Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939
támadást indítottak volna ellene. Tudunk más korok és más országok elítélendő udvari életéről, nos a Mátyásé nem ezekkél állt egy színvonalon. Hány uralkodót s környezetét nem illetik váddal, akikről pedig tudott dolog, hogv náluk nem volt mindig minden rendjén. Miért túlozzunk éppen Mátyásnál? Mert humanista volt, s igy könnyű és tetszetős ez a kiélezés?! Komoly, s ha itt-ott míeg is tévedő, de a fönt emiitett »tisztességes élete« megmagyarázható azzal, hogy nem volt egyáltalán idegen a vallástól. Atyja nemcsak a humanista nevelésére fordított gondot, amikor Vitéz Jánosra bizta. Aligha volt már ez a nevelés is vallásnélküli. De még többet jelentett az, hogy »egy szent szerzetes, Capistranoi János atya és a pápai diplomatia egyik legtiszteletreméltóbb alakja, Carvajal János bibornok működtek közre anyjával, hogy lelkében a vallásosság érzését erőssé tegyék«. ( 2 1) Balanyi György is megjegyzi, hogy »a világias szellemű Mátyás lelke mélyén is találunk őszintén vallásos húrokat. Elég e részben azokra a jellemző apróságokra utalnunk, melyeket a pálos történetírók jegyeztek fel róla«.( 2 2) Mindezzel azonban nem az kap hangsúlyt, hogy Mátyást talán szentté kellene avatni, amit a humanisták túlzásával mondott róla temetési beszédében Ranzano, aki szólt »az elhunyt király dicső voltáról és erényeiről, kimutatván, hogy mily nagy védője volt a kereszténységnek, és mint győzhetetlen fejedelem oly halhatatlan érdemeket szerzett a római egyház iránt, melyekért megérdemli, hogy a szentek közé sorozhassék«. ( 2 3) Ez túlzás. Az azonban semmiképen sem tagadható, hogy becsületes ember volt. S ha önmaga nem is emelkedett a vallásos élet csúcsára, de másokban szerette a vallásos élet szépségét és gazdagságát. Sőt iiemcsak szerette, hanem őrizte s előmozdította. Mátyásnak gazdag s tevékeny életéből ezen a ponton ragadunk meg egy skálát s a következőkben rámutatunk néhány vonatkozására a ferencesekkel, s közülük Temesvári Pélbárttal. * * * A ferencrend abban az időben különböző szigorúságú elágazások, törekvések színtere. A nagyobb csoportot s a legtöbb hivők ezek közül az obszervánsok, a keményebb rendtartásúak vallhat21. Fraknói i. m. 18. 1. 22. Dr. Balanyi György: A magyar egyháztörténetírás feladatai. Katolikus Szemle 1935. szeptember. 23. Hegedűs István: Gyászbeszéd Mátyás király felett. ITK. 1901. 218. 1 15