Ferences Szent Antal Katolikus Általános Iskola, Esztergom, 1946

ző és lelket vidító egészséges sport céljaira. A játékpálya kőiül ligetet, bota­nikus kertet is létesített, ahol melegebb időben szabad ég alatt tartható az előadás és a tanulás. Az intézet előnyös feltételek mellett biztosítja a 29 fo­kos Szent István-uszoda használatát, hidegebb időszakban pedig minden csü­törtökön a gőz-fürdő is a növendékek rendelkezésére áll. Télen bő tere nyí­lik korcsolyázásnak és sísportnak egyaránt. Intézetünk keretében működő cserkészet egészíti ki és harmonikusan kap­csolja össze a nevelés minden ágát. Esztergom környéke e szempontból is ideális vidék a kiránduló ifjúság számára. A növendékek testi egészségére gondosan ügyel az intézet orvosa, aki reggel, délben és este tart ellenőrző vizsgálatot. Kitűnően felszerelt rendelő is áll a fogorvos rendelkezésére. A kollégium szoros kapcsolatot tart a szülői házzal. Ezt szolgálják a havonként egyszer megengedett szülői látogatások, a szülői megbeszélő érte­kezletek, továbtá, hogy az intézet évente ötször ad írásbeli értesítést a fiuk tanulmányi, előmeneteléről, egészségi állapotáról és lelki fejlődéséről. A nevelőintézet tanuló termeinek méretei nagyjában megegyeznek a gimnázium és az általános iskola méreteivel. A tanuló termeket a bennlakó növendékek felmerülő szükségletei és kényelmi szempontjai figyelembevéte­lével kiegészítik a 30 méternél hosszabb 300-nál több fiú befogadására alkal­mas közös ebédlő és ugyanennyi férőhellyel rendelkező és korszerűen felsze­relt kisebb-nagyobb hálótermek. A zenei tanulást 10 külön zongorával ren­delkező gyakorló szoba segíti elő. A hétszázéves dicső múltra visszatekintő magyar ferencesek elévülhetet­len érdemeket szereztek a kát. hitélet megőrzése terén a magyar nép között, és ebbe a munkába méltán illeszkedik bele a magyar Sión fellegvárában Szent Antal kollégium ifjúságot nemesítő lélekneve ő munkája. Xí. Tájékoztató az 1947-48. iskolai évre. A használandó tankönyvek jegyzékét a várható változások miatt nem közölhetjük. Amint lehet, erről tájékoztatást adunk. Tanév eleji munkarend: Szeptember 4-én javítóvizsgálat. A magán- vizsgálatok írásbelije 4-én, a szóbeli 5-én. A tanév ünnepélyes megnyitása Veni Sancteval szeptember hó 8-án történik. 9-én rendes tanítási nap. 18

Next

/
Thumbnails
Contents