Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1895
54 indultunk el szállodánkból, a katonai zenekarral találkoztunk, mely a kormányzósági palota felé igyekezett. Érdekes és kacagtató látványt nyújtott a sok gyermek, kik a zenekar előtt s mellett haladva, végig cigánykerekezték az egész korzót. A mi első utunk a városház mellett levő Chiesa di San Girola- móba (sz. Jeromos temploma) vezetett, hogy ott hálát adjunk a Mindenhatónak szerencsés megérkezésünkért. Rövid ima után a mólókra mentünk, melyek közül legnevezetesebbek az Adamich, Mária Terézia s a Szapáry nevét viselők. Amerre az úton elhaladtunk, mindenütt a legnagyobb élénkség uralkodott; a korzó és móló tömve volt emberekkel, kik érdeklődve kérdezősködtek társaságunk felől. Végre az embertömegen keresztül jutva, ott állottunk közvetlenül a tenger partján! Óh mily fenségesen szép volt a tenger! Sötét tükrén ezernyi fény csillogott a sok hajó visszavert lámpáitól; hullámai a dagály következtében zúgó morajjal csapkodták a móló falait, ide s tova hányva a bójákhoz erősített csol- nakokat, a távolból pedig ringva mint egy szép hattyú közeledett felénk a „Stefánia“ kisebbszerű tengeri hajó. Már későre járt az idő s mi mégis alig tudtunk megválni a gyönyörű tengertől, de vezetőink figyelmeztetése, hogy másnap még hosszú programmnak nézünk elébe, mit csak úgy valósíthatunk meg, ha kellőkép kipihenjük magunkat, nyugtatott meg mindnyájunkat és sietve indultunk vissza a Hungáriába. Ámbár az előző éjszakát az úton úgyszólván átvirrasztottuk, mégis oly sokáig nem tudtunk elaludni, mert lenn, a szálloda előtti téren gyönyörűen húzta a cigány a szebbnél-szebb magyar nótákat, melyeket itt a távolban kétszeresen jól esett hallanunk. 22-én 7 órakor volt a közös reggeli s azután a társaság a San Girolamo templomba sietett, hol Számord Ignác igazgató misét mondott, a növendékek pedig magyar énekeket zengtek. Mise után megtekintettük a templomot, annak udvarát, mely tömve van régiségekkel; a templom derék, magyar érzelmű lelkésze kalauzolt bennünket, aki erősen tanulja a magyar nyelvet, sőt úgy nyilatkozott, hogy szeretne tiszta magyar városba jönni legalább pár hónapra, hogy teljesen megtanulhassa nyelvünket. Megnéztük még a városház épületét; a római kaput, mely állítólag II. Claudius császár diadalíve, s a hajdani fellegvárat. Majd a piacon átmenve eljutottunk a városi toronyhoz, melynek érdekes óramüve az órákat és perceket öt percenként két oldalán előugró számokkal jelzi. Amint alkalmunk nyílott, összevásároltunk egy halmaz képes levelező lapot, melyek megírása miatt sokszor bizony el-elmaradoztunk; szerette is volna az igazgató a sok lev. lapot ha nem is a pokol, de legalább a tenger fenekére dobni. Innét utunkat az ó-város felé vettük, melynek szűk sikátorai s a
