ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-04-05 / 14. szám

Ahol csak ilyen porcellán kannát megpillantott, mindenhová benyitott, de a szélütés kerülgette, mikor annak árát meghallotta. Soha még csak gondolni sem merte, hogy egy ilyen porcellán jószág olyan összegbe kerüljön, zsugorisága valóságos ádáz harcot vivott e naptól kezdve Patkóné asszony iránt érzett szerelmével. Azt az egyet azonban keményen föltette magában, hogy akár mily módon is, de szerez ilyen kinai figurákkal teljes kannát. Hosszas keresgélés után a város egyik ré- | szében fölfedezett szeme egy kis üzletbe egy ilyen porcellán edényt; azért járt ily messze kinn, mert azt gondolta, hogy ilyen helyen sokkal olcsóbb lesz e dolog, mint előkelő üzletekben. Majd kinyomta orrával a kirakat tábláját, annyira neki feküdt, hogy jobban szemügyre vehesse a kitett tárgyakat. — Keres valamit Uram? szólitja öt meg az ajtóban álló kereskedőnő. — igen, kedves asszonyom, egy kinai teakannát ! — Oh azok igen ritkák ; én rendelkezem még egygyel. Legyen szives belépni, azonnal megmutatom. Görcs készséggel tett elégett a fölszólításnak. — Nézze Uram ! itt van e kinai tea-kanna ; teljesen ép és nem is drága. Önnek oda adom 43 forintért. Micsoda ? nem drága! Rettenetes összeget kér érte! — Mégis mennyit szán érte hát Uram ? — Legfelebb 10 frtot,, egy fillérrel sem többet. — Köszönöm Uram ajánlatát, azért ugyan nem adom; és fogadom Önnek, hogy ez edényt 35 frton alul senki se viszi ki e boltból ! Görcs úr szeme ez alatt megakadt egy edényekkel egészen körülvett s majdnem elrejtett tea-kannán s azért igy szólt: »Hat annak ott, mi az ára, asszonyság ?« — Oh, az hibás, azt Önnek nem adhatom, tetszik látni ? itt a csöve le van törve. — Az a kérdés meg van-e még? kérdi a könyvvezető, kinek fejében hirtelen egy gondolat villant meg. — Igen Uram, meg van — felel az asszony, — de mi haszna ? azt oda nem ragaszthatja. Vegye csak meg inkább ezt az épet. — Nem ! nem ! ez a hibás tökéletesen megfelel annak, amire én azt szántam. Ugyan mégis mi az ára ? — Ah, azt ugy szólván ingyen adom — Önnek Uram, de csak Önnek ! hat frt az ára. Hosszas alkudozás után 3 frt 50 krét Görcs lett a tea kanna boldog birtokosa. Amint kifizette, igy szólt: Szivesen fizetek még egy koronát asszonyom, ha e kannát szépen becsomagolja és természetesen a csövet is. Azután a csomagot Mikulás estéjén Patkóné asszonynak elküldi, nevem persze titokban marad. •— A legnagyobb készséggel Uram, minden ugy lesz mint parancsolja. Leírhatatlan volt Görcs öröme, hogy ily olcsó áron jutott a kanna birtokába, melytől reméllette, hogy az özvegy asszony szivét meghódítja vele. Amint este a hivatalból haza érkezett, rögtön hozzá látott, hogy szerelmes szivének hangjait írásba szedje és a csomag mellé mellékelhesse. Végre elkészült vele, szólt pedig az ilyen képen : Drága Nagysád kérem ! rám ne nehezteljen, Hogy én soraimmal e nap

1 fölkeresem. Szivem ugy is régen lüktet érte hévvel Ugy hogy nincsen nyugtom : se nappal, se éjjel. Mikulás, igenis 1 gondolt kedves reád : Igyál e kannából sok éven jó teát! Kicsiny az ajándék, igaz, nem tagadom, De a porcellán echt, akárki mit mondjon. A készlethez illik, válik nagy díszére, Fogadja el kérem, kérem a nagy égre. Azért se vesse meg, mert a színe szép kék, A küldó' szive meg: régen Nagysádért ég. Mivel igy szeretem, és ezt itten küldöm Legyen Patkó asszony: az én kedves hű nőm. Kezeit csókolja szerelmes Görcs Jeremiás. Sz. Miklós napján izgatottan jár fel és alá szobájában ; biztosra veíte, hogy jól kieszelt terve nem hagyja öt cserben. »Ha a csomagot fölbontja, bizonyára meg lesz majd lépetve, midőn a tea kannát megtalálja ; s ha majd a letört csőre esik pillantása, bizonyosan azt fogja gondolni, hogy vagy az úton törött el, vagy a csomagolásnál.« Ezeket elgondolva, megelégedetten dörzsölgette kezeit s mormogá: »Göres úr! okosabban nem rendezhetted volna dolgodat ; egyrészt megmutatod, mint sóvárogsz az özvegy keze után, másrészt — nagy költségbe sem vered magadat.« Ha pedig azt találná mondani: »Tudja mit Görcs úr! a teás kanna csöve le volt törve ám«, akkor ugy teszek, mintha ezt nem is tudtam volna s azt mondom: Oh az a barom kereskedő, hogy lehetett ily majom, hogy ily drága jószágot oly könnyelműen csomagol; hanem megállj, megmutatom hogy . . . Görcs urat ilyetén magánbeszédében egy csendes kopogtatás zavarja meg. »Szabad« harsányan igy kiált. E szóra csendesen nyilik az ajtó és Patkóné asszony szerényen mosolyogva a csomagot kezében tartva lép be szemlesütve. — Ejnye Görcs úr —• igy szól — rendkivül szép Öntől, hogy ily szép ajándékkal lepett meg ma engem, nem hittem volna, hogy ily figyelmes egy szegény özvegy nő iránt. Fogadja szívből jött i köszönetem ! Ah kedves Patkóné — igy válaszolt Görcs úr — csekélység az egész, mondjuk szót sem érdemel ; egy kis figyelem, meglepetés akart lenni részemről Mikulás napjára, bizonyítéka akart lenni ez csak annak a kiváló szeretetnek, melylyel mint lakó háziasszonyomnak hódolni kívántam. — És ez kedves Görcs úr, igazán fölségesen sikerült. Hanem, ha nem veszi rosz néven egy szegény özvegy nőtől, ha máskor valamit vásárol, igazán máshol vegye azt, mert az mégis csak kár, ha azt igy csomagolják, szólt az özvegy, mialatt a teás kannát Görcs úr szemei elé tartotta. — Oh a barom kereskedő — igy kiált fel szörnyűködve Görcs úr! Micsoda tökfilkó, igy csomagolni, hogy eltörik a kanna csöve! Az égre mondom rendkivül sajnálom, s nem küldöm el, ha ezt látom. Hanem majd elmegyek én hozzá, s megtanítom, mit tesz az, s hogy szolgálja ki azt, ha nála egy Görcs — könyvvezető vásárol ! De ah ! drága Nagysád a cső — a csővét, a papir < között megtaláljuk még, s igy segítve lesz talán. S alig bírva magát visszatartani a nevetéstől, Görcs űr a csomagban a cső keresésére adja magát. — Ugyan ne fáradjon — szól mosolyogva az özvegy. — A csövet megtaláltam ; gondosan selyem papírba csomagolva benn feküdt a kanna belsejében. —-Micsoda? belsejében? — Ugy van kedves Görcs úr, s mondhatom elég fáradságomba került azt onnét kihalászni, I szólt mosolyogva az özvegy. E szavakra teljesen megzavarodva rogy egy székre Görcs úr, érthetetlen szavakat mormogva, míg ez alatt Patkóné a teás kannát és verset az asztalra helyezé. gömbölyű karjait Görcs nyaka i köré fonja s igy szól: — Ne vedd ezt annyira szivedre .Témikém! Szándékod úgyis tudom, tiszta szívből jött, s mi együtt, reménylem, még boldogul élünk. — Ah! kedves Patkóné. Enyém vagy hát, nem álmodom ? — Nem nem álmodol drága .lémikém ! tetszettél már régen — és most látom — s itt elpirul Patkóné asszony — ha mi egymáséi leszünk, ilyen férj mellett ablakon nem repül ki soha a i mi pénzünk. — Oh te kedves özvegy, drága mindenségem, kincsnél is kedvesebb vagy, én azt régen érzem. — Hagyd el kedves .lémikém ; és engedd meg j nékem, hogy e napon örök emlékére a mikulási í I ajándékot eltehessem szekrényembe edényeim közé a díszhelyre, Első férjem sajt és vajkereskedő volt, a második — az már könyvvezető : — gombház, ha leszakad, lesz más. Cz. Hogyan került Pástétom űr űj kabáthoz ? Kérem, mindenekelőtt két dolgot kell kijelentenem. Az első az, hogy Pástétom úr nem háziúr, hanem csak házmester; — a második pedig az, hogy ő nem a »Fürdő szálló« ujonan tapétázott termeibe jár, de megelégszik a »vörös ökör« sokkal egyszerűbb ivóhelyiségével annál is inkább, | mivel ez az egyedüli hely, ahol a politikai meg- | győződésével egyező »Szabad szó«-t olvashatja. De mi összefüggésben vannak e dolgok a címben jelzett új kabáttal? — Szükségesnek tartottam e dolgokat elmondani azért, mert ha Pástétom úr háziúr és nem házmester, s ha ő a »Fürdö szálló»-ban olvasná lapjait, aligha volna j valaki kíváncsi arra, hogy mint került Pástétom úr új kabáthoz. Mert a háziúr és új kabát között magyarázat képen ott áll a sokat mondó két szó : saját pénzén. — De a" házmester és az új prémes kabát közt már aligha tudjuk elképzelni a fenti magyarázatot s igy nem csoda, ha kíváncsiak vagyunk tudni : mint jutott hozzá ? Pedig igen egyszerű história az egész. Maga Pástétom úr is kész volna a telefonba mondani az egészet, de mert annyira meghatotta az öröm, hogy belerekedt s mert az esztergomi telefonnak kevés előfizetője van, jobbnak találta, ha én közlöm Olvasóinkkal saját feljegyzése után. Tehát Hölgyeim, Uraim, a dolog igy történt. Zimankós, téli délután volt. — (Szórul-szóra igy van az eredeti feljegyzésben), s Pástétom úr teljesen elvégezte dolgát. Otthon unatkozván, felvette régi, szine hagyott kabátját s azután a »Vörösökör«-be ment. Itt szögre akasztotta kabátját —• természetesen béléssel kifelé, nehogy megártson neki a por — s azután kényelmesen letelepedett sarok asztalához, .lean — a kit különben egész egyszerűen Jankónak neveznek —• azonnal ott termett, hozza a »Szabad szó«-t s 5 decis üvegben bort. Pástétom úr munkához látott. Ivott néhány kortyot, olvasott, miközben nem is törődött azzal, hogy a beléptekor ott időző vendégek eltávoztak. Hét óra lett. Végére ért az újságnak, de elfogyott a bor is. Kettős újmutatás volt ez Pástétom úrnak, hogy ideje hazamenni. Pástétom úr nem is habozott engedelmeskedni. Összevert két poharat s a beszaladó Jeannak kifizeti bora árát, sőt mint galant emberhez illik a szokásos 2 fillért is leszúrta az asztalra borravalónak Jean számára. Mikor ezzel készen volt, a fogas felé indult, hogy kabátját felvegye. De majd leesett lábáról, midőn azt kellett látnia, hogy kabátjának hült helye van. — Hol a kabátom ? orditá dühösen Pástétom ur az előtte álló, de mitsem sejtő Jancsira. — Mi a baj ? futottak be Pástétom ur orditására Csapos vendéglős és neje. — Mi a baj ? — folytatá Pástétom ur — Tolvajok még kérdezitek . . . De nem folytathatta tovább, mert ezen szavakra Csaposné, Csapos ur és Jean is belekiabáltak ugy, hogy quartettben adtak érzelmeiknek kifejezést. Ki tudja meddig tartott volna e kölcsönös szidalom, ha hirtelen mng nem jelenik az ajtóban a rend hivatott őre : András. — Micsoda zaj van itt? kérdi András hivatalos komolysággal Bánffy t esztergomi szójárással utánozván. — Semmi, semmi, feleli Csapos ur. — De igenis, — vág közbe Pástétom ur dühösen. — Ellopták a téli kabátomat, ez csak nem semmi ? — Nem, szól Csaposné asszony. — Csitt, —• förmed reá András ur, nem törődvén, hogy a szóló a gyöngédebb nemhez tartozik. — Csitt még egyszer! Itt a tényállomány kell, hogy felvétessék, mivel a lopás büntetendő cselekmény, melyet jelentenem kell. Tehát a kérdésekre választ követelek, s evvel elővette jegyzőkönyvét s aztán irásra készen folytatja : — Panaszos neve, foglalkozása s lakhelye ? — Pástétom Nepomuk, házmester helyben 320 szám alatt. — Tehát lesz: »Pastetom Nepomuk, házmester helyben, 320. sz. alatt alatt jelenti 25-ik számú rendőrnek, hogy tőle 5 és 7 óra között a »vörös ökörben« egy jó kabátot loptak el, mit is a jelzett rendőr feljegyezni el nem mulasztott.« Igy, most rendben van. Csak holnap legyen kegyes Pástétom ur által fölfáradtatni a kapitány úrhoz s aztán a kabát is megkerül. Alig fejezte be szavait András, midőn Csapos ur, ki eddig fejét vakargatta, megszólalt. — András ur! Pástétom ur! — No, mi az ? kérdezik egyszerre. — Hát nem lehetne elütni a dolgot. — Micsoda, elütni? Hát én hagyjam magam el is ütni, meg a kabátom se legyen meg ? — Ne heveskedjék Pástétom ur. Lám, ha ez a kabátlopás kitudódnék, vendéglőm hírneve tönkre menne s én is vele. Meggondoltam a dolgot. Veszek Pástétom urnák egy uj kabátot a másik helyett, s hogy András ur se fáradott legyen hiába, itt marasztom mindkettőjüket vacsorára . . . Jeszenei.