ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-10 / 19. szám

állati kéjnek; 3225 tagficamitás és túlságos megerőltetés iskolájában képeztetett komédiássá, akrobatává, kötéltáncossá, stb. A jóindulatú olvasónak arcába szökik a vér s azt hajtogatja : ennyi állatiasság a XIX. század műveltségében. Ne vessünk követ az angolokra. Egy társadalmi rend sem neveli az elvadulást s a szivtelenséget, de még ettől eltekintve, az éhező nyomorúságot annyira, mint a modern társadalom. A mai világnak nagy része proletár ; a proletárság pedig azt jelenti, hogy sok a gyermek, s a mi evvel jár, jelenti a legszivfacsaróbb fájdalmat, a gyermekek szenvedését. Ez modern társadalmunk egyik rákfenéje! Beksics Gusztáv is összeállitgatja adatait s kisüti, hogy pusztul vagy legalább nem halad a magyar faj, s hogy nagy a gyermekhalandóság. A gyermekhalandóság a proletárság következménye ; a proletárság pedig nem a nagy birtoktól van, hanem az egész kapitalista rendszertől; Angliában csakúgy mint Magyarországban ; Londonban úgy mint Piripócson. A nyomorult szülő üldözi s nem szereti gyermekét; az éhes ember nem adhat kenyeret a családjának s azután végleges Ínségbe sülyed, ha nyomorék, gyógyithatlan családtag tölti be keresetével a házat. Van Esztergomban is elég ilyen ; gyermekek, kik kész koldusok, vakok, bénák, — kik négykéz-láb járnak, — kik csak falhoz támasztva, — valóságos majom-tipusok ; ezek számára semmi sincs ; kórházba fel nem vehetők, s igy a kegyetlen utcai alamizsnálkodásnak terhére esnek. Hogy azután ezekkel hogy bánnak otthon, s hogy mikép lettek ily nyomorékokká, arról hallgat a krónika ; nemcsak a statisztika néma, de a kakas sem kukorékolt utánuk. Az angol gyermekvédő társulat hatezerötszáz szülőt és 473 más egyént idézett e vétségek miatt törvénybe; a kirótt büntetések száma 1108 évi börtönt és 2022 font sterlinget tesz ki. Borzalmasan érdekes fényt vet a statisztika arra a nyerekedésre is, melyet a szülők űznek, kik gyermekeik életét biztosit]ák s azután a gyermeket elemésztik, hogy a biztosított összeget megkapják, üt év alatt a társulat 19,000 ezer áldozatot mutatott ki • 19,000 gyermeket emésztettek el szüleik, s kaptak értük 95,000 font sterlinget ; átlag öt fontot egy-egy gyermekért; 50 frt nagy összeg a szegény ember előtt; oda adták érte gyermekük életét. — Oh adja át kérem e tárgyat, oly igen kedves emlék ez rám nézve. — Kegyed ismerte ugy-e bár az ezredest? átnyujtá az emlék-tárgyat. — Igen! szólt Irma s könnyeivel áztatá az emléket. A tiszt meghatva nézte a jelenetet, a hadfi sem palástolhatta el megindulását. — A sirhoz, a sirhoz . . . esengett Gályái Irma. Elmentek, ott mindketten letérdepeltek és imádkoztak. Hogy mily enyhítő és vigasztaló lett Irmának ez ima, mutatta az a megszentesült lélekjelenlét, melylyel a sir mellől felkelt és . . . megcsókolta a keresztet, letörölte a könnyeket, kezét nyujtá a tisztnek és eltávozott. A vallás ereje elfeledtette vele a kint és mint irgalmasság földi angyala élte át további életét. N. város lakói áldva emiitik a fiatal zárdaszűzet, ki oly nyugodtan, oly lemondón, oly szivjósággal és játszi kedélylyel tanította a leánykákat, és ki oly hamar költözött a megérdemlett égi hazába . . . Hamar . . . mert három év múlva homlokon csókolta a halál. A város kegyeletéből emelt virágos mennyezet kábitó illata, a gyertyák sorának elsuhanó világa, szomorú árnyat vetett a megtört virágra . . . Még sokáig díszítette fel azután a kegyelet sírját annak, kinek fejfájára oda irta a szeretet: a hűség és önfeláldozás halottja. Esztergomi. Reméljük, hogy a második évezredben a magyarra is átragad a praktikus angolok felebaráti szeretete, s hogy majd kevesebbet költenek skofiumos mentékre, a kacagó rokolyák ra, s a kackiás pártákra; de annál többet a szenvedő emberiségre. Külföld. —cs.— Svájc volt az ujabb időben mindig azon állam, hol a népszabadság eszméjét leginkább igyekeztek megvalósítani. Nemzetközi állása olyan, hogy semmiféle politikai irány érvényesülése nem veszélyezteti állami erejét, és azért a legteljesebb szólásszabadság példényszerü talaja lett. A választási jog a legszélesebb rétekig van kiterjesztve és igy a nép nagy tömegének érzelmei az állam minden ügyeiben érvényesülhetnek. Ezen körülményeknél fogva igen tanulságos az ott most lezajló választások képe. Először is megragadja figyelmünket azon körülmény, hogy a szociáldemokrácia elveitől a nép mindinkább elfordul. Pedig e párt vezérférfiai akadálytalanul terjeszthetik itt eszméiket, sőt egész Európából idesereglenek a szociáldemokrácia apostolai, itt tartják nagy kongresszusaikat; hírlapokban, szószékeken folyton ismertetik csábító elveiket és az egész működés eredménye az, hogy a választók annál inkább elfordulnak tőlük, minél jobban megismerik céljaikat. Tehát tények hizonyitják, hogy a nép józanságán hajótörést szenvednek ama hóditó törekvések, melyekről folyton olvasunk nagyhangú magasztalásokat. A nép felvilágosítása korunk főszükséglete. Hogy tudatára jusson helyzetének, jogainak, — és akkor ő fogja megtalálni a helyes irányt, mely a javulásra vezet. Ezt látjuk Svájcban is. Itt jóirányu lapok, a lelkészek által gondosan oktatva, önkénytelenül elfordulnak minden politikai iránytól, mely csak meddő elméleti célokért küzd. E helyett a nép gyakorlati érzéke olyan kormányzást követel, mely képes emelni a közjólétet. Igy ért el a keresztényszocializmus irányához. Hadat üzent a tőke uralmának, mely elnyeli a kisipart és évenként ezer és ezer kisbirtokos alól rántja ki azt a földet, melyen eddig élt. A nép vállaira súlyosodik leginkább az állam terhe, a pénzt, katonát leginkább ő szolgáltatja: joga van tehát az állam ügyeit a legnagyobb mértékben befolyásolni. Igy terjed következetességgel a demokrácia gondolata, mely elkerülhetlenül a a jövő kormányformája lesz. A liberalizmus egyik leggonoszabb jellemvonása, hogy földönfutóvá, koldussá tette a földművelő osztályt. Pedig ez az alapja az ország jólétének és a népesség túlnyomó része közvetlenül a földművesekből él. A kisiparosnak legtöbb vevője a földművelő osztályból van. Ha itt nincs pénz, akkor nincs vásár és az önálló iparos kénytelen szolgálatba állni a tőkepénzes vállalathoz. Azért az előrehaladott államokban mindenütt a nemzetgazdaság védelme a főtörekvés. Fényes példa erre Németországban az ápril 29-én Kölnben tartott »parasztgyüles«. A rajnai tartományok földbirtokosai saját érdekeik ápolása céljából egyesületbe tömörülnek és közös' erővel védekeznek ellenségeikkel szemben. Fáradhatlan elnökük Lo'é Felix báró a »parasztkirály «, önzetlen buzgalommal munkálkodik jólétük előmozdításán. Nagyfontosságű határozatokat hoztak itt, melyek mutatják, hogy a keresztényszocializmus mily józanul és céltudatosan munkálkodik a nép valódi javai érdekében. Kimondták, hogy első sorban a törvényhozást kell befolyásolni, mely eddig minden működésével csak a nagytőke előnyére dolgozik. A gabonaárak alacsonyságának végső oka szintén a törvényhozásban keresendő, minthogy ; nem akadályozza semmikép azon börzemüvelete; ket

; melyek a gabonaárakat mesterségesen lenyomják. E rút műveletek mellett aztán még egyes tőkepénzesek rendkivül meggazdagodnak, addig a termelök milliói elpusztulnak. Azért a képviselőválasztásoknál a legnagyobb súlyt arra kell fektetni, hogy olyan férfiak ne kerüljenek a parlamentbe, kik aztán eladják magukat azon zsidóconsorciumoknak, kik a nép elszegényedésének okai. A börzét azért nem bántja a parlament, mert a kormányt és a képviselők többségét a tőkepénzesek zsebükben hordják. De erkölcsi tekintetben is főfontosságu a földművelő osztály védelme. Mert azon elzüllött földműves, akit a nyomor a gyárakba és általában az iparmunkák terére hajt, családját nem képes föntartani. Igy szaporodnak aztán azon erkölcsi tartalom nélküli, hazátlan proletárok, kik természetes talajukból kiszakítva, lelkükben elkeseredve, a társadalom legveszélyesebb elemeit alkotják. Es történeti igazság az, hogy mig egy ország minden intézményét meg lehet változtatni fenállásának sérelme nélkül, addig az elpusztult földműves osztályt újjáteremteni nem lehet. Kivándorolnak más országba, hazátlanul bolyonganak, soha többé meg nem állva egész a megsemmisülésig. Itthon pedig az »uj földesurak« telepednek le, kik a nemzettel soha sem éreznek, idegen lelkükkel a hazát jólétre soha sem fogják emelni. Iparosaink köréből. Midőn lapunkat megindítottuk, miként az I akkor adott programmunkból kiviláglik, elhatároztuk, hogy a szociális bajok forrásaival és következményeivel is fogunk foglalkozni. Eme kitűzött célnak megfelelni is igyekeztünk és miként tapasztaltuk, sikerült iparosaink és földművelőink köré! ben fölkelteni az érdeklődést a szociális nyomor vészthozó tünetei iránt. Senki sem zárkózhatik el manapság eme fontos kérdések tárgyalása elől. Joga van hozzászólni az utolsó munkásnak épp ugy, mint kincsein ülő tőkepénzesnek, s azért az idevágó közleményeknek teret nyújtunk. Az alábbi sorokban közöljük egy helybeli tekintélyes iparos j sorait, melynek őszinte és igaz állításait elejétől ' végig aláírjuk és kérjük a verejtékes munka embereit, hogy idevonatkozó nézeteiket egészen nyíltan közöljék velünk. A tanulságos levél eképen hangzik : Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Többször olvastam becses lapjában az ipa! rosok helyzetét tárgyaló cikket, engedje meg, hogy j egyet-mást én is elmondjak. Nézetem szerint a kisiparosokon — legalább ezen a nemzedéken — nem segit sem a tervbe vett kormányintézkedés, sem társulás és tudja ég még miféle recept. Nekünk — szerintem — oly mód' szert kell alkalmaznunk, a melynek közvetlen j hatása van. A nagyipar felfal bennünket, mint a csuka a kis halakat, s ez történik nagyon sokféle módon. Ezen módok egyik legveszedelmesebbike az úgynevezett »vigecek,« utazók sáska módjára történő elözönlése a vidéki városok és községeknek. Egy könyvet lehetne irni azon csalások különféleségéről, melylyel csak a közönséget befonják. De eltekintve ezen eljárásuktól, mikép lehet I összegeztetni azt, hogy ezen idegen utazó emberek i csinálják itt az üzletet, árulják különféle kész iparcikkeiket (dehogy árulják, rá erőszakolják) mi pedig viseljük az egyre növekvő terheket. Ezeknek megszüntetése volna egyik orvoslása a kisipar bajainak. Hogy terheink egyre szaporodnak, annak bebizonyítására felhozom a segéI dek egyre fokozódó igényeit: rövidebb munkaidő, nagyobb bér követelése, ezzel szemben a közönség azt mondja: hát még most is oly drága, mint tavaly ? Ez bizony bármily kicsiségnek látszik is, mégis teher nekünk, a tanoncok iskoláztatása, ezek kimaradása esetén büntetéspénzek, betegsegélyzö pénzek, iparkamarai és ipartestületi tagdijak. De mint emiitettem, ezek csekélységek, csakhogy ugy vagyunk, mint a cigány, hogy a köpönyeg elég jó volna, csak az idő rosz hozzá; elbírnánk mi a terheket, csak a jövedelem volna arányban vele; mindezekkel csak ujabban lettünk boldogítva. Hallottuk hangoztatni többször, hogy: »pártoljuk a hazai ipart«; biz ez szépen hangzik, de csak hang a pusztában. Hogy csak egyet említsek : mielőtt a kaszárnya j épült, egyre olvastuk a lapokban, hogy a vállalkozó kötelezve lesz kizárólag helyi iparosokkal készíttetni a munkát; no én nem hiszem, hogy a váci fegyházban annyi esztergomi iparos volna kényszer munkára Ítélve, mert a munka nagy része ott készült. Igen tisztelt szerkesztő ur, igazi célomhoz I tulaj donképen csak most jutnék el, nevezetesen: ; hogy lehetne a fent emiitett nyomorult viszonyokon némileg segíteni, csakhogy itt kezd a bátorság a sarkamba szállni, de kimondom, hogy bennünket az imént vázolt helyzet csak háromnegyed