ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-19 / 3. szám

bort legutóbbi fényes beszédéért üdvözölje s további támogatását kérje ki. — Bánffy finierator. »Látjátok feleim szemtükkel, mik vagmok ; isa por és hamu vagmok« ; igy szól a régesrégi halotti beszéd; a legújabb halotti beszédeket pedig elmondták Bánffy és Apponyi; ezek a liberalizmus halotti beszédei! »Liberalis feleim«. — ez a beszédek tartalma, — ^látjátok szemtükkel, mik vagmok; frázitos hősök, erőszakoskodó pártemberek vagmok.« Nálunk bizony a szabadság s a választói jog irott malaszt: a hatalom kitekeri nyakát; mert az »ország érdekét, — mondja Bánffy, — a liberalizmusnak föláldozni nem lehet.« Vagyis, nem lehet a szabadságot, melyet a papiroson is testi szájjal is hirdetnünk, a »szabad« polgároknak megadni, ha azt a mi érdekünk meg nem engedi. E korszakalkotó beszédek után tehát arra ébredünk, hogy mi követeljük a liberalizmus jogait, mi védjük meg elveit, s Báffny et consortes pedig az ország érdekeit védő konzervatív politikának hivei. Látjátok tehát mindnyájan »szemtükkel«, hogy az egész liberalizmus, vagy kivihetetlen idealizmus, vagy öntudatos hazugság. A magyar politikai élet faroszai azért gyúlnak ki hasábos beszédekben, hogy aki ezt még nem látja, azt fölsegítsék erre a belátásra. S a keztyüs és parfümös urak pedig dörzsölik kezüket s azt gondolják, hogy az emberek mindig oly dőrék maradnak, amilyenekké őket a liberalizmus tette. Nem maradnak; be fogják látni a szemfényvesztést s a korrupciónak léha időszaka után tán a magyar népben is fölcsillan a politikai érettség szikrája. Addig pedig keressük és gyűjtsük össze a jellemes embereket, kik a szolgai korban pénzért, hatalmiérdekértnemmondanak mindenre »Ament«; hanem azt mondják : ily elveknek sem úttörője, sem csatlósa nem lehetek. — Képviselő választók lajstromának bemutatása. A néppárt központi irodája január 15-ki kelettel, — az országos képviselőválasztók lajstromának bemutatása tárgyában a következő értesítést bocsátja ki: Többen jelentették már párthiveink közül hogy ők a saját községük jegyzőjétől kérték az 1896-ra szóló orsz. képviselő választók véglegesen összeállított névjegyzékét. Legyen szabad erre nézve megjegyeznünk, hogy ha az illetők ezt teszik, helyesen cseiokesznek ugyan, de ezzel célt nem érünk, mert az ily sporadikus munka sokáig húzódik és utóvégre is hiányos marad. Ismételjük tehát a vármegyék székhelyein s a törvényhatóságbeli joggal felruházott városokban lakó elvbarátainkhoz nemrégiben e lap hasábjain intézett kérelmünket, hogy ők szíveskedjenek és pedig az illető megye vagy város összes választó kerületeire vonatkozó választólisztákat lemásoltatni, mert ezen ügyben ez a legrövidebb és az egyedül biztos eljárási módozat. Az elpusztult szőlők és az uj törvényj avaslat. Már 15 esztendeje annak, hogy az ország bortermő vidékeinek népe könnyes szemekkel nézi, miként pusztulnak ki ama területek, a melyek élete föntartói voltak ; majd sirva, majd fájdalmában átkozva vágta ki azon tőkéket, melyek érett gyümölcséből föntartotta saját és családja életét. Az ötvenes években sirva vigadott, most pedig sirva sirt, mert pusztuló tőkéivel pusztult a kenyere. Az intéző körök ügyet sem vetettek e dolgokra, csupán midőn az agráriusok megindították a mozgalmat az egész vonalon, midőn látták, hogy a vörös szegfűnek esetleges folytatásai is lehetnek, megmozdult azon »pigra massa«, melyet atyai kormánynak neveznek. De hát köszönet ezért is, mert jobb valamikor, mint soha. Annyi bizonyos, hogy a számok legvilágosabban beszélnek. -Magyarország szőlőterületei nem egy-két esztendő alatt pusztultak ki, hosszabb ideig tartott ezen pusztulás folyamata és a szegény szőlőbirtokos-lehetetlenül állott evvel szemben. A phyloxera biztosokban nem volt hiány, talán több volt, mint a mennyi kellett volna, de ezek az ügyön nem lendítettek Végre az óriási számok fölrázták azokat, kiknek első sorban kötelességük lett volna a bajon segíteni. Nem akarjuk Darányi földmüvelésügyi minisztertől megtagadni az érdem koszorúját, hogy végre belátta, miszerint az ország területének azon 300.000 holdját, mely azelőtt évenkint óriási hasznot hajtott, nem lehet parlagon hagyni. Ez az óriási terület ezer meg ezer embernek nyújtott keresetet, élelmet sőt •jómódot is. Ezen emberek jólétét és megélhetését biztosítani célja ama törvényjavaslatnak, melyet a földmüvelésügyi miniszter legközelebb terjeszt az országgyűlés elé. Hogy ily későn kerül ezen javaslat szőnyegre, annak egyéb oka nincs, minthogy előbb kellett a polgári házasságról, felekezetnélküliségről és zsidó recepcióról öt álló esztendeig vitatkozni. Nem csoda, hogy ily és ennyi szellemi és lelki boldogitás mellett nem jutott idő arra, hogy a nép szociális és anyagi érdekeivel törődjenek; ámde örömmel valljuk be azt, hogy ez az első tény, melyből beláthatjuk, hogy a nemzet alapját képező mezőgazdaság megmentésére is végre komoly.Jépések tétetnek. Magának a javaslatnak teljes megvittatásába jelenleg nem bocsátkozunk, csupán röviden közöljük annak tartalmát, melynek hasznos voltáról, ha meggyőződik Esztergom város, a megye és a szomszédos megyék közönsége, amúgy is fölhasználja, igénybe veszi az általa nyújtott kedvezményeket saját jól felfogott érdekeinek megvédése és előmozdítása céljából. A kis gazda önerejéből teljesen képtelen rekonstruálni, újjáalakítani elpusztított szőlőit. Ha ezen újjáalakítás céljából kölcsönhöz fordul, úgy az időközi kamatok, melyeket a kölcsönvett tőke után fizet, azon idő alatt, mig az újjáalakított terület hasznot hoz, teljesen kimeritik, sőt még ujabb adósságokba is belekergetik- Eme bajon segíteni van hivatva első sorban az uj törvényjavaslat. Ezen célra szolgáló első eszköz az olcsó hitel és a könnyű törlesztési mód, melyet teljes mértékben nyújt az uj javaslat. A törvényjavaslat 6. §-á szerint ugyanis fölhatalmaztatik a földmivelésügyi miniszter, hogy egy vagy több hazai pénzintézettel szerződésre lép, melynek alapján azok legalább 25 millió forint erejéig az elpusztított szőlők felújítására kölcsönöket adnak. Ily kölcsönök adhatók 1. az 1894. XII. t. c. intézkedései alapján megalakult hegyközség összes tagjainak vagy a hegyközség kötelékébe tartozó öt tagnak, ha a felveendő kölcsön összege legalább 20.000 frt; 2. az elpusztult szőlők felújítására alakult szövetkezeteknek; oly egyes birtokosoknak, a kiknek legalább 800 négyszögöl felújítására alkalmas szőlőterületük van. A kölcsön nem az árfolyamtól függő értékpapírokban, hanem készpénzben adatik, azonban nem haladhatja tul a terület felújítása költségeinek összegét. A törlesztés módozatait illetőleg azt határozza, hogy a kölcsön törlesztése csak az ötödik évben kezdődik, mikor már a felújított terület teljes hasznot hajt. Történik pedig tizenöt esztendőn keresztül fizetendő járulékokban, melyek a hegyközségeknél 9.17 százalékot, a magánosok kölcsöneinél 9.47 százalékot tesznek ki. Vagyis ha valaki szőlőterülete felújítására fölvesz pl. 500 frtos kölcsönt, akkor, ha hegyközségi tag, fizet az 5-tödik esztendőtől kezdve tizenöt esztendőn keresztül évenkint 45 frt 85 krt, ha magányos kölcsönvevő, 47 frt 35 krt. ezen járadékok fizetésével tizenötödik esztendő végén nemcsak a kamatok, hanem a töke is törlesztettek, és igy első esetben fizetett 687 frt 65 krt., a magánjog kölcsönvevő pedig 812 frt 25 krt, holott az 500 forintos kölcsön mellett, ha egy pénzintézettől veszi fel 6°/o mellett, 20 esztendő alatt csupán a kamat fejében fizetne 600 frtot. A javaslat azonban módot nyújt arra is, hogy bárki tetszése szerint, a kölcsönügyletet rövidebb idő alatt lebonyolíthassa. Az összes okiratok, melyek az adandó kölcsön felvételére, iegombolyitására, telekkönyvi bejegyzésére és törlésére, valamint a befizetett és törlesztett nyugtatványokra vonatkoznak, bélyeg- és illeték mentesek. Magában foglalja még a törvény az utasítást a miniszter részére, hogy a felújításra szükséges szőlővesszők és szőlőoltványok nagyban való termelésére intézkedéseket tegyen és azoknak méltányos áron való kiszolgáltatásáról gondoskodjék. E célra szükséges költségek 1.200.000 frtban állapittatnak meg Egyúttal felhivatik a miniszter, hogy az uj szőlőmüvelés gyakorlati ismereteinek népszerű terjesztése végett a munkások díj mellett rendszeres tanfolyamokat szervezzen. Ezek volnának ama főbb és lényeges pontok, melyek minket közelebbről érdekelnek. rült előadásom, itt meg tán még jobban fog sikerülni. — Jó lesz, jó lesz, — mondják rá mindhárman — különösen tetszett a bírónak, ki saját bevallása szerint csakugyan még nem látta Zrínyi Miklós kirohanását, mit el is hittek neki. Az elöljárók a »ráadást« kihörpentették, s miután Náci családjának szerencsés jó éjszakát, s boldog fölvirradást kívántak, Rőzsaberky Tihamérnak pedig a korcsma-padon éjjeli szállást biztosítottak, eltávoztak. Alig várták szavaik szerint a másnap ->ilyenkort,« hogy megláthassák tulajdonképen, milyen is volt az a Zrínyi Miklós kirohanása. II. A várvavárt másnap este megérkezett. Ki van világítva a csippánházi vendéglő nagy irószobája, Náci egész fagygyúgyertya készletét mozgósította. A nézőtér ponyvákkal van elkülönítve, a bejáratnál két markos legény, a falu két kisbirója őrzi a bejárást. A nézőtéren, hosszú korcsma asztal derekán a nótárius foglal, helyet, mellette pöfékel balról hosszúszárú pipából kedves komája, a helybeli kántor; jobbról az új árendás nagyterjedelmű felesége, ki ma a legjövedelmezőbb vendég, mert kétszer annyit fizetett mint más, vagy felülfizetés kötelességének tiszteletéből, vagy mert két akkora helyet foglalt el, mint a mellette gubbaszkodó férje, kit akár esernyőnyélnek használhatott volna. Hátuk mögött az öregbiró és törvénybiró foglal helyet, várják az előadás kezdetét, türelemre intik a kíváncsi puplikumot, csak azt sajnálják, hogy feleségeiket is ide nem ültették, hol dicső leend a kilátás, no de majd csak meglátják az ajtóból is a többi becses meghívottak al együtt. Az előadás kezdetét veszi. A ponyvafüggönyök széthúzódnak. Egy pokróczczal leterített, üres ludketrec tetején mutatja be hősi alakját Rózsaberky Tihamér. Jól áll testén a nótárius úr fekete zsinóros atillája és nadrágja, mintha csak ő viselte volna negyvennyolcban ennek darutollas kalpagját. Vállán lóg az öregbiró vörös bundája, nyalkán összeveri lábain a törvénybiró kordován csizmáit, erősen vagdalkozik egy fa-karddal, mit a farsangi napokban »balazsj árast« rendező kántor kölcsönzött neki. Szinte látszik arcán, hogy a biróné asszony ma már jól tartotta disznótoros kásával, törvénybiróné meg kalbászos savanyú káposztával, s beszedte öt krajcáronkint a tojás árát a falusi jó asszonyoktól, kik jelen vannak, a látnivalók fejében. — Nézze csak komám — mondja a nótárius kántor komájának/midőn rápillant az »uj« Zrínyire — milyen egy helyre való legényt öltöztetünk ebből a sehonnaiból, mintha csak magamat látnám ifjú legény koromba, hogyan illik neki a subám, milyen jól áll neki a csizmám, súgják hátul az öregbiró és törvénybiró. De mégis csak a kard teszi daliássá, egészíti ki a kántor, az örvendezők véleményét. »Vitézek* ! — kezdi előadását Zrínyi hős unokája — látjátok lobogni a török had zászlóját, látjátok a bástyák alatt rohanni vad táborát, halljátok ágyúinak bömbölő hangját — e percben nagyokat üt zsiros kalapjával az egyik kis biró, másik kis biró társának új ködmenes háta közepére, hup — hupp — bum — bumm — hangzik az új divatú ágyú ; a még ujabb divatú tüzér sűrűen osztogatja bombául —• inkább meghaljunk mintsem ide gyáván visszatérjünk. Előre, előre törjük át az ellenség sorfalait! — kiált, s áttörvén a bámuló tömeget, elrohant .... —• Ezt nevezik urak »Első felvonásnak« — mondja a nótárius, — magyarázva elöljáró társainak a dolgot, majd a második felvonás bizonyosan érdekesebb lesz, addig is újra rágyújthatunk. Nyomban előszedték, vették, dohány és tűz szerszámaikat, s rágyújtottak. Az árendásné is kifejezte ez alatt tetszését, hogy — úgymond — sokszor látta már Zrínyit kirohanni Pesten és Párizsban, de ily gyorsan még nem. Várnak és várakoznak. Ekközben az ajtó előtt mindinkább erősbül valami lárma és jajgatás. — Te Peti öcsém — mondja a nótárius az egyik tüzérként alkalmazott kis bírónak — tekints oda a lármázok közé, mond nekik hogy csillapuljanak, egyébként hozd hirül, hogy mi bajuk van. A kis biró csak egy negyed óra múlva keveredett vissza, s ijedt képpel áll a nótárius ur elé. Nos ? kérdi a nótárius. — Jelentem alásan nemzetes nótárius uram, szerencsétlenség érte a biró és törvénybiró úr házát. — Micsoda szerencsétlenség? — Hát kérem átossággal ugy hallom, hogy ez a komédiás vagy micsoda, a mint előbb kirohant, úgy földöntötte merő áltában a biróné és törvénybiróné asszonyomat, hogy az egyik nyilván kitörte a lábát, a másik alattomban a kezét, s