ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-20 / 38. szám

Neveljék s ne uszítsák egymás ellen az embereket ! ez a béke útja ! Tiszteljék lelkiismereti szabadságukat, s jogaikat s ne vájkáljanak bennük mint a ludaprólékos rizskásában. Becsüljék meg a kezek munkáját, s ne rabolják el a millióktól a megélhetésnek még lehetőségét is. Békét akarnak s elkeseredett haramiákká vadítják a szegényedő embereket. A béke csak az igazság és a jog napja alatt érik. Erőszak, igazságtalanság, jogtiprás harcot s meghasonlást teremt nem csak különböző népek közt, de egy s ugyanazon népnek kebelében is. Mit ér evvel szemben a külső máz, a műveltségnek íirnajsza, mikor az emberek az újkor behatása alatt irigyekké, alattomosakká, s jellemtelenekké képződnek, hogy azután, ha érdekük parancsolja és szenvedélyeik kívánják, a barbár, az állatias ember a maga teljes vadságában előálljon. A liberális korszak, mint mindenből, úgy a békekongresszusokból is látványosságot csinál ; fölérteni a béke föltételeit s átlátni a népek harmóniájának kellékeit, ahhoz gondolkozni kell; már pedig »gondolkozni bizony komisz egy foglalkozás.* Azután meg ha a békét szeretné, tisztelni kellene e békének főtényezőjét, a kereszténységet. De ez sokaknak a béke-tanácsok közül sem izlik. Sőt el is mennek mulatni Ős-Budavárába, e nyilvános bordélyházba, ahol a keresztet is meggyalázták a szemtelen zsidók, anélkül, hogy a magyar kormány ügyésze a fülét mozgatná, — anélkül, hogy a magyar kereszténység, mint egy szál ember kiállna, s nemcsak elégtételt követelne e gaz tettért, hanem hátat is fordítana a szemétdombnak. A békekongresszus tehát elmegy Os-Budavárába mulatni! .ló mutatást kívánunk a világbéke hordozóinak; de azért se Krupp, se Uchatius, se Manlicher ne féljenek ; míg' a világ keresztény nem lesz egészen, hitben s életben egyaránt, addig minden a réginél marad ; az ős verekedés, az ős vérontás, az ős harc háború tovább fog divatozni. Bakáinkat sem vigasztalhatjuk meg avval, hogy nem sokára üt a végleges obsit órája ! Esztergom városát sem biztathatjuk avval, hogy ne építsen gymnáziumot, hiszen ott a két emeletes kaszárnya. Előbb lesz kaszárnyává a gymázium s bakává az obsitos, sem hogy a békekongresszus célt érjen. No legalább még számtalan kongresszusra van kilátásuk a béke apostolainak. Külföld. —cs.— Azon szoros viszony miatt, melyben Ausztriához állunk, érdekes ismernünk e szomszéd tartományok helyzetét, a bennük hullámzó köz • véleményt. Számos kapocs köti Magyarországot e házastársához és kölcsönösen nagy hatással vannak egymás ügyeire. Legújabban sokszor hallottuk hangoztatni, hogy az osztrák minisztérium, főleg ennek feje: Badeni, hasonlíthatatlanul erősebb helyzetben van, mint magyar kollégája és így kíváncsiak vagyunk, hogy milyen szellemben érvényesíti majd befolyását az osztrák miniszterelnök. Hogy Badeni milyen gondolkozású államférfi, ezzel a szomszédban már régen tisztában vannak. Nyilvános szerepléseiben volt alkalma önmagát megismertetni. Gróf Badeni mindenek előtt »jó katholikus« a szó magyar értelmében. »Guter Katholik«, ezen elnevezést már Ausztriában is használják! Eljár többször a templomba, majdnem minden vasárnap, de e nagy vallásossága mellett gyermekei mellé nevelőül egy — zsidót fogadott, kihez mindvégig gyermeteg bizalommal viseltetik és jelenleg az osztrák miniszterelnökségben »jobb kezévé* tette. Ha egy katholikusnak tiltva van zsidónál még szolgálatban is állani, mily távol állhat akkor a katholicizmus szellemétől az, ki saját gyermekeinek nevelését bizza zsidóra! Badeni azelőtt lengyel helytartó volt és elképzelhetjük, hogy az ő zsidóbarát érzelmei mellett mily hatalomra tett szert ez idegen faj. És csakugyan jelenleg a lengyel tartomány teljesen és tökéletesen zsidó kezekben van. Akik arra utaztak, tanúskodhatnak arról, hogy még az utolsó gyufaszálat is csak zsidó útján lehet megszerezni. A lengyel nemesség a zsidósággal szövetkezve a népet a legnyomasztóbb szolgaságba hajtotta, mely jelenleg már a végsőig lett fokozva. E kegyetlen elnyomás pedig fölkeltette egész természetesen a zsidók gyűlöletét, mely most félelmetes arányban terjed. A lengyel paraszt-mozgalom mindig nagyobb aggodalmat kelt és lázasan dolgoznak annak elnyomására. Csakhogy nem könnyű dolog az évek hosszú során felhalmozódott gyűlöletet elnyomni. Az egész mozgalom élén P. Stojalovszki áll, ki szivében hordva azon mélységes nyomorúság érzetét, melybe a szánalomra méltó nép a zsidók által jutott, a nagy érzelem féktelenségével állott a nyomorultak élére. A parasztok határtalan bizalommal fogadták őt vezérnek és követik vakon mindenben. E P. Stojalovszki jelenleg egyike a legföltünöbb alakoknak, kik Ausztria közéletében szerepelnek. A népet eleinte a keresztény-socialis elvek terére vezette, de az óriási akadályok oly szenvedélyes fellépésre kényszeritették, hogy végre is minden korlátot félrevetve, merészen dacol minden hatalommal. Az egyház elitélte tűlzó elveit és őt magát kiközösítette, az államhatalom minden eszközével üldözi őt, a parasztok pedig ezek láttára fanatikus ragaszkodással környezik, utolsó krajcárjukat is rendelkezésére bocsátják és készek érte minden pillanatban vérüket is ontani. P. Stojalovszkinak természetesen nagy kilátása van arra, hogy birodalmi képviselővé választatik, és ekkor szándékozik tulajdonképen országos működést kifejteni: De ellenségei mindent elkövetnek, hogy őt lehetetlenné tegyék. Legutóbb egy újságcikke miatt börtönben is ült, mely azonban növelte az iránta való lelkesedést. Hogy azonban a nagy világ előtt is valódi alakjában ismertesse meg magát, nem rég a bécsi »Reichspost« ellen sajtópört indított azon célzattal, hogy a bécsi esküdtszék sorompóinál, tehát egy világváros nyilvánossága szemében igazolja sokféleképen félremagyarázott szereplését. Nem lehet csodálkoznunk, hogy Badeni képtelen megérteni a népek többségének valódi érzelmeit. A miniszterelnök zsidó szivében visszhangot nem találnak a keresztény elvek azon nyilvánulásai, melyek a keresztény-socialis törekvéseket alkotják, másrészt azon túlzások, melyek minden erőteljes mozgalomnál elmaradhatlanok, a jogosultság látszatát szerzik számára, hogy szive vonzalmát kövesse. Tehát nem várhatj cl ci keresztény mozgalom, hogy »fölülről« támogatva lesz. Azért az egyedül helyes politika az, ha minden kiskorú bizakodást elhagyva, a nép saját erejével igyekszik érvényt szerezni legszentebb jogainak. „Magyarok váltsága." Szolnok, 1896. szept. 17. Mikor az embernek jól megy dolga, elbizakodik és feszeleg addig, mig az ülőke a nagy feszelgésben alatta össze nem roskad. Természetes dolog, hogy ilyenkor a feszelgő nem éppen a legkényelmesebb helyzetbe szokott jutni. Ilyen feszelgő ma a liberalismus és a vele véd- és dac-szövetséget kötött zsidóság. Ez fogja okozni vésztőket. Hogy levonásunk a szolid alapot nem nélkülözi, bizonyitja a történelem. A II. Béla által úgynevezett »Magyarok váltsága napját« IX. Gergely pápa az esztergomi érsekhez intézett levelében ekkép ecseteli : »A zsidók és saracénok uralma alatt (kiknek a jajgatónak néhány krajcárt odavet. Ekkor kis öklével letörli a könnyeit, köszönetet rebeg, — ha el nem felejti — s a bolt felé siet. A kíváncsiak még tovább folytatják útjukat azon tudattal, hogy egy kis gyermeket egyikük a veréstől mentett meg. Ámde mi kisérjük figyelemmel tovább is e nebulókat. Alig maradnak magukra, tanácsot tartanak. »Mi legyen a kapott pénzzel?« A szerzemény közös, egyenlő a jussuk hozzá, ebben egyetértenek. De az egyik ezt, a másik azt szeretne rajta venni, kicsibe múlik csak, hogy össze nem verekednek. Végre megegyeznek; mig a fő személy kiméreti magának a miért küldöttek, addig a többi cigarettát vesz a pénzen, s vigan füstölve, mert még ott helyben — vagy ha meg nem engedték azt a boltban — akkor az ajtónál rágyújtanak, s mennek haza mint ifj'urak. 3. Az anyátlan. Lassű lépésben halad Sión hegyére egy jóképű esperes-plébános. Minden lépésén meglátszik, hogy fárasztó reá nézve e hegyi út. Ha már mint kanonok tenetné meg ez útat, szaporábban szedné tán a lábait. De igy — gondolja magában — siessek ? majd csak fölérek ! Felényi útját megtette már, azért megáll, pihen. De nem sokáig marad egyedül gondolataival. Mert ime! egy kis gyerek törtet feléje. Még arra sem ér rá, hogy kitalálja, honnan csöppent eléje e csepp jószág, mikorra előtte áll az már, s a rohanástól fuldokló hangon rebegi: »Kerem Nagyságos Úr! segítsen valamivel, még ma semmit sem ettem ; nyolcan maradtunk árván, édes apám csak este jön haza, majd meghalunk éhen !« Nagyságos Úr ! ? — gondolkozik az esperes-plébános — a kis gyerekek igazat szoktak mondani! hátha mégis leszek'? Gyorsan zsebébe nyúl, s egy 20 filléres esik az apróság tenyerébe. Vigan, boldogan csókol kezet a kis fiú, s azután az egyik oldalút felé rohan. Ajkai sem maradhatnak némán. »Anyám ! ídes anyám ! szép fehér pízt kaptam.« Az esperes-plébános úr kiábrándul hamar, s »fránya kölyke megállj, csaltál betyár!« igy kiált. De megint elhallgat, mert a gyerek anyja ütlegeire felsivit, ki öt e szavak közt döngeti : »Semmiházi! nem mondtam, hogy meghalt anyád ! ?« Szegény fiú ! — igy töpreng az esperes — beh kár, hogy él még a te anyád. Igaza van az öreg úrnak, mert valóban sajnálatos dolog, hogy azért kap verést a gyermek, hogy nem tudott elejétől végig hazudni. Az amerikai vadász. Szobámban ülök, egyszerre csak kopogtat valaki. »Tessék !« — kiáltom — s az ajtó kinyilik. Köszöntés, s hajlongások között tisztességesen öltözött grófi lovász-emberféle jelenik meg előttem. Elmondja sebtiben, hogy csak a legnagyobb szükség kényszeríti őt e lépésre, de ő — s ezt okmányokkal bizonyította — X gróffal Amerikában volt mint vadász (jáger.) De e kedvtöltésnek vége van, visszajöttek, s ő most a szolgálatban fölösleges: más úrhoz ment tehát. S ez őt most azzal bizta meg, hogy Y grófhoz egy paripát vigyen. (De ezt már nem bizonyította semmivel sem.) Az úton pénze elfogyott, csekély 10 frtra volna szüksége, hogy tovább folytathassa útját. Kölcsönözzem hát Isten szerelméért az öszszeget, mert elveszíti különben szolgálatát, ha pontos időben meg nem érkezik. Biztosítékul nálam hagyja okmányait, s a pénzt posta fordultával megkapom, stb. Még eddig szóhoz nem juthattam. Ám végre engem is szóhoz engedett. Barátom ! — szólék — ha magára bizták a drága paripát, elegendő költséggel is ellátták. Én tehát nem kölcsönözhetek. Adjon akkor Uram ! legalább egy pár koronát —• felel vissza emberem, — hová is forduljon az ember, ha már ily helyen is üresen bocsátanak el. Hogy ne vesztegessük hiába a drága időt, látva kivel van dolgom, adtam neki néhány pi-