Ferences Szent Antal Katolikus Általános Iskola, Esztergom, 1947
A magyar demokratikus nevelés különleges szolgálatára az esztergomi Szent Antal gimnázium átépítéseként alakult meg az esztergomi ferences Szent Antal kát. általános iskola a V. K. M. 70.000/1946. sz. rendeletének szellemében 1946. augusztusában. Első iskolafenntartója P. Burka Kelemen dr. O. F. M. ferences tartományfőnök, első igazgatója P. Pócza Szalvátor gimn. tanár. A kezdő iskolai évben csak az 1., V. és VI. osztály nyílt meg, míg a mostani iskolai évben már a II. és VII. osztály is. A következő évben a Ferencrend teljes 8 osztályú ált. iskolává építi ki egyetlen általános iskoláját. A tantermeket átmenetileg az esztergomi ferences kolostor bocsátotta az iskola rendelkezésére. Az iskola I-II. osztályának tanulói helybeli szülők gyermekei és künn- lakók. A felső tagozat kizárólag a Szent Antal kollégium bennlakó növendékeiből kerül ki. I. Az iskola múltja. II. Adatok az 1947-48. iskolai év történetéhez. Szeptember: 1-én alakuló értekezlet. 2-án Veni Sande, osztályrendezés, törvényolvasás. 3-án az első tanítási nap. 16-án szokásos évkezdő szentgyónás. 17-én szentáldozás. 18-án az V. o. földrajz- és természetrajzzal kapcsolatos kirándulása Zamárhegy és Búbánat-völgy környékére. 27-én a VI. o. tanulmányi kirándulása Búbánat-völgyébe. 29-én módszeres értekezlet. Igazgató a helyes tanítás technikáját ismertette. 30-án Arany Jánosról a „Toldi“ megjelenésének jubileumára tartottunk a gimnázium önképzőkörével együttesen megemlékezést. Az iskola főként énekszámokkal működött közre. P. Szak Ányos énektanár vezetésével négy ötfokú népdalt adott elő: Erdő erdő..., Repülj madár, Repülj páva, Fúj, süvölt a Mátra szele. Petőfi: Arany Jánoshoz c. versét szavalta Csóka Zsigmond gimn. VI. o. t. Legeza Tibor gimn. VIII. o. t. Arany: Toldi keletkezéséről olvasott fel. Október: 4-én Rendalapító Szent Ferenc atyánk ünnepe. Szünet. Az ifjúság a gimn. tornacsarnokában a következő ünnepséggel hódolt Assisi nagy szentjének: Mécs László: Menjünk Assisibe. Szavalja Havassy Viktor gimn. VII. o. Kisdi—P. Szedő: Szent Ferenchez. Énekli a két iskola együttes énekkara. Ünnepi beszéd. Mondja Boros Fr. Ráfael gimn. VIII. o. t. ferences papnövendék. Szent Ferenc himnusza. Énekli az énekkar. 6-án az aradi 13 nemzett gyászünnepén a bencés gimnázium és általános iskola ünnepélyén vettünk részt. A kát. szerzetes fiúiskolák szellemi együttműködésének gyönyörű példája volt ez. Utána testületileg megjelentünk a városháza előtt rendezett kegyeleti ünnepségen. 10-én nevelési tárgyú értekezlet. P. Huszár Jeromos dr, 6