ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-26 / 4. szám

csillogó fegyverek alkották annak fényét és a lelkesedés szavai csak azon bizalomból eredtek, melyet az ágyúk és szuronyok jelenléte ébreszt. De a gondolkodó nép érzi, hogy az államok igazi föntartói nem ezek és azért hidegen hallgatta az ünnepi szózatokat. Érzi a nép, hogy a birodalomnak van egy félelmesen növekvő ellensége, melyet a szuronyok el nem nyomhatnak, sőt csak jobban erősitik, és ez a társadalmi elégedetlenség és ennek nyilvánulása : a szocializmus. Mit ér a külső pompa, ha az nyomort takar? És ha a dicsőségszomjas ifjú császár legújabb tervét is megvalósitani kezdi : hogy tengeri nagyhatalom legyen, akkor a birodalom pénzügyei ugyancsak siralmas helyzetbe jutnak. Ezen körülmények mérsékelték az általános lelkesedést és okozták azt, hogy az egész jubileumi ünnep csak hivatalos jellegű volt. Az egyének némák voltak, mint a magánházak, melyek az ünnepi kivilágítás alatt sötéten hallgattak. Franciaországban a Lebaudy-botrány foglalkoztatja a kedélyeket és mindig nagyobb arányokat ölt a vizsgálat. A lehető legsötétebb kép tárul föl Paris társadalmáról, melyben a tisztesség és becsület mintha egészen elenyészett volna. Napról-napra meglepőbb elfogatások történnek még pedig azon körökben, melyek a »tekintélyt« képviselték eddig. Oly mély benyomást tesz e megrázó botrány, hogy a könnyelmű párisiak már gondolkozni kezdenek és kutatják a mély romlottság okait. Azt állítják, hogy Franciaországban a férfiak a romlottak és pedig majdnem kényszerűségből, mert a társadalom egész berendezése erre viszi őket. A vallásnélküli iskolák kezdik, a színházak, mulatóhelyek folytatják és a vallástalan törvényhozás befejezi azon nevelést, melyben jelenleg a francia részesül. Lelkiismeret és erkölcsi elvek nélkül halad az élet utain s egyetlen vezércsillaga az önzés, törekvéseinek célja a pénz, bármily uton szerezhető is. Minden eszményi törekvés elenyészett e társadalomban és azért a politikai alakulások is kiszámithatlanok. Jelenleg általános az aggodalom, hogy a közvélemény a parlamenti kormányforma ellen harcot kezd, mely jelenség nagyon is komoly jellegű. De nem lehet meglepő, ha meggondoljuk, hogy mennyire lealacsonyodott a parlament tekintélye, midőn annak legkiemelkedőbb alakjai vannak megbélyegezve a folyton ismétlődő aljas üzelmekkel. Panama után Lebaudy és ezer más »üzlet«, melyek a kezet tisztán nem hagyják. Egészen természetes, hogy az ily érzelmű kormány feszélyezve érzi magát az erkölcsi hatalmakkal szemben és azért nem jött váratlanul azon hir, hogy az összeköttetést Rómával megszakítani óhajtja. Ide irányulnak azon hiresztelések, melyek a szentszéknél alkalmazott francia követ visszahívására vonatkoznak. Belgium mindinkább minta-állam lesz. Ha valahol, úgy itt óriási nehézségekkel jár a belügyi helyzet rendezése szocial-politikai tekintetben. Tulnyomólag gyári munkások képezik a lakosságot és igy azon eszmék, melyek Németországot is felforgatással fenyegetik, itt a legjobb talajra számítottak. De, amint látszik, sikertelenül. A szociáldemokrácia Belgiumban mindinkább enyészik és helyét elfoglalja a keresztény szociális irány, mely a valódi jólétet nemcsak ígéri, de meg is valósítja. Igen helyesen fogja fel a kormány a társadalmi bajok okait. Azok tulnyomólag az erkölcsi világban mozognak, azért tisztán anyagi eszközökkel segíteni nem lehet. Éppen azért itt Belgiumban a szociális mozgalom élére az egyház lett állítva ; a püspökök a szervezők és vezérek. E hó 14-én minden megyében megalakították a bizottságokat a keresztény szociális törekvések szervezésére. E bizottságokban az ország legelőkelőbb férfi ai szerepelnek. E hó 20-án volt az összes tagok országos gyűlése Mechelnben az ottani bibornok-érsek elnöklete alatt. Tehát tények fogják bizonyítani azon igazságot, hogy a munkáskérdés stb. megoldása, mely a jelenkor legelső feladata lett, csakis az Egyház közreműködésével lehetséges. Fővárosi levél. Budapest, 1896. január 24. Az ezredéves kiállítás iránt már most is nagy érdeklődés mutatkozik s nincsen nap, melyen néhány látogatója ne akadna az épülő pavillonoknak. Minap egy rajztanárral beszéltem, ki szintén megtekintette az ezredéves kiállítás épületeit s többek között azt mondta, hogy mikor az épületek közt járkált, különösen az egyik pavilion homlokzatán levő symbolikus csoport vonta magára figyelmét. Valamiféle Géniusz mellett egy öreg férfiú van a csoportban, kinek térdeinél beteges kinézésű, szenvedő arcú gyermek foglal helyet. Az egészből azt következtette, hogy talán orvosi vagy valamiféle korházi pavilion lesz az, s közelebb érvén, legnagyobb csudálatára látta, hogy a tanügyi épület előtt áll. Ehhez minden kommentár fölösleges, annyit azonban megjegyezhetünk, hogy talán mégsem olyan beteges ami tanügyünk, hogy ilyen symbolizálásra rászolgált volna, jóllehet sok tekintetben volna orvoslásra szükség. Ezzel kapcsolatban felemlitendőnek véljük a fővárosi tanárok közt uralkodó elkeseredést, melyet a tanács azon rendelete okozott, hogy a reáliskola, felső kereskedelmi és leányiskola tanárainak a hivatalos órákon kivül fenmaradt időben más intézetekben való tanítással foglalkozniuk nem szabad, holott az állami tanárok ugyanazt a közoktatásügyi miniszter engeűelméből megtehetik. Elkeseredésük érthető, s ha a tanács nem vonja vissza rendeletét, többet árt a tanügynek, mini használ, már csak azért is, mert hiszen a szabad idők célarányos felhasználása a rendes tanítás sérelme nélkül is megeshetik, aztán különben is rájuk fér a fővárosi tanárokra a mostani drága időszakban az a kis mellékjövedelem A képviselőház e héten tartott üléseinek vezérmotivuma a sokat hangoztatott Istenbékéje volt. Kevés kivétellel majdnem valamennyi szónok reflektált Apponyi béke ajánlatára s magának Vargics Imrének a szabadelvű párt első alelnökének beszéde is, melyben a költségvetés mellett szólt, az első lépésnek látszik arra, hogy a szabadelvű párt még sem utasítja el ridegen gróf Apponyi propozicióit. Érdekes kijelentéseket tett Vargics a vicinális vasutakra vonatkozólag, melyekben az ellenzék zajos helyeslése mellett kifejtette, hogy ez az úgynevezett vicinális korszak csak a beteg korszellem kifolyása. E szarvaival önkéntelenül is saját pártját, a szabadelvű pártot jellemezte, mely alelnökének e beszédjén fölötte csudálkozott is s épen azért Vargics sietett egyik későbbi ülésen megjegyezni, hogy múltkori beszédével kiröppentett szálló igéje nem vet árnyékot a kormánypártra. Elhisszük A református lelkészek közül a csekélyebb javadalmazásuak segélyezésére a kormány 100,000 frtot szavazott meg, állami segélyképen. A segélyt a vallás- és közoktatásügyi miniszter akarta szétosztani, de a ref. konvent elnöksége fel irt a kormányhoz, hogy ez sérelmes és lealázó a lelkészekre s bizza a szétosztást a konventre. Íme, a ref. konvent félti a kormány befolyásától az egyházi szervezetet. Hát az nem sérelmes, hogy a kath. alapok felett, melyek az egyház tulajdonát képezik, a kormány illetőleg a kultuszminiszter rendelkezik az egyházi hatóságoktól függetlenül? No de meg is boszulja magát ez a katholikusok ellen intézett s mostanában különösen dívó akció. Az egyházpolitikának ugyancsak meg vannak a maga rossz következményei s hogy csak egyet említsünk, a fővárosi anyakönyvvezetők máris fizetésemelésért folyamodnak. Ebből láthatjuk, hogy ők sem nem ideális férfiak, akik lelkesednek az egyházpolitikai reformokért, sem pedig túlságosan szerények, mert a szerintük potom 4000 forint, melyet nehéz szellemű munkájukért húznak, nekik kevés. A Baross-féle zónarendszer, úgylátszik, nem fog sokáig életben maradni; legalább egyik-másik lap arról ad hirt, hogy á kereskedelemügyi miniszter oly tariffa-reformokat szándékozik az államvasutakon életbeléptetni, melyek a mostani zónarendszert megbolygatják. Ezzen újjáalakítás azonban csak a. kiállítás befejeztével fog megtörténni, addig is a szomszédos vonalszakaszok eltöröltetnek s ezek helyett három uj kezdő zóna állíttatik fel, mely legközelebbre tervezett változásból kilátszik, mennyire nem vált be financiális szempontból a merészen megkoncipiált mű, a zónarendszer A csont- és rongykereskedök a napokban küldöttség utján emeltek panaszt az ellenzéki pártkörökben, amiért a belügyminiszter ismeretes rendeleténél fogva a főváros területén a csonttal és rongygyal való házalást megtiltotta. A küldöttség szónoka kifejtette, hogy e miniszteri rendelet több száz szegény embert a koldusbotra juttat és egyet a többiek rovására dúsgazdaggá tesz. Az ellenzéki pártkörök vezérei megígérték, hogy szóba hozzák az ügyet a képviselőházban. A budapesti kofák között most nagy a riadalom. Egy élelmes vállalkozó ugyanis a milleniumra csinos, vasból készült árubódékat akar felállítani az utcákon s erre nézve be is nyújtotta tervét a tanácshoz, mely azt valószínűleg el is fogadja. A budapesti kofák, midőn azt hirül vették : rögtön ellenmozgalmat indítottak, s ha a város tényleg elfogadná e tervet, nem lehetetlen, hogy deputációban viszik ügyüket a miniszter elé. — Hiába a budapesti kofák büszkék ősi nevükre, s elválaszthatlanok attól a széles vászon-ernyőtől, mely néha a légi utazás élményeiben is részesiti őket. Ennek fel említés ével beszámoltunk a hétnek nevezetesebb s minket különösen érdeklő eseményeiről Szentpétery. A szociáldemokraták. Pozsony, január 23. A nagy mérkőzésben javában vagyunk. Ismerjük egymást színről-színre, nagyon jól ismerjük egymás céljait és körülbelül tudjuk, hol a bibi. Azt az egyet azonban szívből fájlalom, hogy ők azt hiszik, mi is csak olyan munkát végzünk, mint ők, csaljuk a népet, pedig bizonyosan ezt hiszik. Természetesen a fegyvereink sem egyformák, azután meg ők bizonyos fanatikus hévvel vetették magukat a küzdelembe és a mi mindenek fölött hangsúlyozandó, mulatnak és mulattatják vég nélkül az embereket, ebből következik, hogy ők a népszerűbb mesterek. A nagy népmissio az egész városban nem kis riadalmat okozott közöttük, az óriási templomok mindinkább teltek, sőt zsúfolva megteltek, a munkások a gyárból egyenest a templomnak mentek. Az óriási dohány-gyár, kefe-gyár szívesen engedett kérelmünknek, korábban szüntették be a munkát és eljöttek a »külön« tanításra. No, ez több, mint a mennyit a szociáldemokrata megemészthet. Neki rontottak az újévi számban a direkcióknak, hogy lelkiismeretlenül az ünnepek előtt megkurtítják az időt és így a keresetet. Persze az ő templomuk a ^städtischer-bräuhaus-saal«, ahhoz meg sok pénz kell. Ez az, ők tényleg roppant sokat mulatnak és azért a mi uraink az egészet mulató »lumpok kérdésének« tekintik. Felületes szemlélőnek az így látszhatik, de mit használ azt tudni, hogy ők mulatozással csábítják az embereket. Tény, hogy csábítják és nagyon sokat elcsábítottak. Inkább erre kellene fordítani a figyelmet, statisztice ki kell mutatni, hogy milyen nagy a kontingensük. A mi tekintélyünket mindenki rontja, valamennyi újság egyformán gyaláz, színházban a »bölcs Nathan« prédikál. Igy nem fogunk sokra menni. Minden hónapban nem tarthatunk missiót. Az ő útjaik népszerűek, egy telivér szociáldemokrata tevékenysége bámulatos. Kissé távolról van véve a példa, de helyesen illusztrál. A »Frankfurter Volksstimme« szerkesztőjéhez egy agitátor így ir: »Voltam F....ben. Két óráig rengeteg sárban gyalogoltam. A gyűlésen lehurrogattak. Óriás zaj. Minket elvertek. A gyűlést feloszlatták. Vissza-utért fizettem 5 márkát egy paraszt szekéren. Félig megfagytam. Egész nap nem ettem. Nadrágom elszakadt. Sok pénz oda. Egész éjjel széklábakról, zsandárokról álmodtam. — De ha szükséged van rám, mindig szolgálatodra állok.« A mi legény-egyletünk tagjaira valóságos vadászatot tartanak, rövid idő alatt négy izben igen érzékeny veszteség ért- Ezeket kellene a büszke uraknak megfontolni, kik kicsinylik a »lumpok kérdését«. A »Nyugat-magyarországi munkás újság« újévi állítása a mai napig cáfolatlanul áll, hogy munkásaink 45 százaléka minden vasárnap dolgozik. Én a százalékot nem tudom pontosan, de ebből nagyon sokat magam tudnék beigazolni.