ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-23 / 34. szám

kesedni jöttek tanulmányozni azon módokat, melyek útján a szabadság föntartható. Ütjokban Tarnóczy, Szalavszky stb. urak kalauzolták, sőt minden egyes liberális mellé ráadásul egy diszszolgabirót is adtak, kik lelkesedve magyarázták a liberálisok által nálunk meghonosított alkotmányos jogokat és szabadságot. Deák Ferenc szobrára is helyeztek egy koszorút, melynek láttára a haza bölcse bizton félre fordította volna a fejét, ha élne. Mi sajnáljuk a bécsi liberálisokat, hogy a szabadságról szerzett fogalmaikat odahaza nem érvényesíthetik, mert hát bizony odaát a Lajtán túl már rég koppantottak volna ujjaikra, ha Tarnóczy-féle kódex szerint szövegezett alkotmányos szabadságot meghonosítani iparkodtak volna. — Az etnikai tisztaság. Mily jól esik látnunk, ha oly lapok, melyek hasábjai mindenkor nyitvák az ethikai elzüllés hirdetményeinek és az ethikai tisztaságot nélkülöző pikantériáknak, egyszerre csak az ethikai tisztaságról kezdenek irni, nem gondolván meg, hogy ezzel maguk alatt vágják a fát. Hogy az ethikai tisztaság hazánk közéletéből letűnt, a legszebb remények porban hevernek, a szeretet, becsület és lelkiismeretesség pénz szerint taksáitatnak, szóval, hogy minden eladóvá lett, ki más volna ennek az oka, mint azok, kiknek veleszületett jelszavok : »mi van eladó ?« Ezek kivitték az élet piacára először a nyúlbőrt és a rongyot, utóbb az emberbőrt, becsületet és tisztességet, befödvén azt karéjukon fölhalmozott, talmi kincsekkel és sípolván melléje kellemes nótát. Nem is kell ahhoz valami nagy bölcseség, hogy valaki belássa azt, hogy éppen a naptárakban, pikantériákban és ethikai szennyben riporterezö Goldstein Számiknak nincs joguk az ethikai tisztaságról beszélni. Az ő közönségük úgy sem érti meg és ebben ugy sem hallgat rajok, a keresztény nép szivében pedig megvan erősen az ethikai tisztaság szeretete, midőn tehát az ethikai tisztaság szükségességét hirdetik, ne rontsák le azt a következő lapokon feltalálható »überaus«, vagyis ethikai tisztaságot nélkülöző közleményekkel. Politikai komédia. mely szervezet nem reagál az ellenség< penyomásokra, az meghalt. Ember, állat, társadalom, mindezek ugyanazon törvény alá esnek. Az a tisztikar, mely a piszkos adósságokban bukdácsoló cimborát megtűri s benne becsületeinek sérelmét nem látja, az a papság, mely a piszkos életű levitákkal kezet fog, s az állás tisztességén a foltot észre nem veszi, Önmagát búcsúztatja és temeti. Vájjon kivételt képezzen-e ezen törvény alól a politika? Vájjon az önérzet s a köztisztesség itt más mederben halad? Vájjon az erkölcsi érzék itt más törvényeket ismer? s a süllyedésnek e téren nincsenek lejtői, kátyúi és örvényei? Hizonyára a politika terén is érvényesül az erkölcsi törvény; hiszen a politika a polgári életnek, az emberi össztevékenységnek egyik ága, az az ág, mely a jogra van fölépítve. Csakhogy a politika terén fenyegeti az emberiséget legköze- j lebbről a veszély, hogy teljesen elveszti a becsület, a jog s az igazság fogalmait; fenyegeti a veszélye hogy szabadon vétkezhetnek avatatlan, jellemtelen emberek az erkölcsi érzék rovására; fenyegeti az a veszély, hogy a kitűzött jelszavak cégére alatt éppen az ellenkező történik, jog helyett jogtalanság, igazság helyett igazságtalanság, egyenlőség helyett elnyomás, szabadság helyett basák alatt való nyögés és dicstelen meghunyászkodás. Magyarországon a közélet uralkodó pártja tényleg le is csúszott már a politikai erkölcstelenség vermébe! Mindennemű kiadásban pofozza a jogrendet, a jogállamot s önmagát. A basáskodás vigasztalan pusztításai közt otc kujtorog az ellenzéki pártoknak szenteskedése, kik farizeusi tettetéssel a »szent öreg* elkopott nevét hordják ajkaikon, s nemcsak gyertyát, de egész tűzijátékot gyújtanak az »átkos« kormány legyalázott bálványa előtt. Néha azonban úgy látszik, hogy megembereli magát egyik-másik tátos, s az ellenzékeskedő függetlenség szűréből átvedlik a titkon szorongatott kormánypárt frakjába. Így történt ez Matkovich enyingi képviselővel, ki a függetlenségből átlépett a kormánypártba. Szinte gratulálhatnánk e derék embernek, ki a tojástáncot s a farsangoskodást megunta, s a faképnél hagyta a képüsködő független honatyákat; mert ime győz az erkölcsi rend legalább egy ponton 1 Igen ám. de Matkovich úr, mikor átment a kormánypártba, nem tette le mandátumát; s megtartotta a nagy-enyingi választókerület képviselőségét. Ott képviseli a független választókat a kormánypártban. Hát mondják meg uraim, nem országos és világraszóló hazugság ez ? S nem hazugság-e maga az a népképviselet, melyet igy ütnek nyélbe, vagy jobban mondva fejbe? Gondolom, hogy ily esetekben annak a politikai morálnak az utolsó kis resztlije is föllázad; elpirul s rámondja: ez már mégis csak disznóság ! Meg vagyunk győződve, hogy egész Magyarországon erre más kádenciát nem tudnak. Ha Matkovich űrnak megjött az esze, s belátta, hogy a függetlenség nem reális politika, hanem szólamokkal való rakétázás, jól van; tegyen jobb belátása szerint, térjen meg; Bánffy apó kifogyhatlan az irgalomban, s kegyelmesen öleli keblére tékozló fiát: de ne feledkezzék meg a megtéréssel járó közönséges becsületességről, mely azt követeli, hogy vagy bocsássa választóinak rendelkezésére a mandátumot, vagy szerezze meg választóinak jóváhagyását a pártváltoztatáshoz. Ha valaki köpönyegforgató, ám legyen, ha valaki a pártkörbe úgy szokott eljárni, ki-be, mint a kávéházba: tessék; századvégi, erőteljes jellemeknél ez a divat: de a mandátumot, ellenzéki választók képviselését, azt már meg nem tarthatja; az legalább is egy kétoldalú szerződés; ott a programm; arra lett az ipse megválasztva. Ezt a legközönségesebb s legelemibb kötelességet a magyar politikusok már nem ismerik, s ebből lehet következtetni, hogy mennyire lazultak meg nálunk a politikai erkölcsök. A társadalmon tehát a sor, hogy reagáljon ; ha nem reagál, meghalt. Keagáljon s kergesse pokolba az ily szemfényvesztő komédiásokat, kik pacsiznak a választásoknál a legutolsó rézorru kortessel, de azután, mikor megválasztattak, övék az ország, a dicsőség, s az uralom, ők az urak, s rá sem hederitenek a választókra. Ha a magyar közélet ily botrányokra nem reagál, akkor fojtson el szivében minden panaszt, s lelkében minden vágyat jobb közállapotok után, mert nincs joga moccanni, sőt nincs joga hallgatni sem ; tűrjön; majd felbomlik az erkölcstelen, nemzeti test még jobban, s ha Isten is akarja, hamvaiból kél majd új biztatóbb élet. Hát Ugrón Gáborról mit szóljunk ? minek ott szólni sokat; a neve is mondja, hogy ugrál az Ugrón; egyszer igy, egyszer úgy beszél; kartellért könyörög a néppártnak s amellett vagdalkozik és sebet kívánna ütni a néppárton ; pedig nem azon üt, hanem önmagán, s azon a véres hasadékon át kivehetni a politikai erkölcstelenség eltorzult vonásait. leányka kezét és szépen tartotta. Az aranyos kis selyem puha kéz egészen meglágyította ... A leány szemébe nézett egyszer, hirtelen s mindkettőjük szemében könny ragyogott. Az a gyöngytiszta könny, melyet csak kétszer ereszt a sziv: ha túláradt fájdalomtól, vagy boldogságtól. Náluk az utóbbi, a szerelem könnye volt. Nem is szóltak többet egymáshoz semmit ... De egyszerre ijedten néztek farkasszemet. Mozgást hallottak. Először azt gondolták, medve, a fára nem mászhatnak, nincs ág, hol jól lehet kapaszkodni kettőjüknek. Itt a patak. De az e helyen mély, elnyeli az embert. Aztán csaholást hallottak, vonítással vegyest. Ez meg farkas! Mi lesz belőlük. Halálra sápadva, ijedten, tétova állottak egymás mellett. Most még suhogást is hallottak. Jaj, ez saskeselyű ! A halált már maga mellett látta a két szerelmes, verejték gyöngyözött a két márvány-homlokon Két kebelből tört ki egyszerre az örömrivalgás és pedig abban a pillanatban, melyben a végveszélyt sejtették. A hang egy igen jó ismerőstől eredt, az öreg Ádámtól, ki most csolnakon igyekszik a felső révbe, hogy a halászokkal együtt induljon zsákmányt keresni. Ilyenkor jó, mikor néma csönd lepi el a tájat, a hal szépen belejut a hálóba. A csaholás pedig az öreg Bagó kutyától eredt. A megrémült lepkeűzök majd összecsókolták az öreget. Felvilágosította őket, hogy már az erdő széle csak félórányira van és csak szálljanak be a csolnakba. A két fát nem jelölték meg, örök időkre emiékökben marad az; ahol annyi félelmet kiállottak. Ádám bácsi sok szépet mesélt, mert a félórából másfél lett és Lajos is simogatta egy kicsit egyik evezővel a partot. Örömében pedig egy tizest csúsztatott a vén halász markába, ki azért az erdő szélén gyönyörű mesét költött, hogy bukkant rájuk, hogy szedte őket fel ? A két szerelmes karba-öltve sétált a kijelölt mesgyén a kastély felé, a sok halász oly irigyen nézte a jól illő párt. Azt találták ők is. hogy csinos két gyerek. Bizony azok is voltak ők. A férfi daliás alak, a leány kedves, csinos, nőies. Útközben magokból kikelt fáklyásokkal találkoztak, kik voltak: azt tudjuk. Köztük volt Déry Elemér is... Ez az úri ember, amellett, hogy atyja örökségét élvezte, jó állású hivatalnok volt, Szerény, igénytelen fiű, ki beérte a rendes életmóddal s a testi jólét mellett^a szelleminek is juttatott. Ha a barátok csendes, nyugodt estét akartak eltölteni, az ő lakát keresték fel. Tarokk és pezsgtizés közben csendesen vigadtak éjfélig. Azután hazafelé vették útjokat, Elemér pedig nyugodtan elszunditott. ^ Valahol egyszer Ilonnal kerültek össze. A fiúnak megtetszett a csinos, fürge kis leány és kezdetben ügyetlenül, de aztán nyugodtan udvarolni kezdett s hogy szokott kifejezéssel éljek: komoly célja volt. Á leányka hidegjíözönyösen fogadta, sőt mondhatnók, mibe semvette. Olyannak tekintette, mint a házuktájékán megforduló többi fiatalt, kik értelmetlen sablonokban beszélnek, vagy ha kifogynak már abból, mit a könyvekből merítettek, dőreségeket hadarnak összevissza. A tapasztalatlan ifjú azt hitte, hogy a hidegség csak álarc, mely alatt vonzódó sziv rejtőzik. Pedig nem szemérmes tettetés volt, hanem rideg való. — Bajongott érte, az arcképét titkon' megvásárolta és kebelén őrizte, a négyszögletes karton érezte a sziv minden dobbanását, mely azé, kit g mutat. Szerelmes volt fülig. Tudta, hogy jelölt még nincs, a leány fiatal s ettől nem is kell tartani, így hát semmi oka sem volt, hogy a mamával beszéljen. Várta, hogy az idő magától jöjjön el, tudják azt a szülők is, mint a leány. Endreyék meghívták nyárra Ilont s a leány szeretvén nagynénjét, a meghívást szivesen fogadta és néhány csecse-becse, ajándék bevásárlása után le is rándult hozzájuk. Dérytől egész udvariasan vett búcsút. Sejtelme sem volt róla. hogyan dobog a szive annak, ki kezét kéri, hogy csókot nyomhasson rá. A szülők továbbra is szivesen látták a fiatalt, kellemes, jó partinak találván lányuk részére. Déry egész otthoniasan kezdte magát náluk érezni. Endreyék háza afféle vig tanya volt, hol az oda tartó vendéget józanul egykönnyen el nem eresztették. Ótt kellett időznie néhány napig s akkor is csak egy föltétel alatt bocsájtották haza: hogy másik héten újra eljön. A kocsisok valóságos olympusi él etet éltek s vigabb szót nem ismertek: — En^rey^?khez megyünk. Egy tlt$at leány "tartózkodott ott mindig s ugyanannyi fiatal. Ha egyik hazament, atyja már megsokalta a dőzsölést, henyélést, úgy jött helyébe más. A lányok szánba pedig inkább növekedett, mint fogyott. .Ml. piáltak magukat barátnők és '^Barátok társasSgában, Endreyné pedig igazán büszke volt a házastársakra, kiknek tekintélyes száma az ő műve volt. Specialistának tartották vőlegényfogásban és hálóbakeritésben. S ő minden •igyekezetét, tehetségét, erejét ennek szentelte. Mihelyt megkerült az ifjú szerelmes pár: Lajos és Ilon, azonnal tudta, hányadán áll a dolog. Nyomban hozzá is fogott a működéshez. Az ifjú anyjának egekig magasztalta a leány erényét, jóságát, nemes szivét, testvéréhez pedig olyanféle levelet