Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939
hálás helyzetei kaptak készen a Mátyás humanista környezetének pogány örömökben tobzódó, vagy legalább is könnyelműségéi túlzott rajzában s az ezzel szembemeredő rettenhetetlen, ostorozó, szónokló barát felmagasodó alakjában. Szilády ezt a véleményt Temesvári Pelbárlnak Szent István, Szent László ünnepére irt s közben a »mai« fejedelmeket is korholó beszédeiből véli megalapozottnak. Am ez a kifakadás nem alkalmazható jogosan Mátyásra, hangsúlyozza az ellenkező véleményt valókkal szemben nyomatékosan és elsőül Horváth János. Ő, aki ismeri a magyar középkort'és humanizmust, Mátyást és az akkori ferencesek történetét, és életét, jól tudta, hogy ez a beállítás visszautasítható. Már maga a tény. hogy ő szól ellene, megrendíti a másik tábor véleményét. De ami ennél több: az ő oldalára állítanak nem elgondoláson, hanem tényekre támaszkodó érvei. »Mátyás nagy pártfogója volt az observansoknak s Pelbárt prédikációi jóval Mátyás halála után jelentek meg nyomtatásban; a »moderni principes«, meg a »nobiles barones, rectores« elleni panaszok pedig közkeletű elemei az akkori prédikációknak«. ( 3 8) Hogy Mátyás rokonszenvezett a keményebb rendtartású ferencesekkel s ügyeik oltalmazója, elősegitője volt, láttuk a fent említett néhány példában. Az obszervánsok ezt méltányolták, hálásak voltak neki, ez érthető. Ezért is aligha hihető, hogy pártfogójukkal! s a rendjükért annyit tett királlyal szemben emelte volna fel szavát Temesvári Pelbárt. Hiszen az önmaguk szigorításáért s a hivők lelki életének hathatósabb munkálásáért síkra szálló obszervánsok nem tekinthették létüket öncélúnak. S ha ekkor itt-'létük is veszélyben forgott, aligha engedett meg egy Temesvári Pelbárt szabású komoly s érett gondolkozású egyéniség olyat, ami rendje léte felvirágoztatása ellen lett volna. De nem önérdekből s meghunyászkodásból nem háborgott, lázadt Mátyás ellen, hanem azért, mert mint föntebb láttuk, nem volt oly végzetesen romlott Mátyás udvara. Ha sértő s Mátyásra nézve bántó történt volna, akkor bizonyára nem ápol olyan meleg barátságot az obszervánsok vikáriusával — tehát Temesvári Pelbárt elöljárójával — amiről megemlékezik a krónikás párhuzamot vonva Hunyadi János és Kapisztrán barátsága közt. »Miként János kormányzó, az előbb emiitett királynak (t. i. Mátyásnak) atyja és Boldog Kapisztrán János, a kölcsönös szeretel miatt ugyanabban az évben költözött át e földi életből az örökkétartó nyugalomba, Jiasonlóképpen Mátyás 38. Horváth János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei. Bp. 1931. 61—62. 1. 18
