Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1895

c) Kihagyási hibáknál az illető helyen a szögjel használandó: V d) írásjelek kihagyását a helyesírási hibákhoz sorozzuk és ama két szó között lévő üres helyet húzzuk alá vízszintes vonással, hol az írásjel elmaradt. Például: az ember érzi hogy stb. e) Szórendi hibáknál a szórendnek számokkal való megjelölése kerülendő. A hibára felhívjuk a tanuló figyelmét az által, ha a füzet szélén felülről lefelé függőleges vonalat húzunk: A dolgozatban előforduló és rendszerint két vagy több sorra terjedő í logikai hibát felülről lefelé vont hullámos vonallal jelöljük meg: f) Túlzások felkiáltó jellel (!), értelmetlenségek pedig kérdő jellel (?) jelö- lendők meg a füzet szélén. g) Következetlenség szaggatott vonallal:------------------------húzandó alá. h ) A tanárnak egyéb útbaigazító szavai a füzet szélére írandók. 7. A tanár hibajelölései a tanuló füzetét ne csúfítsák el. 8. Füzetek kicserélése a tanulók között javítás céljából — nem helyeselhető. 9. A testület által elfogadott hibajelölési eljárás kötelező minden tanárra. 10. A tanár a javítás közben talált felötlöbb hibákat a jegyzőkönyvébe vezeti, rendezi, osztályozza és ennek alapján beszéli meg a hibákat, adja elő a reájok vonat­kozó szabályokat, stb. 11. A hibák megbeszélése kíméletes legyen. Gúnynak helye nincsen, csak jó indulatú birálat vezethez célhoz. A legjobb egy-két dolgozatot fel lehet olvastatni, de gyengébb munkánál sem szabad a megérdemlett elismeréssel fukarkodni. Annak feltüntetésére, hogy a dolgozatnak esetleg milyennek kellett volna lennie, dolgozatmintát is olvashatunk fel. A javítások megbeszélése mindig közös, mindenkit foglalkoztató munka legyen, egyesekkel való kizárólagos foglalkozás nem helyeselhető. 12. Helyesírási hibák javítása táblára való diktálással is eszközölhető, az írást az egész osztály figyelemmel kiséri; — szerkezeti hibánál az illető mondatot hangosan felolvassák és az egész osztály figyel, hogy a hibát kitalálja. Nyilvánvaló, vigyázatlanságból — nem pedig tudatlanságból — elkövetett hibákat a táblánál tárgyalni felesleges; elégséges reá a tanuló figyelmét felhívni. 13. A kijavítást a megbeszélés alapján a növendékekkel végeztetjük, még pedig nem a füzet szélén, hanem Javítás címe alatt a füzet következő oldalán. A növendék a megjelölt hibákat a füzet szélén folyó számmal jelöli meg s e folyószám alatt írja a javítást. A javítást akkép rendezik, hogy a hibákat természetük szerint csoportosítják, mindenik csoport elejére oda írva a csoport címét, nevezete­sen: helyesírási hibák, nyelvi hibák, mondatszerkesztési hibák, tárgyi hibák, kifejezési hibák, kihagyási hibák. A helyesírási vagy szótani hibáknál csupán az illető szót írják le kijavítva, — de egyéb fajtájú hibáknál kötelesek az egész mondatot leírni. 14. Oly dolgozatokat, melyekben feltűnő sok a helyesírási és szerkesztési hiba, a tanulók a szükséges javítások eszközlése mellett újból kötelesek leírni. 15. Az iskolai dolgozatoknál a javítás kiírása is az iskolában történik; de a házi dolgozatoknál mindig otthon eszközlendő. 16. A javítást a tanár szintén átvizsgálja s hanem felel meg, még egyszer készítteti. 17. A betegség miatt el nem készített dolgozatokat a tanuló rendszerint utána pótolni tartozik.

Next

/
Thumbnails
Contents