levél. Budapest, szeptember 25. A budai Konstantinápoly nak eddig nagyon sok látogatója akadt, a kik nagyobbrészt persze James Pain, angol pirotechnikus tűzijátéka miatt siettek azt felkeresni. Bezzeg másként alakultak azóta a körülmények ! Az imitált Konstantinápoly nem akarja felülmúlni az igazit, másrészt pedig minden tekintetben hű képmása akar lenni annak, s azért az utóbbi hetekben a zavar, a válság itt is csak olyan veszedelmes, mint akár ott, az igazi Konstantinápolyban. A jó vidékiek, — a kik semmit sem tudnak a dolgok ilyetén fordulatáról •— vérmes reményekkel hajóznak át a tűzijátékok megtekintésére s annál keservesebb csalódással eveznek vissza. Sokan közülök magukba folytják keservüket, mások meg hangosan adnak kifejezést nemtetszésüknek s elpanaszkodnak, hogy bizony tűzijátékot nem láttak, mert James Pain csak úgy rendezi azokat, ha előre fizetik, egyéb szórakozást sem találtak, de sőt valóságos életveszélyben forogtak, mert nagyon gyéren világítják most Konstantinápolyt s alig 40—50 ember lézeng benne. Hogy miért világítják gyéren, annak ezer és egy oka van. Az ezeregyedik ok az, hogy nagyon költséges a világitás. És ha még az a 40—50 ember a maga jószántából menne oda ; de azokat is ugy csalogatják, illetlen és fifikus módon. Majdnem hasonló sorsra jutott Ős-Budavára. Ezt is csak olyankor keresik fel, mikor karnevált, vagy egyéb »mulatsagot« rendeznek. Ilyenkor aztán ki is zsebelik a lépre menő látogatót. A pénztárnál a szokásos 30 kr. helyett egy frtot instellálnak,