ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-30 / 35. szám

egymással szembe. Ezek a szegény tótok nem em­berek, hanem eszközök; nem állampolgárok, hanem helóták és páriák, a magyar alkotmányos szabad­ság dicsőségére. A svihákság különben is gyámoltalan szolga­népet föltételez alávaló erőszakoskodásának, föl­fuvalkodott léhaságának érvényesítésére. A svihák basauralom, amely a mult évben kompromittálta néhány konckereső képében Magyarországot, az alkotmányos szabadság legelemibb kikezdéseivel is ellenkezik, s oly népnél lehetséges csak, a mely vagy rongygyá lett és koldussá, vagy a mely ázsiai lusta öntudatlanságban fetreng. Azóta hála a fejlemények gyors tempójának, már itt fönn is sok megváltozott; a »megyei urak* értsd a svihákok, mernek ugyan még csodadolgokat, de a nép legalább érteni kezdi, hogy hisz ezeket utóvégre is ő maga emeli föl, eteti, ruházza s kö­vetkezőleg, ha hatalmukkal visszaélnek, köthet nekik bokrétát útilapuból s énekelhet nótát, mely a búcsúztatóra emlékeztet. A közlelkiismeret kitilt e törvényes garázdálkodók ellen s mind fenyege­tőbb hatalommá növi ki magát, mely előtt a baga­riák pirulni s a modern zsiványok reszketni kezdenek. E kivánatos jobb fordulatnak siettetésére az kellene, hogy a tótokba egy kis kapuvári bes­i senyő vért oltanánk ; kellene valami a papiroson hirdetett magyar önállóság és szabadság szelle­méből, melyet a liberális államszolgák mindenütt elnyomni és kiirtani törekszenek. Ha a néppárt ezentúl is ugy halad, mint eddig, akkor a szol­gaság korában nagy érdemeket gyűjt majd magá­nak a magyar alkotmányosság körül. A soproni nép fölvilágosodottságának követ­kezménye az is, hogy ott senki sem kételkedett a kapuvári gyűlés fényes sikerében. Senkinek sem jött eszeágába félni, hogy alispán, szolgabíró, talán lován patonáskodik. Sopron már künn van abból az ázsiai kerületből, melyet Bánffy úr az erdélyi el­maradottságnak sugarával rajzol Magyarország tér­képére. Stomfa ugyan közelebb van egy-két mért­földdel a nyugati határhoz, de ott nem tudnak magyarul s következőleg nem szokták azt mon­dani, hogy a törvényt eltaposó, garázda embernek »megkeresik, hogy hol a gyomra.« Ne kívánjuk, hogy bárhol is széles Magyar­országon annyira fejlődjenek a visszaélések, hogy bicskával keressék meg egymásnak a gyomra tá­jékát ; de ha valahol megkeresnék, az bizonynyal Kapuvárott esnék meg, ha nyitrai állambölcses­séggel lázítanák föl a magyar nép szabadságsze­retetét. Abba azonban már azért sem fognak bele, j mert hiányzik a megye közönségében az a szolga­I lelküség, mely ily merényletekre elég alávalóan vállalkoznék. Végezetül azt ajánljuk a népgyűlések veze­tőinek, hogy konstatálják és pedig a gyűlés elején és végén, hogy a gyűlés terén vagy piacán a vaksi is lát töméntelen embert, mert különben, ha a résztvevők másnap azt olvassák a liberális újsá­gokban, hogy alig volt ott néhány szál ember, kételkedni kezdenek abban, vájjon ők maguk is ott voltak-e, s nem tévedtek-e Kapuvár helyett Polgár plébános úr udvarába. Külföld. ben, de azt mindenki sejti, hogy a társadalom egy végzetes küzdelemre készül, melyben két el­lenfél fogja vivni az élet-halál harcot: a szociál­demokrácia és a keresztény világrend. A szociáldemokráciát Németországban már eléggé ismerik. Hogy a társadalmat, államot, or­szágot egészen össze akarják rombolni: ezt ezek nyiltan hirdetik. Képviselőik a parlamentben ül­nek és kíméletlenül beszélnek, elvtársaik az or­szágban oly erősek, hogy sem Bismarck vaskeze, sem a jelenlegi császár összes hatalma őket kor­látozni nem birja. Évről-évre szaporodik válasz­tóik száma és a jobbérzelműek rémülve nézik folytonos növekedésüket. Ezen veszedelemmel számolni kell és azért az újabb időben a protestánsok is kezdenek vé­dekezni. Stöcker, a császár egykori udvari papja, fáradhatlan buzgalommal törekszik a keresztény­szocializmust terjeszteni a protestánsok talaján. Hasonlókép a conservativek, a német parlament e történelmi tekintélyű pártja, elavultnak találja régi »dicsőséges« elveit és keres uj jelszavakat, melyek az ujabb viszonyokhoz illenek. A legélénkebb szellemi mozgalom indult meg e tekintetben és mindenki keresi azon irányt, mely az óhajtott célt biztosítja. De hát hol vannak azon elvek, melyek a jelen társadalmi bajokat orvosolni képesek ? Wagner professor, a protestáns keresztény­szociális párt alelnöke a napokban erre vonatko­zólag a következőkép nyilatkozott: >A keresztény ­szociális reform-munkára legelső sorban képes a centrum-párt, mit én protestáns létemre is kény­telen vagyok meggyőződéssel állítani. Csak másod­sorban jöhetnek tekintetbe a conservativek. A többi párt: a liberálisok, a szabadkonzervativek stb. természetesen szóba sem jöhetnek. Sőt a konzer­vativ-párt is megbizhatlan, mert természeténél fogva sok kérdésnél ellentétben áll a keresztény­szociális elvekkel.* A német konzervativ-párt ugyanis nem más, mint a német nagybirtokosok érdekképviselete és így világos, hogy a szociális kérdés egyik legfon­tosabb részében: a mezőgazdaság visszásságaiban tőle orvoslás nem várható. Ez az oka, amiért a protestáns falusi nép teljesen elfordul tőlük ott, hol ezt teheti. E párt érdekuralom és mint ilyen, szintén képtelen a reform-munkára. Tehát egyedül a centrum lesz képes az inga­dozó német birodalomban a társadalmat meg­menteni azon fenyegető bajoktól, melyek a meg­semmisülésbe taszítanák a jelen rendet. Rendkivül érdekes jelenség az, hogy a cen­trumpárt, mely első sorban a kereszténység védel­mére alakult akkor, midőn a német törvényhozás azt letiporni akarta, jelenleg is változatlanul az eredeti elvek talaján áll. És éppen ezen körül­mény, hogy szigorúan és föltétlenül ragaszkodik a keresztény elvekhez, e magatartása tette őt ke­resztény-szociálissá, legutóbb pedig a szó szoros értelmében néppárttá. A centrumban ezt mondják: »Nekünk ke­resztény-szocialistáknak kell lennünk, mert keresz­tények vagyunk. Nekünk a nép pártján kell áll­nunk mindenben, mert a becsületes törvényhozás egyetlen célja: a nép jólétének előmozdítása.* És erre a centrum kitűnően képes azért, mert folytonos és őszinte összeköttetésben áll a néppel. A párt kebelében külön bizottság van, melynek feladata a választók óhajtásait és szük­ségleteit szemmel kisérni és a pártot szüntelen érintkezésben tartani választóival. A nép között pedig a centrum-párt állan­dóan él azon gondos szervezés által, melyet soha el nem hanyagolnak. Községenkint vannak a cen­trum-választók egyesületei, melyek a kölcsönös viszonyt folyton ápolják, az összetartás érzetét folyton ébren tartják. Ily szervezet mellett aztán a párt biztosan számithat a nép támogatására és ezen körülmény adta a centrumnak azon nagy erőt és tekintélyt, amelynél fogva a parlament leghatalmasabb és döntő befolyású pártja. lelke el ne teljék hivatása rettenetes gondolatá­val s az égi tanokból kiömlő fénysugarakból ne hallja, mint hallotta Mózes: Old meg sarud szíját! . . . Igen, mert a képezdei tanárok előtt a terhek és kötelességek, az áldások és apostolság magasztos, de felelősséggel terhelt mezeje nyilik meg. Őrei s sáfár­jai lettek a hit és tudomány kincseinek. A tudást a a hittel, az ismereteket az erénynyel összekötni, beoltani a hazaszeretetet, mely Krisztus törvé­nyeiből felénk ragyog, szilárdan megállani helyü­ket a napi szenvedélyek izgalmai, az emberi vé­lemények ingadozásai közepette, tanítani az ifjú­ságot az oktatás apostolatusa által, mely téren fényes példák állanak előttük, a férfi erő minden lelkesedésével működni közre, hogy a vallásos, hazafias élet fája gazdag lombokat hajtson: ezek­ben fogja az uj tanári kar hivatása méltóságát fölismerni. Kisérje Isten kegyelme léptüket, legyen termé­keny a mag, melyet a népnevelés termő talaján Isten nevében elvetnek. JLan/^fJr Egy népgyűlés. Hazaérvén Kapuvárról, nagy ámulatomra azt olvastam, hogy bizony ott alig volt ember, annak is a fele gyerek meg asszony! Nézem a lap cimét; hát valami pesti liberális újság volt. Hazudni tehát liberális divat, gondoltam ma­gamban, vagy ahol hazudni nem az, akkor fölülni. A kapuvári gyűléssel a liberálisok liberálisan végeztek, vagyis miután nem lehetett szétugratni a gyűlést és Sopronmegye alkotmányos érzületű tisztviselői nem nyitrai figurák, hanem képzett, művelt, nevelt emberek, hát elhazudják a gyűlést. Azt hazudtak, hogy háromszázan hallgatták a szó­nokokat s azoknak is javarésze asszony volt. Pedig nem háromszázan voltak, hanem hét vagy nyolc ezren. Különben ott a néppárt úgy áll, mint a fal s nincs hatalom, mely azt szétrobbantsa. Nyitrai svihákok arra felé nincsenek; a nép öntudatra ébredt, s nem meghunyászkodó, alázatos tót nép, a melynek szemében eddig egy szolgabíró kis isten volt, a papság a nép ellenőrzése alatt áll, s ha megakarna feledkezni kötelességéről, hát maga a nép szorítaná falhoz az ilyen tétovázó s másfelé kacsintó lelkiatyákat. Ugyancsak nagy különbség van e részben az ország egyes vidékei közt; de sehol sem szö­kik ez a különbség annyira szemünkbe, mint mikor Kapuvár vidékének népét s a nyitrai, stomfai, vagy trencséni szegény tótokat állítjuk Még egy keveset beszélgettünk és elaludtunk. Reggel a folyosón történt nagy lótás-futás ébresztett fel álmunkból. A kívülről behallatszó káromkodás arról győzött meg bennünket, hogy künn nagy baj lehet. Fölugrálunk, az ajtóhoz rohanunk csizmáinkért, de ott mit sem találunk. Kiabáljuk a pincért, ez megjő, de azon szomorú jelentéssel, hogy csizmáinkat nem hozhatja be, mert az éjjel a sehonnai jött-ment csizmatisztitó — nem lehetett más — reggelre minden vendég lábbeliét elemelte s ma már az Isten tudja merre járhat. Szörnyen elképedtünk. És rá tekintettem Pali barátomra, de nem szóltam neki. Kértük, hogy nem-e lehetne csak addig is kapni a vendéglőstől, mig tudunk valahogyan venni, vagy szerezni. Kérem a korábban felkelt vendégek már a pa­pucsokat is lefoglalták — volt a válasz. S igy, miu­tán ez esetben is meggyőződten arról, hogy »Ki korán kel. aranyat lel,* ha nem is aranyat, de ez esetben csizmát és papucsokat, egyet gondolva, miután arról is meggyőzött bennünket a pincérnél még inkább gyalázatot valló vendég­lős, hogy mi már hamarosan nem is juthatunk lábbelihez, így szóltam Pali barátomhoz : Nincs más tenni valónk, a kár, a gyalázat megtörtént, még most elég korán van, mezítláb a fürdőre be nem mehetünk, fogassunk be s men- j jünk haza, estélig haza érünk, hazáig akár le se szálljunk a kocsiról. Pali szó nélkül beleegyezett, tudta azt, hogy Ő volt oka fatális helyzetünknek, s szófogadatlansága okozta veszteségünket. (Vége köv.) —cs.— Egy országban sem élesedtek ki any­nyira a társadalmi kérdések, mint a nagy német birodalomban. Az összes politikai pártok majdnem kizárólag a zilált közviszonyok hatása alatt állnak és versenyeznek programmjaikban a szociális el­veket hirdetni. Az élet szükségletei e térre hajtják az állam ügyeivel foglalkozókat és a nép fölvilágosultsága sürgősen követeli a törvényhozástól, hogy meddő elméleti viták helyett a nép valódi javát igyekez­zék gondozni. Ez áramlat pedig oly erős, hogy elsöpri az eddig virágzott politikai irányokat és vas-követ­kezetességgel hajtja az államférfiakat. Még ugyan zavar és tájékozatlanság uralkodik sokak elméjé­Városi közgyűlés. Folyó hó 26-ikán délelőtt tartott városi közgyűlésre a képviselők csekély számban jelen­tek meg. Elnöklő polgármester megnyitván a gyű­lést, azonnal megindult az interpelláció. Tátus János az iránt intézett kérdést a gazdasági tanácsoshoz, miért végzik a fuvarozást a város részére mindig ugyanazok, s miért nem nyújt többeknek is keresetet. A tanácsos azt fe­lelte, hogy a nagyobb fuvarozás mindig ki lett előre dobszóval hirdetve. Az Uj-sor szabályozása ügyében beadott indítványa felől interpellált ismét Tátus János.

Next

/
Thumbnails
Contents