ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-06 / 36. szám

észelviség, a mi létrehozója ismét a korlátlan vallásszabadságnak, az állami fenségnek az egyház fölött, a vallástól függetienitett oktatásnak, kizárólag az állam által törvényesített és szentesitett házasságnak, a minden téren felhangzó szekularizációnak; vagyis a vallásnak a nyilvános élet minden teréről leszorítása. Lehetetlenség mind elősorolni a liberalizmus gyakorlati következményeit. Egy egész világ az, Lucifer országa. Vannak saját elvei, divatja, művészete, tudománya, diplomáciája, törvényei, cselszövényei és titkos összejövetelei. A liberális név csak takaró, mely alá rejtőzve ádáz sziv visel harcot Isten fiainak társasága ellen. A liberalizmus tehát radikális szakadárság a katholikus egyháztól és a legkirivóbb törvényszegés. Eszerint lehet-e valaki katholikus is, meg szakadár is ? Nem ! Mert a szakadárság makacsul tagadja a katholikus vallás egyik vagy másik dogmáját. Tagadja a dogmákat, mikor vallja az egyéni felfogás teljes függetlenségét. Tagadja a dogmákat, mikor az Isten joghatóságát az emberek s társadalom fölött, következőleg az egyházra ruházott joghatóságot el nem ismeri. Tagadja a dogmákat, mikor a kinyilatkoztatás szükségességét és ennek emberre vonatkozó kötelességét elveti. Tagadja a dogmákat, mikor a kinyilatkoztatásból csak azt fogadja el, mit korlátolt eszével felfogni képes. Tagadja a dogmákat, mikor az egyház és a pápa csalhatatlanságát megveti. Tagadja a dogmát, mikor a házasság szentsége helyet a polgári házasság mellett kardoskodik. Tagadja a dogmát, mikor szétdúlja az erkölcsiség föelvét: az Isten örök törvényét és szentesi ti a független erkölcs elvét. És mégis találkoznak oly elkorcsosultkatholikus névre hallgató emberek, kik a katholikus jelzőt máskép el se fogadják, hacsak eléje nem bigygyesztik, hogy : liberális. Ha egy kath. elválaszthatlanul mondja magát liberálisnak, árulója és esküszegöje azon zászlónak, melyhez felesküdött, gyilkosa saját hitének, megtagadja azon vallást, melyhez mint »katholikus«-nak keresztelt embernek tartoznia kell. Igy állván az ellentétek, azok a katholikusok, kik a mostan divatozó liberális gyűléseken azok elvével solidárisnak vallják magukat, határozataikat magukra nézve érvényesnek és kötelezőnek elfogadják, ellentétbe jönnek először vallásuk parancsaival és isteni dogmáival, másodszor megtagadják katholikus meggyőződésüket s ezzel voltukat is, harmadszor pedig a társadalmat felforgató szakadárság tagjaivá válva, cselekedetük kihatása többé nem imputálható a kath. egyháznak, melylyel a közösséget eo ipso felbontották. Ha a közéletben egylet alakul, a tagok az alapszabályok megtartására köteleztetnek, ellenkezőleg az egyleten kivül állóknak tartatnak. Ha valaki. egy párt tagja, köteles annak elveihez és programmjához magát alkalmazni, ha ellenkezőleg tesz, megszűnik a párt tagja lenni. Ha áll ez a társadalomban, és politikában, annál inkább vétetik az szigorúan a vallásban. A ki ellentétbe jő vallása és egyháza tanaival, sőt az ellen nyiltan tüntet, harcol, az éppen úgy nem igényelheti magának a katholikus nevet," mint nem igényelheti a magyar hazafi nevét azon pánszláv vagy dákoromán, ki a magyar nemzet elsősége, állami integritása ellen küzd. Ezen Ítéletet nem kisebbíti azon körülmény, hogy a liberalizmusnak fokai vannak, hogy a liberális romlottság (az úgynevezett telivér liberális, pl. Hermann Ottó, Eötvös Károly, a »nagy« Szilágyi Dezső) végső fokáig nem mindenik liberális jut el. Vannak ugyanis, kik elfogadják az elveket, de visszautasítják annak durva következményeit. Mások egy-egy nekik kedvező következményt is elfogadnak, de a radikálismust perhorreskálják. Sokan a liberális tant csak a tanügy, mások ismét csakis a világi, vagy a politikai vonatkozási! ügyekben akarják érvényesíteni. Vagyis a liberalizmust akként alkalmazzák, a mint éppen a liberálisok érdekei kívánják. Legtöbb esetben nem az ész, hanem a gyomor szerint módosul. Innét vannak a liberalizmusnak különféle pártárnyalatai, épen úgy, mint a kereskedők portékája a vevők ízlése szerint van elkészítve és osztályozva. A liberális cél valamennyire nézve ugyanaz, gyakorlati alkalmazása azonban a körülmények szerint majd csendesebb, majd erőszakosabb. Némelyik liberálist a vérmérséklet, a komolyabb nevelés, másokat családi tekintetek, társadalmi vagy baráti körök tartanak vissza a rohamos lépésektől. Határtalan szabadságszeretet. O Akik résztvettek a nyitrai ünnepeken, beszélik, hogy midőn Perczel belügyminister és a nyitrai alispán az ünnepi beszédet tartották, a a nyugati égen levő felhők egyszerre vörös szint öltöttek. A teljes fényében ragyogó napnak sugarai festették vörösre az ég boltozatát. Nekünk azonban ugy látszik hogy az arcul ütött igazság szégyenpírja fénylett ott a kelő nap sugaraitól áttört felhőkön, mert még az égbolt is elpirult, midőn a nemzetnek »határtalan szabadságszeretetét* vette ajkaira a Bánffy-kormány belügyministere s »céljainak és küzdelmeinek tisztaságát* a basáskodásban minta vármegyének alispánja. Igen, a magyar nemzet végtelenül szereti a szabadságot és szerette mindig. Költői semmiről sem daloltak annyit, még a szerelemről sem, mint a szabadságról. Hisz, hogy többet ne említsünk, maga Petőfi egy klassikus dalnoka a magyar nemzet szabadságszeretetének. De kérdjük, hogyan meri ajkaira venni egy Perczel belügyminister a magyar nemzetnek ezt az egyik főerényét? 0, aki legfőbb képviselője ama rendszernek, mely a szabadságot csakis a liberális párt privilégiumának tekinti, amely éppen a szabadságot mindenkitől elkonfiskálja, aki nem hive a szabadelvű pártnak? A magyar nemzet századokon keresztül elkeseredett harcokat folytatott a szabadságért és alkotmányáért s most is vértanuk gyanánt tiszteli azokat, akik legutóbb életöket áldozták föl e féltett kincseiért. Ellenségeink nem voltak képesek sem szabadságunkat elvenni, sem alkotmányunkat tönkretenni. És most tönkreteszi azt a hivatalos apparatus s azután nagyképűsködve beszél szabadságszeretetről és alkotmányról! Alkotmányunk egyik sarkpontja a szabad és tiszta választás. Nyitrán, ahol most dicsőitették a szabadságot és alkotmányosságot, kezdték mind a kettőt a legbrutálisabb módon lábbal tiporni. A kétszeri nyitrai választás valóságos keresztjáró utja volt a szegény választó népnek. — Ki az ? szóltam ingerülten. — Én, a pincér. — Mit akar? — Egy vásárról jövő csizmadia mester jött, sok eladó csizmája van, a mint láttam önöknek nincs csizmájuk, ha van pénzük vehetnek. Nyomban az ajtóra rohantunk, s kikapjuk a pincér kezében tartott, eladásra szánt két pár csizmát. Édes meglepetés, egyszerre megismertük, hogy azok épp a mi csizmáink voltak. — Hisz ezek a mi csizmáink, hol vette őket? — Ez az ember hozta. Mi azonnal kirohanunk, de az eladó is kirohant, még pedig mire mi az udvarra, ö az udvarból az országútra, s igy üthettük a nyomát, meghallotta beszédünket s elillant, mielőtt szerencsétlenségünk okozóját megragadhattuk volna. Hálás pillantásokat vetettünk az ál-francia pincérre, behívtuk közénk, elpanaszkodtuk neki sorsunkat, csak miután majdnem megöleltük, váltunk el egymástól, hogy most már nyugodtan tovább alhassunk. — Nem teszed ki Palim ismét csizmáinkat a folyósóra ? mondám. — Ugyan hagyj békémet, most már ne boszants újra. Jóízűen elaludtunk. Reggel korán indultunk hazafelé. — Ezt már értem — mondja Imre, midőn fölültünk kocsijára. Én bizony megvallom, nem szeretek mezitlábos urakat hordozni. Hazaérve megfogadtam, hogy most már megbőszülöm magam csizmáimon, viselem őket folyton, mig csak el nem szakadnak, ugy is tettem, csakhogy bennök nem háltam. Hasonlóra ösztönöztem Palit is, hálátlan csizmáival szemben, mivel az ő csizmái is hálátlanul akartak cserélni. Dehát, mert semmi sem tarthat örökké, úgy a tél elejére ezek is elkezdtek szakadozni. Biztosítani akarván még egy darab időre lábaimat a hideg ellen, elküldöttem őket talpalás végett Dániel mesterhez. Pár napra egyszer, úgy véletlenül kitekintek ablakomon, hát nagy megbotránkozásomra Dániel mestert látom birkózni az utcán egy elnyűtt vándorral, alig hittem szemeimnek, hogy a békeszerető Dániel ilyesmire is képes legyen. Kiszólok: — Az Isten szerelmére, Dániel, mire nézi a napot? De ez rám sem néz, hanem még jobban nyakalja a körmei közé került szegény vándort, s veri agyba-főbe a kezében tartott pár csizmával a jajveszéklőt, s csak miután jól elpáholta, fordult be hozzám, hogy kimentse magát. — Gondolja el T. uram — szólt még mindig a nagy munkától fuldokolva, — elkészítettem csizmáit, hogy majd hazahozom, de egy percre letettem a folyósóra, hogy majd befordulok a konyhára az anyjukomnak valamit mondandó; s ez a csavargó, kinek éppen előbb adtunk egy kis ebédet, elemelte. Hanem tudom isten megemlegeti e napot. Megbékítettem Dánielt, megígértem neki, hogy ha már erre a csizmára oly veszélyes a folyosó, és minden áron szabadulni akar a gazdájától, hát most egészen elszaggatom. — Jó lesz, jó lesz, csak egészséggel az a fő, mondja a távozó Dániel. Szavamnak ura lettem, s a csizmák örültek, hogy december végén megszabadultak tőlem. Én azonban még most sem szabadulhattam meg tőlük, habár most meg magam is szerettem volna. Faluhelyen azt hiszem mindenhol szokás baktert tartani, különösen télen, igy nálunk is. Fizetése minden háztól egy kenyér. Mellékfoglalkozása az, hogy a mester urak helyett harangoz hajnalra, ezért kap bagót; a jegyző úrnál fát vág, ezért kap szivardarabot; teljesiti a halottkémi hivatalt, ezért kap pálinkát. Én csak annyiból ismerem hivatalos állását, hogy újév éjjelén ablakom alá áll, s ékes rigmusban elköszönti az újévet. Mintha csak tudta volna csizmáim körülményét, hasonlóan tett ez újévben is. Hallom ám, hogy éjfélkor énekli: »Tizenkettőt vert az óra, Jön az újévnek hajnala. Szálljon áldás ezen házra. Dicsértessék Egek ura!« Gonosz egy vers, de hát Kurta Márton baktertól ez is elég. Ő ugy sem követeli magának a költői nevet, nekem meg jobb volt igy, mert nem gyötörte versével hosszasabban füleimet, a fizetés ugy is minden, — gondoltam — ha rövid, ha hosszú a vers, azért dukál neki a borravaló. Másnap reggel mégis jött, szerinte az újévi köszöntő járandóságért. Pár hatos borravalóval kielégítettem. Azaz mégsem, láttam, hogy akar valamit mondani. — No Márton, tán akar valamit mondani ? — kérdem — tán az éjjeli vers helyett akar hossz abbat mondani ?