Leánynevelde és Tanodák, Esztergom 1913

I.

Az új iskola.

Minden új intézmény egyúttal halálát jelenti a réginek, melynek szerepét átvenni hivatott, s ép ezért többé-kevésbbé elégikus hangulatba ringatja azokat, akiknek szive a régivel valamiképen összenőtt. — Mikor néhány évvel ezelőtt szóba került egy új zárdaiskola fölépítésének szüksége, megmozdult a szív mindazokban, kik leányéveik legszebb emlékére emlékeztek a tiszteletreméltó falak láttán, melyek között templomi tisztaságú levegőben az életre szükséges tudományokból kaptak oktatást azóta talán már régen elnémult apáca-ajkakról. De megdobbant a szivük azoknak is, akik fölismerték, hogy a régi nemcsak régi, hanem avult is, akik az újban a haladást, a jobbat látták — s a diadalmas előretörés ez apostolainak lelkesedése meggyőzte a szomorkodókat, elnémította a sóhajokat: a megszületendő jobbnak várása számukra is elviselhetőbbé tette a szivükhöz nőtt, de pályafutását már befejezett régi halálát.

1.

Az első sziklevelek.

Az új zárdaiskola történetét szándékozván megírni, szinte zavarban vagyok az iránt, hol kezdjem. Mert ennek az iskolának is meg van a maga prehisztorikus kora, melyről Írásos följegyzéseink nincsenek ugyan, de amely kor döntő befolyással bir az események későbbi folyására. Érzem, hogy a platonikus tervezgetések e koráról is kell Írnom, hogy mulasztást követnék el, ha nem említeném azoknak töprengéseit, akiknek szeme szeretettel figj elte az áldozatos lelkű nővérek vezetése alatt működő iskola munkáját s akiknek homloka mind gyakrabban borult el, mikor arra az egyre szélesedő repedésre néztek, amelyet a becsületben megöregedett régi iskola és a modern pedagógia meg higiénia elvei között észre nem venniük lehetetlen volt.

1*