Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1941

tekről — és De Tempore, a szent időkről mondott beszédek. Mindkét cím odakerült később Temesvári Pelbárt azonos csoportosításban kiadott beszédei elé. Ferences lelkületének jólesett rendje dicsőségét, nagy teológusainak egyetemes hatását megtapasztalni. Belemerülhetett tanaik mélységébe. S túl az egyes tételek elfogadásán, magát a gondolkodásmódot sajátította el, s így a felmerülő teológiai kérdésekre feleletet, megoldást vagy továbbépítést a meggondolásoktól s nem merő lelkesedéstől, rokonszenvtől átitatva ösztönösen és természetszerűen a ferences teológiai iskolában keresett és talált. Ezt a nem egyoldalú és érvek alapján vállalt állásfoglalást a krakkói egyetemről hozta magával, amit itthon jobban tudatosítani és fejleszteni nemcsak erkölcsi kötelességének ismert, hanem sikerült is. A szorosan vett teológiai hit- és tanrendszer mellett helyesnek észlelt krakkói szónoki szokásokkal és elvekkel találkozunk nála itthon. Latinságában nem érzik klasszikus íz, mint ahogy a teológiákon, egyetemeken abban az időben, a humanizmus előtt másutt sem találjuk meg. A teológia világa más kifejezéseket kívánt, a tartalmat tartotta egyedül szükségesnek, a forma sajátságait mellőzte, azon kívül — minthogy az előadás nyelve latin volt — egyszerűnek kellett lennie, cicomázatlannak a fiatalon egyetemre került hallgatók miatt. Olvasták ugyan a klasszikusokat, ám kevés ideig s a hatás ezért s az előbb említettek miatt nem volt átütő, nem járta át a teológusok nyelvét akkor sem, ha írásban fejezték ki magukat. Ezeket a hatásokat magába fogadta a krakkói alkotó műhelyben, és az alkotás ingerével, a tenni-akarás gondolatával jött haza. Tehetségének kibontakozására ösztönzők voltak a kinn töltött évek. Nevével még találkozunk Krakkóban 1463-ban. Ekkor lett baccalaureus in artibus, 24 társa közül az ötödik helyen.' Érdemes feljegyezni azt, hogy a beiratkozották közül sokan lemaradtak. Például Peltbárttal együtt 204-et vettek fel 1458-ban, de az egész 1463. évben csak 68 baccalaureus jelölt vizsgázott, s azok se mind Pelbárttal egyidőben kezdték tanulmányaikat. Meddig tartózkodott ?elbárt Krakkóban, — melyik kolostorban és milyen munkakörben kezdte meg itthon tevékenységét, nem tudjuk. Amikor a hazai ferences krónikás jóvoltából kereken húsz év múlva, 1483-ban találkozunk vele,

6 — akkor teológiai tanár a keményebb rendtartású, azaz obszerváns ferencesek budai kolostorában, — s befejezi első ismert nagy művét a Stellarium Coronae Beatae Mariae Virginis-t. Ez Pelbártnak az utókor előtt talán legtöbbet emlegetett műve. Megírásával hálaadósságot rótt le. Nemcsak azt, amivel minden halandó tartozik Szűz Máriának, hanem egyénít. Súlyos betegségében ugyanis fogadalmat tett az Isten Anyjának. „Ha ez a fogadalom nem sürgetett volna — mondja az előszóban — méltatlannak és erőtlennek érezvén magamat, — semmiképen sem mertem volna megkísérelni e munka megírását. De attól félek, hogyha elhallgatnám az ő dicsérete magasztalását, a hálátlanság és hűtlenség bűnéről vádoltatnám." Megmondja ugyanitt azt is: kiknek szánta s kikből merített: „Egyszerű nyelvezettel és értelemmel s tapogatódzó szavakkal szolgáltatván az anyagot, hogy az együgyübb szónoklók bőségesebben tudjanak innen meríteni ... Csupán azokat szándékozom megírni, amelyekről tudom, hogy az egyszerű népnek javára válnak. Ezeket is azonban nem a magam értelmezése szerint hordtam össze, hanem — amint tudtam — inkább úgy, amint azok más jeles írók munkáiban voltak megírva."

9 A nép szónokaira gondolt tehát. Prédikáció a Stellarium? Korántsem. Csak anyagot ad, amiből, — akár a mai dogmatikákból — bőségesen lehet meríteni. Nem kétséges, hogy ilyen forrásból táplálkozó szónok feltétlenül igényessé lesz. S arról nem a forrás tehet, ha a nagy gondolatokkal történt találkozás eredménytelen, alkalmazatlan marad, s csak hullnak a szavak mélyebb tartalom nélkül. A Stellariumban található példákon s néhány részleten kívül jóformán csak az előszónak idézett megjegyzése sejteti, hogy szónokoknak szánta. Mi voltaképp a Stellarium? Megtudjuk a mű teljes címéből: A Boldogságos Szűz Mária ragyogó csillagkoszorúja, amely tizenkét csodálandó titkot, mint fénylő csillagokat foglal össze ugyanannyi könyvbe, s hirdeti a szeplőtelenül fogantatott Szűz dicséretét. — Vagyis mai szóval: Mariológia. De bőven feldolgozza az ezzel kapcsolatos teológiai, szorosabb értelemben: dogmatikai vonatkozásokat. A mű felépítése nem hevenyészett. Rokon az egyéniség belső alkatával. Mint annak belső élete az alázatosságon alapul, ez a kezdeti okokból indul ki, 62