ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-20 / 38. szám

Ö maga ugyan a reviziót nem tűzi ki céljául, mert nem akarja az egyházpolitikát napirenden tartani, de nem vonja kétségbe a revizionista törekvések jogosultságát, mint Horánszky tette — sajnos •— Szepsiben, s pártja tagjainak szabad tetszésére bizza a revíziónak követelését, még pedig azért, mert a lelkiismeretet oly közelről érdeklő kérdésekben, minők a vallási kérdések, kötelező párthatározatot hozni nem tartja szabadelvűnek és nem akar ellenkezésbe jönni egy, a nemzetre nézve alárendelt kérdésben azokkal, akik nemzeti törekvéseiben támaszai, és azok kivívásáért vele együtt harcoltak és akikhez a lényeges célok közösségének minden erkölcsi kötelessége füzi. A magyar politikusokat nem aszerint osztályozza, hogy szabadelvüebbek-e vagy kevésbbé szabadelvűek, hanem nemzetiek-e vagy sem'? a magyar nemzet jogait, alkotmányát, érdekeit s önérzetét szolgálják-e vagy sem? És valamint nem ismeri el szabadelvűeknek azokat, akik a kötelező polgári házasságot behozták s akik egész rendszert csináltak a nép alkotmányos jogainak eltiprására, ugy soha se fogja tűrni azt a szédelgést, melyet a liberálisok a nyitrai, stomfai, girálti választásoknál űztek. Ez a veleje Apponyi egyházpolitikai vallomásának. Ö maga ugyan még nem revizionista, de szövetséget köt velők, a néppárt jogosultságát nem itéli el, s megtagadja a közösséget a mai liberális rendszerrel. Nem elegit ki ugyan bennünket Apponyi, s azt se értjük, hogyha megszakítja a liberális rendszerrel való közösséget és pártjába beviszi a revizionalis törekvéseket, miért idegenkedik a revíziótól ö maga és miért nem vési a nemzeti politika alapjára direct a kereszténység szellemét, amelylyel össze van forrva a magyar alkotmány. Mindennek dacára van Apponyi beszédében, mi kibékít bennünket e kellemetlen háttérrel, mert azzal, hogy a reviziót beviszi pártjába és az ellenzék közös akcióját sürgeti, elismeri a néppárt alkotmányos jogosultságát s a választásokon a közös akcióval megnehezíti a kormány helyzetét. Ezért tölti el az ipolysági beszéd a kormánypártot keserűséggel és ebben az értelemben elfogadjuk a szövetséget azokban a kerületekben, a hol néppárti jelölt keresztülvitele ez idő szerint még nem lehetséges. A kormánypárti jelölt megbuktatására szövetkezünk a nemzeti párt revizionista jelöltjének megválasztására, mert egy liberális kormánytól nem várható se a politikai függetlenség helyreállitása, se a politikai jellemek megerősítése. — Az országgyűlés munkaprogrammja. A képviselőház jövő hétfői ülésének napirendjére kitűzött ügyek előreláthatólag ugyanazon a napon, harmadszor való olvasásban pedig kedden, esetleg szerdán elintézést fognak nyerni. Több ülése a jövő hét folyamán nem lesz a képviselőháznak, tekintettel a jövő hét közepén tartandó interparlamentáris konferenciára s a Vaskapu megnyitásának ünnepségeire, melyeken a ház számos tagja lesz jelen. A képviselőházban a jövő hét elején letárgyalandó összes előterjesztéseket, a kúriai bíráskodást szabályozó törvényjavaslattal együttesen, a főrendiház szeptember hó 30-án tartandó ülésének napirendjére óhajtja a kormány kitüzetni. — Liberális fütyölős és keresztény gyűlés. A mult vasárnap Barsmegye területén tartott kisapáti néppárti gyűlés, melyre négyezer választó és azonkívül néhány ezer más nem választó polgár sereglett össze a verebélyi, aranyos-maróthi, lévai, sőt újbányái kerületből is, rendkivül érdekesen folyt le és igazolta egyrészt a keresztény népnek végletekig ménő türelmét, valamint a liberális zsidóság végletekig menő szemtelenséget, — bocsánat, ennél enyhébb kifejezést nem alkalmazhatunk. A szabadság hazájában összejön néhány ezer polgár, hogy értekezzék, törvényesen bejelenti a gyűlést, s midőn összejönni akar, akkor betiltják, vagy ha összejön, akkor föloszlatják. Az elsőből kijutott a kisapáti gyűlésnek, hogy t. i. először betiltották, hogy szét nem oszlathatták, az pedig csupán a rendezőség ügyességének s a keresztény nép tapintatosságának köszönhető. Kísérletek azonban történtek. A gyűlésre csendörök kísérete mellett feljött vagy 20 zsidó ifjú ur és ugyanannyi legújabb m. állami anyakönyvvezető, helyesen falusi irnok**cska, mindnyájan fölszerelve sípokkal. Midőn a gyűlés kezdődött, a nagy területet elfoglaló publikum mögött foglaltak helyet, de volt annyi eszök a kelet daliás ifjainak, hogy oda álltak, ahol csendőr volt a hátuk mögött, ki oltalmazza őket. Közbe- közbe obcog^lthak s e szemtelenségök olyan volt, hogy midőn a néppárt a királyt éltette, vak dühökben még akkor is obcoghot kiáltottak, de a szónokok hatalmas szava túlharsogta a zsidó-liberális sípolást és a gyűlés legszebb rendben folyt le, a maróthi szolgabíró urak manővere nem sikerült. Kiküldött tudósítónk kikapott egy recipiált fütyölős honpolgár szájából egy ilyen sípot, külső alakja rávall gazdájára, mert körül van metszve. A liberális szabadságszeretet ezen hangszerét megtekinthetik szerkesztőségünkben a liberális urak akármikor, mert ezt megőrizzük, mint a keresztény türelem és a liberális elvadulásnak egyik bizonyítékát. — Néppárti gyűlés. A nagymártoni országos képviselő választó kerület Nagy-Mártonban 1896. szeptember hó 20-án, vasárnap délután 4 órakor nagy, zártkörű néppárti gyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. Tartja magyarul: Zichy Aladár gróf. 2. Az »űj rendről.« Tartja németül: Rédey Ferenc. 3. Akisipar s kisgazdaság. Tartja németül : Marsovszky Endre. 4. A néppártról. Tartja németül: Rakovszky István császári és királyi kamarás. 5. Elnöki zárszó magyarul és németül. A gyűlésen csakis névre szóló belépő jegyekkel lehet részt venni. — Választók figyelmébe. A képviselőválasztók összeírása ellen beadott felebbezéseket a központi választmányok tudvalevőleg szeptember 20-ig tartoznak elintézni, s a határozatok szept. 20-tól 30-ig közszemlére teendők ki. Ezt azzal hozzuk olvasóink tudomására, hogy az 1874. évi XXXIII. t.-c. 49. §-a értelmében a kifüggesztéstől számított 10 nap alatt lehet a választmány határozatai ellen a kúriához felebbezni. Vereksziink-e még? Esztergom, 189(3. szeptember 18. Nem ! Hisz az örök békét készitgeti elő a békekongresszus. Szép az a békekongresszus ! éljen a béke; de a kongresszusra nem tudom, miféle áldást mondjunk ; mert hát ez a kongresszus voltaképen, ha akarna is valamit tenni, egyelőre nem tehet mást. mint beszél süket füleknek s mulat nagyokat. Ennek a megvilágítására elég végig tekinteni azon a fogvicsoritó Európán, amint fülig fegyverben áll, elég oda pislantani arra a szűk árokra, mely Európát Ázsiától Konstantinápolynál elválasztja, s mely nagyon könnyen széles sírjává válhatik az európai békének s ragadó forgójává a nemzeti szenvedélyeknek. Mikor az emberek bolondok s a katonásdit komoly élethivatásnak tartják, — mikor a nemzetiségek túllicitálják egymást, — mikor a »nemzetiségi aspirációkról szól folyton a nóta, s az a nóta oláhot magyar ellen, franciát német ellen uszít, — mikor a lelki műveltség, a kedély, a sziv, az erkölcs egyre hanyatlik s egy új barbárság felé evezünk dagadó vitorlákkal : akkor a békekongresszusok jó indulatú tereferék, s az ott elfogyasztott lelkesülés legföljebb akadémikus sikereket érlel. kat, amelyek őket úrrá tették. Voltak régebben is elkapatott emberek ezen osztályban, de ezek elérték büntetésüket és letűntek! de hogy azok, a kik azt a velük született finomabb úri érzést, melynek kiművelésére a vallásosságnak is nagy befolyása volt, megőrizték és ápolták, a szó szoros értelmében »urak« voltak, az elvitázhatlan tény. A született arisztokráciának azt szeretik szemére hányni, hogy gőgös, kevély és elzárja magát a többi emberiségtől. Ez éppen nem áll! Ha nem is komáz, pacsiz mindenkivel, az emberiségtől nem zárja el magát, mert a történelem tanúsága szerint ép ezen osztály áldozott sok munkát és vagyont az emberiség számára és pedig önzetlenül, szorgalomból és szeretetből az emberiség iránt. Ellenkezőleg a mai pénzarisztokráciánk gőgös, kevély és elvonja magát a »szegény« embertől és lenézi azt. Alantosainak ha nem is zsarnoka, legalább is érezteti velük, hogy nekik * kenyeret ád&. Ezek és cselédjei iránt szeretetét nem, csak vagyoni túlsúlyát érezteti. Gyermekei előtt csak a vagyoni hatalmat és fölényt emlegeti, ami őt a »szegénytől« megkülönbözteti. Műveltség, ész dolgában egész primitiv fokon áll és sokszor — szive nincs, ha sokat ád, érezteti, hogy nagy kupacból adott. Szeretet, finomság és ami fő, finom tapintatosság, ami az igazi úrnál megvan, majdnem egészen hiányzik nála. Lakásán sok a drága tárgy, de semmi izlés; szóval ő csak gazdag, de nem úr, mert sehol sem uralkodik nála a nemesebb érzés, csak az érdek, melynek mindig hódolt, amelynek vagyonát köszöni. Rajta és nála minden csak vagyon; mindene van, amit csak szeme-szája megkíván, csak úr nem tud lenni. A született arisztokratát gyűlöli, de lépten-nyomon »dörgölödzik hozzá és majmolja, egy kis cim, rendjel vágyai netovábbja, de mindamellett meglátszik és érzik rajta a »gyökér« szagot, melyből kisarjadzott.« Hja, úrnak lenni nehéz dolog! Koldus-világ Esztergomban. % - f í. Az első próbálkozás. Éhség és mindenféle nélkülözés által elgyötört, rongyos ruhába bujtatott sovány szőke kis leány vette nyakába az utcát. Nem saját kezdeménye ez az első próba : külső jelekkel lágyítani meg a könyörülő sziveket. Van otthon jobb ruhája is, de ezeket, mint hathatósabbakat, úgy aggatta anyja reája. S hogy ne nyújtogassa parányi kacsóit az átmenők felé üresen, fonyadt leveleks mezei virágokból font koszorút akasztottak otthon karjára. Igy jár-kel mint kivert, s ha semmit sem tudna hozni haza, lesz belőle megvert kis leány az utcán. S ahány kaputos embert előkap, mindegyikét siránkozó hangján igy szólítja meg: »Kerem, tessék koszorút venni!« S ha valaki azt mondja sajnálkozva a kicsin: »Nem kell, mit csinálnék e koszorúval gyermekem ?« — Kérem, tessék megvenni; olcsón adom, csak 16 kr. 14-ért is odaadom, s elviszem a vár-úton levő Szűz Mária szobrához! — Ez ellen rendesen nincs appelláta. Az illető megveszi. Oda viszi-e vagy nem ? kinek jutna eszébe megnézni ! S igy meglehet, hogy ugyanazt a koszorút többen is megveszik. És ha igy sikerül az első próbálkozás egyszer-kétszer, nincs akkor többé ember, ki a hazudás útjára terelt leánykát vissza tudná téríteni az igazmondásra. 2. A kis kárvallott. Este van. Az itt-ott elhelyezett irányt mutató lámpák gondosan takarékoskodva a drága petroleummal, gyöngén szórt fénysugarakkal próbálkoznak a jövő-menő emberek útjára némi világosságot deríteni. S mig az ember azzal bajlódik, hogy e világitásnak nevezett sötétségben neki ne menjen véletlenül a szemközt jövőnek, egyszerre a járda szélénél elfutó esővizet levezető folyóka mellett mélyen lehajló s a földön kotorászó négyöt gyermeket pillant meg. Az egyik ecetes vagy petroleumos üveget tart kezében. Ez a fő személy, az állítólagos kárvallott. Mig a másik kezével a por és szemét között kutat, ajka sírásra nyilik, melyből az ember, ha jól figyel, ezeket értheti meg: ».Iaj, jaj! hogyan megyek most haza, ides apám a botba kűdött, a pízt elvesztettem, odahaza megver.« A sírás, meg a gyerek sereg néhány kíváncsit állit meg, s ezek között akad mindig, ki a