ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-06 / 36. szám

Amit egy minden nemesebb érzéséből kivetkőzött zsarnok képes csak megtenni rabszolgáival, azt mind megtették Nyitrán a szabad választókkal. Midőn pedig magok is eliszonyodtak tetteiktől s látván, hogy ezt igy állandóan nem tartathatják »határtalan szabadsagszeretetökben«, már könnyebb és biztosabban célhoz vezető eszközöket gondoltak ki. Önkényesen, minden törvény ellenére, fölemelték az adócenzust, tömegesen dobálták ki a választókat a választási lajstromokból, hamis neveket irtak be, meghamisították a kort, fölvettek vasúti hordárokat, városi és megyei hajdúkat, iskolaszolgákat s más hasonló szavazattal nem biró embereket. Ezek helyett azonban tömegesen kidobálták a választó polgárokat oly annyira, hogy éppen Nyitramegyében vannak községek, ahol a jegyzőn és néhány recipiált honpolgáron kivül alig van másnak szavazata. Nem használt ezen jogfosztogatások ellen semmi törvényes jogorvoslat; falusi jegyzők, szolgabirák, központi választmányok, alispánok és maga a belügyminister, mindenkor találtak módot a jogos panaszok elutasítására, mert könnyebb a szibériai ólombányákból egy rabot kiszabadítani, mint nálunk, a szabad polgároknak szabadságát, alkotmányos jogait megvédelmezni. Tették pedig mindezt azok, akik elmentek Nyitrára ünnepelni a magyar nemzetnek »határtalan szabadságszeretetét* és »alkotmánytiszteletét. « Bizony egy csöppet sem csodálkozunk, hogy az ég is elpirult, midőn látta, mily emberek veszik ajkaikra e szent szavakat! Azok, akik a törvényes alapon álló néppárttal szemben minden eszközt jónak, megengedettnek tartanak, kik fölbérelt, leitatott csőcselékkel lehetetlenné teszik a néppárti gyűlések megtartását, kik oltalomba veszik a tomboló tömeget s védtelenül hagyják a becsületes, jó népet, most tele torokkal kiabálják a szabadságszeretetet s még, mint az alispán, az Istent is káromolják, midőn reá mint tanura hivatkoznak, hogy látja céljaik tisztaságát. Igen, a céloknak tisztaságát mi is látjuk, mert tisztán látjuk, mit akarnak. Nem akarnak egyebet, mint tönkretenni mindent és mindenkit, aki nyakát nem akarja hajtani a szabadelvű radikális kormány igája alá. Ez volt az egész áldatlan egyházpolitikának célja, ez célja a kúriai bíráskodásról szóló javaslatnak is. Nem a választások tisztaságát akarják ezzel biztosítani, hanem még jobban megtörni és tönkretenni a papság befolyását és hatalmát. Ez az, amit tisztán látunk, és látja minden elfogulatlanul gondolkozó hazafi. Ha ők is bírnának azon szabadságszeretettel, amely a magyar nemzetnek egyik kiváló disze, akkor fölhagynának azzal a zsarnokoskodással, a melylyel most a néppártot üldözik, mely iránt annyira elfogultak, hogy nem is képesek róla igazságosan gondolkoznia. De éppen ezért oly igazságok, mint az, hogy a magyar nemzetnek egyik főjellemvonása a határtalan szabadságszeretet, az ő ajkaikon nem egyebek merő hazugságoknál. Igenis a magyar nemzet határtalanul szereti a szabadságot, de ezt a szabadságot szerető magyar nemzetet ti nem képviselitek, a nemzetnek ez a része a mi táborunkban van. Ezért a szabadságért mi küzdünk, ti pedig kezdve a szavazási lajstromok összeállításától egészen a szavazási urnáig, tüzzel-vassal irtjátok a szabadságot! S azért nem vagytok méltók, hogy e szép szavakat ajkaitokra vegyétek ! Külföld. —cs.— A Dortmundban tartott katholikus nagy-gyülés alkalmával a •„ Volksverein" is tartott összejövetelt, melyen ez egyesület ügyeit beszélték meg. E Volksverein tagjai az iparosok és földművelők, tehát a »nép«; célja a kereszténység elveinek ápolása és ezek alapján a józan szociális reformok megvalósítása. Ez egyesület képezi a centrum-párt egyik legerősebb támaszát. Tagjainak száma rohamosan növekszik. Mint az idei jelentésből kitűnik, tagjainak száma 1894. évi 16,000-ről 1895-ben 175,892-re emelkedett. Minden városban és községben gondosan szervezve van és mindennemű választásnál »mint egy ember* lépnek fel az összes tagok. Sűrűn tartják gyűléseiket, hogy az eszmék tisztuljanak, nagy szorgalommal terjesztik az egyesület elveit röpiratok és nyomtatványok által, melyek száma a legutóbbi évben az l

x

/

2 millió példányt fölülhaladta. Németországban mindinkább terjed azon meggyőződés, hogy a jelenlegi társadalmi bajok orvoslására az egyetlen helyes eszköz a katholikus Volksverein. Mert ámbár a jobb érzésű protestánsok is kísérleteznek a szociális téren, de szomorűan kell tapasztalniuk, hogy nincs meg náluk azon erkölcsi erő, mely ide legfőkép szükséges. Mindazonáltal nem célj a a kath. Volks veremnek a protestáns egyletekkel szemben vetélkedni. A protestantizmus szülőhazájában világosan látja mindenki, hogy a 16. században keletkezett felekezeti viták kora jelenleg megszűnt teljesen és most a harc nem a protestantizmus és katholicizmus, hanem a kereszténység és pogányság között folyik. Az egyik oldalon állnak azok, kiknek lelkében a vallás él, mig ezek ellen durva erőszakkal támad a szocialdemokratia zászlója alatt egyesült vallástalanság. E vallástalanságra az emberiséget a liberalizmus nevelte végtelen ravasz magatartásával; és most, midőn csillogó álarcát levetni kényszerült, undorral lett eltaszítva, mint minden leleplezett csaló. De gyermeke, a szocialdemokratia, itt maradt és a gonoszok arcátlan merészségével folytatja szülője munkáját. Nyiltan kimondja programmját és kíméletlenül dolgozik annak megvalósításán. A politikai téren gyűlöli a monarchikus rendszert és,a köztársasági államforma felé hajtja a népeket. Franciaország után most Németországot tűzte ki célul, hol a császári tekintélyt már a legnagyobb mértékben ostromolják. A számos felségsértési per, mely ott napirenden van, bizonyitja elveik terjedését. A társadalmi téren pedig a szociáldemokraták ismert törekvése: minden tulajdon államositása, a család megszüntetése és általában a jelenlegi társadalmi rend teljes felforgatása. Ezen romboló munkára szervezik a »munkás-bataillon<okat. E hadsereg már is hatalmas erőt képvisel és azért ezzel szemben szervezi a Volksverein a katholikus mankás-bataillonokat és egész népet, hogy egyesült erővel álljanak a veszély pillanatában, A vallási téren végre a szocialdemokratia teljesen istentagadó, atheus. Gyűlöli az »Ur« Istent, gyűlöli a keresztény vallást, mert tudja, hogy egyedül a keresztény vallás akadályozza, hogy elveik győzelemre jussanak. Tudja, hogy amily mérvben enyészik a kereszténység, oly arányban növekszik az ő hatalmuk. E végből mondták ki az elvet : a vallás magánügy*, a házasságnem szentség, az iskolák ne legyenek felekezetiek. A szocialdemokratia e programmjából látható, hogy az nem a felszínen mozog, hanem a lelkek mélyére, hat és onnét kiirtva a keresztény érzületet, a népek gondolkodását és érzésmódját igyekszik átalakítani. Azért az ellene való küzdelem sem állhat külső eszközökben, hangzatos jelszavakban vagy elméleti politikában, hanem a szivek és elmék munkájában. A Volksverein legfőbb törekvése, hogy tagjainak lelkét tegye kereszténynyé, mert most olyan idők járnak, mint a kereszténység első századaiban., midőn minden egyesnek, mélységes meggyőződésű, szent életű katholikusnak kellett lenni, hogy a pogányság túlnyomó hatalmát legyőzhesse. Ezt hangoztatták Dortmundban a nagyszámú egybegyűltek lelkes helyeslése mellett és a né— Oh kérem alásan, mondtam volna én hosszabb verset is, de igen fáztak lábaim a hóban, tetszik látni, mily rosz lábbelieim vannak —- nyomban előtérbe tolta elnyűtt bocskorait —óh, ha megajándékozna egy pár viselt csizmával. Nyomba neki adtam penzióba szánt egykori uj csizmáimat. — Le ne vesse ám azután őket, mert hamar ellopják, — Dehogy vetem, hisz nekem úgyis éjjeli szolgálat miatt is bennük kell hálni. Nagy hálálkodás után végre megszabadultam tőle. Másnap csak hallom ám, hogy Kurta Márton a beszedett újévi köszöntőkből egész nap mulatott, este már a korcsmában mindenkibe belekötött, éjjel azután azért az ivószobából kilökték a pitvarba, a pitvarból a cselédek meg kidobták az udvarra, ahol meg is virradt ; de arra ébredt föl, hogy mig részeg állapotban eszméletlenül feküdt, valaki megirigyelvén csizmáit, lehúzta mind a kettőt a lábáról. Szegényt sajnáltam is, meg nevettem is, nem is jött ám felém sem, került az utcán is, mintha csak attól félt volna, hogy vissza kérem a csizmákat. Pár hét múlva egyszer csak derült arccal elém áll Kurta Márton; láttam, hogy az én néhai csizmáim vannak a lábán, szinte gondoltam, hogy most ismét csizma-ügy lesz szóba hozva. Hogy mégsem tudtak elveszni ezek a csizmák, mindig csak megkerülnek az én boszantásomra! Ugy is lett. Miután Márton elbeszélte, hogy újra megtalálta csizmáit egy sehonnai bitang embernél, kit itten jól megtámogatott, hogy ellopta azokat a folyosóról, — ismét a folyosóról vesztek el — hova kirakta, midőn elvégezte éjjeli dolgát — szépítgette magát —• hanem most ujjolag azért könyörög, mivel sem talpa, sem oldala nincs, hogy beszéljek Dániellel, ha megtalpalná, és kireperálná őket, mert igy télen. ...... Megsajnáltam, ugy tettem, de- azután meg is mondtam neki. hogy tovább nem vállalok kötelezettséget a csizmák leendő föntartására. Nem is láttam azután pár hónapig Mártont, mintha a farsangi időszakban mindig leánynézőbe járt volna újra talpalt s jól kireperált csizmáival. Ugy farsang végén csak beállít ám hozzám Dániel csizmadia-mesterem; azt hittem, nyári csizmára akar mértéket venni ; mindjárt kérdeztem is, hogy nem ebben sántikál-e, vagy tán a régi csizmák árát jött kérni ? E gondolatok miatt nem is igen örültem a viszontlátásnak ; az ember hiába nem igen szereti látni hitelezőit. Azonban habár sem az egyik, sem a másik ok miatt nem volt okom neheztelni Dánielre, mégsem volt egészen kedves az ő viszontlátása. — Hallotta, —• rukkolt ki a szóval Dániel mester — mi történt az éjjel ? — Nem biz én. — Ez a szegény öreg Márton bakter meghalt. — Meghalt ?! Isten nyugosztalja ! Hát igen jól járt, ugy sem volt szegénynek senki gondviselője. — Meg is látszik ez most is rajta — folytatja Dániel, — éppen azért jöttem, hogy mivel szegény majdnem egészen rongyban, félmeztelen fekszik halotti ágyán, én egy nadrágot s kabátot szántam neki, talán jó lenne, ha megcsináltatná neki elnyűtt csizmáit — ismét a csizmák — hogy legalább igy vihetnék ki a hullatárba, mig elkészül koporsója. Még evvel legyen több kiadásunk reá, ha már a falu éppen nem törődik vele. — Habár 'iszen csizma, nadrág és kabát nélkül sem fé.znék meg, de hát legyünk iránta könyörületesek., nem bánom. Csak lássa el tehát Dániel, a csizma reperációt újra kiállóm. Dániel csak ugyan mindent rendbe tett. Fölöltöztetve vitték ki Mártont a temető hullaházába. De a temetés reggelén, midőn a koporsójába bele akarták tenni, látták, hogy istentelen kezek teljesen kivetkőztették az irgalom ruháiból, újra elvitték ruháival csizmáit is, így most az egyszer nem a folyosóról tűntek el csizmáim, hanem szegény Márton lábairól. Még egyszer találkoztam csizmáimmal, mint bűnjelekkel, a bíróság szobájában, hová a szomszéd falu kanÉ.szával, mint halott-rablóval be lettek szállítva. De már oly rosszak voltak, hogy ha a kanász maga töredelmesen be nem vallja, hogy ezek voltak r.éhai Kurta Márton csizmái, ugy Dániel mester nem fogadta volna el munkájának, sem én nem mertem volna állítani, hogy ezek voltak azon jószabásu és kalandokra hajlandó csizmák, melyek mindjárt lekívánkoztak jogos tulajdonosaik lábáról. De most már rászedődtek, mert én sem kívánom őket vissza, ha mindjárt Dániel ingyen reperálná is ki, s ha a vármegye közköltségen E.ranysarkantyút tetetne is rájuk, már csak azért sem, hogy megszabaduljak nyugtalanító emléküktől. Szánt-szándékkal ott felejtettük őket a bíróság szobájában. Nemes Antal.