ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-02 / 31. szám

boszusan reá szólt: »Galla bácsi ezeket ám a nép közt kiosztani nem szabad; mert a szolgabíró úr megtiltotta.* Már pedig én megteszem — volt a felelet, — mert ehhez jogom van. Erre kapta magát a bepciáskodó s. jegyző úr, elvette az asztalról a füzetkéket és a »hivatalos szekrénybe« zárta. Galla úr először tréfára gondolt, de amint követelése sikertelen volt, hagyta, egy hét múlva újra követelte ; mert azokhoz joga van. Először tagadta a segéd úr, de miután erélyesen követelte, előhúzta, néhány azonban már hiányzott belőlük. Meghagyta Galla úrnak, hogy ki ne ossza addig, mig »szolgabírói vizsgálat« nem lesz. Próbaképen várt, de bizony nem jött és nem is fog jönni. Az olvasók pedig örülnek a hasznos olvasmánynak. Valóban gyönyörű sajtószabadság ! farizeusi gyűlölet a nép jogát védő »néppárt« ellen. A kongrua. O A rendelet értelmében a kongrua-összeirás javában folyik országszerte, vagy legalább kellene folynia, mert hogy az idő, amint e lapokban már egyszer helyesen ki volt fejtve, szerencsétlenül lett megválasztva, azt most már mindenki beismeri. Azt sem tagadja már senki, hogy a kongrua-összeirás bizony vissza nem tartja a lelkészkedő papságot a »néppárti agitációktóU, mert eddig még nem tartatott annyi néppárti gyűlés, mint épen e napokban, azokból pedig a papság ugyancsak kiveszi a maga részét. Ha a jelek nem csalnak, az elrendelt összeírás aligha egyhamar fog sikerülni. Annyi biztosra vehető, hogy a kitűzött rövid határidőre el nem készül. A papság ugyanis feltűnő bizalmatlansággal fogad manap mindent, még azt is, ami anyagi érdekeit oly közelről érdekli, a mi ettől a kormánytól jön. A papság nem tud szabadulni attól az aggodalomtól, hogy anyagi helyzetének följavitása esetleg az ő függetlenségének rovására történik. S valljuk be őszintén az az aggodalom nem is alaptalan. Mert oly kormányban, mely mindent a pártpolitika szempontjából itél meg, nem igen lehet bizni. Csak a legutóbbi napok szolgáltattak bizonyságot arra nézve, hogy még a püspöki előterjesztéseket is ebből a szempontból birálják meg. Már pedig a papság zöme manap nem kormánypárti s kész inkább nyomorogni, mintsem függetlenségét feláldozni. Ha a kormánynak szemei előtt semmi egyéb sem lebegne, mint a papság anyagi helyzetének javitása, akkor nem tenne egymásután oly intézkedéseket, a melyek azt rontják mint pl. az egész egyházpolitika, mely a papságnak anyagi romlására is van. Mindamellett a kongrua-kérdes manap már oly stádiumban van, hogy az elől kitérni nem lehet, annyival kevésbbé, mert a nehézségek szaporítása .magának a püspöki karnak komprommittálásával is járna ; már pedig ezt minden katholikusnak s annyival inkább a papságnak kerülnie kell. A püspöki tekintélynek megalázása magának az egyháznak van ártalmára, mert a kettő egymástól elválaszthatatlan. Maga az összeírás a mely most folyamatban van, még nem rontja le a papság szabadságát annak dacára, hogy az a hatóságok közreműködése mellett történik. A hatóságok közreműködése szükséges is, mert sok oly tényt kell kideríteni, sok oly bizonyítványt beszerezni, a miknek előállítása a világi hatóság közreműködése nélkül merőben lehetetlen. Az összeírás nem egyéb a kongrua előkészítésénél. A szükséglendő pénzösszegek beszerzése, a javadalmazások kiegészítése és a mi fő, a pénzösszegek utalványozása, kifizetése, egyszóval azoknak kezelése, az a mi az egyház szabadságát veszélyeztetné. Ha mindez úgy történnék, hogy a kormánynak hatalmában állana, a kongruát kiutalni vagy megtagadni, úgy miként azt Németországban tették annak idején, vagy teszik jelenleg is Franciaországban, akkor Isten és ember előtt kijelentjük, hogy ilyen kongrua nem kell. Általában a kongruát a javadalomnak kell adni, nem a javadalmasnak. Ha tehát a javadalmat valaki elnyeri és abba püspöke törvényesen beigtatja, akkor huzza is a javadalmat, akár tetszik az élvező javadalmas a kormánynak, akár nem. Az neki vissza nem tartható, attól meg nem fosztható addig, mig a javadalmat birja. Aki a kánonok értelmében megszűnt javadalmas lenni, csak az veszítheti el a kongruát, más senki. Igy kontemplálva a kongruát elfogadjuk, máskép nem. Mert hogy, a mi különösen manap igen könynyen megeshetik, valakit a kormány előtt denunciáljanak és ettől azután a kormány a segélyt megvonhassa, ily kongrua nem kell. A kongrua végleges rendezését nem volna szabad az autonómiától elválasztani. Véleményünk tehát az, hogy az összeírásokat, ha nem is a kitűzött terminus alatt, mert az rövid s amúgy sem alkalmatos, el kellene készíteni, azután pedig hozott szűnik meg igazán. Délben még hogy beszélgettek, mosolyt is próbált néhányszor csalni ajkaira, de nem sikerült. S most itt ül, hátravetett testtel, lógó kezekkel, szemei le vannak zárva. Azok a szemek, melyek a nőt ugy meg tudták vigasztalni, szivébe kitartóbb bátorságot önteni. Átkarolta, és komoly, ráncos arcára folyatta patakzó könnyeit. Búgott, sirt, majd felsikoltott. Ha valaki a környező szomszédokból távozott, jött helyébe más. Igy tartott estélig. Alig tudták a halottól elvonni, hogy éhét valamivel csillapíthassa, de a lenyelt sós nedv ő neki elég volt. Mikor kiterítették Bemöyt, Viola két szomszédasszony karjaiban, kik körülfogták, elájult. Alig tudták eszméletre téríteni. Mikor felocsúdott, kidőlt szemeit az ott lévőkre függesztette, majd felugrott és a holthoz rohant. A fekete leplet fellebbentette; hogy majd igy elérti a mozdulatlan test iszonyú fájdalmát és felkel ... túl járt az már akkor, odaát volt a . . . hova minden jó lélek kerül. Bemőyt eltemették. Családja, a kőszívű rokonok rendeztek számára egyszerű temetést. Feketére festett fakoporsóban tették el egy szűk, nedves gödörbe. A leány szemeiben kimondhatlan fájdalom lángja égett, mikor atyját zajtalan részvéttel lebocsájtották. A szívtelen rokonok mily szokott egykedvűséggel nézték végig az egészet. Ott álltak, ahogy kényelmes fogatjaikról leszállottak és csak nézték, hogy emelik le a kocsiról, valami kopott öltözékű ur (volt ispánja) néhány szót mormol s azután leeresztik, hányják rá a még fagyos rögöt. Azután öt meg fogja valaki, de kiszabadítja magát és lehanyatlik a hantra. A hideg ugy borzogatja testét, hanem ő csak ott marad tovább, ott fekszik és sir. Amikor felemelik, akkorra már nincs ott egy rokon sem, eltűnt az utolsó szálig. Mily jó volt, hogy ugy váltak el, köszönés nélkül; vagy nem tudott volna reájuk nézni, vagy a harag szúró nyila sötétedett volna szemében és akkor nem néznek rá többé soha. Még kegyelemből sem. Késő éjjelig fent volt, ott vigasztalták a derék szomszédok. Könyeinek árja időnkint kiürült, s akkor szótalanul nézett mindenkire. Majd ismét megteltek s csordultak végig sápadt arcán. Aztán megritkulnak, ki-ki már benéz a gyermekeihez, s csak egy fiatal özvegy, jó szomszédasszony marad nála éjjelre. Az két éve már hogy férjét elhantolta, de még tudja, hogy mi a veszteség. A szomszédok másnap, harmadnap . . . küldtek enni valót, kész étkeket. A jó emberek szívességből, könyörületből tették, mintha rokonai lettek volna s nem azért, hogy meghálálja. Azok a gőgös fenhéjázók csak egy névkártyán sem kondoleáltak, nemhogy személyesen jöttek volna el. Nyomor azért utói nem érte. Kinek lelke oly tiszta, szűzi volt mint az övé, annak nem kellett kétségbe esnie. Megvédték azt eső, hideg, szél, de az ocsmány kísértés elől is: a zárda falai. A mosolygó arcú leányka az Ur jegyese lett. zálátni az autonómia szervezéséhez és fölállításához. A kongrua-bizottság a további tárgyalásokat már az autonómiával egyetértőleg végezné, az autonómia pedig adminisztrálná a kongrua-alapot és biztosítaná a papság függetlenségét. A kultuszminiszter kijelentette, hogy az idei év nem alkalmatos az autonómiai kongresszus összehívására. Jól van ; fogadjuk el, hogy úgy van. Akkor hát végezzék el ez évben az összeírással járó munkálatokat, azután hívják össze az autonómiát és azzal együtt folytassák a további tárgyalásokat. Mi pedig bízzunk a hercegprímás szavaiban, a ki midőn az esztergomi főegyházmegyében az összeírást elrendelte, biztosította a papságot, hogy semmi olyanba nem fog beleegyezni, a mi az egyház és a papságnak függetlenségét veszélyeztetné. »A kedélyek megnyugtatására eleve kijelentem — igy szól a hercegprímás a főegyházmegyei papsághoz — hogy a papi jövedelmek összeírása után a kongrua érdekében foganatosítandó oly intézkedésekhez járulhatok csak, melyek a kánoni törvényekkel, a püspöki jogokkal és a papság függetlenségével nem ellenkeznek.* Külföld. —cs.—• A német katholikusok ez évben Dortmundban tartják 43. nagy-gyülésüket aug. 20—27. napjain. Megfelelően azon magas és a kor szükségleteit fölértő feladatnak, melyet a tevékeny német katholikusok a társadalmi téren szem előtt tartanak, az idei nagy-gyülés a legégetőbb kérdések megbeszélését tűzte ki célul, és azon lelkes meghívóban, mely a nagy-gyülésre szólit, ezt határozottan jelezte is. A mi korunk a társadalmi kérdések kora. Ezek foglalkoztatnak most Németországban mindenkit, aki tevékeny részt vesz a nyilvános politikai és egyházi életben. És Dortmundban összejön a derék katholikus nép, hogy megjelenésével bizonyítsa a katholikus elvek egyesítő hatalmát és erőt merítsen az elvbarátok lelkes csoportjai látásából. A nagy-gyülés meghívója örömteljes visszhangra talál a kastélyokban és kunyhókban, a komoly gondolkodók csendes szobácskájában, és zakatoló gyárak zajos mnnkásainál, a városokban és falvakban, szóval mindenütt, hol a vallástól áthatott lelkek az élet nyomorúságait, a társadalom égő sebeit orvosolni józan észszel, becsületes akarattal igyekeznek. Főleg a mezőgazdaság van előtérben most Németország összes nyilvános kérdései között. Miután a lefolyt 30 év alatt a tőke érdekében a törvényhozás minden működése csak a nagyipar előmozdítására lett fordítva, a mezőgazdaság a legszomoritóbb helyzetbe került. De mivel ez képezi Németország megélhetésének alapját, a válságos helyzet e téren felnyitotta szemeit minden elfogulatlan elmének. Még Miguel is, ki pedig előharcosa volt azoknak, kik mindent a nagyipar érdekeinek törekedtek föláldozni, most az ellenkező irányba lépett és a mezőgazdaság megmentését hangoztatja, De hogyan lehet segíteni? Ez azon kérdés, mely körűt most minden forog. Könyveket írnak, számolnak, kísérleteznek. Kanitz gróf felvetette a gabona-monopolium eszméjét és jelenleg milliók esküsznek erre. Ezzel szemben egy ausztriai pék, Till, világosan kimutatta, hogy a gabona-monopolium egyedül semmit sem használ, sőt veszélyes, ha az állam nem gondoskodik egyszersmind arról, hogy a kenyér olcsó legyen. Till felfogása szerint a tőke zsarnokságát a világpiacon ugy lehetne megtörni, ha minden egyes állam megszabná a gabona és kenyér árát. Dr. Ruhland a határidő-üzletben látja a bajt. Ő is megsemmisíteni akarja a tőke monopóliumát a világpiacokon, de nem egyoldalii árszabályzattal, hanem az államok olyan közbelépésével, hogy ezek mint vevők és elárusítók szerepeljenek ott és úgy befolyásolják az árakat Szerinte, ha' Európa államai és Észak-Amerika egyenként 20 millióval lépnek a piacra, mint vásárlók, így képesek volnának mindenkor tetszés szerint szabályozni az árakat. Azonban a gabona árak szabályozása és általában a mezőgazdaság kérdésének rendezése