Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1895
7 hazaszeretetei, mintsem esze tisztában volna a haza magas fogalmával s mégis azt mondják, minek a gyermeknek Istenről beszélni, midőn azt felfogni nem képes.1 Az isteni kinyilatkoztatás tekintélyének alapján már a 3—4 éves gyermeknek is beszélhetünk az Istenről. A vallásos érzelmet nem kell a gyermekbe beoltani, csak alvó állapotából kell felébreszteni, mert benne megvan minden kellék, hogy Istenhez közeledjék. Beszéde csupa imádság, van valami természetében, a mit frissen hozott magával az égből. Magának az Üdvözítőnek eljárása is, midőn magához bocsátván a kisdedeket, azt mondotta: »engedjétek a kisdedeket hozzám jönni«, azt mutatja, hogy a kis gyermeket is meg lehet a vallással ismertetni és hozzá lehet a vallásossághoz szoktatni. Valóban a végtelenül szerető Istennek, mint az emberiség atyjának megismerésére s a mindenütt jelenlévő lény gondviselésének átérzésére nincs alkalmasabb kor, mint a kisded kor, melyben a gyermekre egész környezete mosolyog, midőn mindenki védő karral közeledik feléje. Maga Fröbel hangoztatja: »Ne mondja senki, mert az merőben a legfőbbtől fosztaná meg a kisdedeket, hogy a gyermekek azt, (a vallást) meg nem értik; megértik, meg fogják érteni, ha nem eszökkel, de szívükkel.« Fröbel a nevelés példaképéül Jézust állítja elénk. Azt akarja, hogy az életben a legmagasabb és legtökéletesebb mintakép Jézus legyen, hogy minden ember az ö életét kövesse. A vallásos nevelés szükségességét nemcsak elismeri, hanem nyomatékkai hangsúlyozza, mondván: »Igaz és élő hitet, mely veszélyekben és küzdelemben, ínségben és sanvarúságban támogat, kell az embernek, már mint kisdednek adni. Ha a vallásosság nincs meg a kisdedben, később csak nagy nehezen fejlődik erőteljessé, míg a szülői példából fakadt vallásosság az élet minden vihara és veszélye között győzedelmeskedni fog.« A mint bizonyos tehát az, hogy a gyermeket születésétől kell nevelni, ép oly biztos, hogy úgyszólván a bölcsőtől kell 1 Felméri: A neveléstudomány kézikönyve. 609. lap.
