Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1934

— 4 — üvegszekrényekben elhelyezve. E gyűjtés időtartama 1926—29-ig húzódott. 1929-ben Budapestre helyezett elöljáróságom és az akkori tartományfőnök, főtiszt. P. Vinkovits Viktor kegyes engedelméből újból folytattam a világháború emlékeinek gyűjtését. Itt azonban azzal a szándékkal, hogy a gyűjtött anyagot az esztergomi nevelő-intézetünkben majdan elhelyezem. A gyűjtés 5 éven át folyt és sok jó budapesti ismerősöm szívesen járult hozzá a múzeum gyarapításához. így gazdagodott a múzeum a világháború nagy egyéniségének, báró Szurmay tábornok-hadügyminiszter ajándékaival (uzsoki nagy emlékplakett, fényképek), majd az 1919. júniusi ellenforradalom tragikus sorsú hősének, vitéz Lemberkovits Jenő honvéd százados-tanárnak háborús emlékeivel (dolmány, kitüntetések, zsákmányolt fegyverek), egy porosz tábori oltárral, mely a francia, majd a szerb harctéren volt használatban, úgyszólván teljes felszereléssel, francia golyószóróval, orosz fegyverekkel, melyeket honvédeink az első dicsőséges ütközetekben zsákmányoltak, ezredjelvényekkel, foglyok által, különösen oroszok által faragott emléktárgyakkal, háborús irodalom 1500 kötetével, melyek közt értékesek báró Hötzendorfi Konrád vezérkari főnök emlékiratai, majd különösen már a nagy világháború alatt kiadott emlékiratok és verseskönyvek, tábori újságok (magyar, német, przmysli, orosz), 4000 harctéri fényképpel, Szibériából való emléktárgyakkal és még számtalan tárggyal, mely immár a kedves érdeklődőknek rendelkezésére áll Esztergomban Csernoch János-utca 60. szám alatt. Ennek elhelyezésében és elrendezésében nagy segítségemre volt egyrészt főtiszt. P. Scheirich Bonaventura tartományfőnök és a jelenlegi igazgató frontharcos bajtársam, P. Weiss Rikárd, a 18. Gebirgsbrigade volt tábori lelkésze. A múzeum készen áll okulására és lelkesítésére azoknak, akiknek apja, vagy testvére, vagy rokona részt vett a nagy világégésben, a magyar honvédség legfényesebb és minden eddigi vitézséget és elszántságot felülmúló nagy idejében. 660.000 hősi halottunk porladozik az elnémult csatatereken, hol Gyóni Géza szerint „vér csurgott a földről, vér csurgott a fáról," „hol úgy forgott a férfi mint a falevél," „hol a gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködtek," amikor ellenségeink hazájuk szentelt földjéről is hanyatt-homlok menekültek maroknyi magyarok elől. Diákok ! kicsi testvéreim ! ha megtekintitek e szentelt tárgyakat, a hazafiúi szeretet szent lángja vessen lobbot szívetekben! Legyen jelszavatok: E hazát szeretni mindhalálig! „Nem akarok addig meghalni, míg valami jót nem tettem hazám javára" — mondta Goethe. Ez követendő példa! Ha valamikor, úgy most van alkalmam maradandólag megköszönni mindazoknak a jó embereknek, különösen a frontharcosoknak, akik önzetlenül felajánlották drága harctéri emlékeiket a jövő számára örökös megőrzésre. A hadiemlékek gyűjtése mellett régészettel is foglalkoztam. A régi kor iránti érdeklődésemet a lelkesedésig fokozta bennem országunk egy szerény régésze és szakértője: Fehér Béla szigetcsépi plébános, kivel ásatáson is résztvettem ős-telepeken. Ennek az embernek nagy régész-lelke szinte hipnoti-