Leánynevelde és Tanodák, Esztergom 1932

9 osztály lelkigyakorlatát Dr. Bucsi József belvárosi káplán, a III. és IV. osztályét Dr. Brückner József szemináriumi rektor vezette. Az Űr áldja meg őket fáradtságot nem ismerő buzgalmukért. Az év folyamán négyszer járultak közösen a szent gyónáshoz és szent áldozáshoz nö­vendékeink, azonkívül alkalmat adtunk nekik az első péntek megtar­tására és a heti szentgyónásra. A lelkigyakarlatos szentáldozást a „Nagy magyar engesztelés“ jegyében végezték. Április 11-én, a Kato­likus Nők Napján közös szentmisében és szentáldozásban vettek részt. Május 23-ári megrendeztük a Gyermekzarándoklatot, melyen, a kör­nyéket is beszámítva, 2000 tanuló könyörgött a Magyarok Nagyasszo­nyához édes hazánkért, hős katonáinkért és a győzelmes békéért. Erre a szándékra jártunk fel május havának minden hétfőjén a Bakács­kápolnába szentmisét hallgatni. Június 6-án megjelentünk a „Család felajánláson“, melyet őemi­nenciája Dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás tartott. Növendékeink nagyrésze gyakori áldozó volt. Köszönjük ezt azok­nak a .főtisztelendő uraknak, akik készséggel állottak rendelkezésükre a kötelező szent gyónásokon kívül. Külön hálánkat fejezzük ki Dr. Török Mihály preliátus kanonok, Gombos Géza, Brindzik József, Fun- déliusz Vilmos, Dr. Gianits József, Kovács Ferenc, Portik Zoltán, Tarda Jenő, Dr. Vajda József főtisztelendő uraknak és aFerencrendi Atyáknak. í) Hazafias nevelés. Nevelésünk központjába a hazáért küzdő honvédek megbecsülését, szeretetét és megsegítését helyeztük. A hősök, emlékét, a hadirokkantak tiszteletét állandóan ápoltuk. Az intézetünkben elhelyezett sebesülteket többször meglátogattuk, és a hálás szeretet bizonyítékiául énekkel, szavalattal, cigarettával és szeretetcsomágokkal kedveskedtünk nekik. A sok olvasnivalóval feled­tetni akartuk velük a kiállolt nehéz napokat. Iskolánk állandó levele­zést tartott fenn a fronton küzdő honvédekkel, különösen a 202/28. tá­bori számú századdal. A frontra küldött levelek és lapok száma 2707 darab. Beérkezett válaszok száma 1432 darab. g) Nyelvvédő tevékenység. Erre iskolánkban nagy szükség van, mivel városunk környékén sok idegen ajkú család él. Tanulóink jó- része vidékről jár be. Magyar ugyan az anyanyelvűk, de ragad rájuk környezetük helytelen beszédmódja. Ezért igen fontos szerepük van a magyar nyelv tanárainak, akik öntudatos munkával igyekeztek szép feladatúkat betölteni. Főleg a helyes beszédre és írásra fordítottak nagy gondot. A III. a) b) osztályok helyesírási versenyt rendeztek, amely meglepő eredménnyel zárult. Jutalmat kapott 12 tanuló. h) Az ifjúsági könyvtárat október elején bocsájtottuk az ifjúság rendelkezésére, a könyveket május 15-én vontuk be. Az egyes osztá­lyokban az osztályfők és az általuk kijelölt könyvtárosok gondoskod­tak a kiadott könyvek számontartásáról. A cserék hetenkint történtek. A két alsó osztály szívesen olvasott meséket, elbeszéléseket és vallásos irányú folyóiratokat, a két felső pedig irodalmi és történelmi tárgyú könyveket, ifjúsági regényeket. A kötelező tárgyú olvasmányokkal szí­vesen és eredményesen foglalkoztak. i) A testnevelés korszerű követelményeinek az első félévben min­den vonalon megfelelhettünk. Iskolánk jól felszerelt tornateremmel,

Next

/
Thumbnails
Contents