ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-26 / 4. szám

De sok anyakönyvvezető úrnak ez a tisztelet kevés; valami különös uj divatú tiszteletet követelnek a néptől, amihez semmi joguk. Azt gondolják, hogy miután a miniszter nekik meghagyja, hogy nemzeti vállszalaggal jelenjenek meg, nekik is van. joguk követelni, hogy a felek ily alkalommal külön ruhát viseljenek; pedig erről a törvény értelmében szó sem lehet. Ezt a dolgot nem is erőszakolják sehol ugy, mint minálunk. Francziaországban, Németországban, Olaszországban eszébe sem jut a polgári tisztviselőnek külön ruhát követelni a felektől, mert tudják, hogy ez is csak olyan törvény, mint minden más törvény. Azt pedig hiába hitetik el magukkal az anyakönyvvezetők, hogy a, nép többre fogja becsülni az »uj rendet«, ha majd külön ruhát parancsolnak reá. A közönségnek megmarad majd azután is a maga véleménye. A miniszter is ellenmond önönmagának, midőn egyrészt reá parancsol a tisztviselőre, hogy a házasságkötés kellő ünnepélyességgel és jelentőségéhez illő komolysággal történjék, .másrészt pedig nem szabad annak a tisztviselőnek oly magatartást tanúsítania, »mely a házasságkötést az egyházi szertartás utánzatának tüntetné fei«; hiszen magának a vállszalagnak kötelező elrendelése sem látszik egyébnek, mint a papi stóla utánzásának. Azonkivül ünnepélyességet rendelni, de mellette az egyházi szertartás utánzását tiltani, a fából készült vaskarikával határos. Kár volt a miniszternek olyan dolgokat fölvenni rendeletébe, amelyekről szó nincs a törvényben, mert végre is a polgári házasság érvénye nem az ő rendelete, hanem a törvény alapján fog elbíráltatni; a törvény pedig semmi parádét, semmi salonruhát nem követel. Nem jól tette ennélfogva az a tisztviselő, a ki állítólag egy tanút elutasított, mert nem jelent meg előtte fekete kabátban ; de a tanú sem cselekedett helyesen, ha a tisztviselő ellen panaszszal nem élt, mert elöljárói bizonyára kitanították volna, hogy mi a joga és kötelessége. Azután annyit talán megkövetelhet minden adófizető polgár, hogy az ő saját városházán, azok, akik ott zselléreskednek, vele tisztességesen bánjanak. Bezzeg nem mernék azt megtenni pl. Németországban! Továbbá nem áll jogában az anyakönyvvezetőnek követelni, hogy a felek a házassági jegyzökönyvet aláírják. Jogában áll őket az aláírással megkínálni, de rábeszélni, sürgetni stb. nem áll jogában. Ezt a törvény nem követeli, sem az úgynevezett törvény iránti tisztelet, mely a törvény lényegének megtartásában nyilvánul. Azzal különben, hogy a közönségtől az aláírást kívánják, azt még jobban el fogják idegeníteni az intézménytől. Az emberek ugyanis, de különösen a nép ugy sem szereti a nevét aláírni, már pedig olyanra, ami vallási meggyőződésével ellenkezik, még kevésbbé fogja rátenni keze vonását. Kár tehát a dolgot erőltetni. Kár a népet keseríteni, amelynek amugyis tömérdek idejébe, utánjárásába kerül, amíg végre valahára odajut, hogy most már megkötheti az úgynevezett »polgári házasság «-ot. Politikai szemle. — Egy janicsár. Sréter ár beszédet tartott az országgyűlésen. Mint illett, dühös és véresszájú tenorban volt tartva az egész. Egy janicsár lehet véresszájú. S janicsárnak lenni könnyű az olyan embernek, kinek ha nem paríroz s nem üvölt, kiteszik a szűrét, s akkor végleg semmije sem lesz ; most pedig koncból él. Az ilyen úr magvas beszédében volna természetesen több szikragondolat, de nekünk különösen az tetszett, hogy Sréter úr azt mondta, hogy az ország ügyeinek elintézését a művelt köröknek kell kézben tartamok. Már pedig a művelt mi, - a Sréterék — vagyuök. Hogyne, hisz az világos. A műveltségre való appellálás kedvenc vesszőparipája mindazoknak, kik orruknál tovább nem látnak s egy fölülkerekedett, divatos nézetben, sikkes mondásokban, frázisos anzágolásokban keresik a műveltséget. Természetesen ahhoz, hogy ne igy legyen, kellene fölvilágosult történelmi ismeret, ahhoz meg tanulni kellene s nem csupán újságokból éldegélni. -— De különösen az jellemzi, ezt a patentes műveltséget, hogy nem akarják kiereszteni a hatalmat kezökből s valamint előbb egy ember mondogatta, hogy letat est moi, az állam én vagyok: úgy most ezt Stréterék hajtogatják, a monopoliumos műveltek. — Ezek a boldog műveltek a pénzzsák monopóliumot is védelmezik ; minden más szisztéma rosz, csak a kapitalizmus jó ; hogy ne, hisz ez tartja a művelt osztályokat, s hogy mi jó, mi rosz, azt már csak a »muveltek« fogják eldönteni. A »müvelt« mindig a »beatus possidens« ; akinek pedig jogait elvetik ; akinek még választó jogát is lábbal tapossák a »műveltek « ; akinek a keresetét 30—40 százalékos osztalékokban elveszik a »műveltek« ; az ostoba, az nem művelt, annak nincs szava. Igy a régi korban »műveltek voltak a patríciusok ; nem műveltek a plebejusok ; a középkorban »müveltek« a nemesek, nem műveltek a robotosok; a mult században még »műveltek« voltak a kiváltságos osztályok; nem műveltek a polgári rétegek; most meg a liberálisok a »műveltek" A? Sréter úr is köztük van; s akik Sréter urék ellen vannak, azok nem műveltek, s mit gondol Sréter űr meddigre bérelték ki a »beati possidentes« monopóliumát? Már csak nem örökre ? Ugy-e addigra, mig ököllel győzik s az emberek a beszédüknek felülnek?! A pápa és a niilléninm. Az Unita Catholica irja: Magyarország milléniumi ünnepe alkalmával a szent atya a magyar püspöki karhoz és a hívőkhöz enciklikát küld, melyben arra emlékezteti őket, hogy mindaz, a mi Magyarország múltjában dicsőséges, az egyszersmind a katholikus egyház dicsősége és arra az ebből származó kötelességre inti őket, hogy a katholikus valláshoz hivek maradjanak és iparkodjanak az állam és egyház közt való viszonyt javítani, a vallás és a haza érdekében. — Gr. Apponyi Albert indítványa. (íróf Apponyi Albert az országgyűlési képviselő-választások feletti bíráskodásról szóló törvényjavaslatok kiegészítése tárgyában január 22-én következő indítványt terjesztette a ház elé : Alulírott indítványozom, hogy »az országgyűlési képviselő-választások feletti bíráskodásról« szóló törvényjavaslat, mielőtt a házban napirendre tűzetnék, egészíttessék ki a következő iránylatokban. I. Hogy a törvényjavaslat 3. $-ának azon pontjai, melyek a választási elnök visszaéléseiből keletkezhető érvénytelenítési okokat tárgyazzák, a választási elnök hatáskörének az alább következő VII. pont értelmében leendő szabatosabb körülírása következtében megfelelően bővíttessenek ki, — különösen pedig, hogy azok közé más egyebek mellett a választók bevonulására és elhelyezésére előszabott törvényes rendelkezések megszegése vagy elmulasztása és a személyazonossági tanuk minőségében szereplő községi elöljárók (VI. pont) megesketésének mellőzése is felvétessék. Továbbá, hogy a törvényjavaslat idézett §-ába oly új pontok iktattassanak be, melyeknek értelmében a kérvénynyel megtámadott választások feletti bíráskodás a kúriát illesse akkor is, ha a hivatalos hatalommal való visszaélés, illetőleg a választóknak hivatalos megfélemlítése, a vesztegetés, az etetés-itatás s az állam területi és politikai egysége és épsége ellen irányuló izgatások oly kiterjedésben fordulnak elő, melyben azok általános érvényesülése bíróilag észlelhető és megállapítható tényékké alakulnak. II. Hogy az 1874: XXXIII. t.-cz. 11. §-a 5. pontjának azon intézkedése, mely szerint a választók névjegyzékébe való felvétel a megelőző évi adónak tényleges befizetésétől tétetik függővé, hatályon kivül helyeztessék. III. Hogy az 1874: XXXIII. törvényczikknek a választók névjegyzékéről szóló III. fejezete átalakíttassák oly módon, hogy a névjegyzék az évek egy bizonyos számára (például 3 évre) valóban állandó legyen s hogy a megállapítandó periódus első évét követő többi esztendőkre csak kiigazítás történjék, vagyis csak a »kimaradottak« és az újonnan > fel vetetteket« magukban foglaló kiegészítő jegyzékek szerkesztessenek. Ezzel kapcsolatban kimondandó egyszersmind, hogy azon választók, kik a névjegyzékből a választói jogczimnek időközi elvesztése miatt kitöröltetnek, erről nekik írásban kézbesítendő, — indokolt határozattal értesíttessenek s végre, hogy a névjegyzéknek egy negyedik példánya is készíttessék, mely a legközelebbi közjegyzőnél letéve, ott mindenkor és minden választónak rendelkezésére álljon. IV. Hogy az 1874: XXXIII. törvényczikk 34. §-ának módosításáról a legkevésbé megrótt Közel három óra múlhatott már el azóta, hogy elindultak, midőn egyszerre ugy tetszett, mintha a szél a távolból sóhajokat hozott volna magával. Először azt hitte, képzelődik. De ezek ismétlődtek, bár halkabban mint előbb. Kezdett figyelmessé lenni. »Különös, mormogá, ember volna itt, . . . nini megint ... hé álljon csak meg.« A kocsis visszatartotta a lovakat, mire a szán megállott. A lengyel leszáll, kezébe veszi a kozák fegyverét s a hang irányát követi. Minél közelebb jött ennek forrásához, annál tisztábban voltak a sóhajok kivehetők. Nézett jobbra, nézett balra, de semmit se látott. »Furcsa, gondola, pedig már egészen a közelében kell lennem.« Még néhány lépést tesz előre s ime mit lát. Egy feketébe öltözött nő fekszik előtte a hóban félig eltemetve, a ki gyermekét görcsösen szoritá kebléhez. Oda siet, hogy fölemelje. Őt is észreveszi a nő. Arcát boldog mosoly önti el, e szavakkal: »Isten küldött téged drága Eduárdom«, elveszte eszméletét. »Klotild, kedves Klotild, kiáltá most a lengyel, mialatt a hóba térdel s hitvesét átkarolta, te nem haltál meg ? Oh ég, hála legyen ezért neked ! . . Te is Erzsikém ? óh igen, igen, hisz kis szivecskéd még dobog. No ne féljetek drága kincsem, mindjárt biztonságban lesztek.« Ez alatt a szán is oda ért. A kozák segélyével most felemelték őket a járműre, hol lassacskán magukhoz is jöttek. »Zsófia, mondd csak messze van még házatok ?« »Nem uram. Alig néhány perc választ már csak el tőle.« »Igen? Ugy siess,« szólt most a kocsishoz. Zsófiának igaza volt. Alig mult el egy negyed óra s megérkeztek. Szegényes földszinti ház volt ez. A házi asszony felsikoltott örömében, mikor gyermekét megpillantotta. Az ember hamarosan le se tudná irni, mennyi örömet takart el e pillanatban az öreg nád fedél. Zsófia épségben megjött Itt a várva várt orvosság. Na meg azután az az öröm, a mely az idegennek szivét dagasztotta. »Drága Klotildom, monda Eduárd, mikor magukra maradtak, annyi mindenféle van, a mit sehogy sem értek.« »Mi az kedvesem ? Nem érted, hogyan jöttem ily körülmények közé űgy-e bár ?« »A többi közt azt sem.« »Hat az úgy történt . . . Tudtam, hogy neked most kell jönnöd. Elődbe akartam tehát menni.« »De mért nem tetted az utat vasúton?« »Annak egyszerű oka abban rejlik, mert egy ismerősömet akartam előbb még meglátogatni. Nagyon hitt. Szánját is felajánlotta, csakhogy jöjjek. Elmentem tehát. Gondoltam, az mindegy vasúton megyek-e elődbe vagy szánon. Ütközben azonban, hogy mitől, azt nem tudom, tény, hogy a lovak megbokrosodtak s a szánt felfordították. S mi igy szépecskén a hóban maradtunk.« Istenem, gondola magában Eduárd, mily különösek űtaid, ha a leány kérésére nem hallgatok, ezek bizonyára elpusztulnak a hóban . . . De, folytatá hangosan, azt nem értem még, hogyan van az, hogy ti még életben vagytok. Nekem Moszkvában azt mondták, hogy már nem éltek. »Ugyan ki mondta ezt ?« »Az állomáson egy hordár, a ki állítólag azelőtt házmester volt s onnét tudja.« »Házmester ? a hol én laktam, házmester nem volt.« »Különös, mormogá Eduárd, úgy talán itt valami tévedés forog fenn. Pedig én jól kérdeztem. Marokow . . . Marokow . . . aha, most jut eszembe, az mikor ismételte a nevet, nem Marok ovvot mondott, hanem Marukovvot . . . akkor persze nem igen gondoltam erre . . . igen, igen ott kell a hibának lenni« . . . »No Klotild akárhogy van is, a fő, hogy megint birlak benneteket. Holnap tova hajtatunk. Ismét elmegyünk édes hazánkba, szép Lengyelhonba.« Két nap múlva ismét fütyölt a délelőtti gyorsvonat Moszkvában. A lengyel ismét kiszállott, de már nem egyedül. Útbaigazításra se szorult többé. Hű neje s kedves gyermeke kisérte őt, a kik Moszkvában már ismerősek voltak. ,V