Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939

A humanista Mátyás és Temesvári Pelbárt. Nehéz sorsában a nép vígasztalásért és bátorításért múltjára hajol vissza. Keresi dicsőségének nyomait, nagyságának összetevőit; át akarja menteni hol elhalványuló, hol kitüremlő erőit; életet adó forrást szív, amikor századok óta elkophatattan s továbbélő sajátságait fedezi feli, vagy tudatosságában megerősödik. Ezért jók az évfordulók, örvendezés fakadhat nyomukban s a régi dicsőség újra fellobbanó fénye megvilágítja a jő vőinek, a közelről talán kétségesnek, komornak látszó hamari évekre bizonyára elkövetkező nagyobb, megnyugtatóbban kibontakozó jövőnek útjait. Válságos időkben felötlik gondolkozóinknak, a haza sorsán töprengőknek lelkében a kérdés: »Mi a magyar?« Ma éppoly időszerű ez, mint volt Berzsenyi korában. S amit Szekfii Gyula a magyar jellem sajátságait vizsgálva történetünk biztos ismeretéből a magyarságnak megmaradó ősi jellegeként higgadtan leszűrt (1) a vitézséget, a (szabadságszeretetet s a politizáló hajlamot — megtaláljuk Mátyás királyunk renaissance-kori magyarságában is. A jubileumi megemlékezés, ha mást céloz is, minthogy bemutassa e tulajdonságoknak abban a kort»am felismerhető megnyilatkozását, — az irányból talán kitérő lírai önkénnyel, de szorongató lelki kényszerrel — útat engedhet a feszítő s izgató gondolatnak, hogy így a szelep kinyílása a szorongás némi feloldása után egy szép, pompás múlt világából mutasson meg valamit. Annak a Mátyásinak korából, aki nem humanista könnyedséggel, hanem mély magyaros komolysággal és felelősségérzettel ezt írta: »Mindent inkább elszenvedünk, semhogy a magunk és országunk szabadságát elveszítsük.« Ezt magyar nemzeti király irta, az erős egyéniségű s belső adottságai s a renaissance felszabadító hatása alatt különösen nagyrahivatott s nagy terveiből sokat meg is valósított humanista Mátyás király. A renaissance Olaszországban sarjadt. A középkor két legnagyobb hatalma, a pápaság és a német-római császárság nem járt mindig egy úton. A legfőbb hatalom kérdése adott alkalmat sok vitára, harcra. Békés megegyezés ilyen 1. Mi a magyar? Szerk. Szekfü Gyula. Bp. 1939. 7