Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1938

Az esztergomi Ferences Szent Antal Kollégiumban márc. hó 26-án Apák napját rendeztek. Ez alkalommal a műsor keretében előadták az intézet növendékei „József Egyiptomban" című drámát, melynek szereplőit, és az ünnepség fő-főrendezőjét és fáradhatatlan munkását P. Tóth Móric ferences Atyát ábrázolja a csatolt klisé és nyomat. Az Apák napja ünnepség — mely első e nemben és eddig példa nélkül áll — rendkívüli tetszést és sikert aratott a nagyszámban megjelent szülők és vendégek között. Különösen jól eső érzéssel töltötte el az apák szívét, kik fáradozásaik megbecsülését találták meg ez alkalommal. Egyben azonban az ünnepség megmutatta azt a kiváló szellemet is, mely a nevelőintézet falai közt uralkodik és a szülőknek biztosítékot nyújtott arra is,, hogy gyermekeik nevelése kitűnő kezekre van bízva. A ballagás. Május 6-a. Csodálatos nap... A fejlődés nagy törvénye meghozta ezt a napot is.. . Az utolsót a középiskolás diák életében. Nagy a sürgés-forgás az Alma Mater-ben. Zsong, bong minden, miként a kaptár rajzás idején. Addig gyűjtögették virágról-virágra járva az édes nektárt, szorgalmas kutatással a rejtett virágport, addik töltögették a sejteket a drága kinccsel, addig nyüzsgött a dús nép a kijáratnál, míg egyszer csak mind betelt. .. feszült a helyzet, a hőség elviselhetetlen. Hangok hallatszanak a mámoros tavaszi éjszakában, amelyek fölkavarják a megszokott nyugalmat, a monoton zsongást. Nincs mit tenni, el kell menni... Ki a szabadba. De mit beszélünk mi? Szóljon az egyik kiröppent méhecske. Drága jó Anyukám, Apukám! Véget ért a ballagásunk. Már két napja, hogy tul vagyunk rajta, de emléke itt zsong agyamban és minden gondolatomba, minden porcikámba belopódzott. Itt lebeg előttem minden drága mozzanata, hogy örökre bevésődjék, fölszívódjék, énem egész valójába. Most újra elmélázok, újra álmodom az egészet. Szombaton csak három óránk volt, az is inkább már csak ismerkedés. Ismerkedése a tanárnak és diáknak, most már nem mint elöljáró és alattvaló, hanem mint ember emberrel állottunk szemben egymással, mint egy jóságos és féltő atya a tapasztalatlan, küzdelmek előtt álló ifjúval. Csöngetnek. Diákéletünk középiskolai szakaszát zárja ez a messzeszárnyaló ezüstös csengőhang, egy pillanatra elénk idézve a nyolc év küzdelmeit, örömeit. Mint félő, anyja kezét szorongató kisdiákot látom magam, aki riadt szemekkel bámulja az intézet komoly, tudományt osztó épülettömbjét. És fölötlik a további évek sora, színes, eleven valóságban... 29