ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-12 / 2. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. január 12. 2. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNY FY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára P> krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden birdetés után 30 krajcár. Magyarország* boldogsága. Irta: Kaas Ivor. Budapest, január 9 A világtörténet legnagyobb eseménye a Jézus Krisztus. Hatalmas királyok, rettenés csaták, népek vándorlása, földrészek felfedezése, «-politikai forradalmak és civilizatórius találmányok korszakot alkotnak a népek és az emberiség történetében; de akár Caesar vagy Napoleon hadjárataiban, Kolumbus és Cook hajózásai, Aristoteles vagy Kant bölcsészete, Homér vagy Shakespeare reformációi, a francia forradalom, a könyvnyomás, gőzerő vagy villamosság, a legnagyobb férfiak és a legnagyobb tények, melyek az emberiség fejlődésére befolyást gyakoroltak, elenyészőn csekélyek azon hatáshoz, melyet a názáretbeli Jézus a föld kerekségére, az emberek millióira, a nemzetek civilizációjára, az országok sorsára évezredek folyamán mindig fokozottabb mértékben tesz. Ali volt az, midőn a római birodalom távoli zugában, egy kis faluban, Kafarnaum zsinagógájában elkezdet tanítani s nemsokára ezután Golgotha hegyén gonosztevők közé bírói Ítélet alapján fel feszíttetett ? A világ észre sem vette, mi történt, s a hatalmasok közül senki sem törődött vele, mégis ezen kis dologból mily nagy erő támadt, mely megdöntötte a római birodalmat, az ó-világ hitét, tudományát, jogrendjét, életmódját, megszelidité a barbárokat, testvérekül összefoglalta a legkülönbözőbb népeket, államokat alapított, nemzeteket az életnek megmentett, vallást, erkölcsöt, tudományt és művészetet teremtett, fölszabaditá az egyént és megtisztitot<a a családot, s öt világrészt hódított meg egymásután a Krisztus királyságának. Császárok el nem taposhatták, törökök fel nem dúlhatták, tudósok meg nem czáfolhatták, hitetlenség meg nem dönthette s évrol-evre, amint az ido halad, nő a kereszténység, templomai szaporodnak, áldása az egész emberi nemre kiterjed és gyarapszik. Magyarország ezen csodának részese. Idevezetve e nép, történeti hivatást örökölt, mintha e hon, számára, az Ígéret földje lett volna. Ha nem vezeti be ide Árpád magyarjait, sorsuk csak az lett volna a tatárjárás viharjaiban, mint mindazt Q népeké, melyek a Kaukázus és Ural vidék :in vagv elenyésztek, vagy, mint törmelék az orosz birodalomba olvasztattak. De nem volt elég e földet meghódítani Kárpát sánczai között, miként mások is előtte sokan meghódították. Attila sorsát érdemelte volna, ha nem tud itt államot alapítani és művelődni. Be kellett telnie az időnek, hogy a magyarok ne jöjjenek előbb, mikor még Európában a ledőlt római birodalom helyében nem voltak megszilárdult államok s ezekben nem vert Qvökeret a keÍ reszténység, mikor az uj hazát kereső törzsek I a Duna mentén letelepedtek, nekik is annyi I műveltséggel kellett már birniok, hogy a kereszténységet mngérthessék és elfogadhassák. Száz esztendő elég volt arra, hogy szükségét érezzék a megváltásáak s felismerjék Jézus vallásában az életet, mely e nemzettől í is elhárította a halált. Fejedelmünk a koronát, ;iMarnunk intézményeit, népünk civilizációját \ a keresztény vallástól kapta. Azóta ezzel együtt nőtt fel, mint az európai nemzetek családtagja, közösségben a keresztény civilizáció fejlődésével. Legyőzte először a pogányságot önmagában, azután kunokban, tatárokban és törökökben s minden balszerencse között erőt merített hitéből és a keresztény népekkel való szolidaritásból. Nézzétek a Hunyadiak csatáit, hős Zrínyit, Erdély önvédelmét s Budavárának visszafoglalását: olvassátok a régi kódexeket s ujabb történeteket; vizsgáljátok a törvényeket és az alkotmányt; keressetek' lei a régi is'kolákat, melyekben a magyar nép tanult és az ős templomokat, melyekben imádkozott: kilencszáz esztendőnek minden írása és minden köve tanúsítja, hogy Magyarország keresztény állam volt és a magyar nemzet a keresztény vallásban, erkölcsben és civilizációban találta fenmaradásának alapját és mentsvárát. Ettől nem térhet el jövőre sem, mert semmi más elv, eszme és rend a magyar AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Csillagok között. Irta: Prohászka Ottokár. Unatkozom. Előrántom az »Urániát« s Fíammarion képzeletével csatangolok a csillagok között. Húsz lapot olvastam már s elképzelhetlen messzire értem. Mintha elmaradt volna tőlem a föld, a felhő s más világok légoceánjában úsznám! »Látja azt a gombostűfejecskét ?« kérdi Uránia tőlem, aki engem is kalauzolt s odamutat a csillagok miriárdjai közé, »látja? az a maguk csillaga; mi itt »Terra«-nak mondjuk.« »No akár Terra, akár Terka« gondoltam magamban s nem fogott rajtam Urania villamos gondolata; de nagy szerencsétlenségemre; mert Uránia értette a hangfalai? gondolatot s eszményi vonásaira haragos felhő ült; tekintete villámlott s egy kézlegyintéssel lesújtott. »Eregy földi féreg!« csak azt hallottam monstre-bukfencemben, s még dörgött valamit utánnam, mintha azt mondta volna: »porba, nyomorba veled.« Esem . . . folyton esem . . . mintha szélvész ragadna s az aether hullámai locsolnának körülöttem. Veszve vagyok: hová is eshetnem csillagokból máshová, mint a pokolba. Ezt az utat megtették mások is ; egy sötét szellem kalauzolta őket. Fölvetem lecsukott pilláimat; azurkékes mérbetlenségbe vész szemem s finom szellő zsongásában repülök. De fekete szellem nincs mellettem ; hanem ellenkezőleg egy szelid, eszményi alak; inkább anya mint szűz ; vonásaiból Carlo Dolce taníthatna; gyengéd fájdalom tükröződik nemes arcán, szárnyai erősek mint az acél s puhák mint a pehely. Kérdőleg tekintettem reá. Megértett. »Ne félj, — suttogja — te ki a csillagok közt unatkoztál, s hidegnek találtad a napsugár bölcsőjét, jöjj velem; felüdülsz; meleg életáram nyilai át ereiden ; hálával fogod tudomásul venni hogy élsz.« Sűrű légrétegbe jutottunk, felhők és köd borította utunkat, azután napsugár ért s lent a mélyben álmos körvonalakban láttam hegyeket, városokat, mezőket. Az eszményi alak szárnyaira vett; lassította rohanásunkat; mind lassúbb és lassúbb lett szárnyalásunk. Háztetők fölé jutottunk s egy falufélének piszkos, embertelen utcájára tett le. Rám nézett, mint ahogy a könyörületes szánalom angyala nézni szokott. »Most menj s nézz körül. Ez a sziv s az érzelem hazája! itt nem unatkozol majd.« Köszönteni akartam ; de eltűnt. Girbe-görbe kapaszkodó út borongott előttem délutáni ködben; egy-két ablakos, földbesüppedt házak nyomorogtak a vízmosásos utca két partján. Szemétdombok, sárbuckák, fagyos rögök éktelenitették a havat. Mentem fölfelé. Kezeimet zsebeimbe dugtam s fázó ujjaim közt krajcárok csörögtek. Valami cédula félét is zsugorítottam. Kihúzom ; hát a sz. Vince-egylet cédulái. Mintha fölébredtem volna; rögtön tudtam, hogy mit tegyek. Beléptem jobb kézről a rozoga házba. Réteg asszony nyomja ott a piszkos szurtos ágyat már két éve; kimondhatlan cók-mók födi a lócát ; csak egy dolog nem piszkos, egy csinos nagy füzet ; kezembe veszem s olvasom a cimét: »a lurdi Szűz Kalendáriuma.« »Ez volt a karácsonyfia,« nyögi a beteg. »De nagyon is kedvemre volt; mert szeretem a Szűz Máriát.« »Hát a keresztet ? azt is szereti ?« •>Azt is.« »Hat a betegséget ?« *Istenért eltűröm azt is.« Vérem szivemhez futott! ránéztem a szenvedő asszony arcára s bágyadt szemei mint két csillag, ragyogtak az alacsony szoba homályában. Csillagos utam, Uránia jött eszembe, a világok óceánjai, azok a jéghideg mérhetlen valóságok ; akartam kérdezni, hogy nem olvasta-e Urániát; de csak azt hoztam ki: »S nem olvasta ?« »Hogy hol olvastam? — kérdi — »s mit? ezt a keresztviselést? a katekizmusban.« Mély meghatottsággal álltam ott előtte. Megfogta a kezemet s csókjaival borította; meleg könyek peregtek le arcáról ujjaimra; gyermekei bejöttek s hozzám simultak. Szeretetük s hálájuk