ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-06-14 / 24. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. június 14. 24. szám, ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. „Királyukhoz és vallásukhoz hiven." Ezen arany szavakkal aposztrofálta a koro­nás király a nemzetet, midőn a törvényhozás a trón zsámolya előtt tolmácsolta hódolatát. Az Isten oltalma mellett — mondotta a király — ez az ország csak akkor erős és virágzó, ha fiai »királyukhoz és vallásukhoz hiven ra­gaszkodva« testvéries egyetértésben élnek. A királyi beszéd e része nagy politikai jelentőséggel bír. A fejedelem trónjáról, az ország szine előtt jelenti ki, hogy Magyaror­szág addig erős, meddig a király iránt való hűséggel egyesiti a vallásos hűséget. A vallás szeretete, és a királyhüség, ezek alkotják a haza boldogságát, s hibbanjon meg egyik vagy másik, veszedelem elé néz az ország, »belsö viszályok zsibbasztják életerejét.« A kijelentések politikai éle abban áll, hogy a király megdöbbenve látja a vallásos szellem mesterséges elfojtását országában, ezen romboló iránynyal nem vállal szolida­ritást, félti tőle a király iránt való hűséget, s azért hangoztatja nyomatékkal a királyi hatalomnak a vallásossággal való testvéri frigyét, melyből a mult emeltyűjén, hasznos tanúságot meritünk a jövőre. Látja már, hogy e testvéri frigyet megbontotta kormánya, s mint Noé galambja, visszaszál tehát ö is a bárkára. nehogy elszakítva a vallást a koronától, Isten oltalmát megvonja állami fönnállásunktól. Kegyeletes hálával adózik minden hithű magyar Felséges Urunknak, hogy oly magas helyről hangoztatta annak szükségességét, mit kormányai évről-évre lábbal tipornak s meg­ingattak a nemzet lelkületében. A király ezen szózatával oly emléket állí­tott hü katholikus alattvalói szivében, melyre hivatkozni, arra mutatni adandó alkalommal el nem mulasztjuk. Sz. István nagy volt a vallás által, ha Ferenc József is ebből akarja nagyságát me­ríteni, csak első elődjéhez lesz hü, mert a keresztény vallás ihlette meg nálunk a király­ságot, annak »apostoli« jellegét. Az alkotó erővel lép frigyre a király, ha alattvalói előtt nyomatékkal hangoztatja a val­láshoz való ragaszkodást. Az » apostoli király (( £ "^élességének és hivatásának tesz eleget, ha a vallással gyújt fáklyát a jelen sötétségben és alattvalói hódo­lattal kérjük, állítsa ezen szent hivatás ered­ményét az ország kormányzati rendszerében is méltó polcra. Ne legyen a királyi intelem pusztában elhangzott szó! Ne játszék vele a kormány, mint valami ingó eszközzel! Hisz minden királyság csak az Örök Király eszményéből származik, kit a népek történelme királyok királyának nevez. Az isteni tekintély, az isteni királyság eszményéből való kisugárzás alapján lehet és van értelme, min­den földi tekintélynek. A vallás ülteti a király lelkiismeretébe a tudatot, hogy hatalma ott végződik, hol Isten dicsősége s a népek üdve, a királyi hatalom túlterjeszkedése által korlátoltatnék. A királyság keresztény eszméje ragyog ősz királyunk szavaihói felénk, legyen ezért neki üdv és dicsőség. Aki »apostoli király «, egyúttal őre, vé­delmezője lett annak a vallásnak, mely öt az apostoli jogokkal felruházta. Forduljon apostoli királyunk, szive teljes melegével vallásos hű magyarjaihoz ; hívebb, odaadóbb alattvalói úgy sincsenek mint mi. Akármennyi zivatar, megpróbáltatás, gyász, katasztrófa érte a magyar királyt, a vallás volt az első tényező, melyben támaszát és erejét feltalálta. A vallás erősítette meg a magyar szivét a királyi kormányzat, a monarehicus eszme iránt, mely a nemzet múltjában gyökerezik s jövőjének zálogát képezi. A katholikus vallás mentette meg a Habsburgokat, hogy a török hódoltság alatt el nem vesztették Magyarországot. És midőn nem is oly rég, meghasonlott a nemzet és fejedelem, s az előbbi letette fegyverét, a vallás adott megnyugvást a múltra, okulást és reményt a jövőre, vezetett ben­nünket a jogfolytonosság ösvényére. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Assisi szent Ferenc* (1182-1226.) Bohnert Márián könyve fekszik előttünk, melyben az »assisi szeraf« életrajzát irta meg. Hamarjában nem is tudjuk, mit dicsérjünk meg benne. A nagy készültséget-e, melyről szerző könyvének minden lapja fényes bizonyságot tesz, avagy a fárasztó munkát, mely az egyes adatok ügyes, élénk csoportosításában nyilvánul. S ha mindkettővel érdeme szerint foglalkoznánk és nyelvezetéről sem volna szabad megfeledkeznünk, mely szintén gyakorlott kézre vall. A szerző elő­szavában jelzett mindkét "célját elérte, mert könyve nemcsak kimerítőén ismerteti sz. Ferenc életét, hirdeti dicsőségét, terjeszti tiszteletét, hanem egy­házirodalmunk gazdagítására is szolgál s jóllehet maga is hangoztatja, hogy műve csak annyiban nevezhető eredetinek, amennyiben legendák s egyéb történeti kútfők nyomán készült, mi szive­sen elismerjük eredetiségét, mert utóvégre is élet­rajz nem készülhet egyébként, mint a rendelke­zésre álló történeti kútfők felhasználásával. Az első fejezet sz. Ferenc születéséről, gyer­mekkoráról és ifjúságáról szól s Assisinek, Umbria gyöngyének, — hol szentünk napvilágot látott — rövid leírása után mindjárt egy nagyon kedves és vonzó epizódot füz sz. Ferenc születéséhez. * »Assisi Sz. Ferencz élete.« Irta: Bohnert Marián. Kapható szerzőnél; Budapest, II. ker., Török-utca 4. Bernardone Péter, gazdag kereskedő neje, Pilta, mielőtt gyermekét megszülte, iszonyú kíno­kat szenved s ekkor megjelenik az ajtó küszöbén egy ismeretlen vándor — mindannyian égi hír­nöknek tartják, — a ki kijelenti, hogy a gyermek nem diszes ágyban, hanem egy istálóban, nem selymes párnák közt, hanem szénán, ló szalmán fog születni; oda vigyék hát a vajúdó anyát. A vándor tanácsát, minthogy az anya csakugyan nem birta megszülni gyermekét — követték s a vajúdó anyát egy istálóba vitték. És itt adott a boldog anya életet Ferencnek, kit mi ma szent­nek tisztelünk, s ki születésében ilyenformán ha­sonló lett isteni Megváltójához. E hasonlóság, már t. i. amennyire teremtmény Teremtőjéhez hason­lóvá lehet, sz. Ferenc életének minden különösebb mozzanatában előtűnik. Ismertetésünk, —• sajnos — nem lehet oly terjedelmes, hogy csak mutató­nak is több ily vonzó, sőt olykor még vonzóbb epizódot közölhetnénk, csupán a legfőbb vonások­ban szorítkozhatunk a szerafí Atya életének rövid ismertetésére. Szerző műve fejezetenként tünteti elő szen­tünk életét s nagyon szépen ecsetelvén az atyai házban való küzdelmeit, — hol neki szivesen nézték buzgóságát — körülményesebben ir szent Ferenc hivatásáról, legelső követőiről, szerzetesi életmódjának kezdetéről, hithirdetői kísérleteiről. Majd a 7. fejezetet Bohnert egészen sz. Klárának szenteli, ki Ferenc apostoli buzgóságán épülve, maga is kolostorba lép, s igy alakult sz. Ferenc második rendje, melyet sz. Klára után »Klarisz­szaknak« hivnak. A következő fejezetekben tudo­mást szerzünk a rend csodálatos növekedéséről, a Porciunkula mellett tartott első nagygyűlésről és sz. Ferenc meg sz. Domonkos találkozásáról. Majd szentünk keleti küldetéséről, a második nagy gyűlésről, és a marokkói vértanukról, kiknek véré­ből később nemes virágok fakadtak. Ilyen volt sz. Antal dicső alakja is, kinek azért külön feje­zetet szentelt Bohnert s bővebb adatokkal szolgál életéről, működéséről meg arról, mikép ragadta el hallgatóit szónoklatával. A további fejezetekben olvasunk a harmadik nagygyűlésről, valamint Illés testvérről, kivel szemben többször erélyesen kel­lett fellépnie szentünknek, mivel a szerzetesi sze­génységet nem érezte át oly fokban, mint Ferenc. A 13. fejezet a harmadik rend keletkezésé­ről, céljáról számol be s néhány jelesebb har­madrendűnek ismertetésével foglalkozik. Később sz. Ferenc rendszabályainak eredetéről, tartalmá­ról, azoknak szelleméről és társadalmi jelentősé­géről ir Bohnert. De talán egyetlen oly megragadó s kedves tartalmú fejezet sincs, mint a tizenha­todik, melyben arról van szó, miként részesül sz. Ferenc Krisztus Urunk sebhelyeiben. Itt szentünk­nek a Megváltóhoz való hasonlósága tetőpontjára jut, melynél többet a szerafí atya nem nyerhetett. Ö méltónak találtatott, hogy egyesüljön Krisztus Urunk szent sebhelyeiben ! Ezek után nagyon is értjük, hogy éppen az erre következő fejezetben, a tizenhetedikben beszél a szerző részletesen sz. Ferencz erényeiről, az Isten és a természet iránt való szeretetéről, a legkedvesebb, mondhatnók a legnaivabb példákkal illusztrálva azt. Végül szen­tünk egyéb erényeit is méltatva, a 19. és 20. fejezetekben sz. Ferenc utolsó napjait, végrende­letét és halálát, később eltemetését, szentté ava-

Next

/
Thumbnails
Contents