Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1941

A Boldogságos Szűz azzal, hogy őt magába fogadta, részesedett Jézusnak ebben a két méltóságában. Az egyik ez: Jézus Istentől ered. Ebből a méltóságból a Szűzanya oly végtelen módon részesedett, hogy Jézus nem mondható igazabban Isten Fiának, mint a Szűz Fiának, — és nem méltóságosabb az Isten Fia, amint örök ragyogásba és megközelíthetetlen fényességbe öltözötten ott ül az atyai trónon, — mint a Szűz méhében létezve — vagy amint szegényes pólyákba burkolva ott fekszik a jászolyban a szalmán. A másik méltóságban is részesedett a Boldogságos Szűz. Ö lett ugyanis anyja az Isten Fiának, aki származtatja a Szentlelket, — és aki forrása, szerzője, s okozója a Szentlélek minden kegyelmének. Mária tehát — azáltal, hogy anyja lett a kegyelem forrásának, t. i. Krisztusnak, az Isten Fiának —egyúttal minden jónak és minden kegyelemnek anyjává lett, — vagyis, vetjük közbe: kapja a kegyelmet és adja — azáltal, hogy Krisztus, a kegyelem forrása, belőle és általa erre a világra született. Ezért van a dicsőséges Szűznek akkora joghatósága és az Isten Fiától részesedett oly nagy tekintélye a Szentlélek kegyelmeinek kiárasztásában és kiosztásában, — hogy minden ajándék, minden erény és kegyelem, az összes javak, amiket akar, amikor akarja, ahogyan és amennyiben akarja, az ő keze által kerülnek az emberekhez. Tehát ezt a két, ma az érdeklődés előterébe került mariológiai tételt minden ingadozás nélkül, hittel, meggyőződéssel tanítja s érvekkel igazolja Pelbárt. * Azt azonban figyelembe kell venni, hogy nem mostani vagy minapi teológussal van dolgunk. Az érvek felsorakoztatása, elrendezése, egyesek kiemelése, a tételek fejtegetésének logikája olykor más, mint napjaink teológusainál. Teszi ezt a korhoz-igazodás, amelyik a csorbíthatatlan lényeg mellett a kor kívánalmainak megfelelő érveket alkalmazza. Ennek a különbségnek részletezése nem tartozik ide. Inkább azt vegyük észre, ami állandó és örök, mint más apróbb dolgokról faggassuk. Ne igényeljünk tőle eredetiséget, amikor ő ezt szinte eleve ki akarja zárni. De kétségtelenül több van benne, mint amennyit szabadkozó szavai után várnának. Nagyra nem tör, ő csak összefoglaló, mások véleményének leszűrője óhajt lenni. Jobban bízott az évszázadokban kipróbált s helytálló nézetek kész fogalmazásában, és mert így biztosítva érezte magát s nem lephette meg aggodalom, hogy az újdonság, meglepő gondolat esetleg messze viszi, merészségre ragadja. De azért — jóllehet megemlítjük nála a mások nézetéhez való ragaszkodást — ez nem jelenti, hogy híjával volt minden eredetiségnek. Különben ez a kérdés: Mennyiben követ másokat, s az ő eredetisége hol és mennyire nyilatkozik meg — külön tanulmányt érdemelne. Itt megismerhettünk egy teológust, aki a Mária-dicsőítésnek nem szónoki módját, hanem teológiai alapjait, mélységét és szépségét tárja elénk. A Stellariumban. próbálta ki erejét először és nem sikertelenül. Azt látjuk, hogy van mondanivalója a mai kutató számára is. Az egész teológiát s az Egyháznak s tanainak múltját áttekintő szem nem akad fenn azon, hogy ismerős gondolatokat talál nála. Ez voltaképpen nem más, mint az örök Egyháznak alapjaiban minden időkben változhatatlan biztossága, amelyik nem idomul s alakul idők járása, népek sajátosságai, vágyai szerint. Annak az Egyháznak, amelyiknek ez az örök valósága, az örök fiatalságot mutatja sine ruga, ránctalan szépségben. Ezt igazolja ez a körülbelül, négyszázötven éves könyv is, amelyből néhány gondolatot előhívtunk. Az Egyházra bízott krisztusi hittartalom, a mi kincsünk, kincse volt az akkori hívőknek is; — fénye, gazdagsága, öröme minden század embereinek. Ez a krisztusi Egyház örök-egy gondolatának csodálatosan megragadó ténye. Az igazság kaphat új fogalmazást, de lényege változatlan, nem kopik, sőt egyre szélesedő területet ragyogtat be világosságával. P. Szalóczi Pelbárt O. F. M. 13