Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1943

vizeletvizsgálathoz szükséges műszerek és vegyszerek, szem-, és fülkezeléshez szükséges gyógyszerek és eszközök, Quarz és Sollux lámpa. Vizsgálóasztal izzasztókészülék, műszer és kötszerszekrény, gáztűzhely. Fekvőbetegek szóra koztatására külön rádió, összesen 20.000 P értékben. Négy gyengélkedő szobában 30 fekvőhely van kellő számú ágyneművel; így a növendékek nem saját ágyneműjüket használják, ha a betegszobába ke­rülnek. Ez elsősorban a fertőzési lehetőségek elkerülését célozza. Fertőző meg­betegedés esetén az intézet a betegeket az intézet udvarán külön erre a célra újonnan épült emeletes járványházában tudja elhelyezni. Az év elején egyen­kint, külön-külön megtörtént az általános orvosi vizsgálat, a vizsgálati adatok feljegyzésével. Külön történt az általánoson előírt szemvizsgálat, első- és másodosztályos növendékek többszöri vörheny elleni védőoltása. Az intézet orvosa naponta ellenőrizte a növendékek egészségi állapotát. Főtörekvése volt mindig a betegség megelőzése, amit igyekezett elérni rend­szeresen órák előtt és az ebédlőben étkezések után párperces egészségügyileg fontos gyakorlati tanács hangoztatásával. A növendékek egészségügyi állapota jó volt. Az intézeti orvos napi munkabeosztása a követke/.ő volt: reggel 7—8-ig jelentkezők vizsgálata, 8 óra után fekvőbetegek ellátása és kezelése. 9 órakor a rendtagok részére fogászati kezelés. Naponként délután 2—4-ig történt a növendékek száj- és fogkezelése. Négy óra után a fekvőbetegek újabb ellátása. Este vacsora után újból egészségügyi ellenőrzés. Az intézeti orvos segítségére volt és a betegeket ápolta állandóan két rendtárs: Fr. Esztergályos Liberát és Fr. Berkes Odilo. Kegyeletes megemlékezések. Bendefy Tibor repülőhadnagy, intézetünk volt növendékének hősi halálhírének vétele után lelküdvéért mondott gyász­misén a tanári kar és a tanuló ifjúság résztvett. Bár csak három évig vol< az intézet növendéke, de ezen rövid idő alatt is kedves modorával tanárainak megbecsülését és tanulótársainak szeretetét vívta ki. Emlékét kegyelettel őrizzük. Külön gyászmisén megemlékeztünk az intézet elhunyt tanárairól, tanu­lóiról és a tanulók meghalt szüleiről. Értelmi nevelés. Iskolánkban a tanítás menetét a tanári testület a leg­nagyobb körültekintéssel folytatta le. A szaktanárok az egyes tárgyak anya­gát a legnagyobb nehézségek között is megnyugtató eredménnyel tudták növendékeikkel elsajátíttatni. A tanév megcsonkítása miatt az annyira fon­tos összefoglalások elmaradtak, de azért az egész anyag áttekintéséhez az alapot megadtuk és így remélhető, hogy a hosszú vakációban alapos ismét­léssel mindaz megőrizhető lesz a tanulók számára, amit az év folyamán tanultak. Természetes, hogy az oktatásnak á módszere a folyton változó körül­ményekhez igazodott. A hangsúly a lényeges részek megrögzítésén volt, a szá­monkérésre ennélfogva kevesebb idő jutott. Minden tanárnak alapos munkába került, hogy a sokoldalú asszociációkat megerősítse és ezzel a kitűzött célt meg­valósítsa. Súlyos kérdés volt még az osztályozás, illetve elbírálás ténye, ame­lyet a tanári lelkiismeret a nehéz időknek megfelelően oldott meg. Ép ezért bizunk abban, hogy értalmi nevelésünk is a helyzet követelményeinek minden tekintetében megfelelő volt. Magyar dolgozatok. V. osztály. 1. a) Az én falum (városom), b) Miért erő a fegyelmezettség? c) Itt élned, halnod kell! (Iskolai.) 2. a) A végvári vitéz Balassa költészetében, b) A XVI. sz. magyarjának problémái, c) Márton pap lelki vívódásai, d) Mi ragadott meg a Pogányokban és miért? (Házi.) 3. a) A „náj módi" ellen, b) „Nagyon megszűkültünk a magyarságba." (Bessenyei.) c) Jó barátom: a könyv. (Házi.) 4. a) Miért szeretem (értékelem) Széchenyit' b) Az elnyomó hatalom emberei. („Az új földesúr" alapján.) c) Az új földesúr 3* 21

Next

/
Thumbnails
Contents