ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-12 / 2. szám

államot nem tarthatja fenn. A nemzetiségi eszme nem, mivel az fajok és nyelvek szerint szétbontaná; a jogállam elve sem, mert bárminő állam képezhet itt jogot magának, ele seminö jogrend, mint külső kényszer, nem bír azon erővel, melyet csak a lélek adhat, amely az egész társadalmat általjárja; a szocialismus hazát nem ismer, csak kenyeret keres; a forradalom nem épit, csak rombol; ennek ellenkezője, a királyság, sokkal magasabban áll a társadalom fokán, semhogy a népnek ezreivel közvetlen érintkezhetnék, meghallgathatná és segíthetne rajta; a választott országgyűlés hatalmaskodó pártoknak tusakodó szintere; a szkepticizmus kutató tudománya tagadó észszel elveszi az emberektől a lelkiismeretet, az erényt és a családi erkölcsöt, az államban a tekintélyt, a társadalomban a felebaráti szeretetet, a történelemben a gondviselést és a világrendben az Istent. De ameddig Magyarország hü marad a kereszténységhez s nem válik modern pogánynyá, mindaddig lesz a magyar nemzetben ész és erő megtartani országát és szabadságát a régi alapokon egy boldogabb jövendőnek. Balgák, akik ezt be nem látják és szerencsétlenek vagyunk mi, kik az esztelenek uralkodása alatt nyögünk. Iszonyatos azoknak tévedése és bűne, kik Magyarország ezer éves ünnepét azzal kívánják megülni, hogy dekrisztianizálják s kiszolgáltatják e népet a vallástalanság bűneinek, a hitetlenség kísérleteinek és a Jézus ellenségeinek. Mert nem adatott a magyar nemzetnek bűneiért büntetlenség s a történelem rajtunk és mindenütt bebizonyította, hogy ember és nép nem vétkezhetik ügy, hogy az igazság utol ne érje. Csak az vigasztal, hogy e nép ártatlan minisztereinek és képviselőinek vétkeiben. Bízzunk tehát erősen a magyar nemzet romlatlan lelkületében és a keresztény hitvallás erejében, hogy legyőzik és kivetik törvényeinkből azt, ami gonosz. S ugyanazon erő, mely diadalmaskodott a pogány törökön, József császár abszolutizmusán és a francia forradalom csábításain, most is meg fogja menteni Magyarországot a magyaroknak. A másik ezer esztendőt ismét csak a keresztény alapokon építsük fel. Másként elveszünk. Vesszőzve ébredünk lusta álmainkból szerény tettekre. Hazafiságunk küzdelemmel kell, hogy keresse a boldogságot. »Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak; boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Boldogok lesztek, mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek, »énérettem, « üzeni Jézus. A kegyelmes Isten, ki a magyar nemzetet idevezette, itt neki mindennapi kenyeret adott s nemzedékről nemzedékre megáldotta, nem fog elhagyni bennünket a kísértetekben. Ha hívek leszünk Fiához, hű lesz ö is mihozzánk s a föld többi népeivel egyetemben nekünk is megadja azt a fejlődést, melyről cikkelyünk elején szólottunk s azt a fényes jövőt, melyért multunkban megszenvedtünk, hogy a második ezer évet kiérdemeljük. Látni fogjuk még mi is, kik egy muló század végén hanyatló erővel tekintünk jövönkbe, a magyarok szivében kifakadni a hitet és reményt. Ez a nagy esztendő e czélra vezessen s királyunk hónába visszatérve, hadd lássa boldogulva népeit! Igazelvü párt. — A pápa levele a hercegprímáshoz. Ő Szentsége XIII. Leo pápa Vaszary Kolos Biboros Hercegprímás Ő Etíti^hciájához a napokban levelet intézett, melyben kegyteljes szavakban fejezte ki meleg köszönetét a Riboros Hercegprímás újévi üdvözletéért. — A rozsnyói püspökség betöltése. A lapok azon hire, hogy a rozsnyói püspöki székre! hármas kijelölés alapján történt a fölterjesztés, tévesj mert a legfelsőbb helyre való felterjesztésben csal egy személyre történt megállapodás. (—h.—) Mivel az igazság örök elveinek s a jog és erkölcs változatlan törvényeinek szivvel lélekkel hódolunk, a szabadelvüséget pedig, mint az igazság iránti hűtlenséget, a jog és erkölcs örök törvényei ellen való lázadást kárhoztatjuk : csak oly pártnak lehetünk hivei, mely az igazelvüséget s igazelv-hüséget irta zászlajára. XIII. Leo pápa Ö Szentsége ezeket mondja egyik apostoli köriratában : »Ha a katholikusok a közügyektől távol tartva magukat, tétlenek maradnak, azok fognak majd kényük szerint szerepelni, kiknek elvei az államot éppen nem boldogítják.« Ez történt Magyarországon. A katholikusok államboldogitó elveikkel a közügyektől távoltartották magukat, tétlenek voltak, sőt mi több, sokan közülök a romboló szabadelvüség szekerét tolták. Az igazelvüségnek az alkotmány visszaállítása óta nem volt pártja, tehát helye sem a magyar országgyűlésen, s igy kényük szerint szerepeltek s szerepelnek manap is azok, kiknek elvei az államot nemcsak nem boldogították, de anyagi s erkölcsi javaiban végtelenül károsították. Az összes pártok a szabadelvüség dicsőitésével töltötték éveken át az időt. Innen van, hogy a kormányon levő szabadelvű párt soha sem lattá magát szemben komolyan számbavehető ellenzékkel. Az oly ellenzék, mely legfőbb elvekben a kormányon levő párttal megegyez, csakugyan komolyan számba nem vehető. Szeretné is a szabadelvű kormány, hogy neki mással, mint szabadelvű ellenzékkel soha dolga ne akadjon. A kormánypárt célja az államhatalom birtoklása, s önkényes, a jog, erkölcs lebunkózásával való gyakorlása. A nemzeti szellem aspirációja, a Bécstől való függetlenség neki mellékes dolog. A nemzeti párt a főhatalmat és gyakorlatát nemzetivé, a függetlenségi párt pedig Ausztriától függetlenné akarja tenni. Azzal azonban, hogy a főhatalmat nem önkényesen, hanem az igaz elvek szabályai szerint az Isten által kiszabott, megvont határok közt s a nép javára keltene gyakorolni, évtizedeken át egyik párt sem törődött. A klérus és Kóma ellenében megvédendő állami tekintélyről inkább beszélni, mint tenni kész honatyáink csak nem régen sokat szomorodtak, de az állami hatalom üdvös és törvényes gyakorlásáról, a nép anyagi helyzetének javításáról, a szociális bajok praeventiv orvoslásáról megfeledkeztek. Pedig ez a fődolog, mert az állami szervezetek s költséges államhatalmak a népekért vannak és nem megnem szólt, de sugárzott szemeikben. Csupa csillag itt is s én voltam a napjuk. Hol van tisztább öröm s nemesebb élvezet.« »S eljön? ugy-e eljön megint ? 0 látogasson meg ismét minket!« fohászkodott és sipogott mélyebb s magasabb hangon az Isten sok nyomorultja. Ennyi örömöt el nem viselhettem; leráztam magamról a gyermekek piszkos kezecskéit; rátettem mindegyiknek fejére kezemet s mentem, siettem ki; ruganyos léptekkel szökeltem a fagyos lejtökön; a hideg szinte jól esett, hogy kissé lehű tsön. Emberekkel találkoztam s azt mondták: dicsértessék az Űr Jézus! Feleltem, de különben másfelé járt eszem. Szerettem volna kiáltozni az utcán: emberek, ha csillagok közt unatkoztok, térjetek a szegénység kunyhóiba s ha hideg nektek a napsugár bölcsője, szeressétek a szenvedőket. Ott gyúlnak ki csillagaitok, ott pezsdül föl életre és örömre szivetek. Leértem a süppedékes uton ; körülnéztem s láttam a Bazilikát sötétleni s keresztjét ragyogni az esti holdsugárban. Most már tisztában voltam, hogy SzentTamáson jártam. Haza jöttem. Asztalomon fel volt ütve Flammarion Urániája; becsaptam a könyvet s gondoltam magamban: nem Uránia vezet az égbe, hanem a Szeretet. Egy szabadkőműves főpapnő. Manapság alig van már olyan naiv ember, aki a szabadkőműves páholyokat csak jótékonyczélu társulatoknak tekintené. Amióta a szabadkőművesek a legtöbb országban a kormányzást magukhoz ragadták, azóta a szabadkőművesség politikai és keresztényellenes törekvései nagyon is ismeretesek. De hogy a szabadkőművesség legbensőbb lényege Lucifer vagyis a sátán imádásaban, szolgálatában áll; hogy a páholyokban sátánkultuszt űznek a szabadkőművesek, azt légből kapott fantasztikus, elfogult állitásnak tartják sokan még ma is. Még a jobban be nem avatott, alsóbb fokozatú szabadkőművesek is mosolyogva rázzák fejeiket, ha ilyen meseszerű, gyermekies fantáziára való dolgokat hallanak a páholyokról. Pedig a szabadkőművesség e titka már teljesen leplezetlenül áll a világ előtt. Taxii Leo, Margiotta tanár, Meurin könyvei kíméletlenül rántották le a leplet, mely a mély titkot burkolta. A szabadkőművesség több helyütt, a hol már teljes uralomra vergődött, maga sem takargatja a sátán-imádást; mindig nyíltabban lép fel vele. Legelsőbben Giordano Bruno szobrának leleplezésénél jelentek meg a római szabadkőműves páholyok »Éljen a sátán« feliratú zászlóikkal; és azóta minden szeptember 20-án ott vannak ezek a zászlók a Porta Piá-nál. Legújabban, néhány hónappal ezelőtt egy volt szabadkőműves főpapnő, Miss Diana Vaughau, »Memoires d'une En-Palladiste« c. művével világított mélyen bele azokba az odúkba, a melyekben a sátán-kultusz borzalmas jelenetei játszódnak le. Miss Diana Vaughau 1864 február 24-én született az északamerikai Kentucky állam Louisville nevű városának környékén. Atyja a luciferi palladismusban magas rangot viselt. Leányát szerfölött gondos nevelésben részesítette, de már korán bevezette őt a szabadkőműves tanok ismeretébe és különösen a Lucifer iránt való fanatikus tiszteletet és a keresztények Istene, Adonai, ellen való vad gyűlöletet iparkodott benne nagyranöveszteni. A Luciferianismus tanai mély gyökereket vertek a fejlődő leánynak szivében. Egyedüli óhajtása volt Lucifert, minden földi jónak e forrását szolgálni és Adonai ellen, a keresztények Istene ellen, ki minden földi rosznak előidézője, küzdeni. Megjegyzendő, hogy a kettős istenségről, a jó és rosznak kettős kútforrásáról szóló tant már a gnosztikusok és manicheusok is hirdették a kereszténység első századaiban. Ez a tan azután a szabadkőműveseknél tartotta főn magát. A manicheusok és a szabadkőművesek tana között csak