ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-04-05 / 14. szám

tárt, midőn e hon polgárainak lelkét is megrabolta. Szentségtörő kezekkel el akarták ragadni az államférfiak a néptől hitét, lelkének földi vigasztalóját, nyugalmát, erkölcsi tartalmát, ezzel együtt mennybéli üdvösségét. Elfelejtették, hogy Jézus született, meghalt és föltámadott s az egész emberiséget megváltotta, »hogy minden, valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen.« »Ez pedig a kárhoztatás, hogy világosság jött e világra, de az emberek inkább szerették a setét séget, hogy nem a világosságot, mert az ö cselekedeteik gonoszak valanak.« A Jézus Krisztust gyűlölték, mikor egyháza ellen a törvényeket meghozták s azokat népe ellen végrehajtják. A liberalizmus hitetlensége uralkodik felettünk, s mert nem látja az emberben a lelket, hanem csak az állatot, s nem hiszi a feltámadást és az örök életet, csak a saját földi jólétével törődik, mulat, hivalkodik, csal és lop s embertársait kinozza, hogy neki nagyobb gyönyörűsége teljék, akik pedig Istenben bíznak, kineveti. Mert. a zsidóknak és a szabadelvűeknek a Jézus régen fel van feszítve, el van temetve és fel nem támadott. Minékünk keresztényeknek azonban feltámadott, él és uralkodik Istennel, égen és földön. S melyért vérét áldozta, népét igazán szereti és el nem hagyja. És az ö tanítványai sem hagyják el öt, hanem követik és az ő igéit hirdetik. Hirdetik ünnepein a népnek, hogy el ne csüggedjen, mert ba temető lenne is Magyarország, akkor is feltámasztaná hü népét Jézus Krisztus, akiben van a magyaroknak bizalma és hazaszeretete, mert sokszor nagy viharokban és veszélyek között népét megtartotta, nemzetünk életét megmentette. Ezért nagyobb a mi hazaszeretetünk, kik az igazságtalanság alatt szenvedünk, mint amazoké, kik azt elkövetik. S el nem csüggedve, mert Istenben bizva, állunk a néppel a hatalmasok ellen, mert ösmerjük és megbecsüljük az embert és az ö szivét. A liberálisok elvesztik Magyarországot, mi pedig hiszszük és valljuk, hogy a feltámadásban van egy jobb jövő! — A pozsonyi „Mária társulat" ügye. Lapunk 10-ik számában felszólalás tárgyává tett pozsonyi Mária kongregáció ügye, mint értesülünk, Pozsony lelkes hölgyeinek fáradsága révén, új alakot öltött; Wlassics Gyula kultuszminiszter minden jót »igért«, jelentést kért az ügy mibenlétéről, a főigazgató pedig megengedte az ifjaknak a társulatba való belépést. — Tisza-féle lelkesedés. Multkorjában, mikor Antal Gábor református superintended eskütételénél Tisza Kálmán ott járt Komáromban, mely oly hires lett a sokféle kirohanásairól és berohanasairól, a zászlók kitűzése »gyengéden* meg lett parancsolva a katholikusoknak is. Egyik zászlót tűzött, miért ? Hogy a kálvinisták ne mondják a katholikusokat szűkkeblűeknek. A másik kizászlőzta házát azért, mivel a kálvinisták között lakván, üzletét majdnem egyedül azok látogatják. Üzlet — zászló ! És igy tovább. Az egyik újság pláne azt irta, hogy 120 fogat várta a vasúti állomáson, az igazság pedig az, hogy 20 fogaton jöttek be a vendégek, legelöl a függetlenségi majd néppárti, jelenleg liberális újságiró. — A választó-polgárok figyelmébe. Az 1874. XXXIII. t.-c. értelmében mindazok, kik megelőző évi adójukat április hó 15-ig teljesen befizették, az országgyűlési választók névjegyzékébe fölveendők. Felhívjuk tehát ismételve polgártársainkat, hogy az 18%-iki esetleges adóhátralékukat f. évi ápril hó 15-ig annál is inkább befizessék, mert különben az 1897. évi országgyűlési választók jegyzékéből ki fognak h agyatni. Figyelmeztetjük továbbá elvtársainkat, hogy majdan a választói jegyzékek közszemlére való kitételekor el ne mulaszszák utána nézni, hogy nevök, koruk és polgári állásuk, helyesen van-e a jegyzékbe fölvéve, mert a legutóbbi választások több helyen igazolták, hogy mily szükséges, hogy a polgárok őrködjenek a maguk joga fölött. — Az ország dobosa. Kossuth Ferenc úr ismét szerepel, ismét beszédeket tart. Egyikhez sincs semmi közünk. Mint pártvezérnek, kötelessége szerepelni is, meg beszélni is. Gsakhogy az a nevetséges és elitélendő Kossuth Ferenc szereplésében, hogy beáll impreszszariónak boldogult atyja érdekében, mintha bizony Kossuth Lajos nagysága rászorulna az ö hánytorgatott prókátorságára. Minap Nagykörösön szónokolt Kossuth Ferenc, s megint atyjával foglalkozott. Ha a táborkarában levő képviselők magasztalták volna ki Kossuth Lajost, senki se találta volna különösnek. De mikor fia áll a piacra s történeti reflexiókat tart arról, kiről minden magyar tudja ki volt, mit köszönhet neki Magyarország, akkor ez az eljárás hasonlít ahhoz, mint mikor valaki ősei bőrét dobra üti, vagy eldicsekszik családja nevével, vagyonával, hatalmával, melyből neki már egyéb nem maradt, mint puszta név. Családi vagy pl. atyja dicsőségét elzengheti valaki privát körben, de nem egy pártgyülésen. Bizonyos börze spekuláló szellem kell ahhoz, hogy egy fiú, atyja nevét ázsiónak használja. Kossuth Ferenc eme émelygésig űzött spekuláns-beszédei sokakban azt a benyomást teszi, mintha talán megkopott lenne Kossu th Lajos érdeme s a Ferenc gyerek azt bearanyozni akarná. Ha a sok frázisbontás helyett Kossuth Ferenc egyszerre a bibliát is elolvasná, lelkében bizonyára föltámadna az a tudat, hogy ő Úrias levelét viszi a saját vesztére. Ha Kossuth Ferenc sebeket szerzett volna a haza érdekében, ha a hatalom megakadályozta volna államférfiúi törekvéseit, ha a nemzet nem rótta volna le kegyeletét Kossuth Lajos iránt, még értenők dikciói tendenciáját. De mivel ezek egyikét se élte eddig meg, szereplése a vásáros bódék kikiáltóihoz hasonlít. A magyar nép nem oly tömeg, melynek úgy kellenek az öblös, hangzatos szavak, mint az indiánoknak a rizsgombóc. Aki a kormány »közvetett« támasza, annak csak arcpirulással s stréberszellemmel lehet atyjára hivatkoznia. — A néppárt diadala Kecskeméten. Kecskeméten nagy nap volt a mult szombaton. E napon választották meg a városi képviselőket, mely alkalommal különösen a IV. kerületbén fényes győzelmet aratott a néppárt. — Komárom-megye és Fejérváry. Komárom vármegye is üdvözölte Fejérváryt és Gromont. Megyegyülés volt ép akkor, mikor Győrben és Érsekujvárott vásárok voltak, tehát nem kellett attól tartani, hogy a vidéki tagok, köztük több néppárti izgató (?) plébános megjelennek a gyűlésre. Főispán, hivatalnoki testület, ezek képezték a gyűlést. A főispán megemlékezve a milléniumi ünnepről, fájó szívvel tapasztalja, hogy egyes túlzó emberek — ellenzéki lapok — kíméletlenül neki mennek s rágalmaznak egyes fedhetlen jellemű férfiút (értsd Eejérváryt s Gromont!) Aki igaz hazafi (?) nem tűrheti ezt, üdvözölni kell őket. Persze, hogy a főispántól függő hivatalnok testület hallgatott, lehet, hogy sokat gondolt. Ez volt az egyhangú (mert csak a főispán hangja szólt) szívből jövő üdvözlet Komárom-megye részéről. Zsitvay Leo „egyensúlya". Zsitvay Leo ár, aki Magyarországban bíró elevenek és holtak fölött, nagy jóakarattal ítélte el Fusz János, zselizi káplánt és könnyed tárcái csevegés alakjában fűzte hozzá Ítéletéhez a megokolást, mely abban csomósodik, hogy a káplán űr fiatal és egyoldalú nevelése az élet tapasztalataiban még nem találta meg az értelmi egyensúlyt. Jogos és érthető a keresztény nép öröme e világot átalakító esemény emlékünnepén. Érthetők az örömnek különféle nyilvánulásai, amelyekkel a csordultig megtelt sziv áradozó jó kedvének engednek szabad folyást az emberek. Hogyne volna az öröm általános! Hiszen közös ünnep ez! Nem az emberek készítik a magok kedvtöltésökre, hanem a fölséges Isten ünnepe ez, a melyből sem szegény, sem nyomorék nincs kizárva. A húsvéti szokások, népek és tájékok szerint igen különbözők, amint az örömtől dagadó sziv dobbanásai is megszámlálhatlanok. De egy általános és mindenfelé elterjedt szokást ez alkalommal kár volna figyelmen, kivül hagyni: értem a húsvéti öntözést. Sokan lehetnek, akik nem tudják, miért divatozik húsvét másodnapján az öntözés. Pedig ennek a szokásnak igen szép magyarázata van. Összefüggésben van a lelki föltámadással. A kereszténység első idejében ugyanis a keresztény vallásra térteket nagy szombaton keresztelték meg, ami vizbemártással vagy vízzel való leöntéssel történt. Ennek a régi szokásnak emléke tehát az öntözés. Ahol megfeledkeztek a keresztelésnek és az öntözésnek összefüggéseiről, ott az a szokás csaknem érthetetlen; nincs is benne semmi nemes vonás; de ahol a vallásos eszmén alapszik, ott a legszebb és legtisztább vonatkozású. Ide jegyzek a sok közül két egyszerű, de páratlanul szép verset, mely a húsvéti öntözés szokását bizonyos idealizmussal vonja be : E háznak kis kertjében Van egy rózsatő, Rózsás kedvben növelje A jó Teremtő ! Vizet öntök a tövére, Szálljon áldás a fejére! Az Istentó'l ezt kérem, Piros tojás a bérem. A másik pedig igy szól : Gyönyörű a tavasz, mosolyog az élet, Áldásokat mutat az arany kikelet. Feltámadt a Jézus, mondják az irások, Vizöntő hétfőre buzognak források. Mi is ide jöttünk ifjú kedvében, Hogy harmatot öntsünk kedves növendékre, Mert ha meg nem öntjük ezt a növendéket, Nem virágzik nekünk jövendó're szépet. Áldja meg az Isten ékes virágokkal, Nyerjen az egekből dicsó' koronákat. Ezt kívánom én is az »Esztergom« olvasóinak. Marcellus. Tavaszi csicsergés. ii. No iszen volt hadd-el-hadd a »csicsergés« miatt! Először a szerkesztő bácsi . . — bocsánat — úr hecceli föl ellenem a szedőt, hogy hát bizony őt senki emberfia ne bácsizza ; tavaszokról beszél, mint valami szemérmes kisasszony. Pedig aki egyszer szerkesztő, még pedig az »Esztergom* szerkesztője, ez magasan áll előttünk, tekintélyben, okosságban ; a theologusok azt mondanák : »hic jam malitia suplet aetatemu

1 Istenem! milyen jó is egy szerkesztőnek! megnyílnak előtte az ajtók,

2 bárhová megy — mulatságokon

3 mindenki csak az ő kedvét keresi, gyűléseken a szónok az ö arcvonásait figyeli; az iró remegve

4 lesi üzenetét s azután abba az óriási

5 papírkosárba hány reményt, hány véres veritek s hány ceruza rágás között készült dolgozatot vet hidegen, komoly arccal, könyörtelenül! írni, irni! Azt mondják, manapság mindenki — pedig csak akkor kellene irni, mikor annak szükségét érezzük; csak akkor kell irni, mikor úgy fészkelődik bennünk valami, akár a Múzsa csókja érintse homlokunkat, akár a Próza legyintse arcunkat. Ha ilyenkor irunk, az ér valamit, a többi semmi! — Igaz-e ez ? tessék eldönteni. Harmadik gymnazista voltam, egyik barátommal az év elején egy regényt keztünk irni, három kötetre terveztük az egészet. Irtunk ... irtunk egyik lapot én, másikat Endre barátom. Júniusban fejeztük be az első kötetet. Voltak ebbe a regénybe gyönyörű (?) részletek p. o. : Endre barátunk rohanó lovak elé veti magát s hősiesen megmenti választottjának drága életét. Ugyebár szép részlet ? ! Roppant regényes lélek volt szegény s mi lett belőle ? Regényes hajlamánál fogva főbe lőtte magát. Én kissé reálisabb 1 Inkább legyek bácsi, mert ettó'l a bóktól már egyenesen félek. Szerk. 2 Manapság különösen a börtönajtók. Szedő. (I.) 8 Különösen mikor rá kell fizetni. Szedő. (II.) 4 Plane ha szidja, dolgozata nem közléseért. Szedő. (III.) 5 A mint láttuk, bizony még igen kicsinyke. Szedő. (IV.)