ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-08-16 / 33. szám
latban, amelyben az a hírhedt kanzelparagraf is foglaltatik. Ezt Kobek ur igen előrelátó és a haza és közerkölcs (!) érdekében fekvő dolognak mondja, eredménye pedig tiszta választások lesznek, „melyeket sem vesztegetés, sem bűnös izgatás meg nem hamisít. 1 ' És ezt -egy kormánypárti képviselő meri mondani, azé a párté, amely megcsinálta a nyitrai, girálti, a stomfai választásokat. Igazán most értjük, miért küldötte el Kobek egy darabka papíron ezt a »beszámolót«, mert annyi bátorsága még sem volt, hogy azt választói előtt el merte volna mondani. De ebből is láthatjuk, mennyire képes a liberális pártszenvedély az embert elrontani, midőn még saját pártjának bűneit is azokra keni rá, akik ellen oly embertelenül vétkeztek. Ezek után hiába mondja magát Kobek ur »földmüvelönek« s hiába foglalja le a tartandó gazdasági kongressust is a kormány számára. Ilyen »földművelőnek« nem fognak többé hinni a földművelők, akik azt is jól tudják, hogy a gazdasági kongressusnak összehívása nem a kormánynak érdeme, hanem az országos gazdasági egyesületé. Hisz a kormány magát a gazdasági egyesületet is tönkre akarta tenni! Egyet mond a mi igaz, hogy »a magyar gazdákat abban a nehéz helyzetben, amelyben most vagyunk, sokáig hagyni nem lehet.« Ezt mi is elhiszszük, de a liberalismus már közel harminc esztendeje hagyja sínylődni a gazdákat s miután harminc esztendeig semmit sem tett érdekökben, bizonyosan most sem fog semmit sem tenni. A választókat eddig eléggé hitegette, most már senki sem fog fölülni. Egyébként Kobek urnák *beszámolója« többet használt a köbölkúti kerületben, a néppártnak száz jó torkú kortesnél és hogy nyomtatásban adta ki ezt a reversálist, többet ér az a szóbeli Ígéreteknél. Majd oda tartjuk a lajstromot, ha annak ideje elérkezik ; ezt nem lehet letagadni. Addig vegyék tudomásul különösen a nép meg az összes felekezetben* papság, mert mindnyájuknak anyakönyvvezetését meggyalázta. Végül kijelentjük, hogy Kobek ur egész országgyűlési működésének egyetlen látható eredménye, hogy magának magyar nemességet szerzett, a többiekben pedig Kobek urnák működése egy kopeket sem ér. Egyben helyreigazítjuk a fővárosi lapoknak azon hirét, hogy Kobek ur »beszámolót« tartott ; biz ez nem tartott semmit, hanem a postán küldött szét egy nyomtatványt, amelyen nagyon is meglátszik a »Magyar Ujsag« firmája, bizonyítva, hogy Kobek politikai képessége egy kopeket se ér. Felsö-vidék. Amerika északi népei egykor fegyvert ragadtak az emberi méltóság megvédésére s oltalmára. A rabszolgaság intézményében meggyalázva látták az emberi méltóságot, és jogosan, mert hisz embert soha semmi sem sülyeztette alá annyira, mint a rabszolgaság, mely emberből állatot nevelt, eszes lényt árucikké változtatott át. Midőn e küzdelem az emberiség jogainak diadalával végződött, midőn az emberi méltóság védői vérrel szereztek érvényt a lábbal taposott jogoknak, ujjongott az egész ó-világ. Ki hitte volna, hogy egynéhány évtized múlva szerepet cserél a két világrész ? Pedig tény. Évszázadunknak is megvannak a maga helotái. A tönk szélére juttatott iparos elem, az ősi rögből kitürt földműves harcol, küzd, fárad, hogy elvesztett pozícióját visszaszerezze. Egyetemes küzdelem ez. Az árja és szémi fajnak küzdelme, melyben az előbbi viszi a leigázott szerepét. És ez ellentétek talán sehol sem olyan élesek, mint éppen hazánk felsővidéki részein. A ki érdekes tanulmány utat akar tenni, annak nem ajánlhatunk hasznosabbat, minthogy keresse fel a magyar Kárpátok völgyeit. Nézze, szemlélje ama romjaikban megható várromokat, melyek az egykoron gőgös főúr régi hatalmát hirdetik, de ugyanakkor tekintsen le a várak tövében elterülő völgyekbe is, és szemlélheti ott a romba dölt váraknak hű népét. A dal, mely egykoron betöltötte e vadregényes tájakat elnémult, elhallgatott; a nép, mely egykoron e hálátlan talajon is megkereste mindennapi kenyerét, kezébe veszi a vándorbotot, s mint a költöző madár nekiindul a nagy világnak s átszeli a hatalmas óceánokat, hogy egy boldogabb hazát keressen, a hol ha fáradsággal is szerzi meg mindennapi kenyerét, de e kenyér még sem oly keserű, mint a melyet az anyai föld nyújt. Az újkor helotáit ne keressük a gyárakban csupán, biz ott is találnánk eleget, kiket a zsákmányolás! vágy életet tengető gépkerékké változtatott. Ezek még istenes állapotok, de ha az emberi természet meggyalázását egész mezítelenségében óhajtjuk látni, úgy elegendő csupán a felső-vidék munkásnépét szemlélnünk, mely műveli a földet, melyet egykoron atyái magukénak vallottak, nem tisztes bérért, hanem egy-néhány korty pálinkáért. Két okra vezethetjük vissza ama békés népfaj elzüllését. Az egyik ok ama lelketlen zsákmányolásban rejlik, melyet a tarnapoli bevándorlott honpolgárok új honfoglalására vezethetünk vissza. Erről egész históriákat lehetne irni. Afrika szerecseinek leigázói kiszámitottabb raffinériával nem indulnak eme népek leigázására, s erkölcsi tönkre juttatására, mint indultak azok, kik hazánk munkás népét ősi kunyhóiból kiakolbolintották. A másik pedig ama vidékek erőszakoskodó admistraciójában. Ha ama vidékek administracióját tisztes magyar kezekre bizták volna, ugy sohse sülyedt volna annyira népök. Ez a nép legnagyobb ellenségeit birta éppen azokban, kik az ő érdekeit hivatva voltak védeni s azért elhagyatva mindenkitől s ellenségeivé válván azok is, kiknek kötelessége lett volna őt védelmezni, nem csoda, hogy kipusztult mindenétől. A keresztény, az országos érdek követeli megmenteni e népet azon sanyarú helyzetéből, melybe önhibáján kívül esett. A megmentés eme eszközeit nyújtja a néppárt; a liberalismus az ő fosztogató rendszerével vitte azon állapotba, a melyben jelenleg sínylődik, a keresztény elvek alapján álló néppárt ez kezdi visszaszerezni régi jómódját s elrablott jogait, és ha felvidéken, de nem csupán ott, de az egész országban sikerült keresztül vinni a keresztény szövetkezés eszméit, úgy bátran fölkiálthatunk mi is a szabadság szerető yankeekkel: hazánkban nincs többé rabszolga. 11. Stréberek. , Közép-európai utamban Li-Hung-Csang ő excellenciájával volt szerencsém találkozhatni ; áhítatos tekintettel függtem kupakjának kék gombján s miután megszólításra érdemesített s rangjának szédítő polcát valahogy velem megértette, azt a megjegyzést kockáztattam kellő szerénységgel, hogy Istenem, hány millió kinézer töri magát, hogy valami gombos kupakhoz jusson, s mily kevésnek sikerül. Az excellenciás úr megelégedve hunyorgatott folyton laposokat pislantó szemeivel s azután azt a kérdést intézte hozzám, vájjon hallottam-e valamit Frink-Frank-Ló papi mandarin legújabb karrierjéről. Sohse álmodtam még ilyenről. Li-Hung-Csang ő excellenciája azután röviden előadta FrinkFrank-Ló ős kinézernek fenséges erélyeit, melyek talán ami stréberjeinket is érdeklik. Nálunk, monda ő excellenciája, különféle mandarinok vannak. Vannak világi s papi tisztviselő-mandarinok ; s aszerint azután, a mint a hivatal országos póznáján feljebb, vagy alább kellett küzdenie, ámde a refrain mindig az \olt, és mégis nyomorult kunyhóban erős és nemes lelket szívtunk magunkba. A szellemi erő megvolt és megvan az intézetben, mely régi elveihez mindenkor hű marad, csupán egy után óhajtozik rég s ez az anyagi viszonyok jobbulása. Mert hiába nagy célokat, csak nagy áldozatok árán lehet elérni. 1856, évi október 14-én megnyílt újból a hat éven keresztül szünetelő esztergomi tanítóképző-intézet. A nemesszivü Scitovszky .lános bibornok hercegprímás hosszas tárgyalásai, melyeket ez ügyben a kormánynyal folytatott, célhoz vezettek. A helytartó-tanács rendelete következtében az érsekújvári beszüntetett tanitóképzőintézet felszereléseit, melyek állottak egy orgonából, fagyüjteményből, 1 földgömbből, 1 térképből és 32 szakkönyvből, Esztergomba hozták. Az intézet nem volt .csupán érseki, hanem »cs. k. és érseki tanítóképezde« cimét viselte és pedig azért, mert az intézet egyik tanára a tanulmányi alapból húzott fizetést, mely fizetés utóbb az igazgató fizetése lett; a többi tanárok fizetését a hercegprimás eszközölte, a fökáptalan egyelőre minden esztendőben nagyobb segélyösszegekkel járult az intézet és növendékeinek föntartásához. Az intézet anyagi és szellemi vezetésében történt változtatásokat a történet kronologikus sorrendjében felemlítjük. Scitovszky hercegprímásnak régi vágya és óhajtása volt az esztergomi tanítóképezde visszaállítása. Legfényesebb tanúbizonysága ennek az, hogy Rendek tanárt egészen 1852-ig meghagyta teljes fizetése mellett állásában. Ez időtől fogva folyvást folytatott tárgyalásokat a kormány nyal. A hercegprimási levéltárban már 1854-ből találunk folyamodványokat melyekben a tanítóképző intézeti állást kérik, és a hercegprímás 1854. február 3-án 708 sz. a. kelt levelében megbízza Miskolcy Márton esztergomi vízivárosi plébánost és kerületi esperest, hogy a megnyitandó t. képző intézet részére 8 iskolai padot, 4 széket, 1 szekrényt, 1 asztalt és dobogót készíttessen. A megnyitás azonban tovább hűződott, a végső megállapodás a hercegprímás és a bécsi kormány között csak 1856. év elején jött létre, ugy, hogy már 1856. március havában felszóllitja a hercegprímás a kerületi esperest és .Taross Vince kanonokot, hogy az intézet részére szükséges bútorzatról gondoskodjanak, s neki. a számla bemutatása mellett részletes jelentést tegyenek. A rendes tanár kineveztetését is szorgalmazta a budai tankerületi felügyelő, ki július 5-éről keltezett levelében bekérte a pályázók folyamodványait, hogy Bécsbe felküldje. Kilátásba helyezte Mennyei József volt érsekújvári tanár kineveztetését. Mielőtt ez megérkezett volna, a hercegprímás szeptember 5-éről keltezett körlevelében tudatta az intézet megnyíltát. A körlevél alapján az esztergomi magyar tanítóképezde megnyitottnak nyilváníttatott. Az előkészületek serényen folytak, s a minisztériumnak 19334/1856. sz. a. kelt leiratának megfelelőleg, melyben az intézet megnyitása engedélyeztetett, Miskolcy Márton ker. alesperes elkészítette a tervezetet s beküldte a budai cs. kir. helytartósági osztálynak. Időközben, 1856. szeptember 7-én leérkezett a budai cs. k. helytartósági osztálynak 24380. számú felirata, mely tudatta, hogy a cs. k. vallás- és közokt. miniszter 12.842. sz. augusztus 19-éről keltezett leiratával Zaj nay Jánost, nagyszombati gymnáziumi tanárt kinevezte képezdei rendes tanárnak, azon meghagyással, hogy a tanév megkezdése előtt Bécsbe menjen hasonnemü tanintézetek tanulmányozása végett. 1856. október 13-án 3644. számú leirattal kinevezte a hercegprímás, Jaross Vince kanonokot érseki biztosnak, s igy az intézet megkezdhette működését. Miután úgy a kormánynyal valamint Esztergom sz. kir. város tanácsával az intézet helyisége iránt folytatott tárgyalások eredményre vezettek. 1856. október 14-én tartották meg az intézet ünnepélyes megnyitását. Az intézet első helyisége az 1853-ban a város által emelt s »Esztergom gyermekei nevelésének« diszes fölirattal ékesített városi elemi iskolában volt. A város az intézet részére egy tantermet engedett át, melyben az első- és másodévesek együttesen hallgatták az előadásokat, tartott pedig ezen állapot egészen 1870-ig, amikor is a harmadik tanfolyam megnyíltával az intézet végre rendes lakóhelyet nyert. 1856. szeptember havában kinevezte a cs. kir. helytartóság Kollár István, Esztergom sz. kir. városi plébánost, mint a helybeli főelemi iskolák igazgatóját, a tanítóképezde igazgatójának, ki mint ilyen csupán a felügyelet és a vezetés jogát gyakorolta, tanárnak pedig, mint emiitettük. Zaj nay Jánost, főmegyei áldozópapot. A tanári testület hátralevő négy tagját a hercegprímás nevezte ki a helybeli főelemi iskola tanitói közül, névleg Klinda Károlyt, Klinda Bezsőt, Hulényi Ferencet és Moser Sándort, kinek helyét a következő esztendőben Kaán János reáliskolai tanár foglalta el. Október 14-én maga a hercegprímás, Scitovszky János tartotta az ünnepélyes »Veni Sancte«-t a fökáptalan, a megye és a város elöljáróságának jelenlétében. A hercegprímás, miután már előbb ellátta volt az intézetet szükséges tanszerekkel, átadta az intézetet ünnepélyes beszéd kíséretében rendeltetésének. Dr. Okányik Lajos.
