Leánynevelde és Tanodák, Esztergom 1932
f Digna nővér. Nagy veszteség érte iskolánkat. A halál angyala váratlan hirtelenséggel köszöntött be tantestületünkbe és kiragadta közülünk legkiválóbb munkás társunkat: a jó M. Digna nővért. Míg itt volt közöttünk, alig vettük észre, oly csendesen dolgozott. Most, hogy eltávozott, érezzük az űrt, melyet maga után hagyott. A munka rohamában nem értünk rá felfigyelni eszményi egyéniségére, mikor már nincs közöttünk, keressük, látni, mintázni akarjuk, hogy mi is, mint ő, ragyogó, világító, vezető pedagógusai legyünk a ránk bízott gyermekieteknek. Ravatalát elhalmoztuk a szeretet virágaival, emlékét az elismerés őszinte szavaival. Legértékesebb volt osztályának zokogó, könnyek között mondott nyilatkozata: „A tisztelendő nővér olyan volt, mint az édesanyánk!“ Ez többet mond minden dicshimnusznál, maradandóbb emléket állít a legdrágább márványszobornál. Mennyi lelki szépségtől ragyogott a lelke, hogy tanítványai meglátták benne az édesanyát, a gondos, szerető osztályfőnököt, ki minden szabad idejét osztályában töltötte. Mosolygó arccal várta őket, megnézte, rendben vannak-e dolgozataik, kikérdezte tőlük a leckét, meghallgatta panaszaikat, nehézségüket, vigyázott egészségükre. Nem csoda, ha osztálya testben, lélekben szépen fejlődött. A többi osztályokat sem kevésbbé részesítette jóakaró, megértő szeretetében. Feleltetésnél türelmes, osztályozásnál méltányos és igazságos volt. Az iskola életében előforduló nehézségeket, kellemetlenségeket nyugodt modorával olyan ügyesen tudta elintézni, hogy sohasem maradt szülők, vagy gyermekek lelkében a keserűség fullánkja. Amilyen szeretettel tudott bánni a gyermekekkel, épen olyan művészi módon tudta lelkűkbe hinteni a tudás magvait. Nem volt ő rettegett számtantanár, kitől félnek tanítványai, hanem művész, ki széppé, vonzóvá tette nekik a számok rideg birodalmát. S ha már a számtant így kezelte, mit mondjunk természetrajz óráiról? Minden óra valósággal lelki élmény volt és egy-egy szárnycsapás, mellyel mindig feljebb és feljebb emelte kis hallgatóit a természet bölcs Alkotójához. Gyönyörűen valósította meg a tanítás és nevelés célkitűzéseit: összhangzóan fejlesztette a gyermekek fizikai és lelki erőit, hogy földi és örök céljaikat elérhessék. S a mintakép ő maga volt számukra. A halál távlatában nagyobb, ragyogóbb lett eszményi alakja, buzdítva, bátorítva minket, társnőit, hogy ne féljünk járni a kötelesség rögös útján, mert akik másokat tanítanak, fényleni fognak, mint a csillagok.
