ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-02 / 31. szám

A Budapestre rándult deputáció kérve-kérte I a minisztert, hogy világosítsa fel a megye közön- : ségét. A miniszter megnyugtatta őket, s a főispánt ártatlannak mondotta. Majd Ruffy alispán vagdalta meg ellenfeleit, válaszolván Belcsák beszédjére. Kimondta, hogy olyan koncessionális szerződés, a melyet az ellen­párt képzel: nincs is. Van egy szerződés, melyet a vállalkozókkal Léván a városházán nyilvánosan megkötöttek s ez kinyomatva szétosztatott s itt is fekszik az asztalon. Felirt a minisztériumhoz, a vasúti igazgatósághoz Budapestre s a vasutat illető minden iratot kölcsönkért, hogy itt bemu­tathassa. Tessék megtekinteni! A miniszter koholmánynak mondotta az egész gyanúsítást. Jól mondotta Belcsák, hogy e teremben vádak, helyesebben gyanúk hangzottak \ el. Gyanú ok nélkül rágalmazás, s erre nem felel. Az ellenpárt lefegyvereztetvén, Kazy főispán köszönetet mond mindazoknak, kik bizalmat sza­vaztak neki. Még alig hallottuk fütyölni a garamvölgyi vonatot s a közönség már is beleunt, s eldugja j fülét, ha hallja a garamvölgyi vonatot — nem I fütyölni, hanem emlegetni. Nem is csoda, ha azután annyira kiáltoztak a megyegyűlésen a napirend után. Rá is tértek. Először megsemmisítették a garam-szőllősi ; jegyzőségi kör községeinek határozatait, Lipcsey Albin körjegyzőnek segéd tarthatása végett sze­mélyes pótlék megszavazása iránt. E községi határozatok ellen Spuller Gyula plébános fellebbezett. Folytatólag letárgyalták az uj-bányai iskolák ügyét: Léva város képviselő testületének millená- ! ris alapítványok megszavazása tárgyában hozott határozatát. Tárgyalva volt a léva-maróthi tele­fon, a melynek Koszmálytói való felépítését kérel­mezni fogják a minisztertől s Maroth és Verebély között hivatalos telefont létesítenek. Evvel a gyűlés bezárult. Városi közgyűlés. Jul. 27-én tartott városi közgyűlésre alig jelent meg a képviselők egy harmadrésze. A negyvenkilenc pontból álló tárgysorozat le­tárgyalása, az eddigi tapasztalatokból következtetve, j két napra terjedő közgyűlést helyezett kilátásba, | örvendve láttuk azonban annak egy nap alatti gyorsabb lefolyását. A gyűlés elején Dóczy Ferenc kérdést intézett a polgármesterhez az iránt, vál­jon takarékpénztári ügyészszé történt megválasz­tása folytán, szándékozik-e hivatalában megma­radni. A polgármester ugy nyilatkozott, hogy erre J a kérdésre még határozott választ nem adhat, j A gyűlés legtöbb tárgya egyszerű tudomásvétellel lett elintézve. Az eddigi »Halottak utcája* az építészeti bizottság javaslatának elfogadásával »Malonyai­utca« nevet nyert. A gazdasági tanácsnak a volt szentgyörgy­mezei jegyző-földek bérbeadásáról szóló jelentése, amely szerint a volt jegyző földek kisebb össze­gért lettek bérbeadva, mint amilyen összegért a város azok használatát a jegyzőtől megváltotta; miután a mostani bérösszeget a szentgyörgymezei képviselők is elég nagynak vélik, felszólalásra késztette Brenner József képviselőt. A fölszólaló ugyanis ellentmondást lát a szentgyörgymezei képviselők eljárásában; azonban nagyon téved. A volt jegyzőnek fizetését a szervező bizottság állapította meg, nem a képviselő testület, s hogy a földekért mily összeget számított, arról nincs I minden képviselőnek tudomása; s ha a jegyző beigazolta, hogy több jövedelmet tudott földjeiből előállítani, mint amennyi bért most azokért ad­nak, igazságtalan dolog lett volna, azért őt jöve­delmében megrövidíteni. Tudomásul lett véve több számadás meg­vizsgálásáról beadott jelentés. A rendőrkapitánynak az országos vásárok számának szaporítása, valamint több hivatala körébe tartozó ügyek rendezésére tett javaslata elfogadtatott. Nozdroviczky Miklós városi erdőmester ellen | az erdei fű lekaszálása miatt tett följelentés ügye, ' hosszabb vitára adott okot. Végül a tanácsnak az erdőmestert teljesen fölmentő javaslata szava­zásra bocsájtatván, 29-en voltak mellette, s ugyan annyian ellene s igy mivel az elnöklő polgár­mester is mellette szavazott, a tanács javaslata el lett fogadva és a hosszasan húzódó kinos ügy befejezve. Elfogadta a képviselő testület a vidékről ; behozott szeszes italokra és a helyben gyártott szikvizre vetendő adó tervezetét. Kimondatott, hogy jövőre a kövezetvám és helypénz szedést a város házilag fogja kezelni. A villamos világítást illetőleg, tekintve a város nehéz anyagi helyzetét, kimondatott, hogy előbb erre vonatkozó részletes terv és költség­vetés készítendő s ennek alapján hozandó határozat. A városi reáliskolának, az államtól kért évi segély ügyében, a további teendőkre a tanács lőn utasítva. A belügyiminiszteriumnak azon leirata, hogy az anyakönyvvezető mellé még egy tollnok adas­sék a városi tisztviselők közül 80 forint tisz­teletdíjjal, nagy visszatetszést keltett. Az anya­könyvi hivatali teendő nem annyi, hogy az egy hivatalnok munkaidejét teljesen kimerítené; s miután annak nehezebb részét, a házassági ügyeket amúgy is a polgármester végzi, az alkalmazandó tollnok a születési és halálozási esetek napon­kinti bejegyzését igen csekély fáradsággal elvé­gezné, s akkor a 800 forintnyj fizetéssel díjazott h. anyakönyvvezetőnek tulajdönképen teendője rendkivül leszállna. Nincs indokolva, miért kellene egy városi tisztviselőt hivatalos teendőinek köré­bői, az állami anyakönyvvezetéshez elvonni. Dr. Fehér Gyula plébános rámutatott ezen rendel­kezés nagyon kivilágló, elrejtett indokára, a he­lyettes anyakönyvvezető munkaképtelenségére. A valóban derültséget keltő ügyben érdemleges hatá­rozat nem hozatott. Bejelentette végül dr. Fehér Gyula, hogy Ő Eminenciája, kegyelmes főpásztorunk a kir. városi plébánia-templom számára szent Péter és Pál apostolokat ábrázoló nagy képet festetett unoka­öcscse Vaszary János festőművész által, s ennek július 28-án délután Budapesten leendő átvételére egy bizottság kiküldését kérte. A polgármester elnöklete alatt hat tagú bizottság a kitűnően sikerült képet már át is vette, s legközelebb a templom főoltára fölé lesz elhelyezve. 0 Eminen­ciájának városunk iránti szeretetéről tanúskodó ez ujabb jele. A gyűlés esti 7 óra körül ért véget. A győri kir. ügyészség figyel­mébe. Az Esztergomban megjelenő hírlapok sajtóügyi eljárása a győri kir. ügyészség ügyköréhez tartoz­ván, felkérjük a győri tekintetes kir. ügyészséget, szíveskedjék becses figyelmére méltatni az Eszter­gomban megjelenő »Esztergomi Közlöny" cimű megyei hivatalos helyilapot, melyet az esztergomi kir. anyakönyvvezető-helyettes szerkeszt, s a mely nyakra-főre, minden kaució nélkül politizál és közli a mérgesebbnél mérgesebb politikai cikkeket az ellenzék, különösen a néppárt ellen. Mi nem vá­laszolhatunk politikai ízű cikkeire, mert ez eset­ben magunk adnánk tápot a politizálásra. Miután a nevezett lapnak ezen üzelme sajtótörvénybe ütkö­zik, kérjük a tekintetes ügyészséget, szolgáltasson igazságot, hogy a sajtőügyi törvény a maga tisztes­ségében fentartassék. Bízva a kir. ügyészség pár­tatlan igazságérzetében, hisszük, hogy az ügyet az igazságügyi miniszterhez nem kell vinnünk. HIREK. * Személyi hirek. Dr. Csernoch János és Maszlaghy Ferenc kanonokok Koritnyicáről váro­sunkba visszaérkeztek. •— Dr. Burányi Gergely a keszthelyi és Gsáka Károly a zsolnai gyimnázium igazgatója rokonaik látogatására Esztergomba ér­keztek. — Dr. Komlóssy Ferenc prépost-kanonok Balatonfüredről, dr. Halmos Ignác papnevelőinté­zeti alkormányzó Nagyszombatból hazaérkeztek. — Czibulka Vilmos altábornagy tanulmányutjában pár napot városunkban töltött. — Dr. Klinda Teofil primási szentszéki jegyző, dr. Kovács Kálmán ké­pezdei igazgató Balatonfüredre, Hanny Béla pri­mási jószágigazgató Ghinorányba, onnan Pozsonyba utazott. — Dr. Haugh Lambert kórházi alorvos ezen állásáról lemondott. — Vaszary János festő­művész a fővárosból városunkba érkezett. — Horváth Mátyás a kőszegi gymnasium uj igazgatója állása elfoglalására körünkből Kőszegre távozott. — Brolly Tivadar, Pozsony város főjegyzője szer­dán hivatalos ügyben városunkban időzött. * A hercegprímás oltárképe. Vaszary Kolos biboros hercegprímás 0 Eminenciája a millenium emlékére* az esztergomi belvárosi plébánia tem­plomnak egy igen szép és nagy arányú oltárképet ajándékozott, melyet Vaszary János festőművész festett. Miután a kép tárgyát Sz. Péter és Pál együttes megjelenését, még a mult évben dr. Fehér Gyula és Maiina Lajos megállapították, a kép ezen tárgynak és a felvett méreteknek megfelelően napok­ban elkészült. Junius 28-án délután Maiina Lajos polgármester vezetése alatt dr. Fehér Gyula, Brenner József, Reusz József, Kollár Károly tanácsos és Rudolf Mihály urakból álló bizottság a festő-mű­vész Budapest várkerti műtermében átvette a ké­pet, s intézkedett, hogy mielőbb városunkba hozzák. A kép csütörtökön érkezett meg, vele együtt Vaszary János, aki pénteken délelőtt a belvárosi templom szentélyében ki is bontotta. Magassága 660 cm., szélessége 360 cm. Miután csak kiterítve s nem I felfüggesztve volt alkalmunk a képet látni, véleményt most nem mondhatunk. A művész különben hétfőn vagy kedden az esztergomi sajtó képviselőinek és a társaságnak be fogja művét mutatni. Tizennégy havi munka fáradsága a kép, mi tekintve a méret nagyságát, nem is nagy idő, meglepő jele a művész szép munkaképességének. Azt a jelenetet ábrázolja,, mikor Szent Péter és Pál Rómában megjelenik, Péter keresztel a csarnokban, Péter a Gapitoliumról a néphez beszél. A képpel egyidejűleg új márvány főoltárt is készíttet Ő Eminenciája, mi méltó pendantja lesz az új oltárképnek. * Sz. Istvánnapi ünnepi szónok. Sz. István király ünnepén, a budavári Nagyboldogasszony templomában a szokásos ünnepi szt. beszédet az idén dr. Párvy Sándor egri kanonok, érseki iroda­igazgató fogja tartani. * Isteni tisztelet. Az esztergomi Oltáregye­sület f. hó 9-én, vasárnap nyilvános istentiszte­letet tart a vízivárosi zárdatemplomban. Reggel % 7, továbbá 8, 9 és 10 órakor lesz sz. mise és délután 5 órakor sz. beszéd és litánia. * Az esztergomi újjászervezett tanító­képző. Dr. Komlóssy Ferenc főegyházmegyei főtan­felügyelő kellemes s úgy tanügyi, mint a társadalom minden rétegében közörömet terjesztő rezolució­val érkezett vissza pénteken Balatonfüredről. O I Eminenciája a biboros herceg-primás a főtanfel­ügyelőhöz intézett okiratban elrendelte, hogy az igazgatói s hittanári állás kivételével 4 rendes és 2 helyettes-tanári állásra pályázat hirdettessék. Hőn várt óhaj. s a főegyházmegye tanügyeinek fontos lendületre való jutása veszi ezen kegyelmes ha­tározattal kezdetét. Megszűnik az az időleges ál­lapot, mely bizony a tanügynek nem vált hasznára s elérte az esztergomi főegyházmegye tanügye is. azon horderővel biró szinvonalat, hogy a tanító­képző intézetnél a tanár pályát és szellemi munkás­ságához mért gondatlan megélhetési kört nyert. Örömmel s hálával üdvözöljük Ő Eminenciája magas tanügyi elhatározását, a pályázatra pedig, melyet lapunk mai számában közlünk, felhívjuk i t. olvasóink figyelmét. * Eljegyzés. Báró Jeszenák István cs. és j kir. közös hadseregbeli hadnagy eljegyezte Komlóssy Annát, dr. Komlóssy Ferenc kanonok egyház­megyei főtanfelügyelő testvérhugát. Az eljegyzés hírét nemcsak városunkban, de a szélesebb tár­saskörökben is örömmel fogadták. Az ifjú pár frigyéhez sok boldogságot kívánunk. * Polgármester válság. A hétfői városi i közgyűlésen Maiina Lajos válasza Dóczy Ferenc interpellációjára városszerte csillapitólag hatott a kedélyekre. A mai viszonyok közt, s tekintettel hogy csak nem rég volt a város a polgármester választás izgalmának kitéve, Maiina polgármester hazafias és a város békéjét szolgáló cselekedetet, végez, ha marad, s fölülemelkedik ügybuzgalmával azon körök hálózatán, kik tendenciózus fogásaik­kal ki akarnák a polgármesterségből ugratni. A férfias akaraterő, a munkásság az ellenfélt is idő­vel kibékíti. * Egyházi zene. Aug. 2-án vasárnap a Bazilikában tartandó isteni tisztelet alkalmával a főszékesegyházi ének és zenekar a következő egyházi énekeket adja elő: Aiblinger Gaspar miséje. Graduale. Amavit eum. Feigler VictortóL Offertorium. Suscipe Domine. Lambillotte L.-tóL

Next

/
Thumbnails
Contents