ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-20 / 38. szám

kir. jövedelmek bérbeadatnak) a keresztények elviselhetetlen adókkal terheltetnek s látván, hogy a saracénusok szabadsága nagyobb az övéknél, áttérnek ezek vallására. A saracénusok keresztény rabszolgákat vásárolnak s rajtok mint sajátjukon minden kéjeiket kielégítik, vallásukra kényszeritik, gyermekeiket megkeresztelni nem engedik. A zsarolásokkal sanyargatott keresztények kénytelenek magok megváltása végett nekik fiaikat és leányaikat eladni.« A zsidók és saracénusok ezen túlkapásai ellenében ugy vélte a király az országot megvédelmezhetőnek, hogy az 1222-iki aranybullát némely módosításokkal újból kiadta, arra hűségi esküt tett le és felhatalmazta ő maga az esztergomi érseket arra, hogy őt annak megtartására egyházi átokkal sújtva kényszerithesse. Ime egy kép a magyar nemzet történelméből. Több hasonló képet festhetnénk meg, melyből kitűnnék, hogy zsidó polgártársaink már a múltban is feszelegtek mindannyiszor, valahányszor csak a nemesen érző magyar nemzet veleszületett gavallériájából kifolyólag engedményekben részesítette. Feszeleg ma is és éppen ez fogja vesztét okozni, a midőn is az őt dédelgető liberalismust is magával fogja rántani. Az ő feszelgésük indítson tehát bennünket keresztényeket arra, hogy az idő elérkezett, melyben tömörülnünk kell a közös ellenséggel szemben. Ha még mindig tétlenül nézzük garázdálkodásaikat, bekövetkezhetik valóban az, miről a pápa a XIII. században panaszkodik a fennebb említett okiratban, az tudniillik : hogy a zsarolásokkal sanyargatott keresztények majdnem kénytelenek lesznek maguk megváltása végett fiaikat és leányaikat eladni. De talán nagyon fekete szemüveggel nézzük a világ folyását? Talán igaztalanok vagyunk azon áramlattal szemben, melyet a félhivatalos lapok olyan ékesen kidicsérnek ? Talán elfogultak vagyunk akkor, mikor rámutatunk a bajok forrására ; mikor térdet-fejet kellene hajtanunk azon hazafiasán érző áramlattal szemben, mely virágzóvá tette iparunkat, kereskedelmünket; mely tiszteletet vívott ki minden téren a külföld előtt ? Oh nem ! Mi jól látunk s elfogulatlanul érezünk; megadjuk a mai irányzatnak is, ami őt megilleti, de föltétlen dicséreteket nem hangoztathatuuk akkor, mikor e nemzetnek sok tekintetben könyeznie kell. Csak Apponyi Albert által használt hasonlatot említem fel; azt, mit ő a mezőgazdasági politika, a termőképesség és a vagyonosodásra vonatkozólag a József főherceg ő fensége által kiállított termény-kimutatásból merített. A mezőgazdasági politikánk gyatra, azt bizonyítgatni nem kell. mert keserűen érzi azt minden mezőgazda; termőképességünk szakszerűbb gazdálkodás folytán, melyre a külföldet majmolván eljutottuk, talán emelkedett, de a vagyonosodás vele fordított arányban fogyott. Mit ér az, ha á jó termés esetében van gabona bőven, ha az árat a szívtelen csak a saját feneketlen zsákját tömő börze és lelketlen lovagjai a gazdaközönség meggyilkolására oly nagy méretben leveri ? Maholnap nem az a kérdés, jó termés van-e, hanem az, a börze speculánsok gonosz rafinériája miatt hogyan tudjuk terményeinket értékesíteni ? A zsidó börziánereknek termel ma a szegény gazdaközönség. Igy van ez minden más egyébbel. És mégis kürtölik a félhivatalosak, hogy milyen boldog Magyarország, mióta a zsidósággal véd- és dac-szövetséget kötött álliberalismus boldogítja azt. Okos ember nem ül fel e szívtelen reklámnak. Ez csak arra való, hogy osztrák szomszédjaink állítólagos nagy előhaladásunkra és rohamosan emelkedő vagyonosodásunkra hivatkozva, felemeljék a kvótát. Nem jobb volna Bánomisénfiéknak a tiszta farbával kirukkolni V Bizony könnyebb volna megoldani még a kvóta-kérdést is. De talán jobban van ez igy. Lehet, hogy a szerfeletti fészkelődés büntetése a kvóta-kérdésnél tűnik fel. Faxit Deus. Egy uj kereseti ág. Esztergom, szeptember 18. Most, midőn földművelőink oly szép számmal lerándulnak a kiállítás megtekintésére, a mezőgazdasági és a szölőtermelési csarnokokon kivül figyelmükbe ajánljuk a selyemtenyésztési csarnokot a mellette levő szederfateleppel együtt. Rendkívüli érdekes és fontos a csarnok már azon szempontból is, mert oly produktív foglalkozást, oly termelési ágat mutat be, a melynek nemcsak megyénkben. culát, mire ő öszeüti sarkantyúját, lovagló ostorával megveregeti lábaszárát s mély hajlongások között ajánlotta magát. Ez csak egy alak azok közül, kik semmit mondó ürügygyei ide futnak, hallván, hogy itt pént osztogatnak. A jószívű ? asszony. Kék matróz-ruhás, szőke göndör fürtű, kedves arcú kis fiúcska közeledik bátortalanul felém. Félénken emeli föl parányi kezét, hogy pacscsot adjon ; segítséget vár, ámde kérni nem mer. Hiszen kezdő még csak ő a koldulás mesterségében. De im ! bátorítására nyomában jár egy aszszony, karján pólyás kisdeddel. És szapora nyelven elhadarja, hogy szolgálatban van a két gyermeknek anyja, s ő vette őket szánalomból magához. Darab ideig csak fizetett az értük, de most hosszú idő óta semmit sem adott. 0 — az aszszony — maga is szegény, mit tegyen ? Ki nem dobhatja az utcára a gyermekeket, koldulni kénytelen hát velük! A kis fiú hallgatva áll, majd rám tekint; ajkai némák ugyan, de szemei — ha nem csalódom, — azt mondják, ha merné, megtudná hazudtolni szapora nyelvű gondozóját. Zsebembe nyúltam, igy tesz más is, látva a két gyermeket; de a gondolattól szabadulni nem tudtam, kenyeret vesz-e a gyerekeknek az asszony az alamizsnán, vagy pedig pálinkát — magának ? ! Igazán most sem tudnék felelni e kérdésre. Legalább is gyanús előttem e dolog. Az asszony előbb munkába járt, ezt tudom ; most meg a két gyerekkel folyton az utcán andalog, ezt meg látom ; bizonyára kényelmesebbnek találja ezt az állapotot, ebből úgy hiszem világos, hogy nem csupán a gyerekek kedvéért szaporítja a koldulók számát. Bátran teheti, ugy sem néz dolgának utána senki. Ki is kiséri nálunk figyelemmel az ilyen sorsra jutott kicsinyeknek dolgát? Apjuk? meghalt, vagy mint derék ? ember kalandozik tovább a nagy világban. — Az állam talán vagy a társadalom ? Az állam százezreket költ tekintélyének fokozására, miniszteri nyugdíjakra és milliókat a farmatringra, egyébkint pedig minden közcélú dolognál aszkóros a bugyellárisa. A társadalom ? ez meg régen követ dobott a szerencsétlenül megcsalatottra. Ki van még hátra ? Az anya! ez a szegény agyongyötri magát a munkával ; fizet, a mig bir ; addig a gyerekek is meg vannak csak valahogyan. — De ha a pénz elmarad ? Kezükbe szorítja a »jószivű« a koldusbotot, melytől azután a jó Isten menti meg e valóban szerencsétlen teremtéseket, midőn megelégedve szenvedéseiket, magához szólítja az ilyen jószívű asszonyok mellől őket. hanem a szomszéd vármegyék területén is szép jövője lesz, ha akadnak oly vállalkozó és ügyes kezek, melyek vezetésük alá kerítik a selyemtenyésztést és azt meghonosítják. Ugy szociális, mint tisztán anyagi szempontból fontosnak tekintjük a selyemtenyésztést. Első sorban azért, mert könnyű és tisztes keresetforrást nyújt azoknak, kik nehezebb munka végzésére képtelenek, sőt még 10—14 esztendős gyermekek is jutnak keresethez s így a házi jólét emeléséhez hozzájárulnak. Nem testsorvasztó gyári vagy mezei munka ez, hanem könnyű érdekes foglalkozás, mely a gyermek szervezetét legkisebb mértékben sem erőlteti meg, másrészt pedig a szociális nyomor terjedése mellett a gyarapodó bérrel megkönnyíti a megélhetési viszonyokkal való küzdelmet. Hogy ezen kereseti ág közkeletűvé váljék, arról gondoskodik az állam, mely nemcsak az általa kiadott füzetekben ismerteti az e szakbavágó munkálkodások módjait és nemeit, hanem minden mozgalmat, mely valamely vidéken a selyemtenyésztés meghonosítását célozza, erkölcsileg és anyagilag támogat. Nagyon érdekes ama kis füzet, melyet a selyemtenyésztési csarnok bejáratánál lehet 10 krért venni. Ez feltünteti selyemiparunk és tenyésztésünk vázlatos történetét, továbbá bemutatja a selyemhernyó és életének a vele való bánás és kezelésmódnak, a szederfa ültetésnek és tenyésztésnek összes fázisát. Az összes érdeklődők megszerezhetik ott olcsó pénzen e valóban igen tanulságos füzetet. Mi jelenleg nem akarunk foglalkozni sem a szederfa sem pedig a selyemhernyó tenyésztés módozataival, mi csupán a nép és az illető körök figyelmét felhívni akarjuk, hogy a megkezdett tenyésztési ágat, mely megyéinkben szép virágzásnak kezdett indulni, annál nagyobb buzgósággal és tevékenységgel karolják föl. Esztergomban és az egész megyében biztos jövője van a selyemhernyó tenyésztésnek, és pedig első sorban azért, mert egy szép faiskolája van a szederfa csemeték részére. Az országos selyemtenyésztési felügyelőség által fentartott 112 szedería-iskola között az esztergomi az ötödik, amennyiben 18 ezer csemete van benne, ennél többel csupán csak öt iskola bir. Ha ezeknek kiültetése majd eszközöltetik, akkor remélhetjük, hogy a jövedelem, mely két esztendő alatt e címen a megyébe befolyt, nem 4620 frt 75 kr. lesz, hanem legalább is megtízszereződik. A megyei községek közül selyemhernyótenyésztés után legtöbbet kapott Ebed 747 frt 9 krt. legkevesebbet Kis Gyarmat 7 frt. Midőn így a selyemhernyótenyésztés hasznos voltát emlegetjük, eszünkbe jut, hogy vagy két évvel ezelőtt az illetékes megyei hatóságok ajánlatára kinevezett az országos selyemtenyésztési felügyelőség egy járási felügyelőt rerídes illetményekkel. Ezen illetékes körök természetesen szem előtt tartva a vármegye gazdasági érdekeit, iparkodtak az e téren szakavatott ismeretekkel rendelkező egyént ajánlani, de mint tudjuk, ez egyszer csalódtak, mert legalább nem hallani semmi neszt selyemtenyésztésünk haladása, fejlődése végett. Végtére mégis csak jó, ha akad a vármegyében ember, a ki mindenre alkalmas, akár selyemtenyésztési felügyelőnek, akár anyakönyvvezetönek. Felhiván földművelő népünk figyelmét, egyúttal kérjük az intéző köröket, hogy eme fontos tenyésztési ággal törődjenek egy kicsit többet, hisz evvel főkép városunk anyagilag sújtott lakosságán segítenek. A mai kor rendkívüli sokat kivan a tanítótól. Azt akarja ő legyen a nevelő, tanitó, mester, tudós, zeneművész, földműves, iparos stb. Az ő feladata tanítani az okszerű gazdálkodást, a házi ipar különféle nemeit és sok más egyebet. Esztergom vármegyének területén van igen sok kitűnő tanitó, ki külön szerzett gazdászati oklevéllel is bir, vagy a gazdálkodás terén jártas. Egy ilyen férfiú kezében szivesen láttuk volna ez ügy vezetését és akkor bizton ezen a téren előbbre lettünk volna. Megszokott dolog, hogy a tanítótól sok mindenfélét követelnek, de ha oly némi jövedelemmel járó kompatibilis állásról van szó, akkor ő hátraszorul, helyet engedvén más »szakavatott« férfiaknak, kiket a nagyok, a főispánok, alispánok és a hatalmasok pártfogása tologat előre. Alapos a reményünk, hogy az eddigi kudarc, nem fog egy másikkal folytatódni, hanem komoly cselekedeteket fogunk látni, hisz népünk anyagi érdekeiről van sző, melyeket elhanyagolni, ha esztergomi szokás is, de nem szép szokás.