Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1938

nemcsak a ferencesek VI-ik o. ifjúságát, ne csak az esztergomi ferences növendékeket, hanem szemléljétek bennünk az egész ország ifjúságát, arany-ifjúságát, amely kegyelettel adózik magyarságtok előtt. Igen itt van lélekben velünk minden magyar . . . s tárt karokkal ölel magához bennetek, hogy végre magyar imától lehet hangos a föld, ahol nagy magyarok nagy utódai laknak. — Köszöntünk benneteket ifjú golgotás magyarok! Ügy nézünk reátok, mint magyar testvéreinkre, magyar véreinkre . . . Tudjuk, hogy sokat szenvedtetek. Ezért sokszor imádkoztunk a magyarok Istenéhez, hogy magyarok tudjatok lenni idegen földön is. Szorongó szívvel álmatlan éjszakákat éltünk át a félelem miatt, mi lesz veletek? Erősek tudtok-e lenni? Magyarok tudtok-e maradni idegen országban? . . . Aggódásunk, félelmünk, szorongásunk örömmé változott. .. s ma, midőn itt lehetünk köztetek, láthatunk titeket — ujjong a lelkünk és hálálkodunk a magyarok Istenéhez és hálálkodunk nektek drága, kálváriás testvéreinknek. De örömünk, ujjongásunk jele ne legyen csupán a röpke szó, a muló mosoly, az eltűnő öröm, hanem legyen a haza legszebb szimbóluma: a zászló és a címer. Magyar kezek hímezték e zászlót. Magyar ifjak gyűjtötték apró filléreikből számotokra e zászlót, hogy elhozhassuk nektek. A jövőben mégjóbban lelkesítsen ez benneteket, hogy ezentúl már ti is velünk egyesüljetek, imádkozzatok, hogy továbbra is magyar maradhasson a magyar, a határokon innen és túl. Szent a meggyőződésem, hogy ti jobban tudjátok, mit jelent magyarnak lenni, mint mi. Nem is azért hoztunk zászlót, hogy titeket a magyarságra tanítsunk. Nem! Zászlót hoztunk nektek, hogy ezáltal annak a testvérisségnek és örömünknek adjunk kifejezést, amely lelkünkben és szívünkben van, midőn titeket magyar szóval, magyar imával, magyar zászlóval köszönthetünk. Átadom tehát a zászlót és címert az esztergomi ferences Szent Antal gimnázium és kollégium Vl-ik osztály nevében, őrizzétek és legyetek hozzá hűek! Vegyétek körül oly szeretettel és hazafiúi magyar lelkesedéssel, amellyel adja ezt nektek 34 ifjú magyar. Erre válaszolt a közönség soraiból az esperes úr. Kiemelte, hogy milyen nagy ünnep ez nekik, amikor az Ifjúság képviseletében az esztergomi ferencesek hozzák el gyermekeiket. Mennyire örülnek, hogy gondolunk reájuk. Bizony, mi tudjuk — mondotta — hogy mit jelent magyarnak lenni és kifelé is magyarnak vallani magunkat.. . Nov. 8-tól mindig ünnepelünk és ez a mai ünnepély is egy-egy állomása magyar örömünknek. . . Megköszönte az elemi iskola nevében az ajándékot és az ünnepség a színpadon a himnusz hangjával véget is ért. Ezután megtekintettük a templomot. Majd közvetlen családias szeretet-lakomára gyűltünk össze. Igen dúsan megrakott asztal várt reánk. A község vendégei voltunk. Csakhamar 37